Magyar Lányok, 1922 (28. évfolyam, 1-36. szám)

1922-01-01 / 1. szám

Budapest, 1922. január 1. E­L­Ő FIZETÉSI ÁRA: Negyedévre .. 50 korona. Félévre .. 100 korona Jugoszláviában egész ívre 200 jugoszláv korona Romániában „ „ 80 lei Cseh-Szlovákiában „ „ 00 cseh korona SZERKESZTI: THTSEK ANNA XXVIII. évfolyam. 1. szám. MEGJELENIK MINDEN HÓ 10. ÉS 20-ÁN 4 !v­ ——----------------------­mm. iOQDSnklPM joOGD^gl DO v i; 0 ■M fl od­ofeji oniao­gpjh vCJlDdb&fij KÉPES LAP FIATAL LÁNYOK SZÁMÁRA m iSgSii 1 OCA^Ar'n | || KIS HERCEGNŐ. REGÉNY A MAGYAR LÁNYOK SZÁMÁRA. IRTA: ALTAY MARGIT. I. A tanitóék házában nagy volt az izgalom. A földesurért látni kívánták tanító mám kis anyátlan árváját, a tíz esztendős Ennnikét, és most Mari, a gazdasszony, meg maga a tanító úr is, azon volt, hogy a gyermek minél tetszetősebb külsővel, minél csinosabban kerüljön az uraság elé. — Aztán csókoljon kezet a méltóságos asz­­szonynak, lelkem — oktatta a kis­lányt Mari — mert, úgy hallom a kastélybeli cselédektől, azt nagyon megkívánja ám az a gőgös teremtés. — Mari! — utasította szigorúan rendre a fecsegő cselédet Falus uram, a tanító. — Mari, miért beszél ilyen oktalanságokat. A méltóságos asszony kedves és jó — fordult aztán gyermeké­hez, végigcirógatva annak rózsás arcocskáját — és egyáltalában nem is kell neki kezet csókolnod. Sem neki, sem másnak. Apád sem tette soha. — Elég baj, — mormolta a cseléd hal­kan, ki elhalt asszonyától tudta, hogy jobbra hivatott gazdájából csak azért lett egyszerű fa­lusi tanító, mert soha sem tudott derekat haj­tani senki előtt, és mert inkább elvonult könyvei­vel egy egyszerű kis tanítói lakba, semhogy pro­tekcióért futkosson, pártfogásért könyörögjön. Negyvenes években levő délceg férfiú volt, kire jobban illett a fekete szalonkabát, mint az ő állásában levőkön általában. Ur volt ő, ebben az egyszerű kis kertes házacskában is. Ur, tetőtől­­talpig. Kedvteléseiben, életmódjában, szórako­zásaiban. Könyvei jövedelméből, melyeket itt el­vonultságában megirt — és amelyeket úgy kül­dött fel Pestre, hogy csak a kiadók tudták, ki e művek szerzője — egy kis jólétet tudott magá­nak teremteni. Bársony házi kabátban ü­lt dol­gozó asztala mellett és Marinak, ha felszolgálta az ebédet, tiszta fehér kötőt kellett maga elé kötnie. Gyermekének Pestről hozatta a szép játé­kokat karácsonyra a fa alá és halvány szinti posztókból varratott számára ruhácskákat. Öt éves korában kezdte már oktatását és mert nem tarthatott melléje idegenből hozatott nevelőnőket, Emmikét ő maga tanította meg német szóra, franciára. Mari sokszor szánta a kis leányt, kit a tanító úr az ő nézete szerint «elkínozott azokkal a haszontalanságokkal». Órákig ott ült vele télen a kályha mellett, nyáron a nagy­ diófa alatt, aztán százszor is utána mondatta a kis­lánnyal ugyanazt, ami olyan furcsán hangzott Marinak a tanító úr szájából is. De Emmi­ke elcsicseregte e zagyvaságokat kedves, vékony hangocskáján mosolygás és kacaj közepette, míg egy napon csak arra ébredt Mari, hogy a tanító úr és Emmike kifogtak rajta, és olyat beszélnek össze­vissza, amiből ő egy kukkot sem ért. És akkor Emmike könyveket kapott, melyekben Mari hiába lapozgatott. Értelmetlen ákom-bákom maradt volna az örökre számára, ha a kis lány meg nem könyörül rajta és esténként, mikor az ebédlő asztal felett lógó függőlámpa szelid fényt szórt a szobába, a kis lány maga mellé nem ülteti a hű cselédet és a nagy furcsa könyvben lévő, idegen betűket szép magyar szóra nem változtatja. Hej, de ismerős, de kedves, lett egyszerre az az idegen könyv Mari előtt! Ha a tanító úr átvonult a «könyvtárszobába» — ahogy szelid gúnnyal ne­vezte el szobáját, melyben íróasztala állott, köny­vespolca és a pamlag, amelyen hált — és Mari egyedül maradt a kis­lánnyal, mindig előszedte a nagy könyvet, melyből csak Emmike segítségé­vel tudott kiokosodni. A tanítót, mikor gyermekének át akarta

Next