Magyar Lányok, 1923 (29. évfolyam, 1-36. szám)

1923-06-10 / 17. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRA: Negyedévre................................... 400 korona. Jugoszláviában fél évre .... 40 dinár Romániában „ „ .... 80 lej EGYES SZÁM ÁRA 50 KORONA. Budapest, 1923. június 10. XXIX. évfolyam. 17. szám. A TITOKZATOS KÉZ.­ REGÉNY A MAGYAR LÁNYOK SZÁMÁRA. ÍRTA: JESZENSZKYNÉ T. IRÉN. (Folyt.) A grófnő jól látta mindhármuk zavarát, de nem akarta észrevenni, és feleletet sem várva, folytatta tovább: — Sajnálom, hogy akkor még nem voltam itthon, mert bizonyára sok kellemetlenségnek ele­jét vettem volna. Béla Mártára nézett, mintha kérdezné: be­széljek-e? De Márta megelőzte őt és így szólt: — Kedves Ágnes néni, nem akartam már első nap az én ügyeimmel zavarni, azért hallgat­tam. De azt nem bizalmatlanságból, csak tapin­tatból tettem. Ha megengedi, ma este elmondok mindent. — És te, Béla? — Nekem kevés a mondanivalóm. Két szó az egész: szeretem Mártát. Mártát ez a nyilvános szerelmi vallomás egész lelkében megrendítette, úgy érezte, hogy forog vele az egész világ. Szive hangosan vert, feje szédült és bizonyosan elesik, ha Erzsiké át nem fogja. A grófnő magához ölelte Mártát, fejét keb­lére szorította s ekkor Mártából kitört az elfoj­tott zokogás. — Kívánom, édes leányom, hogy ezek a könnyek legyenek az utolsók, amit szerelőted miatt sírsz itt ki a keblemen. De semmi ij sincs a világon, hogy megismétlődnek a dolgok, kü­lönösen a szerelemben. No, ne sírj, majd elmon­dok nektek egy régi mesét, azzal talán meg­vigasztallak benneteket. VII. Ágnes grófnő regénye. Illatos májusi estén hárman ültek a nagy hárs alatt. Ágnes grófnő, Márta és Béla. Tavaszi hangulat szállta meg a lelkeket. Nyugalom, béke, szeretet vert tanyát a szivekben. És Ágnes grófnő ezt az órát tartotta legalkalmasabbnak, hogy az ő élete regényét elmondja. — Egy szép tavaszról akarok most nektek regét mondani — az én életem tavaszáról, mikor az én szivem is tele volt a szerelem virágával, mikor azt hittem, hogy a világon nincs és nem is lesz nálam boldogabb senki. De a boldogság csak kevesek számára termi meg gyümölcsét. Legtöbbször virágjában éri a korai fagy s lehul­lanak a, kis szirmok és üresen, kopaszon marad a szív. Ez a sors érte az én boldogságom nyíló virágát is. Első, egyetlen szerelmem csak bút, bánatot hozott nekem, de boldoggá nem tehetett soha. Nem a mi szíveinkben, nem a szerelmünk­ben rejlett boldogtalanságunk oka, hanem a kí­vülünk álló körülményekben. A társadalmi for­mák, családi hagyományok, az emberek sok-sok balga hite, ferde felfogása belemarkol a szerel­mes szívekbe és készebb azt darabokra marcan­golni, mint megrögzött elveiből engedni. Fájda­lom, a szülők néha a legjobb akarattól vezetve ugyan, de azon a címen, hogy ők vannak hivatva gyermekeik jövőjét, boldogságát irányítani, gyak­ran okai gyermekeik boldogtalanságának. Ez tör­tént az én esetemben is. Akit megszerettem, annak nem volt grófi koronája, sőt a nemességet is csak lelke viselte, s ez elég ok volt, hogy szüleim út­ját állják az én boldogságomnak. Mikor észre­vették szerelmünket, atyám igy szólt: — Mint ember ellen nincs semmi kifogásom, s ha legalább nemes családból származna, semmi akadályt sem gördítenék szerelmetek elé, de egy *

Next