Magyar Lettre Internationale 1993-1994. tél (11. szám)
Tartalom
ESTERHÁZY PÉTER Problemsz A nem létező probléma Az író, aki az írók problémáiról ír, vagy nem író, vagy nem problémákról ír. Vagy neki éppen nincsenek problémái. Megjegyzendő, hogy egy író, akinek épp írói problémái vannak, az, a hálátlan sors, épp nem író. A nem író író nem író. Sztálin tanítása 5. Van ember, van probléma, nincs ember, nincs probléma (mondta állítólag a népek nagy tanítója). Az író ember. . .vM*V.%V.V›tW*aw‡v.wa*avav-wavavwAv............................. ... .......... . . A probléma problémája Probléma (a Magyar Értelmezd Kéziszótár szerint): 1. Megoldásra váró elméleti, gyakorlati kérdés. 2. Nehezen megoldható kérdés. Fejtörést okozó gond. A probléma tehát az, ami megoldásra vár. Szeretnénk tudni, hol szorít a cipő, hol van a kutya elásva. Eleve föltételezzük tehát, hogy van cipős, van kutya. A világot mint problémahalmazt látjuk. Az európai ész megoldani akar. Kiiktatni akar, kiiktatni a probléma okát, gyökerét. Pedig a ,,problémák” rendesen hozzátartoznak a dolgokhoz. A háború vagy Auschwitz vagy Szarajevó: ezek nem problémák, amennyiben nem megoldhatók, nincs mit kiiktatni, hacsak az embert nem. De ez problematikus. Az író problémája Az írónak az írás a problémája. A szó, a mondat. Ezen nincs mit megoldani. író az, akinek problémát okoz a nyelv, ez a szükséges (ha nem is elegendő) föltétele az íróságnak. Ez az író valódi problémája, más problémája nincs. Akkor végeztünk is volna. A tudéj A címbéli tudés azt jelenti, hogy van tesztődés is, azaz van idő, vegyük figyelembe az időt. S ha az időt figyelembe vesszük, figyelembe kell vennünk a teret is, legalább ennyit értsünk meg a mai tudés - fizikából. A régi probléma Túl gyors válasz volna az, hogy a régi probléma az abban állt, hogy nem szabadságban éltünk. De nemcsak azért volna ez elhamarkodott, mert valaki ellenvethetné, hogy ő személy szerint mégiscsak szabad volt, nem lesz pontosabb a kijelentés, ha a problémát országaink szabadságnélküliségében látjuk. A művészet és a szabadság meglehetősen bonyolult viszonyban állnak egymással, össze-vissza viszonyban, magyarán (sajnos) nem lehet megmondani, mi jó a művészetnek, mitől virágzik. Olykor az tesz jót, ha szorongatják, olykor meg az, ha simogatják (ami természetesen nem teszi legitimmé a szorongatást), vagy egyenesen felé sem néznek. 1913 r»«x»,,yl Mindenesetre diktatúrában veszélyes élni, veszélyesebb, mint nem diktatúrában. Nagyobbakat lehet hibázni. Például, ha valaki Párizsban azt gondolja, a kapitalizmus örök, nem vállal nagy rizikót. De ha valaki azt gondolta, és mindenki azt gondolta, hogy ez az izé, ha nem is örök, de elgondolhatatlanul hosszú, és nagyon erre a meggyőződésre építette az életstratégiáit, akkor nem elképzelhetetlen, hogy most kicsit bajban van, ha a tükörbe néz, és ha nem is a szégyen érzete fogja el, de a kínosság, a kellemetlenség rosszkedve. A régi metaforát használva: 1913-ban éltünk, tudva, hogy a Monarchia örök. Pontosítás Távolabbról azt lehetett hinni, hogy a lágy diktatúra az nem diktatúra, az valami olyasmi, mint a demokrácia, csak a szabadságfoka nem 100 vagy 99, hanem mondjuk 43. De lesz majd 51 is. Ez tévedés, a lágy diktatúra is diktatúra, a szabadságfoka 0, nincs benne szabadság, csupán mozgástér. (Ami persze nagy szó, hisz magára valamit adó, rendes diktatúrában kuss van, nem mozgástér.) Szabadság helyett szabadságok. A diktatúra legkonokabb ellensége az emlékezet. A valódi diktatúra könyörtelenül ki is iktatja az emlékezetet, az örök most jeges világába dermeszt mindent; a szoft variáns erre már nem képes, kiszámíthatatlan!!) hevességgel erőlködik csupán. Azt még meg tudja akadályozni, hogy a valóságról valóságosan beszéljünk, de azt már nem tudja megakadályozni, hogy a valóságról valóságosan hallgassunk. Ennek a hallgatásnak volt az irodalom (emelkedetten szólva) a védbástyája. Az irodalom nagyon határozottan (olykor pontosan) épp arról nem beszélt. Az emelkedettség problémája - -----------....,--------„,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,. A védbástya az bizony komoly dolog, nem gyerekjáték. Ilyen helyzetben az irodalom (ellentmondva, szerintem, saját természetének) nagy lesz és fontos. Ahogy mondani szoktuk: az irodalom volt, lehetett az egyetlen hely, amely emlékeztetett minket az elveszett (rabolt, fecsérelt) szabadságunkra. Ne kerteljünk, valóban fontos volt, fontos lehetett, fontos kellett legyen. 1 taSs##lasasft ESTERHÁZY Péter „Az elrabolhatatlan Európa” Magyar Lettre Internationale, 1991. 2. Könyvek Magvető, 1993 Élet és Irodalom (Kertész Imre Jegyzőkönyvével) Magvető-Századvég 1993. „Örökségünk, a félelem” Magyar Lettre Internationale, 1992. 4. „Posztmodern barbarizmus” Magyar Lettre Internationale, 1992. 6. Marianne B. BIRNBAUM Esterházy - kalauz Magvető, 1991.