Magyar Lettre Internationale 1994. tavasz (12. szám)
Tartalom
Kedves olvasóink, barátaink, E számunk megjelenésével harmadik életévét tölti be lapunk. Hároméves fennállásunkat - úgy véljük - önmagunk törekvéseihez leginkább illően neves szerzők hírükhöz méltó műveinek közlésével ünnepelhetjük. Saul Bellow, Thomas Bernhard, Cornelius Castoriadis, Jacques Derrida, Hans Magnus Enzensberger, Adam Michnik, Susan Sontag, és a magyar szerzők, Ágh Attila, Ferdinandy György, Hanák Péter, Lengyel Péter - úgy hisszük, ez a névsor önmagáért beszél. Mostani számunk legterjedelmesebb anyaga, egyszersmind slágere Thomas Bernhard színműve, A világjobbító. Mint minden jelentős műnek, ennek a keserű, groteszk komédiának is megvan a maga belső írói hitele. Igazsága nem kérdőjelezhető meg azon az alapon, hogy a valóságban a világjobbító gondolkodók nem szükségszerűen házi tirannusok, hogy nézeteik jelentősége független attól, mint viselkednek odahaza, papucsban. Az is kérdés, mennyire vehető komolyan a Világjobbító radikális pesszimizmusa, az az állítása, hogy a világ megjavításának egyetlen módja a totális visszavonás, a világ felszámolása. Kétségtelenül jellemző a modern gondolkodásra, irodalomra, művészetekre, hogy a reneszánsz, a felvilágosodás optimizmusával szemben mélységesen pesszimista, a radikális visszavonást, az önmegsemmisítés szükségességét hirdeti. A Thomas Bernhard-komédia ellenpontjának szánták H. M. Enzensberger írását, amelyben egy huszadik századi újságíró a felvilágosodás korának egyik vezéralakját, Denis Diderot-t faggatja, mit remélt, amikor társaival világjobbító elméletek, programok, e gondolatokat összefoglaló Nagy Enciklopédia kidolgozására vállalkoztak, és olyan nézeteknek lettek az apostolai, amelyeket a modern irracionalizmus szószólói mai csalódásaink, tragédiáink okának tartanak. Napjaink egyik leggyakrabban közölt és idézett francia gondolkodója, Jacques Derrida, maga is a világjobbítók egyike, aki szerint a világjobbító feladata nem is lehet más, minthogy ízekre szedi, dekonstruálja az éppen népszerű, és közkeletűen elfogadott állításokat. Legújabb könyvében, a Marxkísértetében a maga vitathatatlan filozófiai tekintélyében bízva, egy korábbi, napjainkra diszkreditált világjobbító, Marx Károly legalább részleges rehabilitációjára vállalkozik. Derrida arra utal, hogy napjaink világméretű társadalmi konfliktusainak a megértéséhez célszerű felidézni Marx kapitalizmus-kritikáját. A köznapi gondolkodásban eléggé elterjedt nézet, hogy a politika és a morál kizárják egymást. A politikus nem maradhat morális lény. Ennek éppen az ellenkezőjét vallja Cornelius Castoriadis, francia filozófus. Azt fejti ki, hogy az erkölcsi döntések nem függetleníthetők azoktól a történelmi, társadalmi, politikai körülményektől, amelyek közt a döntést meg kell hozni, nem elvonatkoztathatók a vállalt tett erkölcsi és politikai következményeitől, így minden döntés, akarva-akaratlanul erkölcsi és egyben politikai döntés is. Morális és politikai döntés is volt Susan Sontage, amikor elhatározta, hogy tenni fog valamit a szenvedő szarajevóiak érdekében, akiknek a mindennapi higiéniához szükséges banna víz beszerzése is életveszélyes kockázatot jelent. Az írónő úgy vélte, rendezői tehetségét felhasználva azzal segíthet, ha az ostromlott városban, ahol az emberek a Nyugat katonai beavatkozásától várják igazuk győzelmét, megmenekülésüket, színpadra viszi Beckett tragikus farce-át, a Godot-ra várva című darabot, amelynek címszereplője minden ígérete ellenére soha sem fog eljönni, hogy megváltsa a rá várakozókat. E számunk két legaktuálisabb írása Hanák Péter történészprofesszor és Ágh Attila politológus tanulmánya. Ezek az esszék az új magyar uralkodó elit magatartásának és gondolkodásmódjának ellentmondásos megnyilatkozásait veszik bonckés alá. Örömmel jelentjük itt, hogy a Lettre lapok családja ezentúl rendszeresen budapesti tudósításokat is közöl. A tudósítói feladatra - az általános gyakorlatnak megfelelően - mi is jeles írót kértünk fel. Ebben a számunkban már itthon és külföldön is olvasható, hogyan látja a jelent, rosszkedvünk okait Lengyel Péter. Az előző számunkhoz mellékelt közvéleménykutató kérdőívet e számunk megjelenéséig 1994. március 15-ig lehet szerkesztőségünkbe beküldeni. A jutalmazottak névsorát nyári számunkban közöljük. De szeretnénk tovább folytatni olvasóinkkal a megkezdett dialógust. Ezért arra kérnénk Önöket, hogy írják meg véleményüket lapunkról, a megjelent írásokról, különösen akkor, ha nem értenek egyet az olvasottakkal. Kellő számú írás birtokában szívesen nyitnánk meg olvasóink oldalát. Végezetül sajnálattal kell közölnünk, hogy a növekvő költségek miatt a lap árát 6 forinttal emelnünk kellett. Az előfizetés díja azonban változatlan marad. MAGYAR LETTRE INTERNATIONALE TARTALOM MORÁL ÉS POLITIKA Vlagyimir SZOROKIN: Az ezredvég felé 1 Cornelius CASTORIADIS: Az etika nyomorúsága avagy a király meztelen 2 FERDINANDY György: A mádi zsidó Saul BELLOW: Reminiszcenciák 9 Peter AMBROS: Szabadság vagy biztonság 16 Susan SONTAG: Godot-ra várva Szarajevóban 18 A VILÁGMEGVÁLTÁS SZÜNETEL? Jacques DERRIDA: Marx kísértete 28 Hans Magnus ENZENSBERGER: Diderot és a sötét tojás 31 Thomas BERNHARD: A világjobbító 43 Irwing HOWE: Az utópiáról 61 KOMMENTÁROK ÉS VITÁK HANÁK Péter: Kint vagyunk a zsákutcából 63 ÁGH Attila: Európa elrablása 70 TUDÓSÍTÁSOK Sergio BENVENUTO: A harmadik idősík 74 LENGYEL Péter: A könnyűlovasság nem támad 76 Adam MICHNIK: A konzervativizmus megváltó és veszedelmes erejéről 78 VERSEK Jorgos ALEVRAS (15, 62), Magnus WILLIAM OLSSON (45, 53), Josip OSTi (17, 22), Lasse SÖDERBERG (33, 37) és Uros ZUPáN (27) versei KÉPEINK BÁN András bemutatja LÉVAY Jenő képeit (3. 4. 5. 6. 16. oldal) Gertrude DEGENHARDT (19, 21,23, 25. oldal) CÍMLAP LENGYEL András terve (LUGOSI Lugo László fotója) TAVASZI Lettre-NAPOK „A kultúra a változó világban” Pódiumvita BÍRÓ Yvette (New York), Jan BLONSKI (Krakkó), HELLER Ágnes (New York), Drago JANCAR (Ljubljana), Miroslav KUSY (Pozsony), Andrei PLESU (Bukarest), Jevgenyij POPOV (Moszkva) és KONRÁD György részvételével 1994. március 25-én pénteken 17 órai kezdettel az ÚJVÁROSHÁZA dísztermében (Budapest, V. Váci u. 62.)