Magyar Lettre Internationale 1999. tavasz (32. szám)
KOMMENTÁROK ÉS VITÁK - Csaplár Vilmos - Darvasi László - Láng Zsolt - Lengyel Péter: A történelem visszatéréséről az irodalomba
DARVASI László Horger Antal Párizsban Holnap, 1991 A portugálok Pesti Szalon - JAK, 1992 A veinhageni rózsabokrok Jelenkor, 1993 Szív Ernő: A vonal alatt Délmagyarország, 1994 A Kleofás képregény Jelenkor, 1995 Szív Ernő: Hogyan csábítsuk el a könytároskisasszonyt? Jelenkor, 1997 Lumumba elvtársnő Jelenkor, 1998 „A könnymutatványosok legendája” Magyar Lettre Internationale, 26, 27. LÁNG Zsolt Fuccsregény Kriterion, 1989 Petényi szabadulása JAK-Pesti Szalon, 1993 Hányan mentek Piripócsra? Polis-Kriterion, 1994 Az ég madarai Jelenkor, 1997 „A kripta" Magyar Lettre Internationale, 27. hanem egyszerűen ott van melletted. Egyébként az is a tied. Még eszembe jutott valami. Hogy akkor, amikor az ember mondjuk történelmi regényt ír, akkor igenis vannak olyan kapcsolódási pontok a mához, tematikus kapcsolódási pontok, amelyek igenis nagyon erőteljes feszültséget tudnak működtetni. Ilyen például az, amikor például - bármennyire is nem így akarja - a Vilmos spicliket ábrázol a forgatókönyvében, besúgókat. Akkor, amikor ő ezeket 1839-ben ábrázolja, abban a pillanatban maga a dolog, hogy spicli, elkezd hatni, és elkezd a mai fogalmaink szerint is működni, hogy ez micsoda. Amikor én azt mondom, hogy Budán volt egy ostrom 1686-ban, amikor felszabadítják a keresztény hadak a várost három hónapos ostrom, nagyon kegyetlen, hoszszan tartó ostrom után, ez volt két éven belül a második nagy ostrom. A keresztény hadak, magyarok, németek, olaszok, meg lengyelek, egész Európa itt van, még spanyolok meg angolok is vannak, önkéntes ifjak, betörnek a várba, és a budai zsidóságot lemészárolják. Még benn a templomban is öldökölnek. Amikor van egy ilyen jelenet, és egy ilyen jelenetet meg kell írni, pontosan, és, úgymond, hitelesen ábrázolni kell, abban a pillanatban nem tudsz elszakadni attól, hogy neked már van egy nagyon erőteljes történelmi tapasztalatod ezen a téren, mert te a 20. században élsz, és tudod, hogy ezzel a néppel mi és hogyan történt. Abban a pillanatban ezek az ismeretek gellert kapnak, és feszültséget keltenek a jelen és a múlt képzete között. És például, hogy a szabadság mit jelent, „felszabadítani" mit jelent. Felszabadították Budát, Magyarországot. Ki szabadította fel? Hol voltak a magyarok? Voltak-e egyáltalán, mit tettek érte, tehettek-e érte valamit? És akkor az, hogy mi felszabadultunk, mit is jelent valójában? Tehát ilyen módon a történelmi regénynek, vagy a történelem idejébe ágyazott regénynek mindig van egy igen erőteljes feszültsége arra nézvést, hogy momentán mi van. Nem biztos, hogy megmagyarázza, nem biztos, hogy elmondja, de az, hogy feszültséget kelt bizonyos tematikai kérdéskör, az biztos. LÁNG Zs.: Erről eszembe jut, hogy az ember lelkivilága nagyon keveset változott. Alapvonásai ugyanazok maradtak. Más díszletek között... Ha például a nyilvános kivégzésekre gondolok, amelyek az 1600-as években még divatban voltak... LENGYEL R: Kabulban ma is. Úgyhogy van egy földrajzi aspektus is, csak azért teszem hozzá. Megyünk az időben erre, mehetünk errefelé is. nelmi tárgyú regényt írni, ez milyen kihívással való szembenézést jelentett, és mit lehet mondani arról, hogy milyen fogadtatása volt ebből a szempontból Az ég madarainak, a Bestiáriumnak? LANG ZSOLT: Nagyon messzire vinne, hogyha megpróbálnám érzékeltetni, létezik-e, valóban létezik-e egy másfajta közeg vagy sem. Egyáltalán, vajon érdemes feltételezni, hogy az erdélyi irodalom másképp működne, mint a magyarországi, hogy a földrajzi különválasztáson túl létezne másmilyen természetű különválasztás? Árnyalatok vannak, de azt gondolom, hogy lényegi különbség nincsen. Mint ihletforrás, talán hangsúlyosabb a történelmi közeg. Az erdélyi krónikaírók könyvei, Rozsnyóitól kezdve Szamosköziig, nagyon sok kiadást megértek, és ezekből a mai napig vannak a házi könyvtárakban is. De Darvasi László szintén ismeri az erdélyi krónikaírókat, pedig ő nem erdélyi. A napi politika szintjén is sokszor megjelenik a történelem, talán gyakrabban, mint Magyarországon, de én ezt sem tartom lényeges különbségnek, mert ezekben a hivatkozásokban mégiscsak a politika dominál, nem a történelem. LETTRE: Nem is gondoltam azt, hogy kétféle irodalom volna. De a témaválasztás történetét mégis jó volna hallani. LÁNG ZSOLT: Utalnék a Lettreben megjelent ötvenezer márkás pályázatra: mi az idő? - ami engem is megkísértett. Én most benne vagyok az időben, megpróbálok tehát innen válaszolni. Az idő másképp van ma, mint ahogy ötven vagy száz esztendővel ezelőtt volt. Más az érzete... Ha teszem azt, Lengyel Péter valamelyik könyvét olvasom, akkor abban, nemcsak a Macskakőben, hanem a többiben is, érződik a vágy: az idő matériáját tapintani! Mi volna a regényírónak a legérzékibb ihletője, mint ez a vágy a tapintásra. Az idő anyaga... Ám az idő teóriája sokat változott az idők folyásában, ugyanúgy, ahogy a fizikában is végbement ez a fordulat; az időnek is van egy newtoni és van egy einsteini elmélete. A tapinthatóságon, érzékelésen túl másfajta felfoghatósága is van... Én a Bestiáriumban történelmi tényeket próbálok irodalmi tényként felhasználni. Színes, de ugyanakkor kockázatos vállalkozás az ilyesmi, mert az ember alól könnyen kifuthat a talaj. Lényegében bármit hitelesen lehet ábrázolni, bármit. Akár azt is, hogy nem a törökök tartották a sarokban Erdélyt, hanem éppenséggel fordítva. Nos, a konkrét kérdést tekintve, a témaválasztásban szerepet játszottak az említett dolgok. Tehát, egyrészt ott vannak elérhető közelségben, a polcokon ezek a krónikák, ahonnan sok érdekes dolgot meg lehet tudni, másrészt ami belőlük megtudható, az gyakran illik a jelen eseményeire és embereire, azaz érdekes a jelennel való összevetésük, harmadrészben pedig az összevetések során az idő sajátos természete, sajátos anyaga és viselkedése is megtapintható. LETTRE: Darvasi László azt mondta, hogy lehetőleg eldöntendő kérdéseket adjak föl neki, úgyhogy föltennék egy eldöntendő kérdést: Használ-e forrásanyagokat a történelmi regénye írásához miközben, ahogy Láng Zsolt mondta, történelmi tényekből irodalmi tényeket csinál? DARVASI LÁSZLÓ: Teljesen nyilvánvaló képtelenség úgy visszamenni a történelembe, hogy nem használunk fel a régmúltban élt krónikásokat, a régmúltban megszületett naplókat, így nem lehet történelmi, vagy történelmi tárgyú regényt írni. Ennek a beszélgetésnek az a tárgya, hogy visszatér a történelem az irodalomba. Nálam ez egyszersmind alkati kérdés meg egyszersmind kényszerpálya, merthogy van egy ilyen várakozás az irodalmi életben, hogy nézzük meg akkor azt, hogy momentán hogyan élünk, mi van ebben az országban jelen pillanatban. És akkor erről szülessen egy nagyregény, vagy szülessenek komoly, mérvadó művek. Én speciel ezt a várakozást nem tudom beteljesíteni, és valószínűleg azért nem, mert hát magam sem értem, hogy mi történik körülöttem. Nem látom át a rendszereit. Nem minthogyha az ember, ha visszamegy a történelembe, akkor jobban átlátná. Csak éppen a fantáziának, a képzeletnek a szabadsága megadja azt az illúziót, hogy talán valamivel többet tudunk, s többet tudunk elmondani. Ugyanakkor meg ha megpróbálok erről a mai világról írni, akár drámában, akár filmben, akár novellában, mindig azt érzem, - és itt csatlakoznék vissza Péterhez - hogy nagyon sok szót és nagyon sok fogalmat egyszerűen kiraboltak, elhasználtak, publicisztikussá tettek. Én azt érzem, hogy amikor megpróbálok erről a mai világról írni, akkor óhatatlanul belemegyek egy ilyen közéleti, publicisztikus jellegbe. Tehát nem tudok úgy írni arról, ami most körülöttem történik, hogy az ne legyen valamilyen módon publicisztikus vagy publicisztika, ami ugye az irodalomnak egy mérge, lerombolója. Ez az egyik dolog. A másik pedig meg az, hogy az embernek mindenféle történet az eszébe jut, és a történeteknek megvan az optimális térbeli és időbeli helye. Tehát meg kell találni egy történetnek a helyét. Ha én azon gondolkodom, hogy két lány különös vonzódása hogyan ábrázolható elevenen, autentikusan, lélegző módon, hogyan érvényes, akkor elkezdem keresni a helyét a térben és az időben. És akkor egyszer csak azt gondolom, hogy mondjuk a német felvilágosodás és romantika határán lenne ez a hely valahol. Odamenni szépen, és megnézni, hogy ott mi volt. Tehát megnézem a tárgyi világot, megnézem a növényvilágot, megnézem a domborzatot, megnézem a politikai helyzetet, az emberek arcát, a hit formáit, etc. Anélkül nem lehet ugye irodalmat művelni, hogy ha az ember visszamegy a múltba, hogy ezeket ne nézze meg. Számomra mindig az a kérdés, hogy mi van, meg mi van az élettel, meg mi van velem, vagy mi van a világgal, amiben élek, és akkor mégiscsak egy ilyen visszapillantást tesz az ember. Én még nem tudtam ezt feloldani. Ezért is megyek mindig visszább. Rendszeresen és következetesen mindig visszább megyek az időben. LETTRE: Darvasi László említette, hogy van egy ilyen várakozás az olvasókban, hogy a mai dolgokról megtudni valamit. Ahogy olvastam, meg szerkesztettem, korrigáltam a Lettre-ben Csaplár Vilmos forgatókönyvét, úgy láttam, hogy van, biztos nem véletlenül, hanem szándékosan, nem azt mondom, hogy mai üzenete, de vannak olyan hangsúlyos kérdésfeltevések ebben a reformkorban játszódó történetben, amelyek nagyon maiak. Olyan, mint hogyha szándékosan vállalná a szerző, hogy a mai kor szellemében újraértelmezi azt a kort. Arra gondolok, hogy az angol főszereplőről, aki ugye az iparosításnak, a fejlődésnek a híve, elősegítője, ezt akarja Magyarországra is elhozni, kiderül, hogy annak örül, azt élvezi, hogy itt még nincs megrontva, tönkretéve a természeti környezet. És már előre gondol arra, hogy ha majd mind felépülnek azok a gyárak amelyeket ő szorgalmaz, akkor ennek vége lesz. Ez nyilván egy mai problémának a visszavetítése. Egy másik ilyenfajta dolog, hogy Irinyi János alteregója is szereplője ennek a történetnek, és kiderül, hogy ő nem tudott a gyufa feltalálásából üzletet csinálni, hanem hagyta, hogy egy külföldi vállalkozó gazdagodjék meg a dologból. Hogy a magyaroknak nincs érzékük az üzlethez. Ezek a mai szempontok mennyire tudatosan kerültek bele a műbe? CSAPIÁR V: A visszavetítés szó szerintem nem szerencsés, mert az tudatos, allegorikus meg politikai célzatú, megkerülő úton jelrendszer, de itt erre nem volt szükségem. Az érintetlen természet meg az iparosítás hatása a romantika emberének alapvető konfliktusa volt. Egyszerre lelkesedett a jövőért, ami a múlt pusztulását je-