Magyar Lettre Internationale 1999. tavasz (32. szám)
KOMMENTÁROK ÉS VITÁK - Csaplár Vilmos - Darvasi László - Láng Zsolt - Lengyel Péter: A történelem visszatéréséről az irodalomba
MÁRTON László „A kitaposott zsákutca avagy történelem a történetekben” Jelenkor, 1998. 2. „Az elbeszélő hova menekül?” Magyar Lettre Internationale, 29. BORGES, Jorge Luis A halál és az iránytű Európa, 1998 ECO, Umberto „A tudományos kíváncsiságról, a történetmondás fontosságáról, a szavakról, a jelekről, a nevetésről, életről és halálról” Magyar Lettre Internationale, 26. A rózsa neve Európa, 1988 A Foucault-inga Európa, 1992 A tegnap szigete Európa, 1998 ESTERHÁZY Péter „Ki nem történet-elvű itt?” Magyar Lettre Internationale, 31. sára, mindent látására való reflexió nélkül csak úgy élvezetből elmesélni egy történetet, vagy ezt mind fel kell dolgozni, tudatosítani kell? CSAPLÁRY: Nem tudom, mi ért véget, mi nem ért véget. Nekem két évvel ezelőtt jelent meg az Én című könyvem, amit szintén föl lehet fogni történelmi munkának. Énnálam ez a véget ért - nem ért véget - probléma nem merül föl. Nyilvánvaló, hogy aki ezt mondja, az azért mondja, mert ő úgy látja, vagy úgy szeretné. Hogyha azt mondja valaki, hogy posztmodern, akkor az, aki mondja, az is az, az ő várakozása is az, az ő véget érési komplexusa vagy megfigyelése is ebben helyezkedik el. Soha semminek nincs vége. Szerintem senki, amikor írni kezd egy történelmi munkát, ezzel nem így van. Senki nem úgy megy neki, hogy most lehet-e így írni, vagy nem. Ahhoz valami olyan belső meggyőződés kell, amit aztán az idő, meg az olvasó, meg a körülmények minősítenek, hogy ez csak egy felelőtlen jókedvű elbeszélése volt-e a dolgoknak, vagy pedig valami mindenre reflektáló, borzalmasan bölcs és posztmodern. Vagy már posztmodern utáni. És hogy melyik tetszik jobban. Nyilvánvaló, hogy aki most ír történelmi regényt, az nem úgy ír, még akkor sem, ha Erdélyben írja, mint Kemény Zsigmond, vagy Jósika Miklós, de nem is úgy írja, mint akik majd fognak írni akkor, amikor már az a bizonyos 89 utániság már annyira régen lesz, hogy a nyugati könyvkiadóknak lehet ezt a kívánságát teljesíteni. LÁNG ZS.: Talán egy író képes volna arra, hogy megírja a jövő század regényét, azaz ha most megírnád, milyen volna 2098-ban az élet, akkor azt csak 2098-ban kellene közölni, kortárs regényként... CSAPLÁRY : Eszembe jutott, mikor arról beszéltünk, hogy Erdélyben történelmi regényt írni, hogy milyen különleges helye az a világnak. Ebből profitálni lehetne Erdélyben, hogy két nép írja ugyanazt a történetet, másképp. Időben, térben egy helyen versengve ugyanazért az anyagért. Ezt valahogy fel kell használni, nagyon kreatív helyzet. LENGYEL R: Nem látok olyat, hogy történelmi regény. Történelmi regény volt egy-egy könyv a serdültebb ifjúságnak 1950-ben, amikor a szerző a meseírásba menekült, mert mást nem csinálhatott. Azt hiszem, ha egy szabad - és nem lektűr- - író elmegy egy másik időbe, akkor nem történelmi regényt ír, hanem ott van dolga. LETTRE: Lengyel Péter könyveiben mindig benne van a reflektáltság is meg a történet is... LENGYEL P.: Ami valószínűleg válasz a kérdésre. Nem lehet úgy írni, mintha nem történt volna semmi, mintha nem most élnénk. LETTRE: Van még egy kérdés, ami felmerül, és amiről Márton László tanulmányában is szó van: a nyelvhez való viszony. Ha valaki régebbi korok embereit eleveníti meg, hogyan beszélteti őket, milyen nyelven? Ezt hogyan oldja meg az író? DARVASI L: Én spéciet úgy oldottam meg, hogy úgy beszéltettem őket, ahogyan én is beszélek. Nem nagyon akartam stilizálni, nem akartam olyan szavakat a szájukba adni, ami mondjuk, arra a korra jellemző volt, mert ebben van nagyon sokfajta veszély. Különösen, ha az ember a 15-16. századba megy vissza. De ugyanakkor meg tényleg azt gondolom... LETTRE: Az anakronizmusok tudatosak, vagy kerüli őket? DARVASI L: Vagy tudatosak, vagy kerülöm őket vagy pedig nem lehet kikerülni. Hát ha például egy török embernek a mindennapjait ábrázolja az író, akkor igenis kell használni olyan szavakat, olyan tárgyi apparátust, ami arra a hétköznapi világra jellemző volt. Ez kikerülhetetlen. Vagy hogyha kikerülik, akkor abszolút hiteltelenné válik. De még így is lehet díszlet, nem biztos, hogy organikus lesz a szöveggel a tárgyi apparátus szavainak a használata. Ez az írói munkának a része, hogy az legyen, organikus legyen. Ugyanakkor meg tényleg az a jó, és tényleg szépet mondott Vilmos, én is azt gondolom, hogy az a jó, hogy a világ nem a mienk. Tehát nem a mienk a világ, a világot használatra kaptuk, és az, ami a másik emberrel bennünket összeköt, az az érzelem és a gondolat. A fájdalom, a bűntudat, a bűn elkövetésének a vágya, és a többi, és a többi. És abban a pillanatban, hogyha az ember ezt belátja, akkor igenis lát átjárásokat más emberi sorsokhoz, legyenek azok éppen melletted lévőek, vagy az időben éppen nagyon távoliak. És akkor át tudunk menni. LETTRE: Azt gondolom, hogy Láng Zsolt nagyon tudatosan csinálja azt, amit csinál. Hivatkozott Borgesre meg Ecora és talán nem véletlenül. Mit gondol arról, hogy most új jelenség az ilyenfajta prózának a megjelenése, vagy benne van a kortársi prózában világviszonylatban? LÁNG Zs.: Mivel szóba került, hogy Erdélyben két nép írja a történelmet, hadd hozzam fel a román példát. Hogy ők hogyan képzelik el a történelmi regényt. Egészen másképp... Teljesen másfajta hagyományt használnak. Ha egy román történelmi regényt elolvasunk, Bizáncban fogjuk magunkat érezni, nem azért, mert Bizánc jelenik meg a regény lapjain, hanem mert olyan a szerkezet, olyan a mondatok lendülete, ritmusa, hosszúsága és így tovább. Ha például a ma már magyarul is olvasható kortárs román szerző, Mircea Cartarescu regényeit kézbe vesszük, gyakran fog eszünkbe jutni Menasszesz Konstantin bizánci Világkrónikája. CSAPLÁRY: Hogy ábrázolják a magyarokat? Különc figuráknak? LÁNG Zs.: Régi tervem, hogy olyan antológiát adjunk ki, amelyben román írók mesélnek magyarokról. Nagyon izgalmas... Tulajdonképpen csodálattal beszélnek rólunk. Ha történetesen a gyűlölet szól belőlük, akkor is. Gondoljunk Cioranra. Azt írja: apám, aki erdélyi volt, ha látna most engem, amint Párizsban olyan kocsmába járok, ahol magyar cigányzenét húznak, és hogy én úgy hallgatom ezt a zenét, hogy közben magyarnak képzelem magamat, és büszke vagyok erre, akkor szegény apám forogna a sírjában. Persze az is román hagyomány, hogy tagadják a bizánci hagyományt. Azt mondják, sorgatta, hogy csak annyiban érződik bennük Bizánc, amennyiben Bizáncban érződik Róma, tehát ők elsősorban Róma alapjaira építenek... Nem. Nézzük meg a román történelmi regény kezdeteit: amikor annak mintáit átveszik, nem a német, nem a francia, nem az angol eredetit követik, hanem azok keleti verzióit, mondjuk az itáliaiak révén, a velenceiek révén a görögökhöz elvitt és ott átformált verziókat. Épp ebből adódik a sokféle különbség a két irodalom, a magyar és a román irodalom között. Egyszer írtam a magyar és a román Lettre közötti különbségről, valami hasonlót mondhatok itt is. A román irodalom a valóságnak irodalmi ténnyé való átalakulását valamiféle misztériumnak tekinti. Valahogy átláthatatlanabbnak tartja, mint a magyar. A mellérendelői viszonyok másként érvényesülnek, az objektivitást a művészi gesztus követhetetlensége és ellenőrizhetetlensége teremti meg, az organikusság nyesetlenebb és bujább. Ugyanakkor az írásokat erős ténytisztelet jellemzi, és minekutána valóság és fikció alig-alig szétválasztható, a ténytisztelet nem csupán a valóságra vonatkozik. Ők például nem nagyon értik, mit csinálok én a Bestiáriumban. Pontosabban értik, csakhogy az nekik nem kunszt! Vagyis éppen hogy azért kunszt, mert nem értik. Akik ismerik a lefordított részleteket belőle, azok valamiféle értetlen csodálkozással néznek rám. (1998. október 17.) 1 /A A BESZÉLŐ MÁRCIUSI SZÁMÁNAK TARTALMÁRÓL: • Mink András a targonyákról • „A forradalmat nem lehet jegelni...” - Petri Györggyel Kisbali László beszélget a Nemzeti dalról •Sajó András a városról és a kutyákról •Diósi Ágnes a nyírmihálydi választásról • Vojnits Tamás és André Szász az euróról • Beszélő évek 1983: Barna Imre esszéje, Neményi László, Mécs Imre, Hegedűs István, Kovácsy Tibor, Kálmán C. György és mások írásai, dokumentumok • Irodalmi kvartett Oravecz Imre Halászóember című könyvéről • Beszélgetés a Petőfi-összesről • Seres László: Underpressz Megrendelhető a szerkesztőség címén: 1364 Budapest Pf 143, telefonszámán: 302-1171 vagy 302-2912, e-mailen: beszelo@c3.hu . Előfizetési díj egy évre 2500, fél évre 1250 Ft.