Magyar Lettre Internationale 2005. ősz (58. szám)
TÖRTÉNET-ÍRÁS - Iggers, Georg G.: A történetírás elmélete és története - helyzetjelentés
GEORG GIGGERS A történetírás elmélete és története Alig telt el tizenöt év a szovjetrendszer összeomlása és a hidegháború befejezése óta. A világ, ahogy ma tapasztaljuk, sok szempontból nagyon különbözik attól, amilyen 1989-ben volt, és a politika, a gazdaság, a társadalom és végül, de nem utolsó sorban a kultúra általános konfigurációjában végbemenő változások fontos kérdéseket vetnek fel a történetírás elmélete és gyakorlata számára. Thomas S. Kuhn nagyhatású könyve, A tudományos forradalmak szerkezete (1962) óta divat a történettudományban is paradigmákról beszélni. De a paradigma fogalma nem alkalmazható a történészek munkájára. Kuhn azt feltételezte, hogy a fizikában vannak a tudományos kutatásnak olyan elméletei és módszerei, amelyekben osztozik egy tudományos közösség, és ezek alkotják azt, amit ő paradigmának nevez. A paradigmák megváltoztak az idők folyamán, ha nem tudtak választ adni alapvető kérdésekre, ilyenkor más paradigmák váltották fel őket, amelyek ezt jobban megtették. Ezt az újratájékozódást tudományon kívüli és tudományos megfontolások is befolyásolták, de a tudományos gondolkodás és kutatás minden szakaszában konszenzus uralkodott egy tudományos közösségen belül. A 20. századi fizika eltérhet a newtoni fizikától, de mindkét esetben egyetértettek abban, hogy mi is a tudomány, a tudományos módszer és a tudományos magyarázat. A történetírás ebben az értelemben nyilvánvalóan nem tudomány. Az angol szóhasználatban jó okkal kerülik általában a történettudomány kifejezést, ami a legtöbb más nyelvben szokásos, ehelyett inkább beszélnek történelemkutatásról. A történetírásnak túl sok változata van ahhoz, hogy paradigmáról lehessen beszélni, bár van a történeti módszernek egy olyan magva, ami széles körben elfogadott a történészek körében. Ugyanakkor vannak olyan történeti gondolkodásmódok, amelyek egy adott időszakban fontos szerepet játszanak, sőt dominánsak a történelemkutatásban. Három ilyen gondolkodásmódot jelölnék meg a 20. században. Az első, amely a történelem 19. század közepén végbement professzionalizálódásától a 20. század közepéig uralkodott a történelemkutatásban és történetírásban, a történeti módszer lényegét a források kritikai vizsgálatában látta. A történelem tudományos jellegét a metodológia adta. A történelem kutatásának tehát egyetlen módja volt. Ez a felfogás került a legközelebb ahhoz, hogy egy paradigma jellegét öltse. A történészek világszerte, Berlinben, Párizsban, Tokióban vagy Delhiben egyaránt egyetértettek ebben. Az írott forrásokat részesítették előnyben, különösen a hivatalos iratokat. Dokumentumok nélkül nem létezhetett a történelem. Ezek a források feltárták a politikai döntéshozó helyzetben lévő többnyire férfi történelmi szereplők szándékait, és egy elitista történelmet fölülről nézve, egy folytonos narratíva megalkotására kínáltak lehetőséget. A történész szakma túlnyomó része ezt azt irányt követte. De a különböző társadalmi-politikai kontextusokon belül a Német Birodalomban, a francia Harmadik Köztársaságban, a Japán Császárságban vagy az Egyesült Államokban ezek a történések nagyon különböző elméleti és ideológiai előfeltevések mellett mentek végbe. A 20. század utolsó harmadára ezt a történetírói módszert két másik különböző módszer kezdte ki, amelyek most azért fontosak a számunkra, mert ezek uralkodtak a történelmi gondolkodás és történetírás nagy részében a minket érdeklő 1989 utáni időszak elején. Röviden társadalomtudományi és kulturalista modellnek fogom ezeket nevezni. Minden modellt a maga társadalmi-politikai kontextusában kell szemlélni. A második világháborút követő korszakban a társadalomtudományi megközelítések igen fontos szerepet játszottak a történelemkutatásban és a történetírásban az Egyesült Államokban, valamivel kisebb mértékben Nyugat-Európában és Japánban, és a kulturalista kihívás ellenére továbbra is jelentősek. Különbséget teszek társadalomtörténet és a társadalomtudományi történetírás között. A társadalomtudományi történetírás A társadalomtudományi történetírás természetesen a társadalomtörténet egyes formáit jelenti, de metodológiai és terminológiai alapon érdemes köztük különbséget tenni. A társadalomtudományi történetírásnak nagyon különböző formái léteznek az amerikai „New History" a 20. század elején, a francia Annales, a gazdasági és demográfiai történetírás különböző formái, a Weber-féle történeti társadalomtudomány Németországban valamint a marxizmus, a szovjet marxizmus-leninizmus és a nyugati stílusú neomarxizmusok sokasága. De bizonyos előfeltevésekben osztoznak. Arra vonatkozó felfogásuk, hogy mi tesz valamit tudománnyá, nem a klasszikus történetírói szakma dokumentumokra való fixáltságához igazodik, bár általában a történelmi tudományosság előfeltételének tekintik a források kritikai elemzését, hogy az eseményeket szilárd alapra próbálják helyezni. Ezt azonban egy induktív eljárással teszik, ahhoz hasonlóan, ahogy a természettudományok próbálnak empirikus adatokon alapuló általánosításokhoz jutni. Ennek az irányzatnak a legradikálisabb képviselete talán a társadalomtudományos történetírás egyes amerikai formáiban jelentkezett a kvantifikálás hangsúlyozásával. A 70-es években a „New Social History”n, a „New Political History”-n és a történelmi demográfián belül volt egy trend a kvantifikálásra és a „New Economic History”-n belül arra, hogy kvantifikálható növekedési modellekkel dolgozzanak. Ez a tendencia egyáltalán nem korlátozódott csak Amerikára. A francia Annales sok különböző irányba haladt. Nem egy tant képviseltek, inkább különböző módszerekkel próbáltak kísérletezni, a mentalitástörténetet is beleértve. De egy időre őket is elérte a kvantifikálási mánia, és az 1970-es években koramodern végrendeletek adatainak ezreit táplálták be, hogy rekonstruálják a vallásra és a halálra vonatkozó attitűdöket. Emmanuel Le Roy Ladurie, az Annales-kör egyik vezető történésze azt írta a 70-es évek elején, hogy „az olyan történetírás, amely nem kvantifikálható, nem tarthat igényt a tudományosságra”, ezt az álláspontot aztán nagyon hamar feladta, amint a közhangulat elmozdult a kulturalizmus irányában. Geoffrey Barraclough a folyó történelemkutatások trendjeit vizsgáló UNESCO-felmérésben 1979-ben kijelentette, hogy „a számszerű összefüggések keresése kétségtelenül a legerősebb új trend a történettudományban, ez a legfőbb tényező, ami a 70-es évek történészi beállítottságát megkülönbözteti a 30-as évekétől.” De nem minden magát tudományosnak tekintő történetírás ment kvantitatív irányba, így a történelmi társadalomtudomány Webert követő német iskolája elkerülte elemzéseiben a kvantitatív modelleket, akárcsak a marxizmus majd minden formája. Abban osztoztak az amerikai társadalomtudományi történetírással és a francia Annaleskörrel, hogy a személytelen struktúrákra és folyamatokra koncentráltak, egy olyan történelemre, ahol eltűntek az egyének mint a történelmi változások szereplői. A társadalomtudományos történetírás fontos részét tette ki a modernizációs elmélet. A modernizációs elmélet megelőzte a 20. századot, valójában egészen a francia és a skót felvilágosodásra megy vissza. Megjelent negatív és pozitív beállításban egyaránt. Max Weber számára a modern világ intellektualizálódásának és racionalizálódásának feltartóztathatatlan folyamatát jelentette, amely Nyugatról indult ki, és végül minden értelmet és egyéni szabadságot felszámoló vasketrec képében jelent meg. Az amerikai változatban, különösen 1945 után optimistább volt a hangvétele. Bár elvetette a marxizmust, az amerikai társadalomtudományos történetírás mégis a történelem gazdasági értelmezéséből indult ki, mint Walt Rostow könyve, A gazdasági növekedés szakaszai. Egy nem-kommunista kiáltvány (1960). A kapitalis-IGGERS, Georg G. A német historizmus Gondolat, 1988 „A globális történetírás kihívásai" 2000,2005. KUHN, Thomas H. A tudományos forradalmak szerkezete Osiris, 2000 WEBER, Max A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme Gondolat, 1982, Cserépfalvi, 1995 FUKUYAMA, Francis A történelem vége Európa, 1994 HUNTINGTON, Samuel A civilizációk összecsapása Európa, 1998 WALLERSTEIN Immanuel A modern gazdasági világrendszer Gondolat, 1983 A társadalomtudomány jövőjéért: nyitás és újjárendezés A Gulbenkian Bizottság jelentése Napvilág, 2002 WHITE, Hayden A történelem terhe Századvég, 1997 ALEXANDER, Jeffrey „Modern, anti-, poszt- és néo" Magyar Lettre Internationale, 41 LE GOFF, Jacques „Történelem" Magyar Lettre Internationale, 42 GYÁNI Gábor Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése Napvilág, 2000 55