Magyar Lettre Internationale 2006. nyár (61. szám)
A MIGRÁNSOK EURÓPÁJA - Kongslien, Ingeborg: Migráns írók Skandináviában
Magyar Lettre Internationale • 61.szám JOOO nyár egyensúlyoz az ifjú politikai menekült ábrázolásában, aki értelmiségi és ellenzéki közép-európai környezetből érkezve találkozik Norvégiával, ahol „a szabadság a legendák szerint olyan magától értetődő, hogy ha külön hangsúlyozni kezded, értetlenül néznek rád”. Az elbeszélés arról szól, hogy a hős miképpen próbál meg fokozatosan, lépésről lépésre az új társadalom részévé válni. Klasszikus emigráns és akkulturációs történet, visszapillantásokkal és kettős perspektívával, amely folyamatosan közvetít múlt és jelen között, miközben érdekes képet kapunk saját norvég társadalmunkról is. Bár a főszereplő egy beilleszkedéssel küzdő bevándorló, aki meg akarja találni helyét az új társadalmi környezetben, gazdag hagyományokkal és nagy múltra visszatekintő kultúrával rendelkező, sajátos középeurópai nézőpontjából időnként lenézi Norvégiát, mint olyan országot, amelynek hézagos a kultúrtörténete, különösen mivel nem élte meg a barokk időszakát. A könyv végén, a mozgalmas 1980-as évhez érkezve a főhős elhatározza, hogy az emigrációról fog írni. Végül belátja, hogy „Valahányszor képes elszakadni a múltjától és az álmaitól, ami nem esik meg túl gyakran, olyankor (tulajdonképpen) Norvégiában él. És ez a gondolat örömmel tölti el.” Mint már említettem, az északi nyelveken megjelenő migráns írások egy része fordítás. Ebben az összefüggésben érdekesnek tűnik a publikációk egy sajátos típusa, a kétnyelvű kiadványok. Norvégiában két ismertebb költő adott ki kétnyelvű verseskötetet, ezekben a norvég változat a szerző és egy norvég költő közös munkájának eredménye. He Dong versei kínai és norvég, Jamshed Masrooré pedig urdu és norvég nyelven jelentek meg, egymással szemben lévő oldalra nyomtatva. Bár e két költő bevándorló-író, a bevándorló tapasztalat vagy a két kultúrához kötődés nem játszik különösebb szerepet az írásaikban. Kétnyelvűségükkel azonban kitágítják az irodalmi kánont, képeik másféle tájakat idéznek, és olyan új esztétikai formákat vezetnek be, mint a „gazéi” régi arab versformája, amely később a perzsa és az urdu irodalomban is meghonosodott, és most már Maszoor versei révén norvégul is létezik. Dánia A kétnyelvű publikációk mindazonáltal nem általánosak az északi migráns vagy multikulturális irodalomban. A most említett két norvég költő mellett azonban meg kell említeni egy dániai példát is. Milena Ruder 2002-ben kiadott Vakon utazni Szarajevóból című verseskötetében a dán szöveg (a fordítások) teszi ki a könyv első felét, míg a bosnyák szöveg (az eredeti) a másikat. Rudez nem csupán bevándorló, politikai és háborús menekült is. Bosznia-Hercegovinából való, ott született 1958-ben és 1992-ben került Dániába. Költészetének témáját leginkább politikai elemek, a háború, a menekülés és a hontalanság képei alkotják, jó példa erre a Fegyverek című vers: „Milját elvitték/ börtönbe vetették/ mondják. Ez jó/ akkor él.” A dán bevándorló-irodalom jórészt a 90-es években erősödött meg. Ekkor számos antológia látott napvilágot, többek közt a Fuglevingen en indvandverantologi (1992), és a Mellem land og land - bjergene, vandene, vindene (1995). A nor vég kötetekhez hasonlóan megjelenésükkel arra törekedtek, hogy úgy mutassák be a „bevándorlóírókat”, mint akik hozzáadnak valamit a dán kultúrához és társadalomhoz, és hogy pozitívan befolyásolják a bevándorlásról és a beilleszkedésről folyó általános vitát. Az antológiákon kívül az elmúlt tizenöt évben egyes íróktól néhány regény, elbeszélés és verseskötet is megjelent. A bevándorló háttérrel rendelkező írók közül itt láthatólag kevesebbeknek sikerült bekerülni a nagyobb könyvkiadókhoz, mint Norvégiában és Svédországban. Az 1954-ben, Chilében született író, Rubén Palma politikai menekültként került Dániába 1974- ben, és valamivel több mint egy évtized múltán kezdett el dánul írni. Levél Dániába c. 1989-ben megjelent könyve menekültként és bevándorlóként átélt élményeit beszéli el. Palma számos műfajban otthon van, a regény mellett elbeszéléseket, drámákat, gyerekkönyveket és esszéket is publikál, amelyekkel részt vett a bevándorlásról és az integrálódásról folyó nyilvános vitában. 2001- ben kiadott Reptérről reptérre és más bevándorló-történetek című novelláskötete tíz, viszonylag rövid elbeszélésből áll. Az alcím által bevándorló-történeteknek hívott novellákat áthatja az élet, mint tranzitcsarnok metaforája. S bár e történetek magvát az emigráns tapasztalat vagy az átmenet élménye adja, Palma valamiképpen kiterjeszti ezt a fogalmat, hogy általános érvényt tulajdonítson neki az emberi életben. Az emigráns irodalomról tartott egyik előadásában arról beszélt, hogy amikor 1985-ben írni kezdett, és a dánt választotta írásai nyelvének, annak belátása késztette erre, hogy sohasem fog már viszszatérni a hazájába: „Megértettem, hogy életem hátralévő részét már itt, dániai emigrációmban fogom eltölteni... és ez tett engem íróvá.” És bár elismeri, hogy felnőtt korban nem könnyű elsajátítani egy új nyelvet, és azon íróvá válni, úgy véli, mindez olyan előnnyel is jár, hogy ily módon a hagyományoktól és a hatásoktól szabadon alkothat. Termékeny írónak számít Dániában egy szintén nagyszámú bevándorlócsoport képviselője, a törökországi kurd Adil Érdem. 1964-ben született, 18 évesen jött Dániába. Elsősorban gyerekeknek és kamaszoknak, de felnőtteknek is ír, szöveggyűjteményeket, verses és elbeszélésköteteket adott ki. 1997-es Az idő ellensége - egy klipp című verseskönyvében a költő etnikai hátterére reflektáló mozzanatok, valamint kurd politikai és kulturális témák is előtérbe kerülnek. Idegen szavak, novellák című 2000-ben megjelent kötetében olyan kommunikációs nehézségekkel és identitásproblémákkal küszködő emberekről szól, akik két kultúra között élnek, és kívülállónak érzik magukat mind bevándorló-közösségükben, mind a dán társadalomban. Kitágítják a nemzeti irodalmi kánont Remélem, a három skandináv országból kiválasztott és bemutatott szerzők és írások kellőképpen bizonyítják ennek az irodalomnak a műfaji, etnikai és végül, de nem utolsósorban írói sokszínűségét. Az irodalomnak az az aspektusa, amit itt migráns vagy multikulturális irodalomnak neveztünk, új témákat és valóságvonatkozásokat hozott az északi nemzeti irodalmakba, kitágítva és ki is kezdve ezzel a nemzeti irodalmi kánont. Mivel ezek a szerzők úgy döntöttek, hogy új hazájuk, az őket befogadó országok nyelvén fognak írni, kisebbségi diskurzusuk a többségi diskurzussal szegeződik szembe. Mint említettük, új témákat és valóságtartalmakat vezettek be azzal, hogy feltárták bevándorlói tapasztalataikat, akkulturálódási és transzkulturációs folyamataikat, az integrálódás útjait. Történeti szempontból érdemes hozzátenni, hogy a 19-20. században Amerikába kivándorolt skandináv írók egészen más stratégiát választottak. A bevándorlók nyelvén írott irodalom úgy 1870 és 1930 között élte virágkorát; az írások a saját közösségeiknek szóltak, gyakran foglalkoztak a bevándorló egyének és etnikai csoportok tapasztalataival. A dán, norvég és svéd irodalom párhuzamosan működött sok más, például a német, az olasz vagy a jiddis irodalommal, hogy csak egy párat említsünk. Ez a „bevándorló-irodalom” mindaddig virágzott, amíg a megfelelő bevándorló nyelvek használatban voltak, majd lassan átadták a helyüket az angol nyelven írt „etnikai irodalomnak” és a „multikulturalizmus megjelenítésének”. A mai etnikai hátterű skandináv írók ezzel szemben túlnyomórészt úgy döntöttek, hogy a többség nyelvén írnak, ezért kezdettől fogva a nemzeti irodalmak részét képezik. Annak ellenére, hogy a „migráns” és „multikulturális” irodalom címkéjét használtam, ezeket az irodalmakat a mai dán, norvég, illetve svéd irodalom részének tekintem. Külön kiemelni ilyenként csak annyit jelent, mint elismerni az egyediségét, felhívni a figyelmet a meglétére - ez ugyanis nem mindig történik meg kellőképpen -, és felmérni, mivel járulnak hozzá egy nemzet „felülírásához” azok, akik annak peremén kezdik tengetni az életüket. Az itt tárgyalt szövegekből kiderül, hogy a bevándorlás és az integrálódás tapasztalata mennyire centrális jelentőségű, az írók kétnyelvűségét és két kultúra közötti elhelyezkedésüket emelik ki. A kultúrák találkozása és az ezzel járó kettős perspektíva sokszor meghasadt személyiségeket és megosztott identitást juttat kifejezésre, és ennélfogva az integrálódás egyéni problémáit ábrázolja. Ám ezen túlmenően azt is megfigyelhettük, hogy a kivándorlás és a bevándorlás témája, különösen a kétnyelvűség helyzete, felszabadultságot és kreatív kihívásokat is magában foglal. És miközben ezek az írók a bevándorlók élményeit közvetítik, és a társadalmat annak pereméről vagy a kívülálló szemével nézik, ugyanakkor részei is ennek a társadalomnak; ezek a szövegek tehát a kultúraértelmezésnek is kitűnő példái. Ahogy a bevándorlás átformálja skandináv társadalmainkat, úgy visz új kreativitást is az életbe és az irodalomba. Kihívást jelent ez e társadalmak valamennyi írója számára, függetlenül attól, hogy bevándorló hátterű vagy született dán, norvég vagy svéd írókról van-e szó. Nyugati társadalmaink központi dinamikáját ma a migráció formálja, azaz az elmozduló multikulturális populációk. A bevándorlók és a „másság” újradefiniálják a periféria és a centrum viszonyát. Identitásukat keresve „átírják” a nemzeti identitást, és elmozdítják egy nemzetek feletti irányba. Az itt tárgyalt írók ennek a multikulturális és globalizálódó világnak az alkotóelemei. KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA