Magyar Lettre Internationale 2006. nyár (61. szám)

A MIGRÁNSOK EURÓPÁJA - Kongslien, Ingeborg: Migráns írók Skandináviában

Magyar Lettre Internationale • 61.szám JOOO nyár egyensúlyoz az ifjú politikai menekült ábrázolá­sában, aki értelmiségi és ellenzéki közép-európai környezetből érkezve találkozik Norvégiával, ahol „a szabadság a legendák szerint olyan magától érte­tődő, hogy ha külön hangsúlyozni kezded, értetle­nül néznek rád”. Az elbeszélés arról szól, hogy a hős mikép­pen próbál meg fokozatosan, lépésről lépésre az új társadalom részévé válni. Klasszikus emigráns és akkulturációs történet, visszapillantásokkal és kettős perspektívával, amely folyamatosan közve­tít múlt és jelen között, miközben érdekes képet kapunk saját norvég társadalmunkról is. Bár a főszereplő egy beilleszkedéssel küzdő bevándorló, aki meg akarja találni helyét az új társadalmi kör­nyezetben, gazdag hagyományokkal és nagy múltra visszatekintő kultúrával rendelkező, sajátos közép­európai nézőpontjából időnként lenézi Norvégiát, mint olyan országot, amelynek hézagos a kultúrtör­ténete, különösen mivel nem élte meg a barokk idő­szakát. A könyv végén, a mozgalmas 1980-as évhez érkezve a főhős elhatározza, hogy az emigrációról fog írni. Végül belátja, hogy „Valahányszor képes elszakadni a múltjától és az álmaitól, ami nem esik meg túl gyakran, olyankor (tulajdonképpen) Norvé­giában él. És ez a gondolat örömmel tölti el.” Mint már említettem, az északi nyelveken meg­jelenő migráns írások egy része fordítás. Ebben az összefüggésben érdekesnek tűnik a publikációk egy sajátos típusa, a kétnyelvű kiadványok. Nor­végiában két ismertebb költő adott ki kétnyelvű verseskötetet, ezekben a norvég változat a szer­ző és egy norvég költő közös munkájának ered­ménye. He Dong versei kínai és norvég, Jamshed Masrooré pedig urdu és norvég nyelven jelentek meg, egymással szemben lévő oldalra nyomtat­va. Bár e két költő bevándorló-író, a bevándorló tapasztalat vagy a két kultúrához kötődés nem ját­szik különösebb szerepet az írásaikban. Kétnyel­vűségükkel azonban kitágítják az irodalmi kánont, képeik másféle tájakat idéznek, és olyan új esz­tétikai formákat vezetnek be, mint a „gazéi” régi arab versformája, amely később a perzsa és az urdu irodalomban is meghonosodott, és most már Maszoor versei révén norvégul is létezik. Dánia A kétnyelvű publikációk mindazonáltal nem álta­lánosak az északi migráns vagy multikulturális iro­dalomban. A most említett két norvég költő mel­lett azonban meg kell említeni egy dániai példát is. Milena Ruder 2002-ben kiadott Vakon utazni Szarajevóból című verseskötetében a dán szöveg (a fordítások) teszi ki a könyv első felét, míg a bos­­nyák szöveg (az eredeti) a másikat. Rudez nem csupán bevándorló, politikai és háborús mene­kült is. Bosznia-Hercegovinából való, ott született 1958-ben és 1992-ben került Dániába. Költészeté­nek témáját leginkább politikai elemek, a háború, a menekülés és a hontalanság képei alkotják, jó példa erre a Fegyverek című vers: „Milját elvitték/ börtönbe vetették/ mondják. Ez jó/ akkor él.” A dán bevándorló-irodalom jórészt a 90-es években erősödött meg. Ekkor számos antológia látott napvilágot, többek közt a Fuglevingen­­ en indvandverantologi (1992), és a Mellem land og land - bjergene, vandene, vindene (1995). A nor­ vég kötetekhez hasonlóan megjelenésükkel arra törekedtek, hogy úgy mutassák be a „bevándorló­írókat”, mint akik hozzáadnak valamit a dán kultú­rához és társadalomhoz, és hogy pozitívan befolyá­solják a bevándorlásról és a beilleszkedésről folyó általános vitát. Az antológiákon kívül az elmúlt tizenöt évben egyes íróktól néhány regény, elbe­szélés­ és verseskötet is megjelent. A bevándorló háttérrel rendelkező írók közül itt láthatólag keve­sebbeknek sikerült bekerülni a nagyobb könyvki­adókhoz, mint Norvégiában és Svédországban. Az 1954-ben, Chilében született író, Rubén Palma politikai menekültként került Dániába 1974- ben, és valamivel több mint egy évtized múltán kezdett el dánul írni. Levél Dániába c. 1989-ben megjelent könyve menekültként és bevándor­lóként átélt élményeit beszéli el. Palma számos műfajban otthon van, a regény mellett elbeszélé­seket, drámákat, gyerekkönyveket és esszéket is publikál, amelyekkel részt vett a bevándorlásról és az integrálódásról folyó nyilvános vitában. 2001- ben kiadott Reptérről reptérre­­ és más beván­dorló-történetek című novelláskötete tíz, viszony­lag rövid elbeszélésből áll. Az alcím által bevándor­ló-történeteknek hívott novellákat áthatja az élet, mint tranzitcsarnok metaforája. S bár e történetek magvát az emigráns tapasztalat vagy az átmenet élménye adja, Palma valamiképpen kiterjeszti ezt a fogalmat, hogy általános érvényt tulajdonítson neki az emberi életben. Az emigráns irodalomról tartott egyik előadá­sában arról beszélt, hogy amikor 1985-ben írni kez­dett, és a dánt választotta írásai nyelvének, annak belátása késztette erre, hogy sohasem fog már visz­­szatérni a hazájába: „Megértettem, hogy életem hát­ralévő részét már itt, dániai emigrációmban fogom eltölteni... és ez tett engem íróvá.” És bár elismeri, hogy felnőtt korban nem könnyű elsajátítani egy új nyelvet, és azon íróvá válni, úgy véli, mindez olyan előnnyel is jár, hogy ily módon a hagyományoktól és a hatásoktól szabadon alkothat. Termékeny írónak számít Dániában egy szin­tén nagyszámú bevándorlócsoport képviselője, a törökországi kurd Adil Érdem. 1964-ben született, 18 évesen jött Dániába. Elsősorban gyerekeknek és kamaszoknak, de felnőtteknek is ír, szöveggyűj­teményeket, verses és elbeszélésköteteket adott ki. 1997-es Az idő ellensége - egy klipp című ver­seskönyvében a költő etnikai hátterére reflektáló mozzanatok, valamint kurd politikai és kulturális témák is előtérbe kerülnek. Idegen szavak, novel­lák című 2000-ben megjelent kötetében olyan kommunikációs nehézségekkel és identitásprob­lémákkal küszködő emberekről szól, akik két kul­túra között élnek, és kívülállónak érzik magukat mind bevándorló-közösségükben, mind a dán tár­sadalomban. Kitágítják a nemzeti irodalmi kánont Remélem, a három skandináv országból kiválasztott és bemutatott szerzők és írások kellőképpen bizo­nyítják ennek az irodalomnak a műfaji, etnikai és végül, de nem utolsósorban írói sokszínűségét. Az irodalomnak az az aspektusa, amit itt migráns vagy multikulturális irodalomnak neveztünk, új témákat és valóságvonatkozásokat hozott az északi nemzeti irodalmakba, kitágítva és ki is kezdve ezzel a nem­zeti irodalmi kánont. Mivel ezek a szerzők úgy dön­töttek, hogy új hazájuk, az őket befogadó országok nyelvén fognak írni, kisebbségi diskurzusuk a több­ségi diskurzussal szegeződik szembe. Mint említet­tük, új témákat és valóságtartalmakat vezettek be azzal, hogy feltárták bevándorlói tapasztalataikat, akkulturálódási és transzkulturációs folyamataikat, az integrálódás útjait. Történeti szempontból érdemes hozzátenni, hogy a 19-20. században Amerikába kivándorolt skandináv írók egészen más stratégiát választottak. A bevándorlók nyelvén írott irodalom úgy 1870 és 1930 között élte virágkorát; az írások a saját közössé­geiknek szóltak, gyakran foglalkoztak a bevándorló egyének és etnikai csoportok tapasztalataival. A dán, norvég és svéd irodalom párhuzamosan műkö­dött sok más, például a német, az olasz vagy a jiddis irodalommal, hogy csak egy párat említsünk. Ez a „bevándorló-irodalom” mindaddig virágzott, amíg a megfelelő bevándorló nyelvek használatban voltak, majd lassan átadták a helyüket az angol nyelven írt „etnikai irodalomnak” és a „multikulturalizmus megjelenítésének”. A mai etnikai hátterű skandináv írók ezzel szemben túlnyomórészt úgy döntöttek, hogy a többség nyelvén írnak, ezért kezdettől fogva a nemzeti irodalmak részét képezik. Annak ellenére, hogy a „migráns” és „multikulturális” irodalom címkéjét használtam, ezeket az irodalmakat a mai dán, norvég, illetve svéd irodalom részének tekintem. Külön kiemel­ni ilyenként csak annyit jelent, mint elismerni az egyediségét, felhívni a figyelmet a meglétére - ez ugyanis nem mindig történik meg kellőképpen -, és felmérni, mivel járulnak hozzá egy nemzet „fe­lülírásához” azok, akik annak peremén kezdik ten­getni az életüket. Az itt tárgyalt szövegekből kide­rül, hogy a bevándorlás és az integrálódás tapasz­talata mennyire centrális jelentőségű, az írók két­nyelvűségét és két kultúra közötti elhelyezkedé­süket emelik ki. A kultúrák találkozása és az ezzel járó kettős perspektíva sokszor meghasadt szemé­lyiségeket és megosztott identitást juttat kifejezés­re, és ennélfogva az integrálódás egyéni problé­máit ábrázolja. Ám ezen túlmenően azt is megfi­gyelhettük, hogy a kivándorlás és a bevándorlás témája, különösen a kétnyelvűség helyzete, felsza­­badultságot és kreatív kihívásokat is magában fog­lal. És miközben ezek az írók a bevándorlók élmé­nyeit közvetítik, és a társadalmat annak pereméről vagy a kívülálló szemével nézik, ugyanakkor részei is ennek a társadalomnak; ezek a szövegek tehát a kultúraértelmezésnek is kitűnő példái. Ahogy a bevándorlás átformálja skandináv tár­sadalmainkat, úgy visz új kreativitást is az életbe és az irodalomba. Kihívást jelent ez e társadalmak valamennyi írója számára, függetlenül attól, hogy bevándorló hátterű vagy született dán, norvég vagy svéd írókról van-e szó. Nyugati társadalma­ink központi dinamikáját ma a migráció formálja, azaz az elmozduló multikulturális populációk. A bevándorlók és a „másság” újradefiniálják a peri­féria és a centrum viszonyát. Identitásukat keres­ve „átírják” a nemzeti identitást, és elmozdítják egy nemzetek feletti irányba. Az itt tárgyalt írók ennek a multikulturális és globalizálódó világnak az alkotóelemei. KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA

Next