Magyar Lettre Internationale 2006. nyár (61. szám)

A MIGRÁNSOK EURÓPÁJA - Kiss, Yudit: Shylock és az integráció

Magyar Lettre Internationale, 1 . s­z­á­m 2000 nyár Shylock és az integráció A velencei kalmárom, Shakespeare egyik legszo­morúbb és legmegragadóbb drámájában, Shylock, a zsidó uzsorás bíróság elé viszi Antoniót, a gazdag keresztény nemesurat. Antonio egy rendkívül elbi­zakodott pillanatában aláírt egy váltót, amely sze­rint a saját húsával fizet, ha nem tudja időre meg­adni a Shylocktól kölcsönzött pénzt. Az idő lejár, és az uzsorás a törvényekbe vetett teljes bizalommal elmegy a dózséhoz, hogy behajtsa a járandóságát. A törvényszéki eljárás végén azonban mégis Shylock az, aki elveszít mindent. Nyilvánosan megalázzák, halálra ítélik, és csak azzal a feltétellel kegyelmez­nek meg neki, ha kitér a hitéből. Hogy életben maradjon, fel kell adnia létezése végső horgonyát. A darab, amelyet Shakespeare 400 évvel ezelőtt írt, olyan témákat tárgyal, amelyek az Európáról folytatott mai vitákban is centrális jelentőséggel bírnak: transzparencia, integráció és egyetemes alapértékek. Shylock ismerte városa törvényeit, és azok szerint járt el. Amit nem látott előre, az újabb klauzulák és cikkelyek, amelyeket a per lefolyá­sa során az ő hátrányára vezettek be, és amelyek majdnem a vesztét okozzák. A legtöbb szavazó, aki a múlt nyáron elutasította az európai alkotmány­­tervezet vázlatát, hasonló félelmet érezhetett, mint Shylock a tárgyalóteremben: a rendkívüli sebezhe­tőség érzését a saját intézményekkel és törvények­kel való érintkezés során. Európa politikai elitje évekig csiszolgatta ezt a szerződést. Minden egyes szót mérlegre tettek, de nem vették a fáradságot, hogy kikérjék azoknak az európai polgároknak a véleményét, akiknek az érdekében állítólag eljár­tak. Amikor az eredményt szentesítésre a közvéle­mény elé tárták, a nép ösztönösen is az ismeretlen­től és a kiszámíthatatlantól való félelemmel reagált. A választóknak fogalmuk sem volt, mit tartalmaz­nak pontosan a szabályozások, kinek az érdekében és milyen értékek alapján keletkeztek - arról nem is beszélve, hogy hogyan kellene őket érvényre jut­tatni. Az alkotmány elutasításához nem a tartalma, hanem keletkezési módja vezetett. A szerződésről folytatott szavazásokat megelő­ző néhány hónapban kristályosodott ki a diffúz félelem az új intézményektől és szabályoktól, és az emberek el­kezdtek tartani a „lengyel vízszere­­lőtől”. Európa egy bizonyos részén egyszerre csak ott kísértett az újságokban és a kollektív képzelet­ben­­ és ezzel olyanná vált, mint „a törökök Bécs kapujában” vagy „a cigányok a tyúkólak előtt”. A „lengyel vízszerelő” széles válla fölött már az olcsó kínai munkaerő és az indiai szolgáltatók leselked­tek be Európa csillogó-villogó konyháiba. A francia választók attól féltek, hogy elveszítik azt, amit Len­gyelországban már nemcsak a vízszerelők vesztet­tek el: a biztos állást és a szociális hálót. Mivel a két fél nem volt tisztában félelmei közös gyökereivel, hagyták magukat egymás ellen heccelni. Hogy a „másik” alakjával olyan könnyen ki lehetett mozdítani Európát politikai konstelláci­ójának kényes egyensúlyából, egyszerű oka van: kontinensünkön a növekvő létbizonytalanságot jelenleg a politikai nyitás számlájára írják. A fran­cia választók félnek a lengyelektől, a németek a saját kelet-németjeik miatt aggódnak, a hollandok nem bíznak muszlim kisebbségükben. Mind elfe­lejtik, hogy egy félúton abbamaradt integrációval állnak szemben. Shakespeare a maga komédiájá­ban annyiban beszél az integrációról, amennyi­ben megmutatja a kirekesztés súlyos következmé­nyeit. Shylock egy mogorva, szerencsétlen vénem­ber. De Harpagontól, a világirodalom egy másik nevezetes uzsorásától eltérően Shylock nem rossz ember. Embertelenné csak a sorozatos megaláz­tatások következtében válik, amelyeket a liberális és mulatni vágyó Velencében el kell szenvednie. Antonio utálja Shylockot, mert zsidó. Állandóan megalázza, bár a szolgálatait igénybe veszi. Shylock úgy fogadja ezeket a sértéseket, mint akinek ez a sorsa, de a bírósági eljárás során kitör sokáig visz­­szafojtott haragja. Eleinte egy inkább távolságtar­tó idegenkedés választja el a két embert: a darab végén már el akarják pusztítani egymást. A nyilvános tárgyalás során egy tanult jogtudor, akit a dózse külső szakértőként vont be az eljárás­ba, Shylockot „idegennek” nevezi. Shylock a gyű­lölt zsidó közösséghez tartozik, de bízott abban, hogy legalább a törvény úgy kezeli, mint bármely más velencei polgárt. Most kívülállónak nyilvánít­ják, és sokkal szigorúbb kritériumoknak vetik alá, mint a keresztény velenceieket. Miután a törvé­nyeket ügyesen manipulálva Shylockot legyőzték, a saját városában idegennek nyilvánítják, akinek jogairól és kötelességeiről az ellenfelei kedvük sze­rint rendelkeznek. Bár a darab nem próbál együtt­érzést ébreszteni az uzsorással, Shylock bukását mégis növekvő rossz érzéssel követjük. Élettapasz­talatunk azt súgja, hogy ez velünk is megtörténhet bármikor - ha hirtelen nem lesz munkánk, megta­karított pénzünk, lakásunk vagy kapcsolataink. A dühös fiatalok, akik múlt ősszel Párizsban autókat, üzleteket és óvodákat gyújtogattak, való­színűleg nem szavaztak az EU-alkotmány ellen. De az ún. „bevándorlók” és az alkotmány ellen szava­zók ügye nagyon is összefügg egymással. Európa egyik legragyogóbb metropoliszának külvárosi fia­taljai nemigen veszik a fáradságot, hogy elmenje­nek szavazni - annyira biztosak benne, hogy semmi közük a politikai gépezet játékaihoz. A maguk elke­seredett és romboló módján tiltakoznak egy olyan társadalomból való kirekesztettség ellen, amelyhez formálisan ugyan hozzátartoznak, amire mégsincs egyáltalán befolyásuk. De a politikai gépezetben azok sem bíznak, akik eljárnak szavazni. „Nem” sza­vazatukkal becsapták az ajtót a Kelet felől újonnan érkezők előtt. Azt remélték, hogy kevésbé lesznek kirekesztve, ha ők rekesztenek ki másokat. A „létező Európa” Európa történetét el lehet mondani különböző szempontokból­­ az egyre kisebb mérvű kire­kesztés történeteként is. Kezdetben, az ókori Athénban a demokrácia és a jólét előnyeit a jómó­dú, erős férfi polgároknak tartották fenn a város falain belül. Minden kívülálló barbárnak minősült, noha a perzsák kultúrája több ezer évvel régebbi volt a görögökénél. Európának ki kellett terjesztenie a határa­it, hogy biztosíthassa a jólétét. Ez a terjeszkedés évszázadokon át rejtve zajlott. Az európaiak úgy tettek, mintha mesés gazdagságuk az égből pot­­­tyant volna - mintha a sok arany, kávé, cukor, selyem, fűszer és olaj magától jött volna ide áldott földünk rendkívüli szépségének, mágikus von­zásának engedve. Úgy képzeltük, hogy az olcsó munkaerőt is Európa erkölcsi értékei csábították, nem az éhezés űzte ide. Amikor a 20. század ele­jén Európa határainak kiterjedése láthatóvá vált, gazdasági és politikai célnak nyilvánították. Az eredetileg gazdasági expanziós kényszer a konti­nens emelkedett eszméjévé vált. Európa jövőjét lényegében az határozza meg, hogy sikerül-e a kirekesztettség enyhülését szoci­ális téren is elérni, hogy az etnikai kisebbségek, a krónikusan szegények, a tartósan munkanélküliek és az illegális bevándorlók, akik ki vannak zárva az európai demokrácia és jóléti juttatások elő­nyeiből, az ebből való részesedés szempontjából komolyan tekintetbe jöjjenek. A „lengyel vízszerelő” sértő kliséje beárnyékol­ja az egy évvel korábbi lelkesedés képeit, amikor hangosan ünnepelték az EU bővítését. Kelet-Euró­­pa is a rosszul vagy csak félig megemésztett integ­ráció példái közé tartozik. Egyszer úgy jelenik meg, mint fényes vadászterület a tőkebefektetők számá­ra, máskor mint a szociális dömping mene­deltelje. A Nyugat a meglehetősen lekezelő paternalizmus pozíciójából továbbra is kiskorú országokként bánik velünk, akik a szovjet gyámság alatt nem tudtak normálisan felnőni - mintha az emberek Budapes­ten, Prágában és Varsóban 1945-ben maguk dön­töttek volna úgy, hogy a keleti blokkhoz akarnak tartozni; mintha bizony ezt nem a jaltai kényelmes fotelekből rendelték volna így, és nem erősítették volna meg hallgatólagosan minden felszabadulási YUDIT KISS

Next