Magyar Lettre Internationale 2006. nyár (61. szám)
A MIGRÁNSOK EURÓPÁJA - Kiss, Yudit: Shylock és az integráció
Magyar Lettre Internationale, 1 . szám 2000 nyár Shylock és az integráció A velencei kalmárom, Shakespeare egyik legszomorúbb és legmegragadóbb drámájában, Shylock, a zsidó uzsorás bíróság elé viszi Antoniót, a gazdag keresztény nemesurat. Antonio egy rendkívül elbizakodott pillanatában aláírt egy váltót, amely szerint a saját húsával fizet, ha nem tudja időre megadni a Shylocktól kölcsönzött pénzt. Az idő lejár, és az uzsorás a törvényekbe vetett teljes bizalommal elmegy a dózséhoz, hogy behajtsa a járandóságát. A törvényszéki eljárás végén azonban mégis Shylock az, aki elveszít mindent. Nyilvánosan megalázzák, halálra ítélik, és csak azzal a feltétellel kegyelmeznek meg neki, ha kitér a hitéből. Hogy életben maradjon, fel kell adnia létezése végső horgonyát. A darab, amelyet Shakespeare 400 évvel ezelőtt írt, olyan témákat tárgyal, amelyek az Európáról folytatott mai vitákban is centrális jelentőséggel bírnak: transzparencia, integráció és egyetemes alapértékek. Shylock ismerte városa törvényeit, és azok szerint járt el. Amit nem látott előre, az újabb klauzulák és cikkelyek, amelyeket a per lefolyása során az ő hátrányára vezettek be, és amelyek majdnem a vesztét okozzák. A legtöbb szavazó, aki a múlt nyáron elutasította az európai alkotmánytervezet vázlatát, hasonló félelmet érezhetett, mint Shylock a tárgyalóteremben: a rendkívüli sebezhetőség érzését a saját intézményekkel és törvényekkel való érintkezés során. Európa politikai elitje évekig csiszolgatta ezt a szerződést. Minden egyes szót mérlegre tettek, de nem vették a fáradságot, hogy kikérjék azoknak az európai polgároknak a véleményét, akiknek az érdekében állítólag eljártak. Amikor az eredményt szentesítésre a közvélemény elé tárták, a nép ösztönösen is az ismeretlentől és a kiszámíthatatlantól való félelemmel reagált. A választóknak fogalmuk sem volt, mit tartalmaznak pontosan a szabályozások, kinek az érdekében és milyen értékek alapján keletkeztek - arról nem is beszélve, hogy hogyan kellene őket érvényre juttatni. Az alkotmány elutasításához nem a tartalma, hanem keletkezési módja vezetett. A szerződésről folytatott szavazásokat megelőző néhány hónapban kristályosodott ki a diffúz félelem az új intézményektől és szabályoktól, és az emberek elkezdtek tartani a „lengyel vízszerelőtől”. Európa egy bizonyos részén egyszerre csak ott kísértett az újságokban és a kollektív képzeletben és ezzel olyanná vált, mint „a törökök Bécs kapujában” vagy „a cigányok a tyúkólak előtt”. A „lengyel vízszerelő” széles válla fölött már az olcsó kínai munkaerő és az indiai szolgáltatók leselkedtek be Európa csillogó-villogó konyháiba. A francia választók attól féltek, hogy elveszítik azt, amit Lengyelországban már nemcsak a vízszerelők vesztettek el: a biztos állást és a szociális hálót. Mivel a két fél nem volt tisztában félelmei közös gyökereivel, hagyták magukat egymás ellen heccelni. Hogy a „másik” alakjával olyan könnyen ki lehetett mozdítani Európát politikai konstellációjának kényes egyensúlyából, egyszerű oka van: kontinensünkön a növekvő létbizonytalanságot jelenleg a politikai nyitás számlájára írják. A francia választók félnek a lengyelektől, a németek a saját kelet-németjeik miatt aggódnak, a hollandok nem bíznak muszlim kisebbségükben. Mind elfelejtik, hogy egy félúton abbamaradt integrációval állnak szemben. Shakespeare a maga komédiájában annyiban beszél az integrációról, amennyiben megmutatja a kirekesztés súlyos következményeit. Shylock egy mogorva, szerencsétlen vénember. De Harpagontól, a világirodalom egy másik nevezetes uzsorásától eltérően Shylock nem rossz ember. Embertelenné csak a sorozatos megaláztatások következtében válik, amelyeket a liberális és mulatni vágyó Velencében el kell szenvednie. Antonio utálja Shylockot, mert zsidó. Állandóan megalázza, bár a szolgálatait igénybe veszi. Shylock úgy fogadja ezeket a sértéseket, mint akinek ez a sorsa, de a bírósági eljárás során kitör sokáig viszszafojtott haragja. Eleinte egy inkább távolságtartó idegenkedés választja el a két embert: a darab végén már el akarják pusztítani egymást. A nyilvános tárgyalás során egy tanult jogtudor, akit a dózse külső szakértőként vont be az eljárásba, Shylockot „idegennek” nevezi. Shylock a gyűlölt zsidó közösséghez tartozik, de bízott abban, hogy legalább a törvény úgy kezeli, mint bármely más velencei polgárt. Most kívülállónak nyilvánítják, és sokkal szigorúbb kritériumoknak vetik alá, mint a keresztény velenceieket. Miután a törvényeket ügyesen manipulálva Shylockot legyőzték, a saját városában idegennek nyilvánítják, akinek jogairól és kötelességeiről az ellenfelei kedvük szerint rendelkeznek. Bár a darab nem próbál együttérzést ébreszteni az uzsorással, Shylock bukását mégis növekvő rossz érzéssel követjük. Élettapasztalatunk azt súgja, hogy ez velünk is megtörténhet bármikor - ha hirtelen nem lesz munkánk, megtakarított pénzünk, lakásunk vagy kapcsolataink. A dühös fiatalok, akik múlt ősszel Párizsban autókat, üzleteket és óvodákat gyújtogattak, valószínűleg nem szavaztak az EU-alkotmány ellen. De az ún. „bevándorlók” és az alkotmány ellen szavazók ügye nagyon is összefügg egymással. Európa egyik legragyogóbb metropoliszának külvárosi fiataljai nemigen veszik a fáradságot, hogy elmenjenek szavazni - annyira biztosak benne, hogy semmi közük a politikai gépezet játékaihoz. A maguk elkeseredett és romboló módján tiltakoznak egy olyan társadalomból való kirekesztettség ellen, amelyhez formálisan ugyan hozzátartoznak, amire mégsincs egyáltalán befolyásuk. De a politikai gépezetben azok sem bíznak, akik eljárnak szavazni. „Nem” szavazatukkal becsapták az ajtót a Kelet felől újonnan érkezők előtt. Azt remélték, hogy kevésbé lesznek kirekesztve, ha ők rekesztenek ki másokat. A „létező Európa” Európa történetét el lehet mondani különböző szempontokból az egyre kisebb mérvű kirekesztés történeteként is. Kezdetben, az ókori Athénban a demokrácia és a jólét előnyeit a jómódú, erős férfi polgároknak tartották fenn a város falain belül. Minden kívülálló barbárnak minősült, noha a perzsák kultúrája több ezer évvel régebbi volt a görögökénél. Európának ki kellett terjesztenie a határait, hogy biztosíthassa a jólétét. Ez a terjeszkedés évszázadokon át rejtve zajlott. Az európaiak úgy tettek, mintha mesés gazdagságuk az égből pottyant volna - mintha a sok arany, kávé, cukor, selyem, fűszer és olaj magától jött volna ide áldott földünk rendkívüli szépségének, mágikus vonzásának engedve. Úgy képzeltük, hogy az olcsó munkaerőt is Európa erkölcsi értékei csábították, nem az éhezés űzte ide. Amikor a 20. század elején Európa határainak kiterjedése láthatóvá vált, gazdasági és politikai célnak nyilvánították. Az eredetileg gazdasági expanziós kényszer a kontinens emelkedett eszméjévé vált. Európa jövőjét lényegében az határozza meg, hogy sikerül-e a kirekesztettség enyhülését szociális téren is elérni, hogy az etnikai kisebbségek, a krónikusan szegények, a tartósan munkanélküliek és az illegális bevándorlók, akik ki vannak zárva az európai demokrácia és jóléti juttatások előnyeiből, az ebből való részesedés szempontjából komolyan tekintetbe jöjjenek. A „lengyel vízszerelő” sértő kliséje beárnyékolja az egy évvel korábbi lelkesedés képeit, amikor hangosan ünnepelték az EU bővítését. Kelet-Európa is a rosszul vagy csak félig megemésztett integráció példái közé tartozik. Egyszer úgy jelenik meg, mint fényes vadászterület a tőkebefektetők számára, máskor mint a szociális dömping menedeltelje. A Nyugat a meglehetősen lekezelő paternalizmus pozíciójából továbbra is kiskorú országokként bánik velünk, akik a szovjet gyámság alatt nem tudtak normálisan felnőni - mintha az emberek Budapesten, Prágában és Varsóban 1945-ben maguk döntöttek volna úgy, hogy a keleti blokkhoz akarnak tartozni; mintha bizony ezt nem a jaltai kényelmes fotelekből rendelték volna így, és nem erősítették volna meg hallgatólagosan minden felszabadulási YUDIT KISS