Magyar Lettre Internationale 2007. ősz (66. szám)

EMLÉKEZETKULTÚRA - Nora, Pierre: Emlékezetdömping

RICOEUR, Paul Fenomenológia és hermeneutika Kossuth, 1997 Válogatott irodalomelméleti tanulmányok Osiris, 1999 Bibliai gondolkodás Európa, 2003 Az élő metafora Osiris, 2006 »Emlékezet-felejtés - történelem" In: (Thomka Beáta - N. Kovács Tímea szerk.) Narratívák, 3. Kijárat, 1999 GELLÉRI Gábor :Az emlékezet­fenomenológiától az emlékezet­politikáig. Paul Ricoeur új könyvéről” Korall, 2001 ősz­től RUPNIK, Jacques „A Vichy-szindróma" Magyar Lettre Internationale, 5 A nemzeti emlékezet eszméje Ez a három fontos jelenség - amelyek nem kizáró­lagosak, de a leghatásosabbak és talán a legelsők is­­ váratlanul összekapcsolódott, és megterem­tette a nemzeti „emlékezet” gondolatát. Új gondo­latról van szó, amely nem régebbi, mint harminc­éves, de azóta is egyfolytában növekszik és gaz­dagodik. Az emlékezetmozgalom, amelyre én „az emlékezet kora” elnevezést javasoltam, olyan álta­lános, olyan mély és olyan erőteljes, hogy talán ér­demes elgondolkoznunk az okairól - még akkor is, ha netán általánosságoknál és közhelyeknél nem jutunk többre. Úgy látom, hogy az emlékezet korának diadala két olyan nagy történelmi jelen­ség eredőjeként értelmezhető, amely rajta hagyta nyomát ezen a korszakon: egy időbeli és egy tár­sadalmi jelenségről van szó. Ezeket szeretném ki­emelni, és vitát kezdeményezni róluk. Az elsőt talán helyes lenne „a történelem fel­­gyorsulásának" nevezni. A megnevezésnek, amely Dániel Halévytől származik, világos az értelme: a leginkább kontinuus és állandó jelenség már nem az állandóság és a kontinuitás, hanem a változás. És a változás egyre gyorsul, egyre gyorsabban bil­len ki eredeti helyéből a múlt összes eleme, miköz­ben maga a múlt egyre erőteljesebben távolodik. Az emlékezet megszervezése érdekében fel kell mérni ezt a fordulatot, amely megtörte a törté­nelmi idő egységét, a szép és egyszerű linearitást, amely a jelent és a jövőt a múlttal egyesítette. Minden társadalom, nemzet, csoport, család ki­alakít magának egy képet a jövőjéről, és ez a kép diktálja neki, mit tartson meg a múltból, hogy elő­készíthesse az eltervezett jövőt, amely így az eddig csak összekötő kapocsként működő jelennek is saját értelmet ad. Némileg sematikusan megfogal­mazva: a jövőt három alakban lehet megkonstruál­ni, s ezek a múlt arcáról kialakított képet is uralják. Elképzelhetjük a jövőt, mint a múlt restaurálásának formáját, mint a haladás egyik formáját és mint a forradalom egyik formáját. Ma ennek a három olva­sati sémának a felülvizsgálata folyik, hogy újra meg­szervezhető legyen egyfajta „történelem”. Vagyis teljes a bizonytalanság atekintetben, hogy milyen lesz a jövő. És ez a bizonytalanság arra kényszerí­ti a jelent - amely ráadásul a megőrzés korábban elképzelhetetlen technikáival rendelkezik -, hogy emlékezzen. Nem tudjuk, hogy utódainknak mi­féle tudásra lesz szükségük rólunk ahhoz, hogy megértsék önmagukat. A jövő anticipálására való képtelenségünk viszont azt a kényszert szabja ránk, hogy áhítatosan gyűjtögessük, némileg differenci­álatlanul, azokat a látható nyomokat és materiális jeleket, amelyek egykor (talán) majd tanúsíthatják, kik vagyunk vagy kik lehettünk. Más szavakkal, itt a vége a történelem mindenféle teleologikus értel­mezésének - vége annak a történelemnek, amely­nek ismerjük a végét -, s ez terheli meg a jelent az „emlékezés kötelességének” parancsával, amelyről oly sokat hallunk már. Paul Ricoeur barátunkkal el­lentétben, aki hangsúlyozottan távolságtartó ezzel az elkoptatott megfogalmazással szemben, és in­kább az „emlékezetmunka” kifejezést kedveli, én a magam részéről elfogadom, azzal a feltétellel, hogy sokkal szélesebb értelmet adunk neki a szokásos­nál: sokkal tágabb, mechanikusabb, materiálisabb, az örökséghez jobban kötődő értelmet, mint a szo­kásos morális értelem. Olyan értelmet, amely nem az adóssághoz, hanem a veszteséghez kapcsolódik, a kettő ugyanis egészen más. A „történelem felgyorsulásának” ugyanis van egy brutális következménye a jövőre nézve is, mégpedig az, hogy a teljes múltat eltávolítja - mintha el lennénk vágva tőle. Egy angol demográ­fiatörténész híres megfogalmazása szerint ez az a világ, amelyet elvesztettünk - „The world we have lost”. Többé nem vagyunk otthon benne, csak közvetett jelekkel szól hozzánk, ráadásul ezek a jelek is titokzatossá váltak, amelyeket meg kell fejtenünk, mert ezek rejtik a titkot, hogy kik va­gyunk mi, azaz „identitásunk” titkát. Ezzel a múlt­tal már nincs közvetlen kapcsolatunk. Csak doku­mentációk, levéltárak, emlékművek rekonstrukci­ójával tudjuk fellelni, s ez alkotja az „emlékezetet”, amely maga is művi, és a mai megnevezését jelenti annak, amit egykor egyszerűen csak „történelem­nek” hívtunk. A szavak igen mély és súlyos érte­lemvesztésének vagyunk itt tanúi, ami maga is a korszellem kifejezője. Az „emlékezet” olyan általá­nos értelmet kapott, és annyira eláraszt mindent, hogy egész egyszerűen kiszorítani látszik a „törté­nelem” szót, és a történelem kutatását is az emlé­kezet szolgálatába állítja, így tehát „a történelem felgyorsulása” vélemé­nyem szerint az emlékezet megjelenésének két kö­vetkezményeként összegezhető. Egyfelől itt van a felhalmozódás mint követ­kezmény, amely a veszteség érzéséhez kötődik; ez felelős azért, hogy az emlékezet funkciója így felfúvódott, és hogy az emlékezet intézményei és eszközei túlzottan elszaporodtak: múzeumok, levéltárak, könyvtárak, gyűjtemények, számítógé­pes állományok, adatbankok, kronológiák stb. Másfelől egy megjósolhatatlan jövő és egy saját kuszaságának, homályának átadott múlt közt a jelen önjáróvá válik, úgy tűnik fel, mint önma­gunk megértésének központi kategóriája, noha ez a jelen is történelmi már, amelyet megkettőzött a saját önképe és a saját valósága. A történelmi kontinuitásnak és az időben korlátozott kontinui­tásnak ez a robbanásszerű megjelenése adja meg szerintem az emlékezetnek a maga aktualitását: a múlt többé nem garancia a jövőre, s ez az elsőd­leges oka az emlékezet előléptetésének: ő a dina­mizáló tényező és a folyamatosság ígérete. Egykor létezett összetartozás a múlt és a jövő közt, és a jelen csak az összekötő kapocs volt. Ma összetar­tozás a jelen és az emlékezet között van. A történelem „demokratizálása”: egyéni és kollektív identitások és emlékezetek Ennek az emlékezetdömpingnek a második oka, amely ezúttal társadalmi, ahhoz kapcsolható, amit a történelem „demokratizálásának” nevezhetünk. Azoknak a népeknek, etnikumoknak, csoportoknak, sőt egyéneknek az erőteljes felszabadítási, egyenjo­­gúsítási mozgalmáról van szó, akik a mai világot mű­ködtetik; egyszóval a kisebbségi emlékezetek min­denféle formájának gyors felvirágzásáról, mert a ki­sebbségek számára a saját múltjuk visszaszerzése szerves része saját önazonosságuk megerősítésének. A kisebbségi emlékezetek alapvetően háromfaj­ta dekolonizációs folyamatból származnak. A világ­méretű dekolonizációból, amely történelmi öntu­dathoz és emlékezetszerzéshez, illetve -gyártáshoz juttatta az addig a gyarmati elnyomás etnológiai ál­mában vegetáló társadalmakat. A klasszikus nyuga­ti társadalmakban a belső dekolonizációból, amely a már az integrálódás útjára lépett szexuális, társa­dalmi, vallási, vidéki kisebbségeket érintette. Az ő számukra saját „emlékezetük” - azaz valójában tör­ténetük - megerősítése egyfajta módja volt annak, hogy elismertessék a különbözőségüket a többségi társadalommal, amely ezt addig megtagadta tőlük, csakúgy, mint a jogot ahhoz, hogy ápolják a más­ságukat, és hűek legyenek már felbomlóban lévő identitásukhoz. Van végül egy harmadik típusú de­kolonizáció, amely a 20. századi totalitárius rezsi­­mek - kommunisták, nácik vagy egyszerűen csak diktatúrák - eltűnésével virágzott fel: az ideológiai dekolonizáció, amely kedvező feltételeket kínál a felszabadult népeknek ahhoz, hogy ismét felfedez­zék a saját hosszú távú, hagyományos emlékezetü­ket, amelyet ezek a rezsimek kisajátítottak, elpusz­títottak vagy meghamisítottak: ez a helyzet Orosz­országban, Kelet-Európa, a Balkán, Latin-Amerika vagy Afrika országaiban. A kisebbségi emlékezetek robbanásának az lett a következménye, hogy mélyen megváltoztatták a történelem és az emlékezet egymáshoz való státu­sát és kölcsönös kapcsolatukat. Pontosabban fogal­mazva, hogy felértékelték magát a „kollektív emlé­kezet” fogalmát, amely addig alig volt használatos. A történelemhez viszonyítva, amely mindenkor a hatalmasok, a tudós vagy szakmai autoritások kezében volt, az emlékezet olyan újfajta kiváltság­gal és presztízzsel rendelkezik, amelyet a népi és tiltakozó követelésektől kapott. Eleve úgy jelent meg, mint a megalázottak és megsértettek, a sze­rencsétlenek revánsa, azoknak a története, akik­nek nem volt joguk a nagybetűs történelemhez. Az emlékezet eddig is magáénak mondhatta, ha nem is az igazságot, de legalábbis a hűséget. Ami új benne, hogy „igazabb” igazságot követel magá­nak, mint a történelmi igazság, a megélt tapaszta­lat és az emlékek igazságát. Minden történelem mint tudományos rangra igényt tartó diszciplína, mindmáig épp ellenkező módon született: az emlékezet alapján, de az emlé­kezettel szemben, mert az emlékezetet individuális­nak, pszichologikusnak, megtévesztőnek tekintette. A történelem a közösséghez tartozik, az emlékezet az egyénhez. A történelem egy, az emlékezet pedig már fogalmilag is többféle, hiszen lényegét tekintve individuális. A kollektív emlékezetnek már az ötlete is teljes felfordulást feltételez. Az egyéneknek meg­volt a maguk emlékezete, a közösségeknek meg a maguk történelme. A gondolat, hogy a közösségek­nek is van emlékezetük, mely változást eredményez az egyének társadalmi helyzetében, illetve a közös­séghez fűződő kapcsolataikban: ez a titka ennek a másik misztikus sikernek, amely némileg magyará­zatra szorul: az identitásról van szó, ami nélkül nem érthetjük meg az upsurge of memoryt. Az identitásfogalom hasonló és párhuzamos értelemváltozáson ment át, mint az emlékezet. In­dividuális kategóriából közösségi kategória lett, és szubjektív kategóriából formálissá és objek­­tívé vált. Az identitás hagyományosan az egyént jellemzi, azt jelöli, ami egyedi benne, olyannyira, hogy alapvetően adminisztratív és rendőri jelen- Magyar Lettre Internationale • 66.szám 681______________________________

Next