Magyar Lettre Internationale 2015. nyár (97. szám)

HOTEL EURÓPA - Popov, Alek: A történelem szállodái

1015 nyár s ha egyszer önálló jogi személyiségre próbálna szert tenni, akkor leginkább az „információs köztársaság” meghatározás illene rá. A Vatikánban találunk postát, rádióadót, bankot, múzeumot, parkot, még aprócska vasutat is, csak szállodát nem. A vendégház, ahol konklávé idején a bíborosok megszállnak, nem hotel a szó valódi értelmében. Fél órával a munkaidő lejárta előtt a látogatók tömegesen a kijáratok felé veszik az irányt, és a múzeumok kilométeres folyosói elnéptelenednek. Az évszázados falak közé beköltözik a csend és a nyugalom. A Vatikánban nincs ugyan szálloda, de a környékén jónéhány hotel viseli a Vatikán nevet. Egyikük, a Vatican Gardens Inn a Via Germanicán található, és nyugodtan bevehetnék a világ legkisebb szállodáinak jegyzékébe, bár a hat szobájával nehezen venné fel a versenyt a Guinnes olyan kis üdvöskéivel, mint a Grand Hotel de Kromme Raake, vagy a The Ehrhaust. Előbbi a hollandiai Benrum községben található, és csak egyetlen egy, art deco stílusban berendezett szobából áll. A másik rekordert közel háromszáz éve nyitották a bajorországi Amberg városában, és teljes alapterülete nem haladja meg az ötvenhat négyzetmétert. De ahogy mondják, a konkurencia mindig résen van. A sajtóban megjelent hírek szerint Londonban megnyitotta kapuit, (vagyis inkább ajtaját) a világ tényleg legkisebb szállodája, mely még saját épülettel sem rendelkezik. A szállodát egy Eurostreem típusú, luxuskategóriás lakókocsiban rendezték be, kiterjedése kilencszer két méter, és a Radison szállodalánc stafírozta ki minden létező fényűzéssel a recepciótól a portáson keresztül a vörös szőnyegig. A lakókocsi naponta váltogatja helyét London idegenforgalmi látványosságainak környékén. Ehhez az extrém minimalizmushoz képest a Vatican Gardens a maga három csillagával és ablakpárkányon burjánzó művirágaival nem sokat tud villantani, hacsak nem a nevével, amivel viszont akár metafizikai képzettársításokat is ébreszthet. A szálloda egy nagy, 19. századi épület földszintjét foglalja el; a maga idejében feltehetően önálló lakásként szolgált, de mára gipszkarton falakkal több cellára szabdalták fel. A „park” nem más, mint egy belső udvar, melyet szükség esetén parkolónak is használnak, de ennek a túlsó végén található a „meghittnek” hirdetett reggelizőhelyiség is, mely a valóságban nem egyéb, mint egy műanyag falú sátor. A berendezés a 18. századi eleganciára hajaz, csakhogy a drapériák, stukkók, aranyozott keretek, üvegcsüngős csillárok inkább azt a célt szolgálják, hogy elvonják a figyelmet az olyan apróságokról, mint a fürdőszobai csempék közti fúgában felrétegződött retek, a szelázsin felejtett szappanba tapadt kunkori szőr, a műanyag poharak és a papírfalon áthallatszó hangok. A nap nagy részében a rejtélyes romokat ábrázoló monumentális festmény mögött rejtőzködő miniatűr recepció zárva tart. A személyzet három elszállt ázsiaiból áll, akiket legalább annyira elnyelt az elektronikus játékok virtuális világa, mint szerzeteseket a túlvilág utáni ácsingózás. A főnök csak telefonon érhető el, hiányát a minden sarokra felszerelt videokamerák hivatottak pótolni. Na meg a házirend, melyet minden ágy fölé kifüg gesztettek, beüvegezve és bekeretezve, mint egy tízparancsolatot: Ne dohányozz! Ne fogyassz kintről behozott ételt! Ne dobj semmit a vécécsészébe! és így tovább. A legfertelmesebb bűn nyilván a vécébe dobálás, mert ezt a fürdőszobai felirat is megismétli, továbbá hozzáteszi, hogy az elkövetőre 550 eurós büntetés az és az örök szégyen kárhozata vár. Persze minden azon múlik, honnan nézzük. A tudatállapottól függ, ahogy az ókori bölcsek mondták. A hit csodákra képes. Ebben a tekintetben a Vatican Gardens Inn legalább annyira megragadhatatlan és titokzatos, mint az öt keresztutcányira található vatikáni birodalom. Elég csak egy pillantást vetnünk a Trip Advisoron, vagy a Booking.com-on összegyűjtött kommentárokra és véleményekre. Lehet, hogy két különböző szállóra emlékeznek? „A szoba egy gyöngyszem volt! Ingyen vezeték nélküli internet. A reggeli bőséges volt és változatos. A személyzet remekül beszélt angolul... ” „A szoba nyomorúságos volt, a reggeli szánalmas. Internetnek nyoma sincs! A személyzet mogorva és semmiféle tájékoztatást nem ad a turistáknak. A helynek nincs hangulata.” Nagyszerű hely nekem és a családomnak! Tágas és főként tiszta szobában helyeztek el bennünket. A személyzet rendkívül képzett és szolgálatkész. ” „Sajnos, nem volt jó a kiszolgálás ebben a szállodában. Elvitték az ágyamat (?!) és az éjjeliszekrényemet a megkérdezésem nélkül... Az ajtókeret törött volt és egyik este rám zuhant. Ezért se bocsánatot nem kértek, se kedvezményt nem adtak a végén. A reggeli nyomorúságos volt, a kávé és meleg víz sokszor nem volt meleg." „A reggeli fenséges volt! Mindent tartalmazott, amire az embernek szüksége lehet, amikor egy hosszú nap áll előtte Rómában. A személyzet kedves volt és minden igényt kielégített.” „Ez a reggeli egy vicc. Minden nap hiányzott valami, aztán az utolsó napon már minden hiányzott - a gyümölcslé, a tej, a kenyér és így tovább. A felszolgáló lány annyira goromba volt, hogy a vendégek féltek bármit is kérni tőle ...” „Az embernek nincs hova letennie magát, hacsak nem a szobájában, de azon meg nincs ablak...” A kvantumelmélet hívei itt bizonyára arra a következtetésre jutnak, hogy térelhajlás esete forog fenn. A térhasadás, vagy mifene hatására a turisták a szálloda két párhuzamos valóságába merültek bele: az egyik egy jól karbantartott, barátságos és segítőkész személyzettel üzemel, a másik pedig képtelenül szervezetlen és lerongyolt, a személyzete egykedvű és ellenséges a vendégekkel. Cinikusabbak élnek a gyanúperrel, hogy a pozitív visszajelzéseket a szállodavezető pakolta fel másmás álnéven, hogy ezzel semlegesítse a kritikus hangokat, ami amúgy elterjedt marketingfogás manapság. De elképzelhető egy harmadik hipotézis is, mely leginkább is az emberi természetből indul ki: gyakran azt látjuk, amit látni akarunk. Az ember könnyedén felfogja a valóság pozitív oldalait, míg a negatívokat egyszerűen elhárítja. Gyakran makacsul és célirányosan még a leginkább szembeötlő malőrökön is képesek vagyunk átsiklani. „I refuse to be a victim!” - ismételgette elkeseredetten Anette Bening 3.1 Amerikai szépségben. „Nem vagyok hajlandó meglátni a fanszőrt a szappanban!” - kontrázik erre a turista a vatikáni szépségben, miközben ott ül a bánatos, ablaktalan kapszulájában, melyért napi száz eurót fizet. Még bizonyára nem sejti, hogy épp az imént dugította el a vécét felelőtlenül precíz higiéniai szokásaival, ami kerek 550 euróba fog neki fájni. És ez vajon felnyitja a szemét? Isten hozott a pokolban ,kérded, hol és mely helyen található a pokol? - teszi fel a kérdést Aranyszájú Szent János kora keresztény filozófus. -De mi dolgod ezzel?Neked elég, ha azt tudod, hogy a pokol létezik, és nem azt, hol rejtőzik. .. Ennek értelmében nem kérdezősködünk arról, merre van, hanem igyekszünk elkerülni!" A vatikáni címer központi motívuma a menynyek kulcsai, melyekre, a hagyomány szerint, Szent Péter kapott ígéretet. Ezek nyitják ki a kaput a hívő előtt, illetve zárják be azt a tévelygők előtt. Voltaképp ez a legrégebbi és legrendezettebb virtuális állam, mely tekinthető a régebbi, immár használaton kívüli elődök, az Olümposz és a Walhalla örökösének, azzal a különbséggel, hogy ez a mai napig működik. Ennek a valóságnak az energiamezője annyira erőteljes, hogy néha beárnyékolja azt a világot is, amelyben élünk. Milliók készülnek arra egy életen át, hogy odakerüljenek. Még ennél is többen próbálják ilyen-olyan módon bevásárolni magukat a helyre. Amikor az egyház búcsúcédulákat árusított, ez még viszonylag könynyen ment. A híres 16. századi búcsúcédula-árus, Johannes Tetzel még versikét is fabrikált ebből az alkalomból: „Amint a pénz a ládában csörren, lelked rögtön a mennybe röppen.” A búcsúcédulával meg lehetett úszni a purgatóriumi rostokolást: az így kiváltott napok száma a pár tucatnyitól a több tízezerig terjedhetett, és lehetőséget adott arra, hogy a lélek jóval komfortosabb körülmények közepette várja ki a végítélet napját. Mai szemmel nézve ezek a papírok üdülési csekknek is tekinthetők. Csakhogy míg a pokoltól a legapróbb részletig szinte mindent tudunk, addig a mennyei hotel mibenlétéről csak homályos és egyoldalú tájékoztatást kapunk. Gyakran emlegetik olyan helyként, ahol „nem lesz több halál, fájdalom, bánat vagy sírás”. Pál apostol pedig azt mondja: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.” Ez csábítóan hangzik, tényleg, de a jelentése elég szerteágazó. Viszont a nagy reneszánsz mestereknek köszönhetően, akiket az egyház befogott egyfajta „virtuális túra” megalkotására, meglehetősen gazdag képanyag maradt ránk a mennyországról. A csomagban megtalálunk minden extrát: kertek, virágok, patakok, bőséges gyümölcsválaszték, meztelen testek, szelíd vadállatok, fényfelhők, és a háttérben - az életminőségbeli különbséget hangsúlyozandó - rendszeresen felvillan egy-egy jelenet a pokolból. Sajnos, gyakorlatilag teljesen hiányzik a személyes tanúságtétel, ha kizárjuk azoknak az esetét, akiket állításuk szerint elragadtak az egekbe, leggyakrabban álmukban, vagy kómában, bár nem ritkán egyenesen a mezőről. Az ő elbeszéléseik mintha a hivatalos verziót támogatnák, néha ezt apróbb részletekkel kiegészítik, hogy fokozzák a valóságérzetet. Igazából hiányzik bárminemű kritikus felhang, a feszélyezettségérzés legkisebb megnyilvánulása, ami kelt némi kétséget.