Magyar Méh, 1902 (23. évfolyam, 1-2. szám)
1902. január / 1. szám
Tagsági dij 1902. évre. Lapunk jelen számához egy postatakarékpénztári befizetési lapot csatoltunk az 1902. évre szóló tagsági dij portamentes befizetése számára és kérjük az igen tisztelt tagtársakat, szíveskedjenek a küldött befizetési lapot minélelől igénybe venni, hogy az elnökségnek az egyesület igazgatásához és a különféle egyéb kiadások fedezéséhez szükséges összegek idejében rendelkezésre álljanak, de azért is, hogy az a sok költségbe, időbe és fáradságba kerülő felszólítás végre feleslegessé váljék. Vannak különben még más okok is, amelyek a tagdíjaknak az alapszabályok 7 §-ában előírt időben való befizetését kívánatossá és czélszerűvé teszik, a többek között az is, hogy az egyesület által nyújtott igen értékes kedvezményeket (La 11—13 oldalon az»Előzetes tájékoztatást*) csak azok élvezhetik, akik nincsenek tagdíjhátralékban, továbbá, hogy a folyó évben mindazok számára, akik tagdíjukat márczius végéig be nem küldték, a lap küldése április 1-én be fog szüntettetni éppen úgy, mint az 1901-ben októberben történt a múlt évi hátralékosok lapjával. Ne méltóztassanak, igen tisztelt tagtársak, ezen a választmány által szigorúan követelt eljárásunkat rossz néven venni. A tagdíjhátralékok az utóbbi években oly nagy összegekre szaporodtak, hogy az ilyenképpen évente keletkezett bevételi hiány már-már veszélyessé kezdett lenni. Az 1901. esztendőben is 4200 koronára rúgott a tagdíjhátralék. Ily nagy bevételi hiánynyal pedig még a kormány jóakaró támogatása mellett sem tarthatja fenn magát az egyesület. Fizessenek tehát, igen tisztelt tagtársak! fizessenek idejében és ne szaporítsák az egyesület megrontói sorát. Nem oly nagy az összeg, amelyről szó van, legalább nem olyan nagy, hogy annak lefizetése bárkit is zavarba hozhatna. De nagygyá és veszedelmessé növekszik az egyesületre nézve a kis összeg, ha sokan hátralékban maradnak vele. Rösteljük mindezt kiírni, rösteljük főként azért, mert ilyen panaszt a külföldi méhészeti szaklapokban sohasem olvasunk. Rösteljük, hogy a magyar méhész, aki különben minden szakdologban már régen utóli érte szomszédjait, tagdíjfizetés dolgában még mindig úgy áll — tisztelet a nagyszámú kivételnek —, hogy efféle keserves panaszok nélkül egy év sem tud elmúlni, pedig nem hiszszük, hogy a hátralékosok között legyen egyetlen egy is, aki akár közvetlenül, akár közvetve ne az országos méhészeti egyesületnek köszönhetné, hogy a méhészeti tudnivalókat elsajátíthatta és az okszerű, méhészet hasznát és gyönyöreit élvezheti. Fizessük meg tehát, igen tisztelt méhésztársak, azt a csekély 4 koronát minél előbb!