A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 13. évfolyam (1879)
3. szám - Herrich Károly: A tiszaszabályozás és a szegedi válság
kezetes nagy vizet meghaladták, nem lehet azon szabályozásnak tulajdonítani és felróni, mely csak épen kezdődött, midőn az egész völgyön jóformán betöltésezett öböl nem is volt, s az 1854-ik évben megkezdett néhány átvágás ugy alul mint fent csak épen hiányos, csekély méretű árkok voltak. Ezen árvizet feljelentettem az érdekeltségnek, kimutattam hogy hol s menynyivel haladta a 1830-as vizet s sürgettem, hogy az ártér fejlesztésre ez legyen irányadó, de a társulatok a kiadásoktól irtóztak. A Tisza völgye a legnagyobb tapasztalt árvíz elleni védelemre alakult. 1846-ban az 1830-as víz helyesen lett annak felvéve. De 1855-ben egy nagyobb víz jelentkezett, s így ezt kellene ártér fejlesztés alapjául venni. Ezen körútja azonban a Fölségnek és kormányzónak hatalmasan elősegítette a szabályozás ügyét, mivel az évi 100.000 frt átvágási dotatió rögtön 400.000 ftra emeltetett. Hosszú volna elsorolni, hogy a munkának kedvező 1857. évtől egész 1867-ig hogy fejlődött a szabályozás. Bemutatom egyletünknek az 1857, 1858, 1860 és 1865-iki társulati jegyzőkönyveket, hol azok híven elő vannak sorolva. Szabadjon azonban azokból rövid kivonatképen megemlíteni, hogy a munkálatok épen ugy lettek megkezdve, mint azokat Vásárhelyi és Paleocapa előírták. Vásárhelyi átvágásai ha nem is mindjárt azon sorrendben — mivel néhol kisajátítás miatt nem lehetett — hanem a rövidítés foka szerint lettek felölről lefelé megkezdve, mégpedig fokozatosan úgy, hogy a rövidítés aránya az alsó vonalakon mindenütt nagyobb volt, mint az úgynevezett felső vonalakon. A töltéseket illetőleg azok úgy, mint Paleocapa Péter kijelenté, távol a folyó partjaitól úgy fent mint alól az önálló magukban egy egészet képező öblözeteknél megindíttattak, még pedig ott, hol a munka nagyságát véve a legtöbb ártér volt mentesíthető. A töltések között az ártér, mindenütt úgy, mint azt Paleocapa kívánta, megadatott, eltérés az egész felső vonalon csak két vagy három ponton van, hol homokhegyek és magaslaton telepített helységek ezt megkövetelték, ezen két pontnál is a töltések egymástól való távola 280—320 öl, különben az ártér a felső vonalon, ugy mint azt kijelölte munkájában Paleocapa, távol tartatik egymástól 320 minimumtól egész 1600 ölekig, legtöbb helyen pedig 5 -600 öl. Tartozom az igazságnak annak kimondásával (mit a jegyzőkönyvekben láthatni is) hogy a legtöbb gátszakadások éppen Bereg, Bodrogköz és felső Szabolcsban voltak, és épen ott, hol ezer élet haladó ártér volt, dacára a sok átvágásnak, melyek közül majdnem mind, kivétel nélkül, sikerült. Méltóztassanak elképzelni tisztelt szaktársaim, hogy mi lett volna az úgynevezett felső töltés rendszerrel, ha ott átvágások még a lefolyást nem segítették volna. A Tisza közép de főleg a Tisza alsó vonalán baj alig volt. Mindezen munkálatokról és haladásukról az osztályok részéről évnegyedes és évi jelentések lettek felterjesztve, azok a közp. felügyelőség által nemcsak a bécsi minisztériumnak bemutatva, de az egyes osztályoknak is, úgy hogy valamennyi társulat évenként érte-