A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 46. évfolyam (1912)
49. szám - Egyesületi közlemények
794 12. Schilling titkár bejelenti, hogy az építő munkák elszámoló szabályzatának körlevele, általános feltételei, s a kőművesmunkák részletes feltételei megjelentek Egyletünk kiadásában. Javaslatára a választmány elhatározza, hogy erre ne csak Közlönyünk s a kőnyomatos lapok útján hívjuk fel az érdeklődők figyelmét, de írjunk át az illetékes szaktestületekhez is. 13. Schilling titkár bejelenti, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr megküldötte Egyletünk könyvtára és vidéki osztályaink számára az államépítészeti hivatalok szolgálatára vonatkozó új utasítások 14 példányát. Az osztályainknak szólókat már el is küldöttük. Javaslatát, hogy mondjunk köszönetet a miniszter úrnak, a választmány magáévá teszi. 14. Schilling titkár jelenti, hogy Peschke Károly Béláról, aki már az alapítás évétől — 1867-től — kezdve tagunk, ki akart lépni Egyletünkből. Erre a körülményre s hasonló esetekben követett eljárásunkra tekintettel, a választmány utólagos jóváhagyásának reményében írtunk neki, hogy maradjon tagjaink sorában ezentúl is, minden tagsági illeték fizetése nélkül. Köszönő válaszát már meg is kaptuk. A jelentést a választmány tudomásul veszi. 15. Könyvtáros jelenti, hogy a Statisztikai hivataltól átirat jött Egyletünkhöz, melyben felhívnak bennünket, hogy lépjünk csereviszonyba a külföldi hasonló Egyletekkel, egyelőre legalább a belgákkal. Tekintve, hogy ebből Egyletünkre semmi költség nem származik, javasolja, hogy lépjünk be a csereviszonyba. Jvaslatához a választmány elvben hozzájárul. 16. Könyvtáros jelenti, hogy a Hűtőipari Egyesület csereviszony tárgyában kereste meg Egyletünket, kérve egyúttal hogy üléseiken állandóan képviseltesse magát az Egylet. Javaslatára a választmány, tekintve, hogy a Hűtőipari Egyesületben több tagtársunk van különben is, kimondja, hogy a képviseltetéshez nem járul hozzá, a csereviszony felvételéhez ellenben igen. 17. Schilling titkár jelenti, hogy Devecis del Vecchio tagtársunk elszegényedett kartársaink, valamint azok családtagjainak segélyezésére tett alapítványát befizette és pedig, minthogy annak hatályát 1918 évi március hó 13-tól kéri számíttatni, az Attól esedékes kamatokkal együtt." A válosztmány a jelentést örömmel veszi tudomásul. 18. Tornallyay titkár jelenti, hogy a múlt választmányi ülés óta a következő ajándékkönyvek jöttek Egyletünk könyvtára számára: Antalffy Andor p.-n. főtanácsostól: Az 1913. évi állami költségvetés. Bernauer Izidort 1: Az épülő székesfővárosi új gázgyár építési tervei és feltételei; Budapest székesfőváros vegyészeti és élelmiszervizsgáló intézetétől: 1911. évi jelentése; Kőszeghy Józseftől: A városok tisztogatásáról és a városi hulladékok kezeléséről című tanulmánya; a „Pátria" nyomdától: Adókivetési táblázatok ; az Institution of Engineers and Shipbuilders in L'Orland-nak 1911-1912. évi jelentése; Barthos Andor dr. miniszteri tanácsostól: A közigazgatási szakkönyvtárelső füzete és Skonda Lászlótól: A Westinghouse-fék kezelése c. értekezés. A választmány az ajándékozóknak köszönetet mond. 19. Elnök ismerteti a Máv. mérnökök egy részének azt az elnökséggel közölt sérelmét, hogy a bosznia-hercegovinai vasútépítkezéseknél betöltésre kerülő állásoknál őket azért mellőzték, mert felettes hatóságuk kérvényeiket, a Máv.-nál észlelhető mérnökhiány miatt nem továbbította. Elnök, noha tudomása van arról, hogy négy Máv. mérnök kinevezése kilátásba van helyezve, miután az ügyet a mérnökség egyetemességének szempontjából kell elbírálnunk, javasolja, hogy ebben az ügyben a keresk. miniszter úrhoz intézzünk felterjesztést, kifejtve egyfelől a magyar mérnökség mellőzésének egész közéletünkre való káros hatását, másfelől kérve a miniszter urat a netán gátló akadályok sürgős elhárítására, valamint arra, hogy magyar mérnökök alkalmaztatásával a sérelem mielőbbi orvoslásában közrehatni kegyeskedjék. Miután többek hozzászólása alapján, de okmányszerűleg is beigazolást nyert a sérelem megtörténte, sőt felszólalók hangoztatták azt is, hogy az államvasutak kötelékéből kinevezni szándékolt mérnökök tényleges kinevezését is megakadályozzák, a választmány elhatározza, hogy az elnök részéről javasolt értelemben intézzünk felterjesztést a kereskedelemügyi miniszter úrhoz a sérelmek orvoslása és a közérdeknek megfelelő mielőbbi intézkedés tárgyában, egyúttal a választmány annak az óhajának ad kifejezést, hogy az elnök a felterjesztés eredménye felől szerezzen bizalmas információkat s amennyiben felterjesztésünk alapján az orvoslásra kilátás nem lenne, hozza az ügyet újra a választmány elé, hogy annak módjában legyen erélyesebb állásfoglalásra. Végül a választmány jelen határozatáról a sajtót is tájékoztatandónak tartván, főtitkárt bízza kommüniké megszerkesztésével. 20. Sándy Gyula végül előterjeszti a mű-és középítési szakosztály részéről kidolgozott Egyesületi kispályázat és Ybl-pályázat szabályzatát, melyhez a választmány egyhangúlag hozzájárul. Több tárgy nem lévén, ennek megköszönve a tagoknak az érdeklődést, az ülést bezárja. Műszaki ismeretterjesztő előadás: A folyami kikötőkről. Előadta 1912 december 4-én : Forbáth Imre. Előadó ismerteti a kereskedelmi kikötők feladatát, mely a hajózásra nézve ugyanaz, mint a pályaudvaroké a vasúti forgalomra nézve. Míg kezdetben a kikötőforgalom a folyópartok mentén bonyolódott le, addig a modern kereskedelmi kikötők számára külön medencéket építenek, melyekben a hajók nyugodt vízben köthetnek ki. A kikötő partjai átrakodó készülékekkel, darukkal vannak felszerelve, melyek az áruátrakodást sokkal gyorsabban és olcsóbban végzik, mint a kézi munka. A kikötők felszereléséhez tartoznak: nyílt lakhelyek tömegáruk számára, fedett lakhelyek, úgynevezett színek az átmenetileg raktározandó és tárházak a hosszabb ideig raktáron maradó áruk számára. Egyik legfontosabb kelléke minden modern kereskedelmi kikötőnek a kellő vasúti és közúti kapcsolat. Előadó szerint egyik nagy akadálya annak, hogy a budapesti kereskedelmi kikötő már rég ki nem épült, az a sok helyen még mindig uralkodó felfogás, hogy a vízi forgalom fejlődése hátrányosan befolyásolná az államvasutak jövedelmezőségét, amit tekintettel arra, hogy az államvasutak a magyar állam vagyonának nagy része, természetesen minden körülmények között el kell kerülni. De ennek éppen az ellenkezője igaz. A vízi út csak azokat az árukat vonja el a vasúti forgalomtól, melyek a vízi útnál sokkal drágább vasúti szállítást amúgy is csak nehezen bírják el és melyektől ha a vasút megszabadul, a jövedelmezőségét csak emeli. Viszont kétségtelen, hogy élénk hajózó forgalom a vasúti forgalomnak legmegbízhatóbb táplálója, mert elvégre a hajózó forgalom mindig csak bizonyos meghatározott vonalhoz van kötve és így az áruk elosztása ettől a vonaltól az ország többi részeibe mindig a vasút feladata fog maradni. Hogy a hajózó forgalommal párhuzamosan a vasúti forgalom is mindig nagy mértékben növekedik, arra nézve számos külföldi példa áll rendelkezésünkre. Többek között egyike a legtanulságosabbaknak az egyik legnagyobb folyami kikötőnek, a mannheiminak példája. Ebben a kikötőben a vízi út és vasút között az első összeköttetést 1854-ben létesítették és ettől az időponttól kezdve a vízi, illetve vasúti forgalom növekedése a következő: Míg a vízi forgalom 1885-től 1907-ig 36-szorosra növekedett, addig a vasúti forgalom ugyanabban az időben 61-szeres növekedést mutatott. De ha csak az utolsó évtizedek forgalmát hasonlíjuk össze, akkor is látjuk, hogy a vasúti forgalom erősebben növekedett, mint a vízi forgalom. Az utóbbi 1907-ben körülbelül hétszer akkora volt, mint 1880-ban, míg ezzel szemben a vasúti forgalom 1907-ben tízszeresét tette ki az 1880-ban megfigyelt forgalomnak. Ezek a számok mutatják legjobban, menynyire érdeke a vasutaknak is a hajózó forgalom minél erőteljesebb fejlesztése. Ennek igazságát külföldön maguk a vasutak látták be legelőbb és azért számos külföldi példát ismerünk arra, hogy maga a vasút vette kezébe a kikötők építését, felszerelését, sőt üzemben tartását is. Ilyen példát nyújt Ludwigshafen bajor város, mely a bádeni állam kötelékébe tartozó Mannheim várossal fekszik szemben a Rajna másik partján. Ludwigshafen-nek régebbi hajóforgalma van, mint Mannheimnak, de azok az erőmegfeszítések, melyeket a bádeni állam és Mannheim városa az ottani kikötő fejlesztése érdekében tett, lassan-lassan háttérbe szorították a ludwigshafeni régebbi kikötő forgalmát. Hogy ennek hátrányait ellensúlyozza és az ebből fenyegető gazdasági veszedelemtől megszabaduljon, a bajor állam a múlt század 90-es éveiben 3-5 milllió márka befektetéssel bővíttette a ludwigshafeni kikötőt és egyúttal a bajor vasút is 3-5 millió márkát fektetett a kikötőbe, hogy azt az átrakodó forgalom gyors és olcsó lebonyolításához szükséges minden berendezéssel felszerelje. Az államvasút az új kikötőben nemcsak magának a tulajdonképpeni vasúti összeköttetésnek, hanem az összes rakodóhelyeknek, átrakodó készülékeknek és egyéb berendezéseknek üzemét is átvette, azonkívül maga épített egy egész sor raktárépületet, melyeket a szükséges darukkal, elevátorokkal, felvonókkal stb. felszerelt. Ugyancsak a vasút épített villamos telepet az egész kikötőterületnek világítással és erővel való ellátása céljából. Egy szóval maga a vasút gondoskodott arról, hogy a kikötő a legmodernebb állapotba kerüljön. Ezzel szemben minálunk nem igen hallhatni arról, hogy az államvasutak a maguk nagy erkölcsi és anyagi erejükkel annak a mozgalomnak szolgálatába állottak volna, amely a hajózó utaknak intenzívebb kihasználását, elsősorban pedig a budapesti kereskedelmi és ipari kikötőnek létesítését célozza. Pedig kétségtelen, hogy az odavaló forgalomnak a vízi útra való terelése által az államvasutak üzeme is csak nyerhetne és a budapesti vasúti forgalom végleges rendezéséhez szükséges létesítések is célszerűbben és gazdaságosabban volnának létesíthetők, ha a tömegforgalom egy részének lebonyolításától a vasutakat eleve mentesítenék. Egyesületi közlemények 1912. XII. (