A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 48. évfolyam (1914)
2. szám - Sváb Gyula: Újabb állami népiskolák
24 Sváb Gyula otthona, úgy az iskolának tanítója a gyermek második szülője és nevelője és sokszor való igaz, szülője és nevelője is egy személyben annak az elhagyott gyermeknek, kit sorsa rábízott. Ne feledjük el tehát ezt sem, amikor az iskola hajléka mellé a mester, a tanító hajlékát építjük. Minden állami rend elsőrangú kulturális feladatának tekinti a népiskolák felállítását, hogy a legelemibb ismeretek nélkül senki ne kényszerüljön az életbe lépni vagy — amint mondják — ne legyen analfabéta. Ennek a törekvésnek természetesen az állam pénzügyi ereje szab mindenkor határt, de a rendelkezésre álló fedezet keretében mennél nagyobb számú objektum felállítása iránti törekvésnek, minden egyéb szempont mellett meg kell tartania a vezető szerepét. Önként következik ebből, hogy az iskolaépítkezés legfőbb irányelve az egyszerűség és takarékosság legyen. A fölös költségeket a végső határig mellőzzük. Az állam azonban nem látja kimerítve feladatát abban, hogy az elemi ismeretek megszerzéséhez mindenkinek módot nyújt s azt törvényileg biztosítja, hanem a nemzeti összetartozandóság érzését is gondos ápolásban részesíti. Mert a népek ereje a nemzeti öntudatban él, gyarapszik és virágzik. Gyökere a nemzeti érzés talajából szívja fel éltető nedveit. Csak az a nép életre való, mely faját minden másnál jobban szereti, mely telve van a jövendő nagyságában való hittel és bizalommal. Abban a kultúrmunkában, mely az iskola falain belül folyik, eleven életet él — mint az élő testben keringő vér — a nemzeti érzés. Tehát ezt sem szabad szem elől tévesztenünk, midőn az állami népiskola hajlékának falait emeljük. Ezekkel kívántuk röviden jelezni azokat a főbb szempontokat, melyeket az állami népiskola építkezésénél azok belső rendeltetésére vonatkozólag ismernünk kell. Vessük most már tekintetünket magára az iskola épületére. Keressük fel azt a környezetében, akár a végtelen rónán elterülő, akár a hegyes-völgyes vidékünkön meghúzódó falvakban. A sok apró fehér ház között, mely a lombos akácasor közül kiviláglik, az iskola a legkülönb. A templom, az az Isten háza, az kívül van a soron. Az iskola a nép tudománycsarnoka, a falu kultúrpalotája. A szelid ambitusos falusi házak koronája. Tanulnak rajta még az öregek is. Jöttükben, mentükben meg-megállnak előtte, elnézik, hogy rakják a tégláit, hogy ácsolják a gerendáit, hogy festik, cifrázzák eletétoldalát. Nem értik ugyan azt egészen, mert ők másképpen tanulták. De a nagyurak csináltatják, azok pedig tudják, hogy mit csinálnak. És jövőre — ha soruk megengedi— már ők is olyat próbálnak csinálni. Az iskolaépület külső megjelenésében is nagy hatással van a népre, mert az államhatalom bölcs intézkedéseként jelentkezik tekintélyének teljes súlyával. Annak a nyomát, hogy az iskolának külső megjelenésére a kormány mindig nagy súlyt vetett, a régebben kiadott miniszteri utasításokban is megleljük, így az 1874-ben megjelent Gönczy-féle mintaterv kiadmányban olvassuk, hogy „különös gond fordítandó arra is, hogy az iskolaépület külső alakja csinos és tiszta legyen. Az épület külső szépsége kellemes benyomással van a gyermekre, kiket maga a csinosság is édesget az iskolához; emellett az épület szép külseje, külső és belső tisztasága hallgatagon műveli is a gyermek ízlését, maradandóvá teszi bennök a szép és tiszta iránti érzelmet s észrevétlenül neveli őket arra, hogy egykor saját lakóhelyeiket s annak környékét is lehetőleg széppé tegyék". Ebben az utasításban találó szavakkal állapították meg, mily megjelenése legyen az iskolaépületnek. E megállapítás mindenkor színigazság marad, csak az eszközök változnak kielégítésére. ,6. ábra. Kalánosi elemi iskola. 7. ábra. Tunyogfalvai elemi iskola. 2 1914. I. 11.