A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 54. évfolyam (1920)

9-11. szám - Erdős Ferenc: Tisza-szabályozás III.

LIV. kötet, 8—11. szám. Tisza-szabályozás: szűnik a szabályozás körül az aggasztó bizonytalanság. A fentebbiekben részletesen kifejtettük a Tisza folyó pályájának kialakulásából, valamint vízállásaiból levonható tanulságokat, másfelől és még szembeötlőbben s részleteseb­ben az 1. ábrán feltüntetett árvízi hosszelvényekből, ame­lyek — bár különböző irányból levezetve — tökéletesen egyeznek abban, hogy a Tisza árhullámjának extenzitása Szolnok és Törökbecse közt mind a folyó hosszában, mind magasságában egyre félelmesebb arányokat ölt és ahhoz képest a Körösök mellékfolyójánál is a helyzet folytono­san súlyosbodott, sőt újabban válságos pontra jutott. Ily körülmények között a hangoztatott öntudatos cél nem állhat egyébből, mint az eddig észlelt legmagasabb árvízhullám terjengősségének korlátozásában, illetve nívójának alábbszállításából. Meg kell tehát előre álla­pítanunk ennek az alábbszállításnak az adott viszonyok közt biztosan elérhető legnagyobb mértékét s ehhez ké­pest kell aztán az alkalmazandó szabályozó módot meg­választani s a munkálatokat szervezni. Hogy a Tisza árvízhullámjának korlátozásával minden irányban mily lényeges javulásokat érhetünk el, az az említett hosszanti szelvényből tűnik ki. Ebben ugyanis azokon a szakaszokon, ahol az árvíz vonala vízszintes, az árvíz esése párhuzamos a kisvíz esésével. Ahol pedig az árvízvonal a vízszintes alá hajlik, ott az árvíz esése nagyobb, ellenben a vízszintes fölé emelkedő árvízvonal esése kisebb a kisvíz esésénél. Ezen az alapon vizsgálva az árvizek vonalát látjuk, hogy a nagylónyai és tokaji árvízpontokat összekötő­egyenes, mely az 1895. és 1915. évi árvízszínek kiegyen­lítő vonala — párhuzamos a kis víz vonalával vagyis az árvíz­szín esése párhuzamos a kisvíz esésével ami kritériuma a sikeresen szabályozott folyamnak, mert mindenfajta helyesen végrehajtott folyamszabályozás első és egyetlen ismérve a különböző vízszínek párhuzamos­sága. A tokaji és szolnoki 1915. évi árvízpontokat összekötő egyenes szintén párhuzamos ugyan a kisvíz színvonalával, de e két mérceállomás között az árvízvonal lefelé irá­nyuló törtvonal, tehát esése különbözik a kisvizétől, még­pedig Tokajtól Tiszapolgárig az árvízszín esése körülbelül 150 cm-rel nagyobb a kisvizénél. Innen Tiszafüredig az árvíz ismét párhuzamos a kisvízzel. Tiszafüredtől Mindszentig az árvíz esése fokozatosan romlik, úgy hogy Szolnokig 150 cm-rel, ezentúl Mindszentig 60 cm-rel kisebb az árvíz esése mint a kisvízé. Mindszentnél van aztán az árvízesések nagy fordulója, amennyiben azontúl az árvíz esése le egészen Török­becséig állandóan nagyobb a kisvíz esésénél. Ha továbbá meghúzzuk a szolnoki és törökbecsei 1919. évi árvízpontokat összekötő egyenest, akkor azt látjuk, hogy efelett az egyenes fölött az árvíz domborúságának legnagyobb mértéke: Csongrád­ és Mindszentnél van 150 cm, más oldalról pedig kitűnik, hogy eme egyenes közel párhuzamos a kisvíz vonalával s így az elkövetkező árvízszín esése egyenlő lesz az 1902. évi kisvíz esésével. Ebből már most szinte matematikai bizonyossággal következik, hogy bizonyos, okszerűen megválasztott szabályozó móddal a Szolnok—Törökbecsei folyószaka­szon az árvíz önerejéből képes lesz medrét annyira bővíteni, hogy az 1919. évihez hasonló víztömeg eme folyószakasz egész hosszában sülyedő vízállást fog adni, úgy hogy Csongrádon és Mindszenten az árvíz­szín az 1919. évihez képest 150 m-rel fog alább szállani. Ennek lehetővé tétele nem lehet kétséges, mert ami­képpen a vásárosnamény—tokaji folyószakaszon a végre­hajtott szabályozás következtében az árvizek esése immár párhuzamossá vált a kisvíz esésével, azonképpen a Szol­nok—törökbecsei szakaszon is okszerű szabályozással a vízszinek párhuzamossága s így a megnagyobbodott esés folytán az árvíz gyors, egyenletesebb levonulása be fog következni annál inkább, mert eme folyószakaszon a Tisza medre ugyanolyan könnyen elmozdítható aluviális talajba ágyazódik, mint aminőben a felső Tisza folyik. Hogy hol és mit lehet a mostani szabályozó mód kere­tén belül elérni, az a 8. számú táblázatból kiszámítható s az 1. ábrán szemlélhető hosszanti szelvényből is kitűnik , ugyanis a kisvíz és árvízesések összehasonlításából két­ségtelenül megállapítható,­ hogy a Tisza árvízhullámjának telő része többféle ok által rendes képződésében és le­folyásában akadályozva van. Az eltérésekből biztosan következtethetünk arra, hogy a Tisza folyó emésztőképes­sége legmagasabb vízállásánál rendkívül váltakozó, vagyis az az állapot, amit a német a Beharrungszustand szóval fejez ki, a Tiszán ugyanegy szakaszon is változó. Pél­dának okáért Tiszaújlak és Vásárosnamény közt 1879 óta a legmagasabb vizek esése kisebb volt a kisvíz­esés­nél : 4­40—5'50 /n-ig, azaz kétségtelen, hogy Vásáros­namény felől a Tisza árhullámjának telő része rendkívüli mértékben torlasztva van, ami semmiesetre sem rejlik egyedül a Szamos visszahatásában, hanem egyéb okokban. Ezeket az okokat kell tehát kikeresnünk és elenyész­tetnünk, hogy Vásárosnamény felé az árhullám nívóját alább szállíthassuk. Továbbá Tokaj és Polgár között a nagyvíz esése a kisvízhez képest nagyobb volt 1879—1895-ig 1-50—1-70 tsz-rel, 1915-ben Ml m-rel. Ez azt jelenti, hogy Tokaj felől az árvíz torlasztva van s az ezt elő­idéző okok megszüntetésével Tokajnál a nagyvíz színét lehet sülyeszteni. Hasonlóan s főleg Szolnok és Csongrád között, továbbá Zenta és Szeged közt, de Zenta és Törökbecse közt is bizonyos munkákkal a víznívó alá­szállítható. Ezekkel rámutattunk, miben állhat az az öntudatos cél, melyet a Tisza-szabályozásnál a további munkákra nézve magunk elé tűzni lehet és kell. E vázlatos fejtegetésekből is megérthető, hogy a hely­zet számottevő , javítása céljából nagyszabású, tetemes költséggel járó munkálatokra van szükség, amelyek végre­hajtása hosszabb időt vesz igénybe, sőt évtizedekre, is elhúzódhatik. A kitűzött célt, az árvízszin tetemes alább­szállítását, aminek lehetőségét a mostani szabályozó mód keretén belül fentebb jeleztük, előre biztosan meghatározni nem könnyű technikai feladat, sőt valószínű, hogy a fen­tebb felsorolt vízfolyási akadályok megszüntetésével elér­hető átalános vízszín-sülyesztés, — legalább a szolnok— törökbecsei szakaszon — nem is lesz olyannyira kielé­gítő, mint azt a mederviszonyok és a talaj geológiai alkotása megengedik s az árvízvédelmi biztosság meg­követeli. Hogy fogalmat adjunk arról a nagy földmozgósításról, mellyel a medert bővíteni kellene, hogy a Tisza leg­nagyobb víztömege Szolnoknál 8 m7-nél, Szegednél 7­5 m­nél magasabbra ne emelkedjék, kiszámítottuk a fentebb említett Fekete Zsigmond tanulmányában közölt adatok és a közvetlen sebességmérés szolgáltatta középsebesség segít­ségével : a medernek adandó keresztszelvényeket, illetve férőjét s azt találtuk, hogy körülbelül 125 millió köbméter földet kellene a szolnok—törökbecsei szakaszon a meder­ből eltávolítani. Ez már — az elviselhetetlen költségek miatt is — eleve kizárja az anyamedernek kotrással és száraz földmunkával való okvetetlenül szükséges nagy­mértékű mélyítését és kiszélesítését. Az ilyen szabályozás azért sem vezetne célhoz, mert a meder előbb-utóbb mégis feliszapolódna s karbantartásáról folytonos mun­kával kellene gondoskodni. Más folyószabályozó módhoz kell tehát fordulnunk s eme óriás földmozgósítás szolgá­latába a víz eleven erejét kell befognunk. 45

Next