A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 54. évfolyam (1920)
9-11. szám - Erdős Ferenc: Tisza-szabályozás III.
LIV. kötet, 8—11. szám. Tisza-szabályozás: szűnik a szabályozás körül az aggasztó bizonytalanság. A fentebbiekben részletesen kifejtettük a Tisza folyó pályájának kialakulásából, valamint vízállásaiból levonható tanulságokat, másfelől és még szembeötlőbben s részletesebben az 1. ábrán feltüntetett árvízi hosszelvényekből, amelyek — bár különböző irányból levezetve — tökéletesen egyeznek abban, hogy a Tisza árhullámjának extenzitása Szolnok és Törökbecse közt mind a folyó hosszában, mind magasságában egyre félelmesebb arányokat ölt és ahhoz képest a Körösök mellékfolyójánál is a helyzet folytonosan súlyosbodott, sőt újabban válságos pontra jutott. Ily körülmények között a hangoztatott öntudatos cél nem állhat egyébből, mint az eddig észlelt legmagasabb árvízhullám terjengősségének korlátozásában, illetve nívójának alábbszállításából. Meg kell tehát előre állapítanunk ennek az alábbszállításnak az adott viszonyok közt biztosan elérhető legnagyobb mértékét s ehhez képest kell aztán az alkalmazandó szabályozó módot megválasztani s a munkálatokat szervezni. Hogy a Tisza árvízhullámjának korlátozásával minden irányban mily lényeges javulásokat érhetünk el, az az említett hosszanti szelvényből tűnik ki. Ebben ugyanis azokon a szakaszokon, ahol az árvíz vonala vízszintes, az árvíz esése párhuzamos a kisvíz esésével. Ahol pedig az árvízvonal a vízszintes alá hajlik, ott az árvíz esése nagyobb, ellenben a vízszintes fölé emelkedő árvízvonal esése kisebb a kisvíz esésénél. Ezen az alapon vizsgálva az árvizek vonalát látjuk, hogy a nagylónyai és tokaji árvízpontokat összekötőegyenes, mely az 1895. és 1915. évi árvízszínek kiegyenlítő vonala — párhuzamos a kis víz vonalával vagyis az árvízszín esése párhuzamos a kisvíz esésével ami kritériuma a sikeresen szabályozott folyamnak, mert mindenfajta helyesen végrehajtott folyamszabályozás első és egyetlen ismérve a különböző vízszínek párhuzamossága. A tokaji és szolnoki 1915. évi árvízpontokat összekötő egyenes szintén párhuzamos ugyan a kisvíz színvonalával, de e két mérceállomás között az árvízvonal lefelé irányuló törtvonal, tehát esése különbözik a kisvizétől, mégpedig Tokajtól Tiszapolgárig az árvízszín esése körülbelül 150 cm-rel nagyobb a kisvizénél. Innen Tiszafüredig az árvíz ismét párhuzamos a kisvízzel. Tiszafüredtől Mindszentig az árvíz esése fokozatosan romlik, úgy hogy Szolnokig 150 cm-rel, ezentúl Mindszentig 60 cm-rel kisebb az árvíz esése mint a kisvízé. Mindszentnél van aztán az árvízesések nagy fordulója, amennyiben azontúl az árvíz esése le egészen Törökbecséig állandóan nagyobb a kisvíz esésénél. Ha továbbá meghúzzuk a szolnoki és törökbecsei 1919. évi árvízpontokat összekötő egyenest, akkor azt látjuk, hogy efelett az egyenes fölött az árvíz domborúságának legnagyobb mértéke: Csongrád és Mindszentnél van 150 cm, más oldalról pedig kitűnik, hogy eme egyenes közel párhuzamos a kisvíz vonalával s így az elkövetkező árvízszín esése egyenlő lesz az 1902. évi kisvíz esésével. Ebből már most szinte matematikai bizonyossággal következik, hogy bizonyos, okszerűen megválasztott szabályozó móddal a Szolnok—Törökbecsei folyószakaszon az árvíz önerejéből képes lesz medrét annyira bővíteni, hogy az 1919. évihez hasonló víztömeg eme folyószakasz egész hosszában sülyedő vízállást fog adni, úgy hogy Csongrádon és Mindszenten az árvízszín az 1919. évihez képest 150 m-rel fog alább szállani. Ennek lehetővé tétele nem lehet kétséges, mert amiképpen a vásárosnamény—tokaji folyószakaszon a végrehajtott szabályozás következtében az árvizek esése immár párhuzamossá vált a kisvíz esésével, azonképpen a Szolnok—törökbecsei szakaszon is okszerű szabályozással a vízszinek párhuzamossága s így a megnagyobbodott esés folytán az árvíz gyors, egyenletesebb levonulása be fog következni annál inkább, mert eme folyószakaszon a Tisza medre ugyanolyan könnyen elmozdítható aluviális talajba ágyazódik, mint aminőben a felső Tisza folyik. Hogy hol és mit lehet a mostani szabályozó mód keretén belül elérni, az a 8. számú táblázatból kiszámítható s az 1. ábrán szemlélhető hosszanti szelvényből is kitűnik , ugyanis a kisvíz és árvízesések összehasonlításából kétségtelenül megállapítható, hogy a Tisza árvízhullámjának telő része többféle ok által rendes képződésében és lefolyásában akadályozva van. Az eltérésekből biztosan következtethetünk arra, hogy a Tisza folyó emésztőképessége legmagasabb vízállásánál rendkívül váltakozó, vagyis az az állapot, amit a német a Beharrungszustand szóval fejez ki, a Tiszán ugyanegy szakaszon is változó. Példának okáért Tiszaújlak és Vásárosnamény közt 1879 óta a legmagasabb vizek esése kisebb volt a kisvízesésnél : 440—5'50 /n-ig, azaz kétségtelen, hogy Vásárosnamény felől a Tisza árhullámjának telő része rendkívüli mértékben torlasztva van, ami semmiesetre sem rejlik egyedül a Szamos visszahatásában, hanem egyéb okokban. Ezeket az okokat kell tehát kikeresnünk és elenyésztetnünk, hogy Vásárosnamény felé az árhullám nívóját alább szállíthassuk. Továbbá Tokaj és Polgár között a nagyvíz esése a kisvízhez képest nagyobb volt 1879—1895-ig 1-50—1-70 tsz-rel, 1915-ben Ml m-rel. Ez azt jelenti, hogy Tokaj felől az árvíz torlasztva van s az ezt előidéző okok megszüntetésével Tokajnál a nagyvíz színét lehet sülyeszteni. Hasonlóan s főleg Szolnok és Csongrád között, továbbá Zenta és Szeged közt, de Zenta és Törökbecse közt is bizonyos munkákkal a víznívó alászállítható. Ezekkel rámutattunk, miben állhat az az öntudatos cél, melyet a Tisza-szabályozásnál a további munkákra nézve magunk elé tűzni lehet és kell. E vázlatos fejtegetésekből is megérthető, hogy a helyzet számottevő , javítása céljából nagyszabású, tetemes költséggel járó munkálatokra van szükség, amelyek végrehajtása hosszabb időt vesz igénybe, sőt évtizedekre, is elhúzódhatik. A kitűzött célt, az árvízszin tetemes alábbszállítását, aminek lehetőségét a mostani szabályozó mód keretén belül fentebb jeleztük, előre biztosan meghatározni nem könnyű technikai feladat, sőt valószínű, hogy a fentebb felsorolt vízfolyási akadályok megszüntetésével elérhető átalános vízszín-sülyesztés, — legalább a szolnok— törökbecsei szakaszon — nem is lesz olyannyira kielégítő, mint azt a mederviszonyok és a talaj geológiai alkotása megengedik s az árvízvédelmi biztosság megköveteli. Hogy fogalmat adjunk arról a nagy földmozgósításról, mellyel a medert bővíteni kellene, hogy a Tisza legnagyobb víztömege Szolnoknál 8 m7-nél, Szegednél 75 mnél magasabbra ne emelkedjék, kiszámítottuk a fentebb említett Fekete Zsigmond tanulmányában közölt adatok és a közvetlen sebességmérés szolgáltatta középsebesség segítségével : a medernek adandó keresztszelvényeket, illetve férőjét s azt találtuk, hogy körülbelül 125 millió köbméter földet kellene a szolnok—törökbecsei szakaszon a mederből eltávolítani. Ez már — az elviselhetetlen költségek miatt is — eleve kizárja az anyamedernek kotrással és száraz földmunkával való okvetetlenül szükséges nagymértékű mélyítését és kiszélesítését. Az ilyen szabályozás azért sem vezetne célhoz, mert a meder előbb-utóbb mégis feliszapolódna s karbantartásáról folytonos munkával kellene gondoskodni. Más folyószabályozó módhoz kell tehát fordulnunk s eme óriás földmozgósítás szolgálatába a víz eleven erejét kell befognunk. 45