A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 55. évfolyam (1921)

22. szám - Erdős Ferenc válasza az előző hozzászólásra

Válasz Iványi Bertalan Hozzászólás a Tiszaszabályozás című cikkéhez, ERDŐS FERENC-től. Mielőtt a fenti hozzászólásban a vezetőgátakkal való szabályozó módszer ellen felhozott érvekre érdemlegesen válaszolnék, szükségesnek látom mindenekelőtt a Tisza folyó medrének, főképp talajrétegének, nagy ellenálló képes­ségéről kortársunk részéről mondottakat a valóságnak meg­felelően helyre­igazítani, mert ezen fordul meg a terv helyes elbírálása. Ő ugyanis azt mondja, hogy hiába emel­nék a víz eleven erejét, ha a meder talajának ellenállása még a felfokozott elevenerőnél is nagyobb, s hogy az ellenállás igen sok szakaszon sokkal je­lentékenyebb, mint a szorító gátaktól várható eleven­erőnövekedés. Hát ha a talaj tényleg ilyen ellenálló volna, akkor csak­ugyan céltévesztett dolog lenne mind a javasolt, mind bármely más szabályozó mód alkalmazása, amely a folyó eleven erejének kihasználására van alapítva. Szerencsére azonban a meder talajának minőségéről a Tiszát szabályozó mérnököknek gazdag tapasztalatok útján kedvezőbb véleményük van. Már Vásárhelyi az átvágá­sokkal való tervének sikerét főképpen a medernek köny­nyen tovamozdítható altalajára alapította. Paleocapa: Véle­mény a Tiszavölgy rendezéséről című munkájának beve­zető részében azt mondja: a Tiszának nagy partmélysége meggyőzött engemet a folyó töltések közé foglalásának biztos és könnyű voltáról; továbbá: A Tisza magát meredek partjai közt mélyen beásta, nem tölti fel med­rét, hanem iszapját továbbhordja. Elődeinknek a Tisza-meder könnyű altalajáról tett meg­állapításait csak megerősítik azok a bő tapasztalatok, ame­lyeket a mederszabályozás és főképpen az átvágások végre­hajtása alkalmával szereztünk. Ily kedvező talajviszonyok között a víz sodróerejének növelésével a mederbővülés elmaradhatatlan. Igaz, hogy a meder fenekén imitt-amott kis terjedelemben és aránylag rövid hosszúságban nagyobb ellenállású agyagos réteg szakítja meg a könnyen elsodorható talajt; ettől azonban, — mint számbaveendő akadálytól — a szóban forgó sza­bályozó mód bírálatánál bátran eltekinthetünk, annál inkább, mivel bármely más szabályozó mód mellett is az ilyen aka­dályt mesterségesen kell eltávolítani. Ezek előrebocsátása után áttérek Iványi kartársunknak a vezetőgátakkal való szabályozó rendszer ellen felhozott arra a kifogására, hogy tanulmányomban semmivel sincs beigazolva az, hogy a szorító gátak útján felfokozott sodróerő valóban elégséges is lesz az árvíz számottevő leszállásának felidézésére szükséges mederfejlődéshez. Tanulmányomban a meder fejlődésére és fejleszthetőségére vonatkozóan általánosságban mondottakon és néhány szám­szerű adaton kívül részletes adatokat ugyan nem közöltem, de idéztem azoknak a közkézen forgó hivatalos kiadmá­nyoknak és közleményeknek címét, amelyek kielégítő adatot nyújtanak nemcsak a mederben végbement fejlődésről, ha­nem amelyekből következtetés vonható a szorító építmé­nyek hatására is. Ennek megvilágítására A Tisza Hajdan és Most IV. rész a Tisza folyó keresztszelvényei című kötetéből a normális távközti szorulatoknál szűkebb híd­szorulatokra vonatkozó következő adatokat emelem ki: A záhonyi vasúti híd szelvényében a kisvíz színe alatti keresztszelvényterület 509 m 2, a középmélység 5­2 m. Ellen­ben a hídtól mintegy 1 km-re fölfelé és lefelé normális gátközű keresztszelvényben a kisvíz színe alatti terület 185 m2, a középmélység 1­5 m, illetőleg 208 m2 és 184 m. Az algyői hídszelvényben ugyancsak a kisvíz színe alatti terület 1278 m2, a középmélység pedig 110 m. Ellenben a híd fölött és alatt körülbelül 600 m távol­ságban levő normális keresztszelvényben e terület 700 m2, a 1921. V. 29. 158 Válasz Iványi Bertalan: Hozzászólás a Tiszaszabályozás című cikkéhez, m­ederfejlődéshez. Hiába emelnék a víz eleven erejét a vízműtani sugár növelésével, bármily nagy súlyú is egyéb­ként ez a tényező, ha a meder talajának ellenállása még e fokozott elevenerőnél is nagyobb. A folyó beható megfigyelése pedig éppen annak meg­ismerésére vezet, hogy ez ellenállás igen sok szakaszon sokkal jelentékenyebb, mint a szorítógátaktól várható elevenerőnövekedés. Ezt a tényt egyebek között iga­zolja a töltésszorulatok mentén — szemben a normális töltésközűi szakaszokkal — az árvizek hosszanti metszeté­ben részletes megvizsgálás útján jól észlelhető viszonyla­gosan nagyobb esés, aminek el kellene maradnia, ha a duzzasztás és szorosabb vezetés elég hatásos eszköznek bizonyult volna a meder kibővülésére az ármentesítő töl­tések kiépítése óta eltelt hosszú idő alatt. Nem bizonyíték ebben az irányban a Tokaj fölötti mederszakaszok nagyobb fejlettsége sem, mert ha a meder talaja egyformán aluvium is mindenütt, ám az esés Tokaj fölött átlagosan is legalább háromszorosa a Szolnok alatti esésnek s a nagyobb esés okozta nagyobb eleven erő állandóan, minden vízállásnál működik s szemben a szorítógátak hatásával, nem szorítkozik csak bizonyos ritka, aránylag rövid ideig tartó vízállásokra. Mielőtt a szorítógátak be nem bizonyított hatásával tennénk kísérletet, figyeljük meg gondosan a már most is meglévő hosszabb töltésszorulatok hatását a meder fejlő­désére, de különösen a különböző vízszín­elések alakulá­sára, mint a vízemésztőképesség legmegbízhatóbb mutató­jára. Ilyen szorulatok Szeged alatt, főleg Adától fölfelé jelentékeny hosszúságban vannak, miután azonban itt a Duna hatása maga is jelentékeny vízszínelés növekedés­ben érvényesül a tiszai árvizeknél, bizonyító erejű adatok beszerzésére e szakaszok csak különös gondos észlelés mellett alkalmasak. A Szolnok—Csongrád közötti szaka­szon azonban, bár kisebb terjedelemben, de minden módo­sító hatás nélkül lennének e jelenségek megfigyelhetők részint a Vezseny község menti és fölötti töltésszorulat­ban, de kisebb mértékben az Ugri fölött — néhány mér­sékelt kiszélesedéstől eltekintve — egészen Nagyrévig terjedő, a rendesnél szűkebb töltéskörű szakaszon is. Mindaddig, amíg e meglévő szorulatokban kétségtelen és jelentékeny, nem elszélesedéssel járó, hanem a hid­raulikus középsugarat is fokozó mederbeágyazódást és vízszínleszállást megállapítani nem tudunk, helyesebben járunk el, ha a rendelkezésre álló költségeket az árvíz­gátak erősítésére fordítjuk, a meder további beágyazódásá­nak előmozdítására pedig megelégszünk a hajózás érdeké­ben úgyis végrehajtandó elég terjedelmes kisvízi szabá­lyozásokkal elérhető medermélyítéssel, valamint a töltések közé fogott folyó partjainak természetokozta lassúbb, de azért nagyon is észlelhető állandó emelkedésével. A kisvízi szabályozások keretében számos helyen kell áttörnünk a folyó kötött agyagos fenékrétegeit s hosszú szakaszokon kell a vízmélységet megnövelni. Minderre nem a partokon, hanem a mederben végzendő munkák alkalmazhatók hatásosan. Az árvizek szempontjából azonban ezeket a határozot­tan mélyítő irányú munkálatokat túlbecsülni éppen úgy hiba lenne, mint a hullámtéri szorítógátaknak gyökeres megoldást képező jelentőséget tulajdonítani.

Next