A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 55. évfolyam (1921)
22. szám - Erdős Ferenc válasza az előző hozzászólásra
Válasz Iványi Bertalan Hozzászólás a Tiszaszabályozás című cikkéhez, ERDŐS FERENC-től. Mielőtt a fenti hozzászólásban a vezetőgátakkal való szabályozó módszer ellen felhozott érvekre érdemlegesen válaszolnék, szükségesnek látom mindenekelőtt a Tisza folyó medrének, főképp talajrétegének, nagy ellenálló képességéről kortársunk részéről mondottakat a valóságnak megfelelően helyreigazítani, mert ezen fordul meg a terv helyes elbírálása. Ő ugyanis azt mondja, hogy hiába emelnék a víz eleven erejét, ha a meder talajának ellenállása még a felfokozott elevenerőnél is nagyobb, s hogy az ellenállás igen sok szakaszon sokkal jelentékenyebb, mint a szorító gátaktól várható elevenerőnövekedés. Hát ha a talaj tényleg ilyen ellenálló volna, akkor csakugyan céltévesztett dolog lenne mind a javasolt, mind bármely más szabályozó mód alkalmazása, amely a folyó eleven erejének kihasználására van alapítva. Szerencsére azonban a meder talajának minőségéről a Tiszát szabályozó mérnököknek gazdag tapasztalatok útján kedvezőbb véleményük van. Már Vásárhelyi az átvágásokkal való tervének sikerét főképpen a medernek könynyen tovamozdítható altalajára alapította. Paleocapa: Vélemény a Tiszavölgy rendezéséről című munkájának bevezető részében azt mondja: a Tiszának nagy partmélysége meggyőzött engemet a folyó töltések közé foglalásának biztos és könnyű voltáról; továbbá: A Tisza magát meredek partjai közt mélyen beásta, nem tölti fel medrét, hanem iszapját továbbhordja. Elődeinknek a Tisza-meder könnyű altalajáról tett megállapításait csak megerősítik azok a bő tapasztalatok, amelyeket a mederszabályozás és főképpen az átvágások végrehajtása alkalmával szereztünk. Ily kedvező talajviszonyok között a víz sodróerejének növelésével a mederbővülés elmaradhatatlan. Igaz, hogy a meder fenekén imitt-amott kis terjedelemben és aránylag rövid hosszúságban nagyobb ellenállású agyagos réteg szakítja meg a könnyen elsodorható talajt; ettől azonban, — mint számbaveendő akadálytól — a szóban forgó szabályozó mód bírálatánál bátran eltekinthetünk, annál inkább, mivel bármely más szabályozó mód mellett is az ilyen akadályt mesterségesen kell eltávolítani. Ezek előrebocsátása után áttérek Iványi kartársunknak a vezetőgátakkal való szabályozó rendszer ellen felhozott arra a kifogására, hogy tanulmányomban semmivel sincs beigazolva az, hogy a szorító gátak útján felfokozott sodróerő valóban elégséges is lesz az árvíz számottevő leszállásának felidézésére szükséges mederfejlődéshez. Tanulmányomban a meder fejlődésére és fejleszthetőségére vonatkozóan általánosságban mondottakon és néhány számszerű adaton kívül részletes adatokat ugyan nem közöltem, de idéztem azoknak a közkézen forgó hivatalos kiadmányoknak és közleményeknek címét, amelyek kielégítő adatot nyújtanak nemcsak a mederben végbement fejlődésről, hanem amelyekből következtetés vonható a szorító építmények hatására is. Ennek megvilágítására A Tisza Hajdan és Most IV. rész a Tisza folyó keresztszelvényei című kötetéből a normális távközti szorulatoknál szűkebb hídszorulatokra vonatkozó következő adatokat emelem ki: A záhonyi vasúti híd szelvényében a kisvíz színe alatti keresztszelvényterület 509 m 2, a középmélység 52 m. Ellenben a hídtól mintegy 1 km-re fölfelé és lefelé normális gátközű keresztszelvényben a kisvíz színe alatti terület 185 m2, a középmélység 15 m, illetőleg 208 m2 és 184 m. Az algyői hídszelvényben ugyancsak a kisvíz színe alatti terület 1278 m2, a középmélység pedig 110 m. Ellenben a híd fölött és alatt körülbelül 600 m távolságban levő normális keresztszelvényben e terület 700 m2, a 1921. V. 29. 158 Válasz Iványi Bertalan: Hozzászólás a Tiszaszabályozás című cikkéhez, mederfejlődéshez. Hiába emelnék a víz eleven erejét a vízműtani sugár növelésével, bármily nagy súlyú is egyébként ez a tényező, ha a meder talajának ellenállása még e fokozott elevenerőnél is nagyobb. A folyó beható megfigyelése pedig éppen annak megismerésére vezet, hogy ez ellenállás igen sok szakaszon sokkal jelentékenyebb, mint a szorítógátaktól várható elevenerőnövekedés. Ezt a tényt egyebek között igazolja a töltésszorulatok mentén — szemben a normális töltésközűi szakaszokkal — az árvizek hosszanti metszetében részletes megvizsgálás útján jól észlelhető viszonylagosan nagyobb esés, aminek el kellene maradnia, ha a duzzasztás és szorosabb vezetés elég hatásos eszköznek bizonyult volna a meder kibővülésére az ármentesítő töltések kiépítése óta eltelt hosszú idő alatt. Nem bizonyíték ebben az irányban a Tokaj fölötti mederszakaszok nagyobb fejlettsége sem, mert ha a meder talaja egyformán aluvium is mindenütt, ám az esés Tokaj fölött átlagosan is legalább háromszorosa a Szolnok alatti esésnek s a nagyobb esés okozta nagyobb eleven erő állandóan, minden vízállásnál működik s szemben a szorítógátak hatásával, nem szorítkozik csak bizonyos ritka, aránylag rövid ideig tartó vízállásokra. Mielőtt a szorítógátak be nem bizonyított hatásával tennénk kísérletet, figyeljük meg gondosan a már most is meglévő hosszabb töltésszorulatok hatását a meder fejlődésére, de különösen a különböző vízszínelések alakulására, mint a vízemésztőképesség legmegbízhatóbb mutatójára. Ilyen szorulatok Szeged alatt, főleg Adától fölfelé jelentékeny hosszúságban vannak, miután azonban itt a Duna hatása maga is jelentékeny vízszínelés növekedésben érvényesül a tiszai árvizeknél, bizonyító erejű adatok beszerzésére e szakaszok csak különös gondos észlelés mellett alkalmasak. A Szolnok—Csongrád közötti szakaszon azonban, bár kisebb terjedelemben, de minden módosító hatás nélkül lennének e jelenségek megfigyelhetők részint a Vezseny község menti és fölötti töltésszorulatban, de kisebb mértékben az Ugri fölött — néhány mérsékelt kiszélesedéstől eltekintve — egészen Nagyrévig terjedő, a rendesnél szűkebb töltéskörű szakaszon is. Mindaddig, amíg e meglévő szorulatokban kétségtelen és jelentékeny, nem elszélesedéssel járó, hanem a hidraulikus középsugarat is fokozó mederbeágyazódást és vízszínleszállást megállapítani nem tudunk, helyesebben járunk el, ha a rendelkezésre álló költségeket az árvízgátak erősítésére fordítjuk, a meder további beágyazódásának előmozdítására pedig megelégszünk a hajózás érdekében úgyis végrehajtandó elég terjedelmes kisvízi szabályozásokkal elérhető medermélyítéssel, valamint a töltések közé fogott folyó partjainak természetokozta lassúbb, de azért nagyon is észlelhető állandó emelkedésével. A kisvízi szabályozások keretében számos helyen kell áttörnünk a folyó kötött agyagos fenékrétegeit s hosszú szakaszokon kell a vízmélységet megnövelni. Minderre nem a partokon, hanem a mederben végzendő munkák alkalmazhatók hatásosan. Az árvizek szempontjából azonban ezeket a határozottan mélyítő irányú munkálatokat túlbecsülni éppen úgy hiba lenne, mint a hullámtéri szorítógátaknak gyökeres megoldást képező jelentőséget tulajdonítani.