A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 55. évfolyam (1921)
23. szám - Timon Béla: A Tisza-szabályozás fejlesztéséről
I V. kötet. 23. szám. A Tiszaszabályozás fejlesztéséről. A Tiszaszabályozás fejlesztéséről. TIMON BÉLÁ tól. 1. A Tiszaszabályozás jelen állapota. Közlönyünk 1920. évi 5 —11. számú füzeteiben hosszabb tanulmány jelent meg Erdős Ferenc tagtárstól a Tiszaszabályozás továbbfejlesztéséről, vagy amint ő nevezi gyökeres, megoldásáról , amelyben a leghelyesebb hidraulikai tételek és folyószabályozási elvek felsorolása, az észlelt jelenségek tárgyilagos leírása után egyéni nézeteket és következtetéseket találunk, amelyeknél, sajnos, sokszor nélkülözzük azt a tiszta látást és biztos ítéletet, amelyet a jelenségek leírásánál észlelhettünk. Erdős Ferenc tagtárs értekezésében rendszerint előre bocsátja eme következtetéseit s utána bizonyításukra a helyes adatokat és általános érvényű törvényeket, pedig sok esetben megállapítható, hogy utóbbiak nem szolgálhatnak mindig a szerző tételének bizonyítására. Ez a körülmény kényszerít arra, hogy az idézett tanulmányhoz hozzászóljak. Erdős tagtárs tanulmányának legelején mintegy bevezetésképpen azt említi fel a Tiszaszabályozás sikere ellen, hogy az 1919. évi május havi árvíz a Tisza középső részén — Szolnokon, Csongrádon és Szegeden — az azelőtti árvízmagasságokat jóval meghaladó magasságra emelkedett. Megdöbbentőnek mondja ezeket az árvízmagasságokat, holott én már ezelőtt 28—29 évvel, Közlönyünk 25. és 26. évfolyamában a vízrajzi osztály akkori vezetőjével folytatott vitám során bebizonyítottam, hogy az 1888.-i árvíz megismétlődésének esetén ez a vízszínemelkedés okvetlenül be fog következni. Az 1895. évi árvíz levonulása után pedig a Heti Értesítőben : Az idei árvíz tanulságai címen megjelent rövid cikkemben bebizonyítottam, hogy ez az árvíz a legteljesebb mértékben beigazolta következtetéseim helyességét, mert annak ellenére, hogy ennek az árhullámnak tetőző magassága Vásárosnaménynál és Tokajnál mintegy 60 cm-rel alacsonyabb volt mint 1888-ban, mégis Tiszafürednél már egyezett vele, Szolnoknál és onnan lefelé pedig magasabbra emelkedett. Tudomásom szerint fölszólamlásom nem is veszett kárba, mert mind a Szolnoktól lefelé, mind az ettől fölfelé eső társulatok azóta emelték töltéseiket és így kellően előkészülve várták az árvízszín emelkedését. Azokra nézve tehát, akik már hosszabb idő óta foglalkoznak a Tiszaszabályozás kérdésével, és akik következtetéseiket a tényekre szokták alapítani, ez a, már évtizedekkel ezelőtt megjövendölt és bebizonyított vízszínemelkedés éppen nem hatott megdöbbentően. Ami pedig Békés mellett a Kettőskörösön előállott 120 cm-es vízszínemelkedést illeti, én már szintén nagyon régen, 25 évvel ezelőtt figyelmeztettem Közlönyünk 1895.-i évfolyamában Megváltoztatta-e a Körösszabályozás Magyarország meteorológiai viszonyait ? című cikkemben a földművelésügyi minisztérium akkori szakértőit, hogy az időjárás változó szeszélyeit ne könyveljék el a közös szabályozás javára. Tehát ennél a vízszínemelkedésnél sem ennek bekövetkezése, hanem legföljebb az lehet a megdöbbentő, hogy a közös szabályozás intézői megvárták, amíg maga a természet is segítőtársamul szegődött és megismételte figyelmeztetésemet. Minthogy ez a figyelmeztetés már nyomatékosabb az enyémnél, valószínűen jobb eredménnyel is fog járni. Mindenesetre szerencsés körülmény, hogy az eddigi figyelembe nemvételt nem kellett a Körös—Tisza— Marosi Ármentesítő Társulat érdekeltségének sok millió korona károsodással ártatlanul megfizetniük. Azt is mondja a tanulmány, hogy széles szakkörökben el van terjedve az a fölfogás, hogy a Tiszaszabályozás immár befejezettnek tekinthető. Pedig aki ma ebben a véleményben van, annak semmiféle más külön bizonyítvánnyal sem kell azt igazolnia, hogy sejtelme sincs a folyószabályozásról. Nem szabatos az az állítás, hogy szabályozásaink után a vízjárás retrográd fejlődést mutat. Nem felel meg továbbá a valóságnak az az általánosságban odavetett állítás sem, hogy az átvágásoktól a vízlefolyási viszonyok javításán kívül még az árvizek sülyesztését is remélték. Nem az árvízszín sülyesztését remélték az átvágásoktól, hanem azt a hatást, hogy a töltésezés folytán előálló árvízszínemelkedést mérsékelni fogják. Csakhogy ennek a reménységnek elbírálásánál nem szabad azt a geológiai törvényt szem elől téveszteni, hogy a természet kis eszközökkel is nagy eredményt tud ugyan elérni, de csak azért, mert az egyik munkatényező, az idő, emberi cselekedetekhez viszonyítva, majdnem korlátlan mennyiségben áll rendelkezésére. A geológiai korszakokban száz év annyi, mint az ember életében egy óra. Az átvágások hatását tehát nem a jövedelemre éhes emberi türelmetlenség szempontjából kell megbírálni. Mindeme kisiklások után következnek aztán a tényállás helyes megállapításai. El kell ismernünk, hogy a nagyon kisesésű kanyargós Tisza folyó célszerű és főképpen gazdaságos szabályozásának megoldására az alkalmazott szabályozó módot helyesen választották meg; ezek helyett a tervezéskor más folyószabályozási mód nem jöhetett tekintetbe, és később sem mindaddig, míg a szabályozás eredményét a tapasztalás meg nem állapította. Továbbá: Kétségtelenül megállapítható, hogy 1880 óta, vagyis a tiszai átvágások nagyobb arányú bővítési és mélyítési munkálatának megindítása után, mostanáig Vásárosnaménytól lefelé az egész Tisza mentén mind az árvizek száma, mind tartama, mind magassága fokozatosan, jelentékeny mértékben csökkent; mondhatnám az átvágásokban végrehajtott munkák arányához képest rohamosan fogyott az anyameder partjait túllépő árvizek eshetősége, ami kétségtelen bizonyíték amellett, hogy a szabályozás következtében a víz levonulása jelentékenyen meggyorsult. És végül: Nem ismerünk a Tiszához hasonló csekély esésű folyót, amelyen a folyószabályozás e két módjának ily mértékű alkalmazásával nagyobb vagy jobb eredményt értek volna el. Arra sincs példa, hogy akkora kiterjedésű és olyan geológiai alkotású ártérben, mint a Tiszáé, árvizeinek rendszeres töltések közé foglalása és a medernek átvágásokkal való kiegyenesítése után az árvizek fokozatosan ne emelkedtek volna s magukat a védőgátakat időnkint az ár át ne szakította volna. Olvasván ezeket az idézeteket, az ember azt kérdi, hogy mi is hát E. F. tagtársnak a véleménye a Tiszaszabályozás jelenlegi állapotáról ? Az-e, hogy meg kell húzni fölötte a lélekharangot, mert a vízjárás retrográd fejlődést mutat, amely körülmény nem annyira a természetnek, mint inkább magának a szabályozásnak róható föl; vagy pedig az, hogy a vízjárás Vásárosnaménytól lefelé az egész Tisza mentén örvendetes javulást mutat, és hogy az alkalmazott szabályozó módot helyesen választották meg ? 2. A Tisza folyó pályája és ennek kialakulása. A tanulmány szerint a folyó pályájának kialakulásáról sem a helyszínrajz, sem a hosszszelvényrajzok nem nyújtanak elég felvilágosítást, hanem elsősorban az, hogy minő arányban áll a pálya hossza az egyes szakaszok végpontjait 163