A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 59. évfolyam (1925)
47-48. szám - A József Műegyetem 1925/26. tanévi megnyitója október 18-án (Schimanek Emil leköszönt és Szarvasy Imre új rektor beszéde)
248 A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye LIX. kötet, 49 - 50. szám zásával minden kétséget kizáróan előre megállapíthattuk, egyszerűen 1/0-ás számítás alapján leszállították, mert ezt kívánta a bürokrácia. Hogy aztán a mindenki által előrelátott túlkiadások fedezetének kérése az egész adminisztrációt fölösleges munkával terhelte, azért senki sem felelős. Egy esetben engedélyt kaptunk arra, hogy az üresedésben levő állások közül kettőt betölthessünk. E lehetőséget sorrend szerint két olyan XI. fsz. osztályba tartozó tisztviselő előléptetésére óhajtottuk felhasználni, akiket annak idején magasabb állások terhére, csupán takarékossági szempontból neveztünk ki az alacsonyabb fizetési osztályba. E kinevezéseket azonban, noha ezekhez a kultuszminiszter úr szóbeli hozzájárulását megnyertük, nem hagyták jóvá, mert abban az átiratban, amely ebben az ügyben a kultuszkormány részéről a pénzügyminiszterhez intéztek, nem a sor szerint kinevezendők voltak megnevezve, bár mindkettőnek hosszú szolgálata volt s egyikük nyolc évig hadban és hadifogságban sínlődött. A két állásra azonban kinevezhettünk volna olyan a jelzett átiratban megjelölteket, akik hátrább voltak sorrendben, sőt egyáltalán nem is nálunk voltak alkalmazásban. Kérdem, 1. Közgyűlés, hogyan lehet eredményes adminisztrációt várni az érdemes segéderők ily mellőzésével? Az intézetek kormányzása nem volna nehéz dolog, ha mesterséges munkahalmozással nem nehezítenék azt. A műegyetem igazgatását még fokozottabban nehezíti az a körülmény, hogy egyfelől parancsolóan lép fel az oktatás gyakorlati irányú kifejlesztésének szüksége, másfelől azonban e célra nem áll rendelkezésre sem a dologi, sem a személyi kiadások fedezésére szükséges összeg. A központi adminisztrációnak a bürokratizmussal való békéba kötöttsége még nagyobb bajokat is okozott volna, ha nem fordulhattunk volna mindig bizalommal magához a miniszter úrhoz, dr. gróf Klebelsberg Kunó önagyméltóságához, akinél, nagy elfoglaltsága mellett is, nemcsak mindig megértő meghallgatást, hanem a legnagyobb mértékű jóindulatot és tettekben is kifejeződő értékes támogatást találtunk. Az ő igazságos, bölcs, előrelátó s a magyar kultúráért küzdeni soha meg nem szűnő egyéniségének, valamint kultúránk két hivatott bajnokának, akiket úgyszólván egy emberöltőnél is hosszabb idő fűz műegyetemünkhöz, nevezetesen: dr. Tóth Lajos államtitkár úr, nemkülönben dr. Nagy Árpád h. államtitkár úr őméltóságának köszönhető, hogy a műegyetem mindig előretörekvő hajója a forrongó vizeken nem egyszer végzetesen fenyegető viharok ellenére sem jutott zátonyra. Soha el nem múló hálával adózunk dr. Bud János pénzügyminiszter úr őexcellenciájának is, ki műegyetemünk iránt állandó meleg, mondhatnám baráti érdeklődéssel viseltetik s akinek — amellett, hogy az elmúlt évben nem egyszer igyekezett megkönnyíteni helyzetünket — a folyó költségvetési évre már sikerült valamivel kedvezőbb helyzetet teremtenie számunkra. De hálás köszönettel tartozom a műegyetem kormányzásában fáradhatatlanul résztvevő társaimnak, a rektori tanács tagjainak, valamint az egész tanári testületnek is, amelynek tagjai a műegyetemen tradíció számba menő egyetértésükkel megszilárdították a talajt és az egy cél felé törekvés egységes erejével megdönthetetlen támpontot adtak a kormányrúdnak. Most pedig, hogy befejeztem nehéz helyzetünknek egy-két példával történt illusztrálását, amit már azért is előre kellett bocsátanom, hogy fokozzam az értékét annak a legilletékesebb helyekről megnyilvánult támogatásnak, amelyért hálás és soha el nem múló köszönetemet itt is kifejezni kedves kötelességemnek tartottam —, szíves engedelmükkel áttérek tulajdonképeni feladatomra, az 1924/25. tanév nevezetesebb eseményeinek ismertetésére. Mindenekelőtt mélyen megilletődve és őszinte kegyelettel emlékezem meg azokról a súlyos veszteségekről, amelyek műegyetemünket érték. 1925. évi március 7-én vesztettük el dr. Buday Lászlót, az alkalmazott közgazdaság és statisztika tudós tanárát, a közgazdasági osztály dékánját, akit egészen váratlanul, és annál nagyobb megdöbbenést okozva, ragadott ki sorainkból a halál. Még az utolsó napokban is ott láttuk a katedrán, szerető tanítványai között, ott láttuk a közéleti harc színterén, mégpedig nemcsak a magyar, hanem a nagy nemzetközi harctéren, ahol a győző és legyőzött államok a legélesebb szellemi fegyverekkel folytatják a küzdelmet; egyik azért, hogy a rajta esett szörnyű igazságtalanság képét mentől hűbben és ezért mentől megkapóbban és megrázóbban tárja a világ elé, mert ettől várja az isteni igazságszolgáltatás teljesülését, a másik azért, hogy bűneit leplezze, szépítse és az igazság győzelmének idejét kitolja, hogy mentől tovább maradhasson az igaztalan úton szerzett javaknak birtokában. Buday László az ő nagy szellemi fegyvertárával ott küzdött a harcosok élén. A mély tudásnak éles kardjával, az igaz ügy iránti lelkesedés buzogányával, amelynek sújtó lendületét erősen fokozta az ő páratlan hazaszeretete, a legsúlyosabb csapásokat mérte azokra, akik a mi szerencsétlen országunkat Trianonban koporsóba akarták rakni. Hattyúdala, A megcsonkított Magyarország című munkája leghűbben tárja elénk nagyságát. Ezért fáj nekünk oly nagyon az ő elmúlása, mert nemcsak miértünk fáj, akik szerettük és tiszteltük őt, nemcsak tanítványaiért, akik rajongtak érte, hanem az országért is, amely nem bírna el sok ilyen veszteséget. Egyedüli vigaszunk, hogy az ő élete munkája halála után is folytatja a harcot, az ő fegyverei, irodalmi munkái az ő szellemének láthatatlan kezeitől vezérelve döngetik a kaput, amelyen át az ország boldogabb jövőjébe léphet és hogy az ő áldott emléke, az ő példája nyomán új erők fakadnak szent ügyünk védelmére. Súlyos veszteséget okozott tanácsunknak id. dr. Chorin Ferenc főrendiházi tagnak, a közgazdasági szigorlati bizottsági kültagjának, valamint gölnicbányai Hartig Sándor ny. h. államtitkárnak, a mérnöki szigorlati bizottság v. kültagjának, az elmúlt évben bekövetkezett elhalálozása is. Kegyelettel adózunk mindkettőjük emlékének. Mindketten igazi és régi jóbarátai is voltak műegyetemünknek. Id. dr. Chorin Ferencnek, akinek hervadhatatlan érdemei vannak a gazdasági közélet felvirágoztatása terén, nagy része volt Közgazdasági Osztályunk felállításában; Hartig Sándor pedig, aki hazánk egyik legrégibb és legkiválóbb mérnöke volt, akinek emlékét egy alapítványunk is őrzi, a szigorlatoknál évtizedeken át tett értékes szolgálatokat műegyetemünknek. Kegyelettel emlékezem meg az elhunyt Zhuk József kir. műszaki főtanácsosról is. A megboldogult, aki, mint a műegyetem műszaki mechanikai tanszékéhez tartozó laboratóriummal kapcsolatos kísérleti állomáshoz beosztott szakérő, e minőségében három évtizeden át kifejtett buzgó és sikeres működésével nemcsak a tanszék tanárának, de sok esetben a gyakorlati oktatásnak is nagy szolgálatokat tett, amiért főiskolánk elismerését érdemelte ki. Eredeti, de mindig igaz és őszinte egyéniségét mindenki szerette s ez a szeretet csak növelte halála fötti fájdalmunkat. * Tisztel Közgyűlés! Nemcsak a halál, hanem a tanári szolgálatot szabályozó törvényes intézkedések is veszteséget okoztak műegyetemünknek a törvényes korhatárt elért tanárok nyugalombavonulásával. Az elmúlt évben König Jónás Ödön, az ált. géptan és géprajz, Rejtő Sándor a medh. technológia, Zipernowsky Károly, az elektrotechnika és dr. Ferenczy József a magyar irodalomtörténet ny. r. tanára vonultak nyugalomba, akik mind betöltötték életük 70-ik évét. K. Jónás Ödön, aki sokáig volt a műegyetem nesztora, 1924 okt. végén hagyott el bennünket. Több mint félszázadon át szeretettel és lelkesedéssel vett részt a magyar technikusok oktatásában, s az ő nevelése alól a kiváló mérnökök nemzedékei kerültek ki. De rendkívüli érdemei voltak műegyetemünk fejlesztése és admi-