A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 59. évfolyam (1925)

9-10. szám - Szakirodalom - A BMK közleményei

54 A Magyar Mérnök és Építész-Egylet Közlönye LIX. kötet, 9-10. cu­m A fenti rendeletben a további értesítésre vonatkozó rendelkezéshez képest itt közöljük a pénzügyminiszter úr körrendeletét, A m. kir. Pénzügyminisztériumtól. 4951/1925.—XIII. a. szám. Másolat. Körrendelet. Valamennyi m. kir. pénzügyigazgatóságnak a székes­fővárosi kivételével, a pénzügyigazgatósági kirendeltsé­geknek és a székesfővárosi m. kir. adófelügyelőnek. A „Budapesti Mérnöki Kamara" az 1925. évi január hó 2-án 807/1924. szám alatt kelt felterjesztésében annak megengedését kérte, hogy a mérnöki kamarák tagjai a m. kir. pénzügyigazgatóságoknál őrzött kataszteri bir­tokvázlatokról a szabályszerű díjak lefizetése mellett a pénzügyigazgatóságok hivatalos helyiségében, a hivata­los órák alatt másolatokat vehessenek. Méltányolva azon körülményt, hogy a közönség részé­ről a mérnököknek adott megbízások teljesítése a meg­bízók érdekeinek sérelme nélkül gyakran nem halaszt­ható arra az időre, míg a szükséges másolatot az előírt hivatalos úton megkapnák, ennélfogva elrendelem, ille­tőleg megengedem, hogy a mérnöki kamarák azon tag­jai, kik magukat kellően igazolják, a m. kir. pénzügy­igazgatóságok hivatalos helyiségében, az illetékes tiszt­viselő jelenlétében a hivatalos órák alatt az alább rész­letezett díjak ellenében a kataszteri birtokvázlatokról sajátkezűleg, saját papíron és saját eszközeikkel máso­latokat vehessenek. A másolatok díját az 1924. évi augusztus hó 25-én 91.059. szám alatt kelt rendeletemmel kiadott „Hirdet­mény" D) pontjában foglaltak szerint az alábbiakban állapítom meg. 1. Egész községre, vagy egyes szelvényekre való ki­terjedésben holdrészletenként 2 egész és 5/16 fillér; 2. kivonatban 10 holdrészletig 2 korona, 25 holdrész­letig 2 korona 50 fillér, 50 holdrészletig 3 korona, 100 hold­részletig 4 korona, ezenfelül minden további holdrészlet után 3 fillér árban. A felsorolt díjak aranykoronában értendők. A holdrészletek számát a holdak és részletek számá­nak ös­szege adja. A másolatok vétele kizárólag csakis áttetsző másoló­papír felhasználásával történhetik. A másolatokon a pénzügyigazgatóság részéről hiva­talos igazolásnak, záradékolásnak vagy hitelesítésnek egyáltalán helye nem lehet. A másolatot vevők a birtokvázlatok kíméletes kezelé­sére mindenkor felhívandók. A másolás engedélyezését — egy oly értelmű írásbeli nyilatkozat beszolgáltatása mellett, mely szerint az illető mérnök a birtokvázlatok épségéért a másolás tartama alatt teljes anyagi felelősséget vállal — a pénzü­gyigaz­gatótól vagy helyettesétől kell kérni. Az engedély vé­tele után a fél a neki egyidejűleg kiszolgáltatott „Befize­tési lap"-on (1924. évi 5200/P. M. szám­ú Utasítás 1. számú minta) a kataszteri irattár kezelésével megbízott tiszt­viselő által kiszámított másolási díjat a pénzügyminisz­térium, egyenes adó 60.601. sz. csekkszámlán „Földadó­nyilvántartás" rendeltetéssel befizeti, az „Elismer­vény"- t a kataszteri irattár kezelésével megbízott tiszt­viselőnek átadja, azután a kívánt másolatot elkészíti s a másolat vételét az erre a célra vezetett nyilvántar­tásban aláírásával elismeri. Budapest, 1925. évi február hó 16-án. A miniszter rendeletéből: Dr. Fejér s. k. h. államtitkár. A hivatalos másolat hiteléül: Budapest, 1925. évi február hó 18. Aláírás s. k.. miniszteri irodaigazgató. A Kamara új tagjai. A Budapesti Mérnöki Kamara választmánya által felvett alábbi tagokra nézve a tör­vényes felebbezési határidő alatt f­elebbezé­s nem adatván be, ezek felvétele jogerőre emelkedett. Új tagok tehát 1925 február 19-étől: Alpár Ignác építész, Budai Kist. II, Bólyai-u. 11. —­szentannai Almásy Dezső mérnök, Budapest, VIII, Tisza Kálmán-tér 20. — Dömény Ede mérnök, Budapest, VI, Eötvös-u. 4. — Ehrlich Mihály mérnök, Budapest, VI, Eötvös-u. 4. — Freufeld Ferenc mérnök, Szeged, Kele­m­en-u. 8. — Friedrich István gépészmérnök, Budapest, I, Attila-körút 4, — Herczegh Sándor mérnök, Buda­pest, I, Horthy Miklós­ út 32, — Hubay Ferenc mérnök, Szolnok, Magyar-u. 2640, — ifj. Kuzmik Pál gépészmér­nök, Budapest, VIII, Múzeum-körút 37, — Kendoff An­tal gépészmérnök, Budapest, II, Rókushegyi lépcső 10, — Lábas Endre gépészmérnök, Budapest, II, Csalogány­ u. 50, — Liszer Dávid mérnök, Nagykálló. — Mészáros Zol­tán mérnök, Mezőtúr, Piac­ u. 91, — Neumann Zsigmond gépészmérnök, Budapest, VII, Károly­ körút 3, — Pat­loch Károly gépészmérnök, Gyöngyös. — Petro István gépészmérnök, Budapest, I. Bertalan­ u. 24. — Rácz Lajos mérnök, Győr, Dunaszer 10. — S­kala Vince mérnök, Győr, Ágyúgyártelep 37. — Simon József mérnök, Eger, Király­ u. 9. — Szabó Gyula gépészmérnök, Szombathely, Csillag­ u. 36. — Szesztay Sándor mérnök, Budapest, I. Villányi-út 13. — Szekeres Sámuel mérnök, Budapest, VII. Aréna-út 64. — Takács Ferenc mérnök, Győr, Attila­ u. 20. Hirdetés tagfelvételről. A Budapesti Mérnöki Kamara választmánya 1925. évi február hó 28-án tartott ülésén az alább felsorolt kérelmezőket a Kamara tagjai sorába felvette: Dabasi Halász Géza, szül. 1878, oki. építész, Budapest, I. Krisztina­ körút 91. — Kacsó Kálmán, szül. 1893, oki. építész, Budapest, VII. Thököly­ út 75. — Kőfalusi Győző, szül. 1871, oki. erdőmérnök, Gyöngyössolymos, — Rusz­nyák Géza, szül. 1891, oki. építész, Budapest, V. Zrínyi-u. 7, — Tóth János, szül. 1899, oki. építész, Szombathely, Rózsa-u. 29. — Trautmann Róbert, szül. 1873, építési vál­lalkozó (70. §), Budapest, V. Pozsonyi-út 12/a, — ifj. lovag Ybl Miklós, szül. 1895, oki. építész, Pesthidegkút, Szegfű-u. (postacím: Budapest, I. Hűvösvölgy, Remete kertváros, Hollós-villa). A felvételről szóló hirdetés 1925. évi március hó 4-én kifü­ggesztetett. Nevezettek felvétele ellen a Mérnöki Rendtartás 9. §-a értelmében a kifüggesztéstől számított 30 nap alatt, te­hát április hó 3-án déli 12 óráig a Kamara bármely tagja élhet felebbezéssel a Mérnöki Tanácshoz. A felebbezés a Kamaránál nyújtandó be és ennek címére küldendő. Intézkedések a mérnöki cím védelme iránt. Egy szak névsor közeli megjelenésével kapcsolatban a mérnöki címhasználat körül tapasztalt sorozatos visszaélésekre való tekintettel a Kamara elnöksége, a Budapesti Köz­löny ez évi február 24., 25. és 26.-i számaiban az alábbi „Hirdetményt" tette közzé, a napilapokban pedig a kö­zönség figyelmét a hirdetményre külön is felhívta. Budapesti Mérnöki Kamara, 602/1925. sz. Hirdetmény. Tekintettel arra, hogy a Mérnöki Rendtartás életbe-­ lépte és többszöri figyelmeztetés dacára a mérnöki cím használatával tömeges visszaélés tapasztalható, a Buda­pesti Mérnöki Kamara a mérnöki cím használata tekin­tetében újólag a következőkre hívja fel a figyelmet. A Mérnöki Rendtartásról szóló 1923: XVII. t.-c. (a következőkben M. R.) 1. §-a értelmében: A technikai tudományok bármelyik ágában szerzett főiskolai képesítés egységes megjelölésére a „mérnök" cím, a képzettség közelebbi megjelölésére pedig az ille­tékes technikai főiskolák által kiadott oklevelekben sze­replő cím (mérnök, építész, géppészmérnök, vegyészmér­nök, bányamérnök, kohómérnök, erdőmérnök, közgaz­dasági mérnök) szolgál. A „mérnök" címet, vagy a képzettség közelebbi meg­jelölésére való, valamint a „mérnök" és „építész" sza­vakkal összetett címeket csak az használhatja: 1. aki valamely hazai műegyetemtől a mérnöki tudo­mányok valamelyik ágazatára vonatkozólag oklevelet kapott; vagy 2. aki a m­. kir. bányászati és erdészeti főiskolától (akadémiától) oklevelet kapott; vagy 3. aki az 1. vagy 2. pontban említett képesítés vala­melyikének megfelelő minősítést külföldön szerezte meg és oklevelét az illetékes hazai főiskolai honosító zára­dékkal ellátta; vagy 4. aki a mérnökök nyilvántartásába a 69. vagy 70. § kivételes intézkedései alapján felvétetett. Külföldi állampolgár, amennyiben nem felel meg az előbbi bekezdés rendelkezéseinek, ker­eseti tevékenység körében a „mérnök" címet, vagy a képzettség közelebbi megjelölésére való rokon címeket csak akkor használ­hatja, ha erre a jogszabályaink szerint megkívánt fel-

Next