A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 63. évfolyam (1929)

49-50. szám - Lósy-Schmidt Ede: Magyar Technikai Múzeum - A BMK közleményei

318 A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye LXIII. kötet 89—40. szám­i tagtárs részesült, kit a kormányzó az ő főméltósága a Ciszter­cita*rend tanintézetének építése körül szerzett érdemei el­­ismeréséül a II. osztályú polgári érdemrenddel tüntettett ki, javasolja, hogy ez a jegyzőkönyvben örökíttessék meg és erről Walder tagtárs értesíttessék. Szakosztályok elnök indít­­­ányát egyhangúan elfogadják. Elnök bejelenti még a győri női iparosiskola és iparostanonc- iskola tervpályázatának eredményét, mely szerint I. díjat nyerte Körmendy Nándor, II. díjat Weichinger Károly, III. dí­­jat Arvé és Gerstenberger, megvétetett Makk István terve. Több terv megvételre ajánltatott és dicséretben részesült. Elnök a pályanyerteseket melegen üdvözli. Ezután felkéri Jakabffy Zoltánt, mint az egylet kiküldöttét, hogy a győri városszabályozási terveket ismertesse. Jakabffy ismerteti Győr város rövid történetét, majd a bírálóbizottsági jegyzőkönyv alapján újból részletesen els bírálja a kiállított pályaterveket, rámutatva ama értékekre és hibákra, melyek a bíráló bizottságot a döntés meghozásá­ban irányították. Majorossy Gyula Pirovits Aladárnak a mérnökegyleti közl­­önyben megjelent és a városszabályozási kérdésekkel kap­­csolatban az építészi kart tendenciózusan bántó cikkére reflek­­tál, visszautasítva Pirovits következtetéseit és megállapításait. Padányi Gulyás Jenő hasonló értelemben szólal fel és java­­solja, hogy Budapest város rendezését és az ezzel összefüggő nagy horderejű kérdések megtárgyalását szakosztályok tűzzék napirendre. Pirovits Aladár válaszol Majorossynak és hangsúlyozza, hogy félreértett cikkéért hajlandó a bírálóbizottságnak elég­tételt adni, ugyancsak Gulyás Jenőnek szavaira reflektál és kifejti, hogy cikkeiben ő is azért küzd, mit előtte szólók már kifejtettek. Bierbauer Virgil dr. hozzászólása után elnök felkéri P. Gus­tvás Jenőt, hogy dolgozza ki javaslatát, hogy az részletes tárgyalás alá vehető legyen, majd köszönetet mond Jakabffys­nak a kimerítő és minden részletre kiterjedő ismertetésért. Bierbauer Virgil dr. bejelenti, hogy a napilapok szerint a székesfőváros a Kamaraserdőben egy új temetőt óhajt létesí­­teni, kéri az elnökséget, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket tervpályázat hirdetése céljából. Elnök felkéri K. Császár Ferencet, hogy előbb ő szerezzen be információkat a székesfővárosnál az ügy állásáról. Ezután szakosztályok áttérnek a tervpályázati szabályzat rendelettervezetének folytatólagos tárgyalására. Előadó Szas­bölcs Ferenc. A XI. fejezet 1. §-át szakosztályok elfogadják. A 2. §-hoz Jakab, Körmendy, Sándy és Hoepfner Guidó tesznek javasl­­atokat. Szakosztályok a szakaszt Hoepfner és Körmendy mó­­dosító szövegezésével fogadják el. A 3. §shoz előadó pótpontot, Hoepfner Guidó stiláris egys­­zerűsítést javasol, szakosztályok mindkettőt elfogadják. A 4. §-hoz Hoepfner Guidó, az 5. §-hoz Hoepfner Guidó és Bierbauer Virgil tesznek módosító indítványt, mindkettő elfogadtatik. A 6. §st Hoepfner Guidó és Antal Dezső stiláris módosítás­­aival fogadják el szakosztályok. A 7. § és 8. § változatlanul megy keresztül. A 9. §-hoz Hoepfner tesz indítványt, de elnök az előrehalas­zott időre való tekintettel e szakasz letárgyalását a jövő ülésre halasztja, s az ülést berekeszti. Müller Pál s. k., Králik László s. k., sz. v. jegyzők. Magyar Technikai Múzeum. Technika, és építészettörténeti gyüjteménytárunk gyarapodása az 1929.évben. Gyűjti 1921 óta: Dr. Lósy-Schmidt Ede, a gyűjteménytár őre. III. (XLVIII.) közlemény. Ney Ferenc arcképe 1818-ból Barabás Miklóstól. Felírat a kép alján: „Istene a világ, emberé a föld; rabszolga vagy barom nem lehet föld ura; — nevelés tesz szabaddá, nevelés tesz emberré! Ney Ferencz. (Orth Ambrus ajándéka.) 1 db. Clark Tierney Vilmosnak, a budapesti Lánchíd főépítészének arc­képe 1849-ből Barabás Miklóstól. Clark sajátkezű aláírásával (Orth Ambrus ajándéka.) 3 db. Clark Ádámnak, a budapesti Lánchíd végrehajtó építészének arc­képe 1819-ből Barabás Miklóstól. Clark Ádám sajátkezű aláírásával. (Orth Ambrus ajándéka.) 1 db. Császár Ferenc arcképe az „Életképekéből. (Orth Ambrus aján­déka.) 1 db. Abhandlung ü­ber die vorzüglichste Art an Flüssen und Strömen zu bauen Verfasst von .Joseph Schemerl Kaiserl. Königl. Ingenieur an dem Sau-Strom und Laubachfluss. Wien, 1782. Kis 8°, 134­1., a mű végén rézmetszetekkel. (Kuzitska Lajos ajándéka 1 1 db. Plan de Bude. Évszám nélkül (Vásárolva) 1 db. Abriss der Küniglichen Stadt Offen, die von Mittag von den Christlichen Kriegsherr belagerth und beschossen gewesen. A. D. 1398. Egykorú acélmetszet, aláírva: Aswerus Bosnberger paumaster. (Vá­sárlás.) 1 db. Buda és Pest látképei és helyszínrajzai a XVII. századból. (Vá­sárlás.) 5 db. A Budapesti Mérnöki Kamara közleményei. A Mérnöki Kamara választmányának 130. üléséből. A választmány 1929. évi november hó 28-án rendes ülést tar­­­ott, melyben tudomást vett a mérnöki kamarai törvényhatós­­ági bizottsági tagválasztások eredményéről. Sajnálkozással állapította meg a választmány, hogy bár a szavazásban a mérs­­ökök általában a várakozásnak megfelelő számban vettek részt, mégis két törvényhatóság területén oly csekély érdeklő­­dés mutatkozott a kamara, e fontos közjogi ténykedése iránt, hogy a választás meghiúsult, ami annál sajnálatosabb, mivel a­ Kamara ugyanakkor a legerősebb akciót folytatja az irányban, hogy a közigazgatásban a mérnökök abban a magasabb szám­ú arányban nyerjenek elhelyezkedést és képviseletet, amely a mai — műszaki vonatkozású közgazdasági problémákkal telis tett — közélet követelményeinek megfelel. A választmány beható előkészítés után ismét foglalkozott a magántisztviselők és kereskedősegédek szolgálati viszonyáról szóló törvény tervezetével, megállapította a törvénytervezet mérnöki érdekeket érintő rendelkezéseire teendő észrevételei­ket és a kereskedelemügyi miniszter úrhoz e tárgyban intéz­zendő felterjesztés szövegét. Egy kamarai tag indítványa folytán elhatározta a választ­­mány, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsát megkeresi az építési szabályzat oly irányú módosítása iránt, melynek értel­­mében a munkafenntartási rendelet hatálya alá eső építmé­­nyekre vonatkozó tervek közül azokét, akik a tervezésre ezen rendelet értelmében nem jogosultak, az építési engedélyek ki­­adásánál figyelmen kívül hagyják. Egyebekben a választmány önkormányzati ügyeket intézett. Mérnöki kamarai törvényhatósági bizottsági tagok. A közigazgatás rendezéséről szóló 1929 : XXX. t.sc. 4. §-a alapj­­án kiadott 3217/1929. B. M. cin. sz. rendelet és a Budapesti Mérnöki Kamara választmányának határozatai alapján a mérs­nöki kamarai törvényhatósági bizottsági tagválasztás az ország valamennyi vármegyéjében és thj. városában 1929. évi novem­­ber hé­­sén megejtetett. A választás eredményeképen a Kamara a törvényhatósági bizottságokba alábbi tagokat küldi: Abaúji Torna vm.: Gösswein Lajos em. Pálháza, póttag: Buchalla Jenő em. Füzérkomlós, Baranya vm.: vitéz Gedeon Sándor m. Pécs és Fehérváry István gm. Mohács, póttag: sikabonyi Angyal László epm. Vasas. Békés vm.: Ádám Gusztáv m. Békéscsaba, Fáry István gm. Gyula és Trauttwein Gyula m. Gyula, póttagok: Horémusz István m. Gyula és Ponyiczky Kálmán m. Szarvas. Bihar vm.: Oláh Béla m. Berettyóújfalu, póttag: Homola Viktor m. Nagyléta. Borsodi, Gömöri és Kishont vm.: Hankó Pál vkm. Diósgyőri vasgyár és Roób József vkm. Ózd, póttag: Lippóczy Béla em. Diósgyőr. Csanádi, Aradi és Torontál vm.: Reicher László m. Makó, póttag: Terstyánszky Gábor vm. Kiszombor. Csongrád vm.: Cseuz Béla m. Szentes, póttag: vitéz Hajdú Mihály m. Csongrád. Gyón, Mosoni és Pozsony vm.: dr. Solt Lajos vm. Magyars­óvár, póttag: Neustadter Viktor dr. vm. Magyaróvár. Hajdú vm.: Kónya László m. Püspökladány, póttag: Hetey Isván m. Hajdúszoboszló Heves vm.: Gombos László m. Eger és Tamáskovics Zoltán m. Eger, póttag: Ollé László gm. Hatvan. Jászó Nagykuns Szolnok vm.: Csermák Vilmos m. Tiszaroff, Körtvényessy Dezső gm. Szolnok és Szitkey Béla m. Szolnok, póttagok: Farkas István gm. Szolnok, Küry Géza m. Jászkisér, Komárom* és Esztergom vm.: Körmendy Károly em. Eszter*­gom, póttag: Fiedler Jenő em. Tatatóváros. Nógrádi és Hont vm.: Wagner Rezső hm. Salgótarján, pót­­tag: karatnai Köntzey Ferenc m. Salgótarján, Pesti PiUs'Solt'Kiskun vm.: Emszt Antal m. Kalocsa, Furgyik György m. Rákospalota, Dósa Kálmán epm. Budafok, póttagok: Goll Jenő gm. Újpest, farkusfalvi Lacsny Árpád gm. Mátyáss föld, Somogy vm.: Bogsch Árpád em. Kaposvár, Schmid László em. Somogy­taszár, Czanyó László gm. Kaposvár, póttagok: Wéber István m. Kaposvár, Kappéter István m. Kaposvár, Szabolcs* és Ung vm., Bekény Aladár cm. Nyíregyháza, Nagy Elek m. Nyíregyháza, Pintér László m. Nyíregyháza, póttagok: Kálmán Károly m. Nyíregyháza, Baruch Jenő m. Nyíregyháza, Szatmár, Ugocsa* és Bereg vm.: Schick Jenő m. Fehérgyar­­mat, póttag: berenczei Kovács László m. Vásárosnamény, Tolna vm.: Tóth Henrik m. Szekszárd, Molnár Sándor gm. Szekszárd, póttag: Fittler Béla m. Paks.

Next