A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 68. évfolyam (1934)

27-30. szám - Lósy-Schmidt Ede: Beszámoló az MMÉE könyvtárának és technikatörténeti gyűjteménytárának 1933. évi fejlődéséről

1934. VIII. 19. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 181 Magyar Műszaki Szövetségben tömörült ipariskolások is felvetették a Városi Színház épületének célszerű hasznosításával kapcsolatban a Magyar Technikai Múzeum tervét, azt a napilapokban saját kezdeményezé­süknek tüntetvén fel. Nem lehet célja beszámolómnak, hogy e tervekkel ez alkalommal részletesen foglalkozzam. Azonban úgyis, mint az 1921-ben alapított Technikatörténeti Gyűjteménytárunknak az őre, s a Közlönyünkben Ma­gyar Technikai Múzeum címmel ugyancsak 1921-ben elindított s azóta is rendesen gondozott rovatunknak a vezetője, de úgyis, mint akinek e tisztségek ellátásával s azon felül is bőséges alkalmam nyilt az egész kérdés­komplexumba, valamint a tudománytörténeti alapon feldolgozandó, több évszázados anyagba beletekinteni s a rendszeres és tudományos feldolgozással kapcsolat­ban elénk tornyosuló nehéz feladtukat megismerhetni, kötelességemnek kell tartanom mindenekelőtt arra rá­mutatni, hogy a Magyar Technikai Múzeum ügye im­már közel négy évtized óta foglalkoztatja a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletben tömörült mérnöktársa­dalmat, ez ügyben a kormányhoz 1896 óta ismételten több ízben is felterjesztéseket intéztünk és 14 év óta a rendszeres gyűjtéshez és tudományos feldolgozáshoz is hozzáfogtunk. Ezeket az előmunkálatokat azóta is ál­landóan folytatjuk, az eddig gyűjtött és feldolgozott anyaggal, kevés költséggel máris módunkban állana egy műszaki múzeumot berendezni, s ezzel a hazai és külföldi szakközönség előtt állandóan és minden kétsé­get kizáróan bizonyítani, hogy a technikának számos területén már a XVIII. században is kezdeményező munkát végeztünk s így Egyletünkön kívül az ország­nak egyetlen más testülete sem arrogálhatja ma magá­nak e téren az elsőbbséget és a kezdeményezést. De másrészt rá kell mutatnom arra is, anélkül, hogy bár­kinek nemes és igaz ambícióját sérteni szándékomban volna, hogy ilyen nagyobb szabású s a külföldiekéhez hasonló szö­vezetű komoly intézményeknek a megvaló­sítására még csak gondolni sem lehet a magyar mér­nöktársadalom közreműködése, irányítása és vezetése nélkül, ha nem akarjuk az ügy sikerét kockáztatni és komolyságát veszélyeztetni. A munkálatokból a maga ké­pességéhez és tehetségéhez képest természetesen minden jó magyar ember részt kérhet, elsősorban azok, kik a lelke­sedésen kívül megfelelő szakképzettséget is hoznak maguk­kal, azonban elsősorban mégis a magyar mérnökségnek hivatása és feladata, hogy saját múltja emlékeinek érté­kelésében, kiválogatásában és összegyűjtésében részt ve­gyen s a nemzetközi viszonylatban és tudományos szem­pontból is kimagaslóbb technikai teljesítmények eredmé­nyeinek a bemutatásáról, megőrzéséről és méltó elhelyezé­séről gondoskodjék. Mihelyt ennek az ideje elérkezik , a kedvező alkalom itt lesz, minden bizonnyal rajta leszünk, hogy a magyar társadalom bevonásával, elsősorban a szak­emberek közreműködésével megvalósítsuk a magyar mér­nökségnek azt a régi vágyát, hogy méltó keretek között mutathassuk be ország-világ előtt, mit alkotott, teremtett kezdettől fogva a technikai tudományok különböző terüle­­tein a magyar géniusz, a magyar alkotó, teremtő erő. Az előadottakban téve meg röviden az ügykörömhöz tartozó intézményekről jelentésemet, kérem annak szíve­tudomásulvételét és elfogadását. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet könyvtárának 1933-ban a következő folyóiratok jártak: 1. Mag­yar nyelvűek. A Munkaadó. Közgazdasági, műszaki és építőipari hetilap. Budapest, 1933. XX. évf. Anyagvizsgálók Közlönye. Kiadja a Magyar Anyagvizsgálók Egyesü­lete. Budapest, 1933 XI. évf. A Pályafenntartás. A „Magyar Szárnyaskerék" műszaki melléklete. Budapest, 1933. V. évf. 10. Archaeologia Hungarica. A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztá­lyának kiadványai. Budapest, 1933. A Tenger. Népszerű tudományos és tengerészeti képes folyóirat. A Magyar Adria Egyesület közlönye. Budapest, 1933. XXIII. évf. Auto és Motor Újság. A Hungária Automobil Klub hivatalos lapja. Autó—motorkerékpár—aviatika—traktor—rádió­—riport—kereskedelem. Budapest, 1933. XII. évf. Aviatika. A Magyar Aero Szövetség és tagegyesületeinek hivatalos lapja. Budapest, 1933. IX. évf. Ásványolaj—Mineralöl. Szakfolyóirat az ásványolajipar, kereskedelem és fogyasztók számára. Fachzeitschrift für die Mineralölindustrie, den Handel und die Verbraucher. Budapest, 1933. III. évf. 15. Az Aram. A Magyar Villamos Művek Orsz. Szövetségének lapja. Budapest, 1933. Az Ellenőr. Közgazdasági hetilap. Budapest, 1933. III. évf. Az Időjárás. A Magyar Meteorológiai Társaság folyóirata. Budapest, 1933. XXXVII. évf. Bányászati és Kohászati Lapok. A Magyar Királyi Bányamérnöki Fő­iskola, Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület. A Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége bánya- és kohó­mérnöki szakosztályának és a Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesületének hivatalos lapja. Budapest, 1933. LXVI. évf. Budapest Székesfőváros Statisztikai Havi Füzetei. Budapest, 1933. LXI. évf. 20. Budapesti Közlöny. Hivatalos lap. Budapest, 1933. Budapesti Mérnöki Kamara Közleményei. A Magyar Mérnök- és Épi­tész-Egylet Közlönyének társlapja. Budapest, 1933. X. évf. Budapesti Szemle. Budapest, 1933. évf. Debreceni Szemle. Revue de Debrecen. Tudományos folyóirat. Deb­recen, 1933. VII. évf. Elektrotechnika. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület hivatalos köz­lönye. Budapest, 1933. XXVI. évf. 25. Erdélyi Közgazdaság. Economia Ardeleana. Közgazdasági és gazdaság­politikai folyóirat. Cluj-Kolozsvár, 1933. II. évf. Erdészeti Kísérletek. A Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola erdőmérnöki osztályának és a M. Kir. Erdészeti Kísérleti Állompásnak tudományos folyóirata. Sopron, 1933. XXXV. évf. Építőanyag és tüzelőanyag. A Magyarországi Építőanyagkereskedők Szövetségének hivatalos lapja. Budapest, 1933. I. évf. Építőipari Szemle. A Vállalkozók Lapjának szakmelléklete. Buda­pest, 1933. VI. évf. Építőmesterek Közlönye. A Budapesti Építőmesterek Ipartestületének hivatalos lapja. Budapest, 1933. XIII. évf. 30. Építőmunka. Építőművészeti, építőipari, építőtársadalmi folyóirat. Buda­pest, 1933. I. évf. Földrajzi Közlemények. Geograpische Mitteilungen. Bulletin Geo­graphique Bolletino Geographico. Geographical Review. Budapest, 1933. Fővárosi Közlöny. Budapest Székesfőváros hivatalos lapja. Budapest, 1933. XLIV. évf. Fővárosi Újság. Városfejlesztés, várospolitikai és közgazdasági újság. Budapest, 1933. IV. évf. Független Budapest. Várospolitikai és közgazdasági lap. Budapest, 1933. 28. évf. 35. Ganz-közlemények. Budapest, 1933. Gazeta Antreprenorilor. Vállalkozók Lapja. Rumanische Bauzeitung. Az Erdélyi, Bánát—Körösmenti és Máramarosi Építőiparosok Szövetségének hivatalos lapja Cluj (Kolozsvár). 1933. II. évf. Geodéziai Közlöny. Budapest, 1933. IX. évf. Háztulajdonosok Lapja. Az Ingatlan, A Háztulajdonosok Orsz. Szövet­sége, mint Orsz. Lakásgazdasági Testület hivatalos közlönye. Budapest, 1933. XX. évf. Honi Ipar. A magyar iparpártolás és iparfejlesztés lapja, közgazda­sági folyóirat. Budapest, 1933. XXVI. évf. 40. Iparosok Lapja. Pécs és környéke iparosai érdekeit képviselő gazda­sági lap. A pécsi Ipartestület hivatalos közlönye. Pécs, 1933. XIV. évf. Kamarai Közlöny. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara hivatalos lapja. Budapest, 1933. II. évf. Kő és Műkő, Stein und Kunststein. Budapest, 1933. IX. évf. Közgazdasági Értesítő. A M. Kir. Kereskedelmi Minisztérium kereske­delmi és ipari közlönye. Budapest, 1933. XXVIII. évf. Közgazdasági és Közlekedési Tudósító. Budapest, 1933. VI. évf. 45. Közlemények a Kir. József-Műegyetem műszaki mechanikai laborató­riumából és a vele kapcsolt kísérleti állomásból. Budapest, 1933. Közmunka. A Magánmérnökök Országos Szövetsége hivatalos lapja. Budapest, 1933. XXIV. évf. Községfejlesztés. Budapest, 1933. VIII. évf. Köztetek. Köz- és mezőgazdasági lap. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesült hivatalos közlönye. Budapest, 1933. XLIII. évf. Külügyi Szemle. Külpolitikai, nemzetközi jogi és világgazdasági év­negyedes folyóirat. Budapest, 1933. X. évf. 50. Lapszemle a bel- és külföldi folyóiratokban megjelent vízügyi vonat­kozású közleményekről. B­udap­est, 1933. III. évf. Levéltári Közlemények. A Magyar Királyi Országos Levéltár folyó­irata. Budapest, 1933. XI. évf. Literatura. Beszámoló a szellemi életről. A Lafontaine-Társaság, a Magyar Irodalmi és Művészeti Szövetség, a Magyar Kultúrszövet­ség, a Vajda János-Társaság és az UMBE irodalmi közlönye. Buda­pest, 1933. VIII. évf. Magyar Biztositástudományi Szemle. Budapest, 1933. IV. kötet. Magyar Építőművészet. Budapest, 1933. XXXIII. évf. 55. Magyar Gazdák Szemléje. A Magyar Gazdaszövetség folyóirata. Buda­pest, 1933. XXXVIII. évf. Magyar Gyáripar. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének hi­vatalos lapja. Budapest, 1933. XXIV. évf. Magyar Ipar. Iparügyek. Az Országos Ipartestület lapja. Budapest, 1933. LIV. évf. Magyar Iparjogvédelmi Közlemények. Ungarische Gewerbeschutzberichte. Budapest, 1933. VI. évf. Magyar Iparművészet. Kiadja az Országos Iparművészeti Társulat. Budapest, 1933. XXXVI. évf. 60. Magyar Katonai Szemle. Budapest, 1933. III. évf. Magyar Könyvbarátok diariuma. Budapest, 1933. Magyar Külpolitika. A Magyar Revíziós Liga hivatalos lapja. Buda­pest, 1933. XIV. évf. 1. 4 Cél. Fajvédelmi folyóirat. Budapest, 1933. IV. (XIV.) évf. A Földgömb. A Magyar Földrajzi Társaság népszerű folyóirata. Buda­pest, 1933. IV. évf. A Kerék. Budapest, 1933. VI. évf. A Közlekedés. Közlekedési, jogi, társadalmi és gazdasági havi folyó­irat. Budapest, 1933. V. évf. 5. A Magyar Iparos. Az Országos Kézműves Testület hivatalos lapja. Budapest, 1933. V. évf. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye. Zeitschrift des Unga­rischen Ingenieur- und Architekten-Vereines. Revue de la Société Hongroise des Ingen­eurs et des Architectes. Journal of the Hun­garian Societey of Engineers and Architects. Rivista della Società Ungh. degli Ingegneri ed Architetti. Alapittatott az 1867. évben. Budapest, 1933. LXVII. kötet.

Next