A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 71. évfolyam (1937)
9-10. szám - Egyleti közlemények (benne Marek László "Kerpely Antal emlékezete" című előadása)
70 A Magyar Mérnök- és Épitész-Egylet Közlönye LXXI. köt. 11—12. szám. Egyleti közlemények. Kerpely Antal emlékezete. Marék László előadása a bányászati és kohászati, valamint gépészeti, gyáripari és elektrotechnikai szakosztályok 1937 február 20. ülésén. Mélyen tisztelt szakosztályok! Mint a vaskohómérnöki kar szerény tagjának, nekem jutott a megtisztelő szerep, hogy Kerpely Antalról, a hazai vaskohászat kimagasló nagy emberéről centennáriumára megemlékezést mondjak és hogy ezt elvállalni bátor voltam, tettem ezt a köteles hálaérzetből a nagynevű vaskohász iránt, aki velem egész életemre kiható nemes jótettet gyakorolt, amelyre megemlékezésem végén visszatérek. Krassai lovag Kerpely Antal 1837 február 5-én született Aradon. Mint az Osztrák-Magyar Államivasut Társaság tisztviselője, annak ösztöndíjával végezte el 1862-ben a Selmecbányai akadémiát. Mint kohómérnök került az aninai vasgyárhoz. Az oravicai kémiai laboratóriumban szerezte meg kiterjedt vegyészeti tudását, melynek birtokában, mint későbbi tanár, a vaskohászati tudományt egész új alapokra fektette. 1865-ben üzemvezető mérnöke volt a brassói bányatársulat ruszkabányai vasgyárának. 1867-ben a kisgarami kincstári vasgyárak helyettes gondnoka. 1868-ban a Selmecbányai akadémia tanári kara méltányolva már addig is kifejtett szakirodalmi tevékenységét, meghívta rendes tanárnak a kohászati tanszékre. 1867-ben megszűnvén az akadémia német nyelvű jellege, Kerpely hathatósan közreműködött a magyar nyelvű előadások behozatalában és az abszolút korszak alatt hanyatlásnak indult akadémia régi fényének visszaállításában. Több ízben beutazta a külföldi vasipari államok gyárait és eme tapasztalatainak ismertetésével, általában széles körű irodalmi munkásságával nevét mihamarább külföldön is ismeretessé tette. Ez a működése a hazai vaskohászat fejlődésének olyan lökést adott, mely a hazai vaskohászatunkat teljesen átalakította és a fejlődés magas fokára emelte. A tanszéken híve volt a gyakorlati oktatásnak s megelőzve az összes technikai főiskolákat, ő hozta be tantárgyul a tüzeléstant és a vasgyárak telepítését. A selmeci főiskola fejlesztésében együttműködött Farbaky Istvánnal, Hermann Emillel és Schenek Istvánnal, nagynevű tanártársaival. Különösen értékesek a tanszéken végzett ama kísérletei, melyeket a vasúti sínek tulajdonságaira vonatkozóan 1878-ban végzett. E vizsgálataival kapcsolatban használt a keménység meghatározására kúpostestet, ami azért megemlítésre érdemes, mert a manapság igen elterjedt egyik keménységvizsgáló módszer nemcsak golyót, hanem kúpostestet is használ. Irodalmi tevékenységében nem a kitaposott ösvényen haladt, hanem saját lángeszét követte és ennek tudható be, hogy a Selmecbányai főiskola ismét a többi bányászakadémiák élére került. Hallgatói mint tudományosan képzett szakemberek kerültek a gyári üzem élére és ezzel bealkonyult a megszokott úgynevezett Meisterwirtschaftnak, amelyben sokszor egészen téves, de helyesnek elfogadott tapasztalati adatok alkották az üzemvitel vezérfonalát. 1874-ben a freibergi akadémia felajánlotta Kerpelynek a tanári széket, azonban ő hű maradt Selmecbányához és a megkezdett munkát befejezéseig folytatta. Ekkor kapta a III. osztályú vaskoronarendet, 1000 forint fizetési pótlékot és 1875-ben krassai előnévvel a lovagi rangot. 1881-ben a tudományos szakirodalom pótolhatatlan kárára a katedrát a gyakorlattal cserélte fel és a pénzügyminisztérium meghívására elfogadta az Állami Vasgyárak központi igazgatói megbízását, miniszteri tanácsosi ranggal. Lemondott a tudományos munkálkodásról, hogy tudását gyakorlati téren érvényesíthesse. Tagadhatatlan, hogy érzékeny csapás volt ez a fejlődő magyar vaskohászati tudományra. Sokan ezt terhére is írják. Azonban a vaskohászati alkotások és újítások egész sora bizonyítja, hogy a gyakorlati életben is betöltötte azt a helyet, ahová őt nagy önbizalma vezette. Mint központi vasműigazgatóra, nagy feladat várt. Az állami vasgyárak igen elhanyagolt állapotban voltak. A szakszerű, hazánkban még nem ismert újítások bevezetése mellett kedvező pénzügyi eredményeket is kellett felmutatni. A pénzügyi nehézségeken felül meg kellett küzdeni különösen az osztrák vasipar részéről tapasztalt ellenséges áramlatokkal, amely ipar nem akarván elveszíteni magyar vaspiacot, érdekszövetségbe lépett, hogy a Kerpely által bevezetett új vasipari üzemek termelését elgáncsolja. De ő nem csüggedett. Az állami adminisztrációt kiforgatta lassúságából, a termelést fokozta és üzleti alapokra fektette. A siker nem maradt el, a hanyatlást a fejlődés korszaka váltotta fel és a kincstári vasgyárak beléptek, számottevő tényezővé emelkedtek a világ nagyiparának együttesébe s itt életképességüket beigazolták. Kerpely eme működésének legszebb alkotása a zólyombrézói csőhengerműnek, mint úttörő alkotásnak, létesítése mellett a vajdahunyadi új vaskohómű megépítése anélkül, hogy ezzel az államnak pénzügyi erejét próbára tette volna. A többi nagy alkotásai mellett ez is elegendő arra, hogy a vasipar fejlesztése terén elért eredményei nevét emlékezetessé tegyék a hazai közgazdaság történetének lapjain. Az állami vasgyáraknak felvirágoztatását befejezve, 1895-ben nyugalomba vonult, érdemei elismerése gyanánt a Lipótrendet kapta. A rendelkezésemre álló idő rövidségére való tekintettel irodalmi munkálkodása termékeinek még csak egyszerű felsorolását sem nyújthatom. Irodalmi munkásságát 1864-ben kezdte meg a Berg- und Hüttenmannische Zeitung-ban. A vaskohászati tudomány elméleti alapjainak kiépítésére vonatkozó dolgozatai a Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg, melynek 1871-től 1881-ig szerkesztője volt, továbbá 1868-tól 1887-ig a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében, 1883-tól kezdve ő volt a Közlöny bányászati rovatának vezetője. A Nemzetgazdasági Szemlét is bőven ellátta kohászati vonatkozású cikkekkel. Ezeknél maradandóbb értékűek azonban Kerpelynek azok a művei, melyeknek hírnevét köszönheti. Ilyenek a tieriehte über die Fortschritte der Eisenhüttentechnik. Ebből Leipzigben 1866-ban jelent meg az első kötet és folytatásként 20 éven át még 29 kötet. Ilyen továbbá Eisenhüttenwesen in Ungarn című 1872-ben megjelent műve. Az első magyar főiskolai vaskohászati tankönyve Vaskohászat Gyakorlati és Elméleti Kézikönyve címen 1873—74-ben jelent meg, melyet a pénzügyminisztérium 2000 forint tiszteletdíjjal jutalmazott. Ez a munka volt fél évszázadon át a vaskohászati főiskolásoknak tankönyve. Irodalmi munkássága terjedelmének szemléltetésére állítható, hogy Kerpely irodalmi tevékenysége mennyiségre meghaladja Jókai összes iratainak terjedelmét. Termékeny irodalmi munkásságának elismeréséül számos tudományos testület tiszteleti és rendes tagjává választotta, így a Magyar Tudományos Akadémia is, melynek levelező tagja volt. Európai hírnevét 1889-ben a párisi világkiállításon a nemzetközi bányászati kongresszus tiszteletbeli elnökségével honorálták. A főiskola sok jeles szakembert nevelt, de keveset olyat, ki tollal és tettel olyan sokat tett volna szakjáért, mint ő. Neve, a fejlődő vaskohászat történetében a múlt század második felében, egy korszakot jellemez. Tanult, dolgozott, hogy teremtsen. Olyan ember volt, aki a maga erejéből lett azzá, ami volt. Munkával szerzett magának hírnevet, rangot és jólétet. A maradandó kohászati alkotások egész sora fűződik nevéhez. Mint a Selmecbányai Akadémia vaskohászati tanárát hallgatói, később mint a gyakorlati tevékenység vezető emberét mérnökei csodálattal szemlélték, mint a tudás és lankadatlan tevékenység magasan világító oszlopát. A hazai vasipar előbbrevitele hevítette egy életen át egész valóját. Kiváló tudásával és tapasztalataival szívnemesség párosult, mellyel megszerezte magának tanártársai és szaktársai nagyrabecsülését. Bronz mellszobra díszítette a selmeci főiskola auláját s az most Sopronban az Egyetem homlokzata előtt áll. Legyen szabad Kerpely emberi mivoltának jellemzésére alábbi személyes élményemet felelevenítenem. 1894-ben, mint vasgyári számgyakornokot, engem Zólyombreznóról Vajdahunyadra helyeztek át. Mint fiatal gimnazista, láttam Károly bátyámnak géptani és kohótelepítési rajzait, aki ugyancsak vaskohómérnöki oklevelet szerzett. Szüleim házában akadémikus hallgatók laktak. Mindig csodálattal szemléltem egy-egy imponálóan sikerült rajzot. Vajdahunyadon magánszorgalomból eljártam a vasgyári rajzterembe, hol Markup Ferenc vasgyári főmérnökvezetése mellett készültek a IV. korszerű nagyolvasztó építési tervei. Legyőzhetlen vágy fogott el, hogy én is kohómérnök lehessek. Anyagi eszközök híjján azonban erre mód nem kínálkozott. Szeptember végén közvetlenül a selmeci beiratkozások előtt, Kerpely az építkezések ellenőrzése céljából Vajdahunyadon járt. Tudomására jutott buzgó törekvésem, maga elé hivatott, kikérdezett szándékom felől és egyhavi fizetést, azaz 36 forintot engedélyezett olyformán, hogy szolgálatomban megkezdtem az októberi hónapot Vajdahunyadon, de a hónap hátralévő részére szabadságoltak. Mintha most hallanám biztató szavait: menjen fel fiatal barátom Selmecre és iratkozzon be és iparkodjon ösztöndíjat szerezni. Mikor kimentem az ajtón, jóságos tekintete még mindig rajtam függött. Kerpely 1907 július 22-én halt meg hirtelen Selmecbányán, hová a közeli Vihnye-fürdőből látogatóba érkezett. Impozáns, hagyományos nagy bányászpompával a főiskola aulájából holdvilágos este temették. Hamvai a felvidéken, az elrabolt Selmecbányán pihennek. Adja megérnünk a Teremtő, hogy Kerpely hamvai ismét szabad magyar földben pihenhessenek. Adja az Isten! Úgy legyen!