A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 75. évfolyam (1941)
21-22. szám - Szemle - Egyleti közlemények
1941. VI. 1. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 95 meg is indult. De óvatosaknak kell lennünk a meglevők áthelyezése tekintetében. A Sz. Kristóf-szobor a Központi Városháza udvarán semmit sem mond, régi helyén pedig a városkép igen bensőséges kiegészítője volt. A most megindult Sz. Kristóf-kultusz szép művészeti feladatot vállalna, ha mindent elkövetne arra nézve, hogy ez a szobor régi helyére, a legalkalmasabb pontra visszakerüljön. Az Ince pápa-szobor kitűnő alkotása Damkónak, elhelyezése is igen jó, de a szoborkutat, amely azelőtt díszítette a mostani Ince pápateret, kár volt arról a vidékről elvinni, mert a Fortuna-utca bejáratánál valahogy nagyon jól fejezte ki azt, hogy valamikor ott, a mostani Zwack-házban, volt a Vár legelőkelőbb fürdője, a Fortuna-fürdő- Ezt a szép kutat, hacsak technikai akadálya nincs, nagyon jól be lehetne építeni a most említett Hétszemélyes Tábla Fortuna-közi falába. A Várban is van tehát javítanivaló bőven. Csak úgy kapásból irtam le néhányat. Az volna mindezek kapcsán szerény indítványom, hogy írassa össze a hatóság a Vár kirívó stílushibáit, javíttassa ki őket és a jövőben minden ilyet városzépítési kihágásként büntessen. SZEMLE. Rovatvezető: BELICZAY ANDRÁS. A magyar víziutak címen a Magyar Szemle 1941. évi áprilisi számában Trummer Árpád meggyőző érvek felsorakoztatásával száll síkra víziútjaink további sürgős kiépítése mellett, fejtegetései szerint Kelet-Magyarország és Erdély egy részének visszacsatolása nemcsak vasúti közlekedésünket hozta nehéz helyzetbe, hanem egész közlekedési rendszerünket új feladatok elé állította. A korszerű közlekedés jellemzője a vasút, közút és víziút tökéletes együttműködése. A Németbirodalom e tekintetben azzal, hogy a közlekedésügyi minisztériumban a vasúti, hajózási és közúti osztályokat egyetlen közlekedési főintézőség alatt egyesítette, jelentős haladást tett előre. Mi az ilyen berendezkedéstől még távol állunk pedig épp az ország területi meggyarapodása s vasútaink egyre fokozódó túlterhelése igen kívánatossá tenné az összes szállítási lehetőségek minél racionálisabb kihasználását. A jelentkező bajok kiküszöbölésére az olcsó tömegáruknak a víziutakra való átterelése kínálkozik. Azt a téves felfogást, hogy a víziutak a vasútnak versenyt támasztanak — amit a Duna—Tisza-csatornának az első világháborút megelőző vitájában egyes szakemberek még vallottak — az idők és különösen Németországban, e téren szerzett tapasztalatok megdöntötték, de különösen megdöntötte a vasút teljesítőképességének ma már nyilvánvalóvá vált elégtelensége. Ezek láttán közlekedési politikánkra két sürgős feladat megoldása vár. Egyik meglévő víziútjainknak a hajózás megnövekedett igényeihez mért fejlesztése, s a hozzá való eszközök szaporítása, a másik pedig folyóink szabályozásával, csatornázásával és mesterséges víziutak építésével legalább az ország mai kiterjedésével összhangban álló víziúthálózat megteremtése. Az első feladat érdekében a hajópark szaporítása s befogadóképességének, illetve a vontatóhajók teljesítőképességének növelése érdekében már is tettünk valamit, a másik területen azonban még sok a tennivaló. Gőzerejű hajózásra alkalmas víziutunk ma összesen 1442 km s ebből 430 km a magyar Dunára esik. (A csonkítatlan országban 941 km!) E Duna szakaszon még több gázló szabályozását kell megoldani, hogy azokon az 1000—1200 fs nagyobb merülésű uszályok is átvontathatók legyenek. A Duna—Majna, Duna—Elba és Duna—Odera csatornák kiépítésével (ezek közül az első a Majnán Würzburgig már ki is van építve) aDuna nemzetközi jelentősége rendkívüli módon megnövekszik s ez a mi feladatainkat is szaporítja. Különösen sürgőssé válik a keleti országrészeknek ebbe a rendszerbe, való bekapcsolása, amely terményeink számára az utat az Északi- és Keleti-tenger felé is megnyitaná, viszont onnan a csereáruk számára az olcsó víziút kihasználását lehetővé tenné. E feladat megoldása érdekében a Duna—Tisza-csatorna megépítése válik sürgőssé. Ennek költségei ma 100 millió P-re tehetők. A Sebes-Kőrös és Berettyó csatornázása 7—8 millió P-be, ,a Sajóé Miskolcig 18 millió P-be kerülne. Az első a Tisza és Kőrös forgalmát nyitaná meg a Duna—Tisza-csatorna felé, a másodikon a Sajó-völgy szene, fája, köve jutna el a Hortobágy—Berettyó vidékére. (A Tiszát a Berettyóval összekötő nagy öntözőcsatorna hajózásra is alkalmas megoldásban épül.) A Kelet és Nyugat közötti kapcsolatot szolgálná a Sió hajózhatóvá tétele is, amely egyúttal a Dunántúl értékeit a nemzetközi forgalom számára vízi úton is hozzáférhetővé tenné. A Vág és Ipoly szabályozásával a Kis-Alföld és e termékeny völgyek terményei érnék el vízi úton a Dunát. Víziútjaink itt vázolt fejlesztése Trummer Árpád szerint mintegy 180 milliós befektetést jelentene. Nyolc—tíz évre elosztva ez az összeg az államháztartás teherbírása szempontjából — egy a 2 milliárdot megközelítő költségvetés keretében — nem látszik nagynak, különösen nem akkor, ám meggondoljuk, hogy az ilyen természetű beruházásoknak 90%-a, miként azt boldogult dr. Varsányi Emil tagtársunk egy felettébb érdekes részletes tanulmányában, kimutatta, adók, illetékek alakjában •hogy a mai adózási rendszerünk folytán szűkreszabott körforgásban — hamarosan visszakerül az állampénztárba. Ugyanennek a befektetésnek egy figyelmen kívül nem hagyható része, megtakarított fizetések, bérek és vállalkozói nyereség alakjában a tőkeképződésben vesz részt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szállítás olcsóbbá tétele serkentően hat a többtermelésre s fokozza a vállalkozókedvet, úgy nem lehet kétséges, hogy víziútjaink kiépítése, mint a már befejezésükhöz közeledő öntözésügyi munkálatok kiegészítője, csak áldást és gyarapodást hozhatnak az országra, a szociális kihatásokról, a munkanélküliség enyhítéséről — mint átmenetinek tekinthető jelenségről — nem is beszélve. — — Egyleti közlemények. TERVPÁLYÁZATI EREDMÉNYEK. A bajai kereskedelmi iskola nyilvános tervpályázatán I. díjat nyert: Halászy Jenő, II. díjat nyert: Széll László, III. díjat nyert: Táby Ervin. Megvették: Antal Dezső, — Dávid és Szabó, — Falkai Kázmér, — Knittel Jenő, — Nagy Márton terveit. Dicséretben részesültek: Jablonszky Ferenc, — Lavrenszky Gusztáv tervei. A XI., ker. Vitézek-tere—Szentkorona-útja homlokzati kiképzésének pályázatán I. díjat, nyert: Arkay Bertalan. II. díjat nyert: Rimanóczy Gyula. III. díjat nyert: Lehoczky György. Megvették: Zsitva Tibor, — Fischer József, — Kovács Gyula Lajos terveit. Tudósítás a salgótarjáni tanulmányi kirándulásról. Május 10.-én másfélnapos tanulmányi kirándulásra vitte az autóbusz tti társainkat egyleti székházunktól. Említésre méltónak tartjuk feljegyezni, hogy vidéki tagtársaink is érdeklődnek kirándulásaink iránt. Egyik lelkes vidéki utitársunk a forgalmi nehézségek miatt kerékpárra ült, hogy társaságunkhoz csatlakozhassak. Tervszerinti időben értünk Zagyvapálfalvára, ahol az üveggyárat tekintettük meg. Heintz Ottó üzemvezető mérnök és Baráth Gábor gépészmérnök kartársaink vezették végig útitársainkat a modern gyárban, bemutatva az egész gyártási menetet és az épületüveggel teli raktárat. A látogatás után a gyár uzsonnán látta vendégül tagjainkat. Zagyvapálfalváról pár perces autóbuszozással Salgótarjánba értünk, ahol a hatalmas palackgyártó üveggyárat tekintettük meg Wiesinger Károly üzemvezető mérnök kalauzolásával, aki egyébként salgtótarjáni tartózkodásunk egész tartamán fáradhatatlan vezetője volt útitársaságunknak. Esteledett, amikor az autóbusz szálláshelyére vitte útitársainkat. Vacsorára a Salgótarjáni Kőszénbánya kaszinójában jöttünk össze, ahol Korompay Lajos bányaügyi főtanácsos, és Tarnay Kálmán igazgatók vezetésével salgótarjáni kartársaink is szép számban jelentek meg. A helybeli mérnöktársadalom nevében tanulmányi utunk főrendezője, Karatnai Köntzey Ferenc tagtársunk üdvözölte a vendégeiket. Majd Koiss Géza tagtársunk szólalt fel és ő köszönte meg a salgótarjáni kartársaknak útitársaságunk iránt tanúsított előzékenységét és baráti magatartását. Vasárnap délelőtt a Rimatmurány-Salgótarjáni Vasmű fogaskerekű vonatán Salgóbányára utaztunk föl. Innen pedig az egész társaság kényelmes sétával jutott föl a Salgóvári V. ö. Munka és adózáás. Dr. Varsányi Emil. Közlöny, 1934. évi 31—36. szám.