A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 75. évfolyam (1941)

21-22. szám - Szemle - Egyleti közlemények

1941. VI. 1. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 95 meg is indult. De óvatosaknak kell lennünk a meglevők áthelyezése tekintetében. A Sz. Kristóf-szobor a Köz­ponti Városháza udvarán semmit sem mond, régi he­lyén pedig a városkép igen bensőséges kiegészítője volt. A most megindult Sz. Kristóf-kultusz szép mű­vészeti feladatot vállalna, ha mindent elkövetne arra nézve, hogy ez a szobor régi helyére, a legalkalmasabb pontra visszakerüljön. Az Ince pápa-szobor kitűnő al­kotása Damkónak, elhelyezése is igen jó, de a szobor­kutat, amely azelőtt díszítette a mostani Ince pápa­teret, kár volt arról a vidékről elvinni, mert a For­tuna-utca bejáratánál valahogy nagyon jól fejezte ki azt, hogy valamikor ott, a mostani Zwack-házban, volt a Vár legelőkelőbb fürdője, a Fortuna-fürdő- Ezt a szép kutat, hacsak technikai akadálya nincs, nagyon jól be lehetne építeni a most említett Hétszemélyes Tábla Fortuna-közi falába. A Várban is van tehát javítanivaló bőven. Csak úgy kapásból irtam­ le néhányat. Az volna mindezek kapcsán szerény indítványom, hogy írassa össze a hatóság a Vár kirívó stílushibáit, javíttassa ki őket és a jövőben minden ilyet városzé­pítési kihágás­ként büntessen. SZEMLE. Rovatvezető: BELICZAY ANDRÁS. A magyar víziutak címen a Magyar Szemle 1941. évi áprilisi számában Trummer Árpád meggyőző érvek felsora­koztatásával száll síkra víziútjaink további sürgős kiépítése mellett, fejtegetései szerint Kelet-Magyarország és Erdély egy részének visszacsatolása nemcsak vasúti közlekedésün­ket h­ozta nehéz helyzetbe, hanem egész közlekedési rend­szerünket új feladatok elé állította. A korszerű közlekedés jellemzője a vasút, közút és víziút tökéletes együttműködése. A Németbirodalom e tekintetben azzal, hogy a közlekedés­ügyi minisztériumban a vasúti, hajózási és közúti osztályo­kat egyetlen közlekedési főintézőség alatt egyesítette, jelen­tős haladást tett előre. Mi az ilyen berendezkedéstől még távol állunk pedig épp az ország területi meggyarapodása s vasútaink egyre fokozódó túlterhelése igen kívánatossá tenné az összes szállítási lehetőségek minél racionálisabb ki­használását. A jelentkező bajok kiküszöbölésére az olcsó tömegáruknak a víziutakra való átterelése kínálkozik. Azt a téves felfogást, hogy a víziutak a vasútnak versenyt támasz­tanak — amit a Duna—Tisza-csatornának az első világ­háborút megelőző vitájában egyes szakemberek még vallot­tak — az idők és különösen Németországban, e téren szer­zett tapasztalatok megdöntötték, de különösen megdöntötte a vasút teljesítőképességének ma már nyilvánvalóvá vált elégtelensége. Ezek láttán közlekedési politikánkra két sür­gős feladat megoldása vár. Egyik meglévő víziútjainknak a hajózás megnövekedett igényeihez mért fejlesztése, s a hozzá való eszközök szaporítása, a másik pedig folyóink szabá­lyozásával, csatornázásával és mesterséges víziutak építésé­vel legalább az ország mai kiterjedésével összhangban álló víziúthálózat megteremtése. Az első feladat érd­ekében a hajó­park szaporítása s befogadóképességének, illetve a vontató­hajók teljesítőképességének növelése érdekében már is tet­tünk valamit, a másik területen azonban még sok a tenni­való. Gőzerejű hajózásra alkalmas víziutunk ma összesen 1442 km s ebből 430 km a magyar Dunára esik. (A csonkítat­lan országban 941 km!) E Duna szakaszon még több gázló szabályozását kell megoldani, hogy azokon az 1000—1200 f­s nagyobb merülésű uszályok is átvontathatók legyenek. A Duna—Majna, Duna—Elba és Duna—Odera csatornák kiépí­tésével (ezek közül az első a Majnán Würzburgig már ki is van építve) a­­Duna nemzetközi jelentősége rendkívüli módon megnövekszik s ez a mi feladatainkat is szaporítja. Különösen sürgőssé válik a keleti országrészeknek ebbe a rendszerbe, való bekapcsolása, amely terményeink szám­ára az utat az Északi- és Keleti-tenger felé is megnyitaná, vi­szont onnan a csereáruk számára az olcsó víziút kihaszná­lását lehetővé tenné. E feladat megoldása érdekében­ a Duna—Tisza-csatorna megépítése válik sürgőssé. Ennek költ­ségei ma 100 millió P-re tehetők. A Sebes-Kőrös és Berettyó csatornázása 7—8 millió P-be, ,a Sajóé Miskolcig 18 millió P-be kerülne. Az első a Tisza és Kőrös forgalmát nyitaná meg a Duna—Tisza-csatorna felé, a másodikon a Sajó-völgy szene, fája, köve jutna el a Hortobágy—Berettyó vidékére. (A Tiszát a Berettyóval összekötő nagy öntözőcsatorna hajó­zásra is alkalmas megoldásban épül.) A Kelet és Nyugat közötti kapcsolatot szolgálná a Sió hajózhatóvá tétele is, amely egyúttal a Dunántúl értékeit a nemzetközi forgalom számára vízi úton is hozzáférhetővé tenné. A Vág és Ipoly szabályozásával a Kis-Alföld és e termékeny völgyek ter­ményei érnék el vízi úton a Dunát. Víziútjaink itt vázolt fejlesztése Trummer Árpád szerint mintegy 180 millió­s befektetést jelentene. Nyolc—tíz évre elosztva ez az összeg az államháztartás teherbírása szem­pontjából — egy a 2 milliárdot megközelítő költségvetés keretében — nem látszik nagynak, különösen nem akkor, ám meggondoljuk, hogy az ilyen természetű beruházásoknak 90%-a, miként azt boldogult dr. Varsányi Emil tagtársunk egy felettébb érdekes részletes tanulmányában, kimutatta, adók, illetékek alakjában •h­ogy a mai adózási rendszerünk folytán szűkreszabott körforgásban — hamarosan vissza­­kerül az állampénztárba. Ugyanennek a befektetésnek egy figyelmen kívül nem hagyható része, megtakarított fizeté­sek, bérek és vállalkozói nyereség alakjában a tőkeképző­désben vesz részt. Ha ehhez hozzá­vesszük, hogy a szállí­tás olcsóbbá tétele serkentően hat a többtermelésre s fokozza a vállalkozókedvet, úgy nem lehet kétséges, hogy víziútjaink kiépítése, mint a már befejezésükhöz közeledő ön­tözés­ügyi munkálatok kiegészítője, csak áldást és gyarapodást hozhatnak az országra, a szociális kihatásokról, a munka­nélküliség enyhítéséről — mint átmenetinek tekinthető je­lenségről — nem is beszélve. —­­ — Egyleti közlemények. TERVPÁLYÁZATI EREDMÉNYEK. A bajai kereskedelmi iskola nyilvános tervpályázatán I. díjat nyert: Halászy Jenő, II. díjat nyert: Széll László, III. díjat nyert: Táby Ervin. Megvették: Antal Dezső, — Dávid és Szabó, — Falkai Kázmér, — Knittel Jenő, — Nagy Márton terveit. Dicséretben részesültek: Jablonszky Ferenc, — Lavrenszky Gusztáv tervei. A XI., ker. Vitézek-tere—Szentkorona-útja homlokzati kiképzésének pályázatán I. díjat, nyert: Arkay Bertalan. II. díjat nyert: Rimanóczy Gyula. III. díjat nyert: Lehoczky György. Megvették: Zsitva Tibor, — Fischer József, — Kovács Gyula Lajos terveit. Tudósítás a salgótarjáni tanulmányi kirándulásról. Május 10.-én másfélnapos tanulmányi kirándulásra vitte az autóbusz t­­ti társai­nkat egyleti székházunktól. Említésre méltónak tartjuk feljegyezni, hogy vidéki tagtársaink is érdeklődnek kirándulásaink iránt. Egyik lelkes vidéki uti­társunk a forgalmi nehézségek miatt kerékpárra ült, hogy társaságunkhoz csatlakozhassak. Tervszerinti időben értünk Zagyvapálfalvára, ahol az üveggyárat tekintettük meg. Heintz Ottó üzemvezető mérnök és Baráth Gábor gépészmérnök kartársaink vezették végig útitársainkat a modern gyárban, bemutatva az egész gyár­tási menetet és az épületüveggel teli raktárat. A látogatás után a gyár uzsonnán látta vendégül tagjainkat. Zagyva­pálfalváról pár perces autóbuszozással Salgótarjánba értünk, ahol a hatalmas palackgyártó üveggyárat tekintettük meg Wiesinger Károly üzemvezető mérnök kalauzolásával, aki egyébként salgtótarjáni tartózkodásunk egész tartamán fáradhatatlan vezetője volt útitársaságunknak. Esteledett, amikor az autóbusz szálláshelyére vitte útitársainkat. Vacsorára a Salgótarjáni Kőszénbánya kaszinójában jöt­tünk össze, ahol Korompay Lajos bányaügyi főtanácsos, és Tarnay Kálmán igazgatók vezetésével salgótarján­i kar­társaink is szép számban jelentek meg. A helybeli mérnök­társadalom nevében tanulmányi utunk főrendezője, Karatnai Köntzey Ferenc tagtársunk üdvözölte a vendégeiket. Majd Koiss Géza tagtársunk szólalt fel és ő köszönte meg a salgó­tarjáni kartársaknak útitársaságunk iránt tanúsított előzé­kenységét és baráti magatartását. Vasárnap délelőtt a Rimatmurány-Salgótarjáni Vasmű fogaskerekű vonatán Salgóbányára utaztunk föl. Innen pedig az egész társaság kényelmes sétával jutott föl a Salgóvár­i V. ö. Munka és adózáás. Dr. Varsányi Emil. Közlöny, 1934. évi 31—36. szám.

Next