A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 75. évfolyam (1941)

45-46. szám - Bláthy Ottó Titusz síremlékének avatása

206 A Magyar Mérnöik- és Építész-Egylet Közlönye LXXV. köt. 33—34. sz. Dr. Bláthy Ottó Titusz síremlékének avatása.­ Bláthy Ottó Titusz kőből faragott síremléke előtt állunk. Emelték ez emléket azok, akik őt nagyon szerették, na­gyon tisztelték, nagyon becsülték s akik ez emlékmű felállítása által szívük szent érzéseinek, a szeretetnek, a há­lának akarnak látható kifejezést adni. E mélyen átérzett síremlék, szimbóluma azoknak az egész világon szétszórt, Bláthy által önmagának emelt emlékeknek, melyek 5 világ­részben hirdetik a magyar mérnöknek, Bláthy Ottó Ti­tusznak genialitását, magyar gyárnak, a magyar mun­kának, a magyar munkásnak kiválóságát. E síremlék legyen egyike ama magyar zarándokhelyeknek, amelyek erősítik a magyar öntudatot, erősítik a magyar elhivatásban, a magyar jövőben vetett hitet. Bláthy Ottó Titusz 1860 augusztus 11-én született Tatán, Komárom vármegyében. Apja mint kereskedőember, egyik temesvári ipartelepnek volt képviselője s fiatalon hunyt el. Két fiút hagyott hátra, kik mindketten tehetségesek voltak s egész kivételes képességekkel rendelkeztek. Édesanyjuk vagyonos családból származott. Igen okos, józan gondolko­dású, tanult nő, szerető anya. A fiúk kiváló tulajdonságai­kat jórészt tőle örökölték. Felismerve fiai kitűnő képessé­geit, őket Bécsben taníttatta. Bláthy Ottó a reáliskolát, majd a műegyetemet is ott végezte. Kiváló mathematikai képességei már kora gyermekkorában jelentkeztek. Mind az elemi iskolában, mind később a reálban szá­moló készsége az egész iskola előtt ismert volt. Az elemi­ben egyik alkalommal, amikor három osztállyal fölötte járó iskolatársai nem tudtak megoldani egy számtani feladatot, az áthívott kis Ottó a táblára pillantva megtalálta a meg­oldást. A reálban tanáraival folytatott vitáiról volt híres. A bécsi műegyetemen a szíjhajtás elméletéről írt tanulmá­nyainak okfejtéseit Radinger professzor felvette a követ­kező évek előadásaiba. Műegyetemi tanulmányait 1881-ben fejezte be. A Ma­gyar Állami Gépgyárban töltött 2 esztendő után 1883 július 1-én 75 forint havi fizetéssel a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. Mechwart András által már 1878-ban felállí­tott s Zipernovszky Károly vezetése alatt álló villamos osztályába lépett be. Itt találta Déri Miksát, ki 1882—1889-ig a Ganz-gyárban fejtette ki szintén világhírűvé vált tevé­kenységét. Hárman, Zipernovszky, Déri, Bláthy egymásra találva, hol egymással versenyezve, hol karöltve fejlesztet­ték ki az elektrotechnika szempontjából döntő jelentőségű találmányaik sorát. Bláthy 24 éves korában, 1884 aug. 30-án kapja első önálló szabadalmát, mit 1885—86-ban követnek a Zipernovszky—Déri—Bláthy transzformátorra és energia­átvitelre vonatkozó szabadalmai, hogy azután összesen 55 éven át, 79 éves korában — még ereje teljében bekövetke­zett haláláig — a 100-at jóval meghaladó számú szabadalom­ban lefektetett megoldással keresse a technikai és gazda­sági szempontból még jobbat, még racionálisabbat. Sas­szeme hihetetlen élességgel látta meg a helyes megoldáso­kat. Foglalkozott az általa választott vagy általa kedvelt munkaterületen mindennel, amit magának feladatul ki­tűzött, vagy amit a sors véletlenül eléje dobott, lett légyen az elmélet vagy gyakorlat, számítás vagy szerkesztés, anya­gok vagy gyártás technológiája, szerkezetek kipróbálásával — üzemével —, üzemi veszteségek kiküszöbölésével, vagy üzemek védelmével összefüggő probléma. S itt nem ismert kis vagy nagy problémát. Ha valami nem volt megoldva, az érdekelte, az izgatta, foglalkoztatta s mindig visszatért rá, mindaddig, míg csak a neki is megfelelő megoldást meg nem találta. E megoldások mind új utakon járó rekord­teljesítményeket jelentettek. 1884 óta minden esztendő friss munkát, új megoldáso­kat, új dicsőséget jelent számára. Vitéz Verebélyi László szerint a merész alkotó ösztöne mindig járatlan utak és csúcsteljesítmények felé viszi. A teljesítmények abszolút és fajlagos (súlyegységre vonatkoztatott) értékeiben mindig az élen haladt. A Subiaco-i vízierőmű 1905-ben készült gene­rátorának 30.000 Voltos kapocsfeszültsége azóta is veretle­nül áll. Érdemeinek megfelelően a villamos osztályon fiatalon igazgatói rangot kap, melyről azonban 1904 október 24-én 1 A család és a Ganz és Társa Rt. által emelt síremlék 1941. évi szeptember hó 26-án megtartott avatása alkalmá­ból elmondta Vámossy Károly tagtársunk, a vállalat mű­szaki igazgatója. 2 Mathem. és Fizikai Lapok 56. évf. 123. old. lemond. Ugyanekkor kilép a tisztviselői karból is és mint műszaki tanácsos új megállapodást köt a vállalattal. 1914-ben meghívják a vállalat igazgatóságába, melynek mun­kájában igen élénk részt vett. Ha Pesten volt, világért sem mulasztott volna el egyetlen igazgatósági ülést sem s a tár­gyalt ügyek iránt nagy érdeklődést mutatott. Az igazgató­ság viszont nagyvonalú ítéletének mindenkor nagy fontos­ságot tulajdonított. A vállalatnál elfoglalt egészen különálló helyzetét a 40, illetve 50 éves jubileumán lehetett legjobban megfigyelni, amikor a vállalat aprajának, nagyjának sze­méből kisugárzó megbecsülés, őszinte szeretet nemcsak a tudósnak, de az embernek is szólott Tudományos és gazdasági téren elért sikereinek elisme­réseként a Magyar Tudományos Akadémia a Wahrmann­díjjal tüntette ki, majd 1927-ben tiszteletbeli tagjává választotta meg, 1917-ben a budapesti és bécsi műegyetem tiszteletbeli doktorává avatták, 1908-ban a m. kir. udvari tanácsosi méltóságot, majd 1933-ban a II. oszt. magyar érdemkeresztet kapja meg. Tiszteletbeli tagja a Magyar Mérnök- és Építészegyletnek, a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek s a Kir. Magyar Automobil Clubnak. Választ­mányi tagja az Eötvös Loránd Mathematikai és Fizikai Társulatnak, a Stella Csillagászati Egyesületnek, tagja az Országos Középítési Tanácsnak és még számos tudományos és társadalmi alakulatnak. Szülővárosa, Tata, díszpolgárá­nak választotta meg. 1900-ban a párisi világkiállításon turbogenerátoraival elnyerte az egyéni Grand Prix-t s 1907-ben az olasz kor­mány a Corona d'Italia tiszti keresztjével tüntette ki. Munkatársaihoz való viszonyát, a minden tudásnak, munkának, készségnek őszinte megbecsülése szabályozta. Közvetlen környezetét nagyon megválogatta. Mindenki sze­mében kitüntetésszámba ment, ha valakit közvetlen kör­nyezetébe fogadott, azontúl azonban mindenkivel szóba állt, mindenkihez rendkívül szívélyes, barátságos volt. Az aggályokat szívesen meghallgatta. Megokolt ellenvetés esetén véleményét néha perceken belül megváltoztatta. Tudott néha kemény is lenni, de goromba, hangos szót soha nem ejtett ki, sohasem éreztette magasan kiváló egyéniségének súlyát. Bármely tévedését lovagiasan elismerte s volt szíve­­és bátorsága ezt hangosan meg is mondani. Felejthetetlenül kedvessé tették a vele való együttdolgo­zást a technika teréről, vagy az életből vett apró élményei­nek fűszeresebb előadása, amelyeknek a megbeszélt problémák közelebbhozása, más oldalról való megvilágítása, egy-egy félreértésnek eloszlatása, vagy éppen csak a pihen­tetés, avagy pusztán csak szórakoztatás volt a célja. Állandóan érdeklődött a munkások életmódja, jóléti viszonyai iránt. Egy-egy intelligensebb munkással hosszan el tudott beszélgetni végzett munkájáról, miközben a leg­aprólékosabban elmagyaráztatta magának a munkamenetet. A munkásnak és munkájának megbecsülése vezette őt akkor is, amikor egy-egy nagyobb munka, így pl. a cel­linai turbó elkészültekor bankettet adott s nagy súlyt vetett arra, hogy mindenki, aki a munkában részt vett, saját szavai szerint: a darus is, aki emelte, meghívót kapjon. Különösen méltányolta a gyárban eltöltött hosszú szol­gálati időt s az ilyen munkások részére szabadságot, maga­sabb fizetést, kedvezőbb munkakörülményeket követelt. A munkásság általában szerette, tisztelte őt s ennek az eredménye volt, hogy még az 1918—19-es forradalmi idők­ben is megkülönböztetett bánásmódban volt része. Dolgozó­készsége és munkaképessége úgyszólván határ­talan volt, ha valami olyan új feladaton dolgozott, ami érdekelte. Ilyenkor nem ismert fáradságot, nem ismert pihe­nést. Dolgozott éjjel-nappal. Éjjeli szekrényén ott volt a közismert kockáspapír, a mérőjén 3 ceruza. 79 éves korá­ban, halála előtt három nappal betegágyán jelentést tétetett magának a feladott, kísérletekről. A rutinmunkát azonban nem szerette. A vállalatnak járó valamennyi folyóiratot állandóan figyelemmel kísérte. Új könyvbeszerzést csak átnézés után engedélyezett. Rengeteget olvasott, szakdolgokat és irodal­mat. A mathematika, földrajz, csillagászat különösen érde­kelték. Amit olvasott, arra ő emlékezett is, hivatkozott rá. Magyaron kívül a német, angol, francia, olasz nyelvet is beszélte, örömét lelte benne, ha az irodalmi nyelven kívül az argo-t, a slang-et is­ megtanulhatta. Munkájában páratlan memóriája s még páratlanabb számoló­készsége támogatta. Évtizedek múlva visszatért annak idején elhangzott beszélgetésekre. Az általa mérete­zett gépeknek legalább főbb méretei a fejében voltak. A maga szerkesztette számlálón végzett átalakításokat, rajz nélkül fejből intézte, számításainál logarlécet, papirost nem használt. A legkomplikáltabb számtani műveleteket, bármilyen nagy számjegyekkel fejből végezte. Ilyenkor

Next