A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 75. évfolyam (1941)
45-46. szám - Bláthy Ottó Titusz síremlékének avatása
206 A Magyar Mérnöik- és Építész-Egylet Közlönye LXXV. köt. 33—34. sz. Dr. Bláthy Ottó Titusz síremlékének avatása. Bláthy Ottó Titusz kőből faragott síremléke előtt állunk. Emelték ez emléket azok, akik őt nagyon szerették, nagyon tisztelték, nagyon becsülték s akik ez emlékmű felállítása által szívük szent érzéseinek, a szeretetnek, a hálának akarnak látható kifejezést adni. E mélyen átérzett síremlék, szimbóluma azoknak az egész világon szétszórt, Bláthy által önmagának emelt emlékeknek, melyek 5 világrészben hirdetik a magyar mérnöknek, Bláthy Ottó Titusznak genialitását, magyar gyárnak, a magyar munkának, a magyar munkásnak kiválóságát. E síremlék legyen egyike ama magyar zarándokhelyeknek, amelyek erősítik a magyar öntudatot, erősítik a magyar elhivatásban, a magyar jövőben vetett hitet. Bláthy Ottó Titusz 1860 augusztus 11-én született Tatán, Komárom vármegyében. Apja mint kereskedőember, egyik temesvári ipartelepnek volt képviselője s fiatalon hunyt el. Két fiút hagyott hátra, kik mindketten tehetségesek voltak s egész kivételes képességekkel rendelkeztek. Édesanyjuk vagyonos családból származott. Igen okos, józan gondolkodású, tanult nő, szerető anya. A fiúk kiváló tulajdonságaikat jórészt tőle örökölték. Felismerve fiai kitűnő képességeit, őket Bécsben taníttatta. Bláthy Ottó a reáliskolát, majd a műegyetemet is ott végezte. Kiváló mathematikai képességei már kora gyermekkorában jelentkeztek. Mind az elemi iskolában, mind később a reálban számoló készsége az egész iskola előtt ismert volt. Az elemiben egyik alkalommal, amikor három osztállyal fölötte járó iskolatársai nem tudtak megoldani egy számtani feladatot, az áthívott kis Ottó a táblára pillantva megtalálta a megoldást. A reálban tanáraival folytatott vitáiról volt híres. A bécsi műegyetemen a szíjhajtás elméletéről írt tanulmányainak okfejtéseit Radinger professzor felvette a következő évek előadásaiba. Műegyetemi tanulmányait 1881-ben fejezte be. A Magyar Állami Gépgyárban töltött 2 esztendő után 1883 július 1-én 75 forint havi fizetéssel a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. Mechwart András által már 1878-ban felállított s Zipernovszky Károly vezetése alatt álló villamos osztályába lépett be. Itt találta Déri Miksát, ki 1882—1889-ig a Ganz-gyárban fejtette ki szintén világhírűvé vált tevékenységét. Hárman, Zipernovszky, Déri, Bláthy egymásra találva, hol egymással versenyezve, hol karöltve fejlesztették ki az elektrotechnika szempontjából döntő jelentőségű találmányaik sorát. Bláthy 24 éves korában, 1884 aug. 30-án kapja első önálló szabadalmát, mit 1885—86-ban követnek a Zipernovszky—Déri—Bláthy transzformátorra és energiaátvitelre vonatkozó szabadalmai, hogy azután összesen 55 éven át, 79 éves korában — még ereje teljében bekövetkezett haláláig — a 100-at jóval meghaladó számú szabadalomban lefektetett megoldással keresse a technikai és gazdasági szempontból még jobbat, még racionálisabbat. Sasszeme hihetetlen élességgel látta meg a helyes megoldásokat. Foglalkozott az általa választott vagy általa kedvelt munkaterületen mindennel, amit magának feladatul kitűzött, vagy amit a sors véletlenül eléje dobott, lett légyen az elmélet vagy gyakorlat, számítás vagy szerkesztés, anyagok vagy gyártás technológiája, szerkezetek kipróbálásával — üzemével —, üzemi veszteségek kiküszöbölésével, vagy üzemek védelmével összefüggő probléma. S itt nem ismert kis vagy nagy problémát. Ha valami nem volt megoldva, az érdekelte, az izgatta, foglalkoztatta s mindig visszatért rá, mindaddig, míg csak a neki is megfelelő megoldást meg nem találta. E megoldások mind új utakon járó rekordteljesítményeket jelentettek. 1884 óta minden esztendő friss munkát, új megoldásokat, új dicsőséget jelent számára. Vitéz Verebélyi László szerint a merész alkotó ösztöne mindig járatlan utak és csúcsteljesítmények felé viszi. A teljesítmények abszolút és fajlagos (súlyegységre vonatkoztatott) értékeiben mindig az élen haladt. A Subiaco-i vízierőmű 1905-ben készült generátorának 30.000 Voltos kapocsfeszültsége azóta is veretlenül áll. Érdemeinek megfelelően a villamos osztályon fiatalon igazgatói rangot kap, melyről azonban 1904 október 24-én 1 A család és a Ganz és Társa Rt. által emelt síremlék 1941. évi szeptember hó 26-án megtartott avatása alkalmából elmondta Vámossy Károly tagtársunk, a vállalat műszaki igazgatója. 2 Mathem. és Fizikai Lapok 56. évf. 123. old. lemond. Ugyanekkor kilép a tisztviselői karból is és mint műszaki tanácsos új megállapodást köt a vállalattal. 1914-ben meghívják a vállalat igazgatóságába, melynek munkájában igen élénk részt vett. Ha Pesten volt, világért sem mulasztott volna el egyetlen igazgatósági ülést sem s a tárgyalt ügyek iránt nagy érdeklődést mutatott. Az igazgatóság viszont nagyvonalú ítéletének mindenkor nagy fontosságot tulajdonított. A vállalatnál elfoglalt egészen különálló helyzetét a 40, illetve 50 éves jubileumán lehetett legjobban megfigyelni, amikor a vállalat aprajának, nagyjának szeméből kisugárzó megbecsülés, őszinte szeretet nemcsak a tudósnak, de az embernek is szólott Tudományos és gazdasági téren elért sikereinek elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia a Wahrmanndíjjal tüntette ki, majd 1927-ben tiszteletbeli tagjává választotta meg, 1917-ben a budapesti és bécsi műegyetem tiszteletbeli doktorává avatták, 1908-ban a m. kir. udvari tanácsosi méltóságot, majd 1933-ban a II. oszt. magyar érdemkeresztet kapja meg. Tiszteletbeli tagja a Magyar Mérnök- és Építészegyletnek, a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek s a Kir. Magyar Automobil Clubnak. Választmányi tagja az Eötvös Loránd Mathematikai és Fizikai Társulatnak, a Stella Csillagászati Egyesületnek, tagja az Országos Középítési Tanácsnak és még számos tudományos és társadalmi alakulatnak. Szülővárosa, Tata, díszpolgárának választotta meg. 1900-ban a párisi világkiállításon turbogenerátoraival elnyerte az egyéni Grand Prix-t s 1907-ben az olasz kormány a Corona d'Italia tiszti keresztjével tüntette ki. Munkatársaihoz való viszonyát, a minden tudásnak, munkának, készségnek őszinte megbecsülése szabályozta. Közvetlen környezetét nagyon megválogatta. Mindenki szemében kitüntetésszámba ment, ha valakit közvetlen környezetébe fogadott, azontúl azonban mindenkivel szóba állt, mindenkihez rendkívül szívélyes, barátságos volt. Az aggályokat szívesen meghallgatta. Megokolt ellenvetés esetén véleményét néha perceken belül megváltoztatta. Tudott néha kemény is lenni, de goromba, hangos szót soha nem ejtett ki, sohasem éreztette magasan kiváló egyéniségének súlyát. Bármely tévedését lovagiasan elismerte s volt szíveés bátorsága ezt hangosan meg is mondani. Felejthetetlenül kedvessé tették a vele való együttdolgozást a technika teréről, vagy az életből vett apró élményeinek fűszeresebb előadása, amelyeknek a megbeszélt problémák közelebbhozása, más oldalról való megvilágítása, egy-egy félreértésnek eloszlatása, vagy éppen csak a pihentetés, avagy pusztán csak szórakoztatás volt a célja. Állandóan érdeklődött a munkások életmódja, jóléti viszonyai iránt. Egy-egy intelligensebb munkással hosszan el tudott beszélgetni végzett munkájáról, miközben a legaprólékosabban elmagyaráztatta magának a munkamenetet. A munkásnak és munkájának megbecsülése vezette őt akkor is, amikor egy-egy nagyobb munka, így pl. a cellinai turbó elkészültekor bankettet adott s nagy súlyt vetett arra, hogy mindenki, aki a munkában részt vett, saját szavai szerint: a darus is, aki emelte, meghívót kapjon. Különösen méltányolta a gyárban eltöltött hosszú szolgálati időt s az ilyen munkások részére szabadságot, magasabb fizetést, kedvezőbb munkakörülményeket követelt. A munkásság általában szerette, tisztelte őt s ennek az eredménye volt, hogy még az 1918—19-es forradalmi időkben is megkülönböztetett bánásmódban volt része. Dolgozókészsége és munkaképessége úgyszólván határtalan volt, ha valami olyan új feladaton dolgozott, ami érdekelte. Ilyenkor nem ismert fáradságot, nem ismert pihenést. Dolgozott éjjel-nappal. Éjjeli szekrényén ott volt a közismert kockáspapír, a mérőjén 3 ceruza. 79 éves korában, halála előtt három nappal betegágyán jelentést tétetett magának a feladott, kísérletekről. A rutinmunkát azonban nem szerette. A vállalatnak járó valamennyi folyóiratot állandóan figyelemmel kísérte. Új könyvbeszerzést csak átnézés után engedélyezett. Rengeteget olvasott, szakdolgokat és irodalmat. A mathematika, földrajz, csillagászat különösen érdekelték. Amit olvasott, arra ő emlékezett is, hivatkozott rá. Magyaron kívül a német, angol, francia, olasz nyelvet is beszélte, örömét lelte benne, ha az irodalmi nyelven kívül az argo-t, a slang-et is megtanulhatta. Munkájában páratlan memóriája s még páratlanabb számolókészsége támogatta. Évtizedek múlva visszatért annak idején elhangzott beszélgetésekre. Az általa méretezett gépeknek legalább főbb méretei a fejében voltak. A maga szerkesztette számlálón végzett átalakításokat, rajz nélkül fejből intézte, számításainál logarlécet, papirost nem használt. A legkomplikáltabb számtani műveleteket, bármilyen nagy számjegyekkel fejből végezte. Ilyenkor