Magyar Mezőgazdaság, 1978. január-július (33. évfolyam, 1-29. szám)

1978-06-29 / 26. szám

A dohánytermelés gazdaságossága Akár hazai, akár világmére­tekben vizsgáljuk, azzal a meg­cáfolhatatlan ténnyel kell szem­benéznünk, hogy a dohányzás, e makacs szenvedély kielégíté­se a maga összes termelési, ke­reskedelmi és egyéb vonzatai­­val együtt jelentős világgazda­sági, illetve népgazdasági té­nyező. Ezért feltétlenül káros­nak kell tekintenünk minden olyan szándékot, ami gazdasá­gi diszkiriminációk útján vis­­­szafogott iparfejlesztéssel akar­ja mérsékelni a dohányáru-ter­melést. Ez a megoldás — a fogyasztás mérséklését tekintve bizonyosan hatástalan, — viszont erősen hátráltatná a korszerű termékszerkezet, az egészségre kevésbé káros ciga­retták tömeggyártását. Az átmenetileg visszafogott m­ánszati fejlesztés hatása is rö­vid időn belül érinti a fogyasz­tókat, ugyanis a közízlést ma már erősen determinálják a vi­lágtendenciák, az emberek szí­vesebben áldoznak pénzt az egészségük védelmére, mint­hogy szenvedélyükről lemond­janak, ezért fokozatosan nő a jobb minőségű — s, ha nincs hazai, akkor az import — áruk iránti kereslet, bár ez az össz­­fogyasztásban ma még nem je­lentős. Gazdasági megközelítésben a műszaki fejlesztés ütemcsök­kenése, korlátozott mértéke: — kiegyensúlyozatlan műsza­ki-technikai bázist hoz létre, aminek következtében a terme­lés láncolatában a termelőka­pacitás illeszkedése egyre ros­­­szabb lesz, túlterhelések és ki­használatlanságok keletkeznek; — a vertikális technológia különböző fejlesztési fogyaté­kosságokból eredő hibái ront­ják a végtermék minőségét; — a műszaki fejlesztési arányeltolódások miatt, meg­változik a rendszer optimális termelési összetétele, ami ugyancsak gazdasági feszültség­­pontokat teremt, s végül is mindezek a termelés gazdasági hatékonyságát rontják. Ma már azonban az árrende­zés és a különféle műszaki fej­lesztések hatására a dohány esetében nagyobb arányú, és egyre dinamikusabb termelés­felfutásra lehet számítani, ami­nek struktúrája egyre inkább eltér a hazai cigarettagyártás optimális dohányanyag-összeté­­telétől. Annak ellenére, hogy csak 1980-tól számíthatunk a — tech­nológiai szempontból feltétle­nül kívánatos — készletek fo­kozatos feltöltésére, máris lát­szik, hogy — a Virginia, a hallói do­hányfajták termelésfelfutása a kelleténél gyorsabb ütemű, — a Kerti, a Burley dohá­nyok iránt megnyilvánuló ter­melési kedv csökkenése miatt ezekből hiánnyal kell számolni, sőt — a visszaszorított Szabol­csi dohány helyébe sem lépett be — mint teljes értékű helyet­tesítő anyag — a Pálmonostori, illetve a Kállói­­ — a szivargyártás jelentősége természetesen sokkal kisebb horderejű, mégis meg kell em­líteni a szegényes hazai do­­hányanyag-választékot. A dohánytermesztés vissza­esése után a kormányintézke­dés — közismerten — három fő eszköz segítségével kívánta helyreállítani a dohányipar ha­zai nyersanyagbázisát:­­­a felvásárlási árak rende­­zé­­ével, — a dohánytermesztés gépe­sítésével és az ún. — fajtaváltással. Az első felvásárlási árrende­zés hatása rövid volt, egyrész­ről azért, mert a hagyományos termesztés, élőmunka és egyéb költségek a vártnál nagyobb ütemben nőttek, másrészről az új árakban realizált tiszta jö­vedelem a termesztés-korszerű­­sítés-befektetés igényének csak töredékére nyújtott fedezetet, még ott is, ahol mindig rentá­bilis volt a dohánytermesztés. A második árrendezés hatása már jelentősebb, mivel a meg­növekedett termelési költségek mellett is — megfelelő terme­lési szinten — az ár tartalmaz annyi nyereséget, ami az állami támogatással együtt, forrása le­het az ágazat elvárható fejlesz­tésének. Az import gépekre, berendezésekre, eszközökre, valamint a hazai kutatási eredményekre alapo­zott műszaki fejlesztés — mondhatnám — átütő sikert hozott az ágazat termesztés­­technikájának korszerűsítésé­ben, lényegében kialakultak a nagyüzemi dohánytermesztés el­ső technológiai változatai, rend­szerei. A dohánytermesztés műszaki fejlesztésének velejárója volt a fajtaváltás, amelyre az új ter­mesztéstechnikai igények kielé­gítése miatt volt szükség. Ezek­kel a fajtákkal szemben tá­masztott követelmény az volt, hogy gépi művelésre, betakarí­tásra alkalmasak legyenek, kemikáliákat tűrjék és meghá­a­lálják, betegségekkel szemben ellenállók, nagy termést adja­nak és mesterségesen szárítha­tók legyenek. Természetesen minden fajta esetében lényeges követelmény volt az élvezeti és gyártási érték, de ezek enged­ménye mellett is, ki kellett elé­gíteni a nagyüzemi termesztési követelményeket, a nyersanyag­­bázis „helyreállítása” érdeké­ben. Most, amikor kezdünk ki­lábalni a dohányanyag hiány­­gazdálkodásából, már nagyon érdemes figyelmet fordítani a termesztett fajtaösszetételből következő készletek és a do­­hányanyag-szükséglet között — a mai tendenciák szerint — várhatóan kialakuló aszimmetri­kus arányokra. Az 1977. évi dohánytermés hektáronkénti átlagos árbevé­tele megközelítően 70 000— 75 000 Ft volt. Ennél majd 2% n­­kal a Kállóié, de a VP—9 és a Pálmonostorié is 7—12%-kal volt nagyobb. A többi fajták árbevétele az átlagtól 9—15%­­kal maradt el. A Kállói és Ker­ti közötti árbevétel-differencia elérte a 30l­­ret, pedig a gyen­gébb jövedelmezőségű Kerti termesztése majd csak ennyivel kíván több élőmunkát, s leg­alább ennyivel kisebb a poten­ciális termőképessége is.­­Meg­jegyzem, hogy 1975-ben, amikor ugyancsak a Magyar Mezőgaz­daságban előre jeleztük az ár­rendezés várható hatását, és elemeztük a 100 000 Ft/­ha fölöt­ti árbevételek elérésének kilá­tásait, többen kételkedtek. Ma már számos gazdaság dicseked­het ilyen eredménnyel, sőt a re­korderek — pl. a hajdúhadházi Bocskai Tsz, a Nyírlugosi Álla­mi Gazdaság — az 1977. évi kedvező időjárás segítségével sommásan túl is szárnyalták.) Hosszú évek óta törekszik az ipar a hazai cigarettagyártás átlag receptúrája és a szántó­földi dohánytermesztés fajta­­összetétele között szoros kap­csolatot tartani. Sajnos az ed­digi összehangolási törekvések sem vezettek megnyugtató har­móniához. Sokkal eredményesebbnek tű­nik a differenciált árrendszer szabályozó hatásával alapanyag-termelésünk dohány­ésszerű bekapcsolása a nemzetközi munkamegosztásba. Az utóbbit természetesen csak állandó nemzetközi piackutatással és rugalmas, aktív kereskedelmi tevékenységgel lehet elérni. Ha­zai körülmények között elsősor­ban bőven termő, korai fajtá­kat termelhetnénk — optimá­lis feltételek között — és ezzel megteremthetnénk az ipar technológiailag is szükséges do­hányalapanyag-bázisát, amit a szükségletek szerint akár köz­vetlenül gyártásra, akár köz­vetve cserealapanyagként lehet­ne felhasználni a dohány nem­zetközi piacán. A kurrens fajták esetében — mint pl. a Kerti — elkerülht­ A pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezetben évente 100 hektáron termelik jövedelmezően a hevesi dohányt. Képünkön Baltes géppel kultivátorozzák a sorközöket (Tamaska Gyula felvétele)

Next