Magyar Műhely, 2000 (39. évfolyam, 112-115. szám)
2000 / 115. szám - Vécsi Nagy Zoltán: "Az ember nem tökéletes." - Egy Erdély Miklós-mű a Hatvany Lajos Múzeum Expozíció című kiállításán
két és ennek hatására újjászülettünk (megtisztultunk). Igazán köszönjük . " Egy mondat egy január 18-ai véleményből: „Az alkotók összetévesztik a »művészetet« a meghökkentő bravúros munkával." ERDÉLY MIKLÓS ALKOTÁSÁNAK HIÁNYOS KIÁLLÍTÁSÁRÓL A vendégkönyv legérdekesebb bejegyzése éppen Erdély Miklóstól származik. 1976. október 27-én, a kiállítás megnyitása után három nappal vastag filctollal ezt írta be: „KÉREM A KIÁLLÍTOTT 3 DB. TABLÓMAT LEAKASZTANI, MIVEL AZT A TABLÓT MELY AZ EGÉSZ SOROZAT ALAPJÁT KÉPEZI HOZZÁJÁRULÁSOM, VAGY MEGKÉRDEZÉSEM NÉLKÜL A RENDEZŐSÉG ELHAGYTA." Ez a bejegyzés magyarázatot adhat arra, hogy a megnyitó után összeállt katalógusban „Az ember nem tökéletes" sorozatból cím alatt és „lőtt lyuk üvegen" zárójelbe tett címmel miért került a sorozathoz nem tartozó fotó. A bevezető tanulmány is Erdély Miklós fixálatlan papírképeiről, mint a fotogramműfaj megújításáról és az idő természetéről mint az évtizedeket átfogó „időutazásról", valamint „az érzékelhetetlenül rövid, s így fantasztikus plasztikává váló lövedékbecsapódásról" ír. Mindez arra mutat, hogy még ezen a viszonylag kivételes szabadságfokot előhívó kiállításon is érvényesült bizonyos (ön?)cenzúra. A kiállítás két rendezője ellentmondóan vélekedik erről. Maurer Dóra terjedelmi okokat emleget, ezzel ellentétben Beke László, bár nem emlékszik konkrétan, cenzoriális okát látja annak, hogy megcsonkítva állították ki Erdély alkotását. Arra viszont jól emlékszik, hogy a korszak másik jelentős művészének, az 1980-ban elhunyt Hajas Tibornak pre-performanszát a múzeum igazgatója akarta megakadályozni, mint ahogy Vető János jelenléte ellen is ő tiltakozott. Hajas Tibor szintén kulcsfigurája a hatvanas-hetvenes évek művészetének. Az akkor huszonkét éves akcióművész fiatalon, 34 éves korában halt meg. Hatvani performanszában Beke László segédkezett, bekötött szemmel a terem közepébe vezette, majd tőle eltávolodva arra szólította fel, hogy fényképezze le. A FORMAI NÓVUM JEGYÉBEN Azt a körülményt, hogy nemcsak a kritikának, de magának a kiállítás elméleti megalapozójának, Beke Lászlónak sem terjed ki másra a figyelme értékelésében, mint a művek újdonságértékére, elhanyagolva bármilyen tartalmi-tematikai, egyéni vagy szociális vonatkozást, valamint az egyedi művekre külön-külön alkalmazható értékelést, az a rendkívüli művészettörténeti kontextus magyarázza, amelyben egy új szemléletmóddal fellépő nemzedék képviselőinek együttes betörése a hivatalból túlszabályozott és elavult ízlés sáncai mögé mindennél fontosabbnak tűnt. „Nem látom különösebb értelmét az összegyűlt anyag bármiféle klasszifikálásának, hiszen an-