Magyar Műhely, 2019 (57. évfolyam, 187-190. szám)

2019 / 187. szám - EKSZPANZIÓ 30+1 - Bohár András: Én, Te, Az

Bohár András Én, Te, Az A világ kétarcú az ember számára, amiként kétarcú az ember magatartása a világban. Az ember magatartása kétarcú, amiként kettő az alapszó, amit kimondani képes. Az alapszók nem szavak, hanem szópárok. Az egyik alapszó az Én-Te szópár. A másik alapszó az Én-Az szópár, ahol az Az helyett Ő is állhat, anélkül hogy az alapszó megváltoznék, így hát az ember Én-je is kétarcú. Hiszen az Én-Te alapszó Én-je más, mint az Én-Az alapszó Én-je.­ Martin Buber egy olyan elfeledett viszony újrafogalmazására tesz kísérletet, ahol az interperszonalitás­­ Én-Te alapképlete­­ és nem a modern ember elszemélytelenedett Én-Az viszonyrendszere kerül közép­pontba. A döntő különbség a két viszony­rendszer között, hogy az elsőt egész lényével mondja ki az ember, míg a másodikat sohasem mondhatja egész lényével. A viszony világa három szférát foglal magába. Az első: életünk a természettel - itt a viszony megáll a nyelv küszöbénél. A második: élet az emberekkel, ahol a viszony belép a nyelvbe. A harmadik: élet a szel­lemi létezőkkel, ahol a viszony nyelv nélkül való, de nyelvet létrehozó. A viszonyok mindegyike az örök Te peremén halad, mindegyik arra tekint. S ami mindezt mozgatja, az a közvetlenség, lényegi tett, érzés: a szeretet. Az ember szeretetében lakik - mondja Buber -, s a szeretet a világban ható erő, aki ebben áll, ebben szemléli a világot, annak számára az emberek kibontakoznak a világi nyüzsgésből, jók és rosszak, okosak és ostobák, szépek és csúnyák, egyik a másik után valóságos lesz számára. A viszony másik jellemzője, hogy míg az Az világában korlátlanul működik az okság, addig Én és Te szabadon áll átellenben egymással, kölcsönhatásban, melyet nem foglal magába és nem is színez semmiféle okság. Ez utóbbi szavatolhatja az ember saját életét, létét. A szabadság érzésének és bizonyos­ságának következményeként az ember olyan hatással lehet a világra, amely egészséges korokban bizalom­ként árad szét, s ekképp mindenkinek része lehet a találkozásból, a jelenlétből - a természet módján, az ösztönök módján, valamiféle derengésben -, de mindenki megérti, megérinti a Te-t valamiképpen. „A beteg korokban nem így van - ekkor következik el, hogy az Az-világ, melyet immár nem futnak be­­ Martin Buber, Én és te, Európa, Budapest, 1991, 5. EKSZPANZIÓ 30+1

Next