Magyar Műhely, 2019 (57. évfolyam, 187-190. szám)

2019 / 187. szám - EKSZPANZIÓ 30+1 - Papp Tibor: Megnyitó szavak a Petőfi Irodalmi Múzeumban

támaszkodva, a verbális költészet legegyszerűbb vizuális modelljét formálja meg a költő. Az új (konkrét) költeménnyel a létező nyelvészeti strukurákat igyekezett befolyásolni. Eme rövidke kitérő után a kísérletező kedvű alkotók egyik kikötője, árulerakodója, üzemanyag-véte­­lező helye a Duna-kanyar, az Ipoly-mente kies vidékén hol itt, hol ott, szellemi sátrat verő Ekszpanzió, a Nemzetközi Kortárs Művészeti mozgalom által rendezett összejövetel. A beharangozott előadásokból ítélve az ekszpanziósok is igyekeznek keménynek és merésznek lenni. Kassákkal indítanak, behatolnak a világ labirintusába, s megvizsgálják a performanszokat a tény és a valóság szintjén. A mai nemzetközi avantgárddal szinkronban a művészetre összpontosítanak az E(x)kszpanzióban is. Erre a magatartásra nagy szükség van politikával és hirdetésekkel, reklámokkal telepiszkított vilá­gunkban. Micsoda világban élünk: vers helyett a műsorok közötti szünetben gumibugyi-hirdetést nyom­nak az orrunk alá. A világosság nyúlványa vagyok, a magányos, a bekeríthetetlen, de lehetnék boldog bolond is. Cinóber cafka caplat mögöttem és belép a hold sárga kalappal. Nappal. A néppel. Elgurulva menten, mint küllő a kerékben, náddal a kezében. Szárazat reccsen, aki tövisbe lép. Az egész életet fájlalja azt is, aki nemrég mocsár­ hangon veze­kelt, mint a láp szélén zokogó zsombék. A homlokzat csipkéje nem ismeri időnk tengelyét, a torony szemöldökét, a madonnaarcú életet, az ollóval szabott gerincek hiábavalóságát, asszonyok serpenyőjét. Ó, szalmás szomorú szem. Lakkozott cipő gránitkeményen. Hír-éhes napraforgó­ mozdulat. Egy pohárka fény, mely úgy viszonyul a cipőhöz, mint csikó a vizicsikóhoz, mint kő a ködhöz. Fiatalságod ott rostokol házad előtt, miként a csigabigák. Fürdőruhában. Narancsligetek narancs­­csengetyűje, aranyhártyás buborékja, pici lámpása nem kell senkinek. A szorongás fája kivirágzik, gyorsított előélet után borotvált fejek, hánytorgó türelem, csontfalak, ellenfelek. Ötven zsák éretlen legenda. Aprított kenyér a beharangozott éjszakán, a kövér szögelt szögek szögek súlyosak, az örömöt ujjaid kulcsa nem nyitja már, huzat mozgatja hálóinged függönyét, amit leeresztettél a földig. Hosszú hallgatás után hátráló férfitestek illatában bronz­kútból ömlik síkvidékre harangok húsvéti éneké­ből a feltámadás. Budapest, 2013. szeptember 5. 4­1 EKSZPANZIÓ 30+1

Next