Magyar Műhely, 2019 (57. évfolyam, 187-190. szám)

2019 / 187. szám - MNG - Tóthárpád Ferenc: Csupa kék szomorúság. Kristóf Ágota költészetéről

írónő költészetének megítélése - az „óvatosság” - talán annak is betudható, hogy ezek a művek akár vitat­ható alkotásokként is kezelhetők. Rónai László 1981-ben írta róla: „egyelőre nem győz meg költői tehet­ségéről”.­ Ennek az írásnak nem célja sem a bizonyítás sem a cáfolat, sokkal inkább a figyelemfelkeltés, hogy a hiányt egy teljesebb válogatással kellen pótolni.5 Verseiről az olvasónak az elmélkedés, a melankólia jut az eszébe, írójuk megfogalmazása szerint: „vagy szomorúak vagy sötétek.”6 Kristóf Ágota sorról sorra megdolgoztatja az olvasót. Szókészlete vizsgálata­kor azt látjuk, hogy a „szél", ami mindig úton van, bárhová el/visszarepíthet, és a „fák”, amik felfogják a csapkodó vagy éppen simogató légáramlatokat, számos alkalommal szerepelnek versszövegeiben. A „ház” szintén gyakran előfordul csakúgy, mint a fehér melléknév. Sorait így vizsgálva talán nem a szomorúság az első, ami eszünkbe jut, még akkor sem, ha többször „ki is mondja", sokkal inkább az otthon, a szabad­ság, a tisztaság, a vágyódás. Ugyanakkor tény, hogy pátosz nélkül, hétköznapian bánik (el) a „szomorú”, a „halál", a „fekete” és a „kés” szavakkal is. Kristóf Ágota lecsupaszított fogalmazásmódja ellentmondani látszik annak, amit Eric Bergkraut Egy írónő Európából című filmjében (1998) csendesen megjegyzett. „Nem vagyok titokzatos!” - mondta azzal a rá jellemző (igenis titokzatos) mosollyal, amely minden írására rávetül. A rokonszenves, halk szavú írónő ezzel a - talán akaratlan - attitűdjével, fogalmazásmódjával megosztotta olvasóközönségét. Miután nővére örök megnyugvást talált a kőszegi temetőben, Kristóf Attila fogalmazta meg: „Európa előbb fogadta be, mint a hazája.”7 Ő maga­­ két évvel korábban, 2009-ben panaszolta: „igazából egyik ország sem fogad el írójaként.”8 A francia és a magyar nyelvhasználatra is utalt e nyilatkozata akkor, amikor már világszerte ismerték műveit. A nyelvváltó író/költő soha nem váltott hazát, csak lakhelyet. Szövegeivel ma­gyar történeteket mesél. Központozás nélküli, áthajlásokkal teli sorai kérdőjelek nélkül is számos lehetséges kérdést vetnek fel. Mintha várná, elvárná, hogy az olvasó újraépítse leírásait. Pőrére csupaszított versszö­veges jelenléte, szóismétlő nyomatékosításai, sor- és gondolattörései megengedik, hogy az olvasó újra­komponálja a papírra vetett hangulatokat a keserűség, a dac, a reménytelenség (?) „kegyetlen tehetségét”! Kristóf Ágota szövegeivel lehetünk elfogadóak vagy elutasítóak, de nem lehetünk, nem tudunk kö­zömbösek maradni. Szövegeinek léte formálja környezetét, és nem csak a földrajzi határokat lépi át. „Érzéketlensége” az, ami érzéseket vált ki. Legyen az szabadvers vagy próza meg kell, hogy mozgassa az egyetemes irodalmat is. Egy Kristóf Ágota verseskötet elénk tárhatná mindazt, ami - Európa és a világ meghódítása után - hazavezette őt! Teljesülhetne elgondolása: „Egyszer majd valami szépről / fogok szólni lágy / szelíd dolgokról alig érezhető / szomorúsággal...” Tóthárpád Ferenc , Rónai László: Vándorének. Nyugat-európai és amerikai magyar költők antológiája, Jelenkor, 1981/2, 721. 5 E sorok írója a Claus című kötet anyagánál teljesebb összeállítást készített a magyar nyelven papírra vetett Kristóf­­versekből, mely gyűjtemény kiadása megfontolandó lehet. 6 Scipiades Erzsébet, A kívánság. Budapesti beszélgetés Ágota Kristóf Kossuth-díjas íróval, a Trilógia szerzőjével, Szép Szó, 2011. március. 19. 7 Kristóf Attila, A gyermekkor bilincsei. Kristóf Attila Kristóf Ágotáról, Magyar Nemzet, 2011. október 29. 8 Papp Sándor Zsigmond, I. m.

Next