Legújabbkori Múzeumi Közlemények, 1968 (5. évfolyam, 1. szám)
Nagy Dezső: A munkásszínjátszás hagyományai
polgári színháza és a munkásosztály viszonyának elemzése után ismertette azt az utat, amelyet a munkásság színjátszása a művelődési lehetőségektől a politikai jellegű színházig megtett. Bemutatta a forradalmi Oroszország eredményeit és felhívta a figyelmet arra a jelenségre, hogy a munkásszínjátszás mint világjelenség, milyen szintézis felé halad. Szövegében inkább a politikai, mint a művészeti oldalt hangsúlyozta ki: "A színjáték, a politikai küzdelem élesedik, a színjáték egyre határozottabban szolgálja a politikai célkitűzéseket. "S a végeredményt egy szimbolikus mondatban így közli: "ez az új szintetikus színjátéktípus csak akkor bontakozik ki a maga teljességében, ha már a társadalom mai, kibékíthetetlen ellentéteit kemény küzdelemben megszüntették..." 1937-38-ban Hont Ferenc vezetésével indult a Független Színpad, amely az illegális KMP színházi munkaközössége volt. Folyóiratuk címe is ez volt. A munkásszervezetekben rendezett műsoros estekkel indultak. Műsorukon klasszikus költők és József Attila, klasszikus színműrészletek szerepeltek. Kedvelt előadási formájuk volt az illusztrált műsoros est. 3ooo főnyi közönségszervezetre támaszkodtak, ezek jórésze munkás volt. Legkiemelkedőbb előadásuk 1938-ban a Civilizátor, Tempefői voltak. Tervbe vették Móricz 1912 -ben írt, előadatlan Ludas Matyiját és Tamási Áron Tündöklő Jeromos-át. /Mindkét művet később a Nemzeti Színház mutatta be./ De előadásuk nem sikerült, mert a BM 1939. január 1-én betiltotta működésüket. Ezután mindig más és más néven szerepeltek. A II. világháború kitörése után még nehezebb lett a helyzet. Ekkor a Nemzeti Színház haladó fiatal művészeivel működtek együtt /Major Tamás, Gobbi Hilda, Gábor Miklós, Várkonyi Zoltán/. A Vigadó nagytermében rendeztek előadássorozatot: Költő és kora; Egy ezredévi szenvedés; Négy évszázad verseiből, dalaiból; ez utóbbi a Vándor kórus közreműködésével a Zeneakadémián, 1942. január 11-én. Az előadásoknak óriási hatása volt. A rendőrség végül is betiltotta a sorozatot. Ezután kibérelték a népligeti vásári bódét és a Duda Gyurit mutatták be, Majorral a főszerepben. Ugyancsak 1942-ben Szendrő Ferenc vezetésével új, nagy vállalkozás indult a Bőrösök Szakszervezetében: a Bánk Bán bemutatása munkásszínjátszókkal.Igen nagy sikerük volt, de a viták is felparázslottak az előadás után. Erről egy önálló kiadványban olvashatunk.