A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Közleményei, 1979 (15. évfolyam, 1-2. szám)
1979 / 1. szám - Temesváry Ferenc: A Magyar Nemzeti Múzeum fegyvertárának gyarapodása a Magyar Tanácsköztársaság idején
mert "a műkincsek köztulajdonba vételét a Magyar Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsa központi, államhatalmi kérdésnek tekintette. Az első magyar munkáshatalom évszázadok mulasztásait szinte napok alatt pótolni akarta." (Gerelyes Ede: A Magyar Tanácsköztársaság Múzeumi Direktóriuma. Legújabb kori Történeti Múzeum Évkönyve, 1963—1964. évi sz., 244. old.) Mint ismeretes, ezeket a munkákat Pogány Kálmán, majd Kenczler Hugó irányította. Már itt meg kell jegyeznünk, hogy lényegesen szervezettebb volt a képzőművészeti anyag begyűjtése, hiszen a magántulajdonban levő festmények, grafikák feltérképezése már a tanácsköztársaság előtt befejeződött. A forradalmi tanácsok helyi alakulatai többnyire nem rendelkeztek ugyan kellő felkészültséggel, de a központi utasítás végrehajtására feltétlenül törekedtek. "Székesfehérvárról jelentik, hogy az ottani forradalmi tanács megkezdte a vármegye területén levő mágnáskastélyokban a leltározást. Sokszázezret érő műkincseket foglaltak le Esterházy Móricz volt miniszterelnöknél, Hadik Jánosnál. A leltározást folytatják az összes gróf és báró urak kastélyaiban, és biztos, hogy sok, nagyon sok kincs és érték jut napfényre és lesz köztulajdonná, ami eddig élelmes kereskedők áruczikke, mágnások luxus dolga volt csupán. (Az Újság, 1919. március 29. Ld.: Gerelyes Ede: A magyar muzeumügy a két forradalom időszakában, 1918—1919. Budapest 1967. 99. old.) A korábbi múzeumi gyűjtőtevékenység tulajdonképpen már ebben az időben megkapta szigorú kritikáját is, mivel a múzeumi gyűjteményeket a furcsaságok és az ereklyék tömkelegének tekintették, s határozottan kimondták: "Az ereklyék gyűjtése: elhasznált íróeszközök, poharak és hasonlók, a személyi kultusz ostoba következményei, amelyeknek semmi helye sincs egy szocialista rend keretében." (Vörös Újság, 1919. március 28.) Napjaink muzeológiája igyekezett - és tegyük hozzá: nem is sikertelenül - ezt a problémakört tisztázni, arányokat megkeresni, de 1919- ben ez a kérdés nem számított megoldottnak, és ez meghatározta a muzeális érték kategóriáját. Elsősorban nem Kenczlerről van szó, aki felkészültségénél fogva lényegesen többet látott és nemcsak megérzett a direktórium törekvéséből. Ezt igazolja az Újság április 22-én megjelent ismertetése is. "Kismartonnak az Eszterházy-kastély a nevezetessége. Tele van kinccsel, főleg iparművészeti tárggyal. A kastélyt és gyűjteményeit éppen csak megtekintette Kentzler, azután folytatta útját Fraknó vára felé. Onnan elhozta magával az Eszterházy-kincstár jelentékeny részét, 16—18. századi rendkívül értékes szöveteket, szőnyegeket, skófiumos lótakarókat, két 16. századi gyönyörű olasz brokáttakarót - mind a kettő óriási méret -, gránátkövekkel ékes női ruhákat, gazdag diszt férfi ruhákat, általában igen nagy értékű és sok régi ruhát, néhány gyönyörű diszkardot..." (Az Újság, 1919. április 22.) 49