Magyar Művelődés, 1928 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1928 / 1. szám
ÉRTEKEZÉSEK Az irredentizmus a középiskolában. „. ... Meg kell teremtenünk az irredentizmus leghatékonyabb pedagógiáját....“ Kornis Gyula: Kultúrpolitikánk irányelvei. Amikor hét évvel ezelőtt Szent László ősi városából, ahová engem a földi élet legnagyobb hatalmú emlékei: egy bölcső és egy sírhalom kötnek, — mint idegent kiűzött a mások győzelmétől hatalmi mámorba szédült balkáni söpredék, — a hontalanság pusztájába kivert telkembe, mint a megrendült Mózes elé az égő csipkebokornál, oly parancsolóan, oly kinyilatkoztatásszerűen villámlott bele hivatásom tudata. És abban a gyötrelmes órában, — amelynek kínzó emlékét, mint a költő hontalanja, síromig fogom keblemben ostorul hordozni, — egy életreszóló erős fogadást tettem. Elköteleztem magamat, hogy ahol csak szóra nyithatom ajkamat, a mi megcsúfolt igazságunknak leszek hirdetője. Ezért fogok, ahogy Isten tudnom adta, élni, dolgozni, izgatni és lázítani. Ezért fogom ébresztgetni az elméket, gyújtani a szíveket, háborgatni a lelkeket. Ezért, mert ez minden céljaink célja, mert ennek győzedelme hozza nekünk az ígéret földjét, az ezeréves országot, az újból teljessé lett magyar életet. És midőn most e tisztes gyülekezetben, — a Magyar Tanárok Nemzeti Szövetségének színe előtt, a nemzeti érzések és törekvések e szerény, de hatékony kohójában szólnom adatott, — lehet-e e fogadalomtól hajtva, e hittől megszállottan másról beszélnem?! Találhatok-e tárgyat, mely hivatásunkhoz méltóbb, idő- és alkalomszerűbb, sürgősebb, fontosabb vagy érdekkel több? ... Lehet-e a magyar iskolának előbbrevaló gondja, mint a magyar igazság fanatikus meggyőződésével, a magyar hit hegyeket mozdító erejével, a magyar remény törhetetlen kitartásával és a magyar akarat acélos tüzével tölteni meg a gyalázat és kétségbeesés porába hullott, szárnyaszegett és elalélt magyar lelkeket?! Lehet-e, szabad-e, hogy ennek a mindenekfelett való érdeknek föléje kerüljön bármi más érdek, legyen ez még oly általánosan elismert és követett, uralkodó fontosságúnak szentesített érdeke is a tanításnak és nevelésnek? Egyébként is a nevelésnek és tanításnak a maga általános emberi és nemzeti célú feladatain, a szellemi és morális kultúrának leszűrt eredményeit konzerváló és átadó rendeltetésén kívül mindig voltak bizonyos különleges, korszerű célkitűzései, bizonyos alkalmi megoldanivalói is. Különösen akkor, ha a nemzetet létében fenyegette veszély. A megtámadott nemzetiség egyik leghathatósabb védekezőszerve mindig az iskola volt. Még pedig többnyire nem hivatalos tananyagával, — ami fölött rendelkezhetett, vagy amit legalább is befolyásolhatott az elnyomó vagy támadó hatalom, — hanem a benne tanítók spontán munkájával. Magyar Művelődés. 1