Kontha Sándor (szerk.): Magyar művészet 1919-1945 1. (Budapest, 1985)

A kor művészetének fő áramlatai

544 541 1080, 1082 718, 719 857 templomépítésnél külföldi alkotó — L. Costa — is csak 1941-ben, a pampulhai templomnál jutott el ide. Mindenesetre a templomtér-alakításhoz évszázadok óta szorosan asszociálódott a monumentalitásra törekvés, mely viszont nehezen volt összeegyeztethető az új építészet tisztuló törekvéseivel, így már az is jelentős eredménynek tekinthető, hogy a hagyománykedvelők fékező ereje ellenére egyáltalán sikerült világos és könnyed hatású templomtereket kialakítani. Az új építészet térhódítása a szakrális építészetben mindenesetre segítette a haladó építészet iránti általános érdeklődés felkeltését. A műfajban a városmajori (Árkay Bertalan) és a pasaréti (Rimanóczy Gyula) templomok mellett a balatonboglári plébániatemplom (Kotsis Iván), Körmendy Nándor temp­lomai, valamint Weichinger Károly pécsi kolostora, a legjelentősebb. SZÁLLODÁK A két világháború közötti évek szállodaépítésének fő feladata az üdülőszálló-építés volt. A városi szállodákban az első világháborút megelőző gazdasági fellendüléshez képest visszaesett a vendégek szobakereslete, a fővárosi és a vidéki szállók egyaránt ki tudták elégíteni a megcsappant forgalom igényeit. Az üdülőszállodák azonban—a divatos fürdő- és magaslati üdülőhelyekkel együtt—a trianoni békeszerződést követő területi változások következtében nagy hányadban kerültek az ún. „utódállamok­hoz”. A polgárság adriai, erdélyi és tátrai nyaralóinak pótlására a két világháború között szállókat építettek a Balaton partján, a Mátrában és a Bükkben, Sopronban és Pécsett. Az 1930-ban, Miskolczy László tervei szerint épült Kékes Szálloda már az új építészethez sorolható. A soproni két Lövér Szálloda (1934, ill. 1936, Greilinger L. — Sopron Város Mérnöki Hivatala) külsejében inkább tartózkodó, alaprajzi megoldásban — a közrefogott étteremmel, valamint a lejtős terepet kihasználó szintkülönbség­gel — átgondolt, maradandó értékű megoldásnak bizonyult. A környezethez illeszkedés kiváló és később sokszor utánzott példája a Pécs feletti hegyperemre épített Mecsek Szálloda. Az épület a később elterjedt szobatömb és „étteremlepény” tömegtagozódást mesterien használta ki a városra nyíló szép kilátás céljára úgy, hogy a közösségi helyiségeket a lejtő felől csatlakoztatta az épülethez. Külsején mecseki kő és fehér vakolat váltják egymást. A Galyatetői Nagyszálló (Puskás Károly és Uray György, 1939) homlokzatán is a kőfelületek uralkodnak. A magas épülettömb ezzel próbál a természeti környezethez igazodni, világoskékre festett ablakai ugyanakkor mintegy fiatalítani, könnyíteni igyekeznek ezen a masszív kőarchitektúrán. ISKOLÁK, IRODAHÁZAK, KÓRHÁZAK Az összes középületek között az iskola kötődött legszigorúbban funkcióhoz. A tervező egyéni formai elképzelései itt kevésbé érvényesülhettek. Mégis vannak ebben a műfajban is olyan épületek, melyeket joggal a kor legjobb alkotásai közé sorolhatunk. A főváros iskolaépítési volumene jelentős volt, s mindinkább törekedtek az egyszerű alaprajzi megoldások mellett a tetszetős építészeti megjelenésre is. Néhány példa: a Mező utcában Hajas István és Szabó László tervei alapján építették fel a kereskedelmi iskolát. (1941). Tiszta alaprajzi rendszerrel épült a Pasaréten, Tschenke Hermann tervei szerint, a Fenyves úti iskola (1937). Hidasi Lajos és Kiss Tibor közösen tervezték és építették a pannonhalmi apátság műemléki együtteséhez tartózkodó felületképzéssel és egyszerű tömegkompozícióval illeszkedő korszerű gimnáziu­mot (1940). A kor legjelentősebb vidéki iskolaépítkezése a Thomas Antal tervei szerint megvalósult székesfehérvári központi elemi iskola volt (1938). Az irodaépület nem jellegzetes alkotása a kornak. Néhány kitűnő fővárosi épületet mégis számon tartunk e műfajból: a pesti Szabadság téren a Pénzintézeti Központ Székházát (Nyíri István és Lauber László, 1942), a Postavezérigazgatóság közismert épületét a Dob utcában (Rimanóczy Gyula, 1940), a Magdolnavárosi (akkor XIII. kerület) Elöljáróságot (ifj. Paulheim Ferenc és Szabó László, 1938), valamint a budai Fő utcában épült Anyag- és Árhivatalt (Janáky István és Szendrői Jenő, 1942).

Next