Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 2. évfolyam 1926

TANULMÁNYOK - Kállay Miklós: Rudnay Gyula és művészete

Rudnay portrait­k, főleg tanulmányfejek é­s egyes figurák festésével évek lankadat­lan és beható próbálgatása és tanulmánya árán jutott el a nagy kompozíciókhoz. Első műveiben az alacsony szemhatár előteré­ben erősen kiemelkedő alakokkal találko­zunk. Markáns formák, kevés szín, pateti­kus hangsúly, főleg a fehér fényfoltok ural­kodó szerepe jellemzi ezeket a képeket (Kötő nő, Vízhordó lány és Vízhordó férfi, Rikkancs). A második étape a nagy kompozíciók felé a tanulmányfejek étape-ja. Főleg az Ernst­ Múzeum első kiállításain találkoztunk nagyobb számban ezekkel a tanulmány­fejekkel. Míg Rudnay egyes alakokat ábrá­zoló képein inkább a formák kiemelésével és előtérbe állításával s a clair-obscur éles ellentétével hozta ki a drámaiságot és a monumentális hatást, addig itt előtérbe lép az érzés és a szín alkalmazása is. A tanulmányfejek pikturális feladatok meg­oldásán túl mindig mély belső érzést, valami különös, megkapó lelkiállapotot is tükröz­nek. Egész sereg ilyen pompás tanulmány­fejet találunk Rudnay gazdag művében, hogy csak az Anya és gyermeke, A bűnös, a Pipázó ember, a Kozákfej címűeket említsük. Később az egyes alakoknál hangsúlyt kap a formák játékának domi­náns szerepe mellett az érzések kifejezése is, különösen a genre-figurákon, amelyek közül a Csavargó emelkedik ki pompás művészi kvalitásaival. Az érzésekkel együtt előtérbe lép a szín is. Eleinte szűkszavúan, majdnem olyan fu­karon, mint a lapidárisan kezelt formák. De azután csaknem egyszerre a kompozíciós erő teljes érvényesülésével, az alakok nagy sokaságán való biztos uralommal előtérbe lép a szín is. Ezekben a színekben is van valami sejtelmesség, valami egymásba mo­sódottság, legtöbbször valami meghatároz­hatatlan és egészen bizarr nuance, ha olykor egész élénk és pozitív színnel is találko­zunk, mint a Komédiások vagy a Táncoló cigányok című pompás kompozícióin. És mégis a színek szűkszavú kezelése ellenére, a komor tónusok szeretete, a sötét borongó alaphang ellenére Rudnay egyik legszíne­sebb festőnk, akinek egyes képei csaknem olyan erős színhatást tesznek, mint Csók István sugárzó, zengő színekkel teli gazdag­sága vagy Vaszary színforradalmár kolorit­dithirambusai. Ezt a hatást Rudnay szí­neinek különös izzásával éri el. Forróság, bensőség, mélység van ezekben a színek­ben. Tragikus poklok bíbora lobog bennük és még az öröm derült színein is ott érez­zük a leperdült könnyek gyöngyös zomán­cát s a lefürdetett vér rózsás páráját. Viola­színeiben a gyász pompája kesereg. Külö­nös zöldjeiben a jövő sejtelme fénylik. Barnái és mályvaszínei, téglavörösei a múltak balladás patináját hozzák. Nemcsak képeinek egész impressziójában, hanem az egyes színekben is van valami látomás­szerű. Némelyik mintha végtelen mélysé­gekből fénylene föl és határtalan távolokba tágítja a perspektívát. Sugároznak ezek a színek, belső parázslásuk, tragikus fe­szültségük kisüt a formák határain túl, mint a szentek feje glóriát, fényudvart von­nak maguk köré és egymásba izzanak sugárzásukkal. Delejesen vonzzák és taszít­ják egymást. Mágikus alchimiát sejtet kü­lönös összetételük és egészen bizonyos, hogy Rudnay minden ismert recepttől eltérő tudománnyal keresi rendkívüli színeit és olyan festőanyagokat is fölhasznál, ame­lyek eddig egészen szokatlanok, sőt isme­retlenek voltak a piktúrában. Ezért van ké­pesnek minden antik patinájuk mellett egy­ben egészen modern hatásuk is. Mint a modern orchester bizarr hangszínei, úgy hatnak ennek az egészen egyéni és árnya­latokban szinte mérhetetlen skálájú kolo­ritnak csodálatos és sejtelmes valeurjei, amelyek mögött egy félelmességében is vonzó festőmágus boszorkánykonyhájának titkai kísértenek. A kompozíciók gyakran egész tömege­ket mozgató monumentalitásán is az érzés, sőt helyesebben a képzelet vízionárius ereje uralkodik Rudnaynál. Ez szabja meg a képek stílusát, az elrendezés ritmusát, ezt szolgálják a sötét, bársonyos árnyékok közül ki-kiéledő lokálszínek s a kolorit egész bűbájos alchimiája. Ezek az érzések azonban soha nem merevednek statikus egyhangúsággá, még azokon a kompo­zíciókon sem, ahol a kép alaphangulatát az ünnepélyes csönd adja. Az érzéseknek megszámlálhatatlan árnyalata és intenzi­tása ad csaknem olyan mozgalmasságot ezeknek az ünnepélyes nyugalmat ábrázoló c432

Next