Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 2. évfolyam 1926
TANULMÁNYOK - Kállay Miklós: Rudnay Gyula és művészete
Rudnay portraitk, főleg tanulmányfejek és egyes figurák festésével évek lankadatlan és beható próbálgatása és tanulmánya árán jutott el a nagy kompozíciókhoz. Első műveiben az alacsony szemhatár előterében erősen kiemelkedő alakokkal találkozunk. Markáns formák, kevés szín, patetikus hangsúly, főleg a fehér fényfoltok uralkodó szerepe jellemzi ezeket a képeket (Kötő nő, Vízhordó lány és Vízhordó férfi, Rikkancs). A második étape a nagy kompozíciók felé a tanulmányfejek étape-ja. Főleg az Ernst Múzeum első kiállításain találkoztunk nagyobb számban ezekkel a tanulmányfejekkel. Míg Rudnay egyes alakokat ábrázoló képein inkább a formák kiemelésével és előtérbe állításával s a clair-obscur éles ellentétével hozta ki a drámaiságot és a monumentális hatást, addig itt előtérbe lép az érzés és a szín alkalmazása is. A tanulmányfejek pikturális feladatok megoldásán túl mindig mély belső érzést, valami különös, megkapó lelkiállapotot is tükröznek. Egész sereg ilyen pompás tanulmányfejet találunk Rudnay gazdag művében, hogy csak az Anya és gyermeke, A bűnös, a Pipázó ember, a Kozákfej címűeket említsük. Később az egyes alakoknál hangsúlyt kap a formák játékának domináns szerepe mellett az érzések kifejezése is, különösen a genre-figurákon, amelyek közül a Csavargó emelkedik ki pompás művészi kvalitásaival. Az érzésekkel együtt előtérbe lép a szín is. Eleinte szűkszavúan, majdnem olyan fukaron, mint a lapidárisan kezelt formák. De azután csaknem egyszerre a kompozíciós erő teljes érvényesülésével, az alakok nagy sokaságán való biztos uralommal előtérbe lép a szín is. Ezekben a színekben is van valami sejtelmesség, valami egymásba mosódottság, legtöbbször valami meghatározhatatlan és egészen bizarr nuance, ha olykor egész élénk és pozitív színnel is találkozunk, mint a Komédiások vagy a Táncoló cigányok című pompás kompozícióin. És mégis a színek szűkszavú kezelése ellenére, a komor tónusok szeretete, a sötét borongó alaphang ellenére Rudnay egyik legszínesebb festőnk, akinek egyes képei csaknem olyan erős színhatást tesznek, mint Csók István sugárzó, zengő színekkel teli gazdagsága vagy Vaszary színforradalmár koloritdithirambusai. Ezt a hatást Rudnay színeinek különös izzásával éri el. Forróság, bensőség, mélység van ezekben a színekben. Tragikus poklok bíbora lobog bennük és még az öröm derült színein is ott érezzük a leperdült könnyek gyöngyös zománcát s a lefürdetett vér rózsás páráját. Violaszíneiben a gyász pompája kesereg. Különös zöldjeiben a jövő sejtelme fénylik. Barnái és mályvaszínei, téglavörösei a múltak balladás patináját hozzák. Nemcsak képeinek egész impressziójában, hanem az egyes színekben is van valami látomásszerű. Némelyik mintha végtelen mélységekből fénylene föl és határtalan távolokba tágítja a perspektívát. Sugároznak ezek a színek, belső parázslásuk, tragikus feszültségük kisüt a formák határain túl, mint a szentek feje glóriát, fényudvart vonnak maguk köré és egymásba izzanak sugárzásukkal. Delejesen vonzzák és taszítják egymást. Mágikus alchimiát sejtet különös összetételük és egészen bizonyos, hogy Rudnay minden ismert recepttől eltérő tudománnyal keresi rendkívüli színeit és olyan festőanyagokat is fölhasznál, amelyek eddig egészen szokatlanok, sőt ismeretlenek voltak a piktúrában. Ezért van képesnek minden antik patinájuk mellett egyben egészen modern hatásuk is. Mint a modern orchester bizarr hangszínei, úgy hatnak ennek az egészen egyéni és árnyalatokban szinte mérhetetlen skálájú koloritnak csodálatos és sejtelmes valeurjei, amelyek mögött egy félelmességében is vonzó festőmágus boszorkánykonyhájának titkai kísértenek. A kompozíciók gyakran egész tömegeket mozgató monumentalitásán is az érzés, sőt helyesebben a képzelet vízionárius ereje uralkodik Rudnaynál. Ez szabja meg a képek stílusát, az elrendezés ritmusát, ezt szolgálják a sötét, bársonyos árnyékok közül ki-kiéledő lokálszínek s a kolorit egész bűbájos alchimiája. Ezek az érzések azonban soha nem merevednek statikus egyhangúsággá, még azokon a kompozíciókon sem, ahol a kép alaphangulatát az ünnepélyes csönd adja. Az érzéseknek megszámlálhatatlan árnyalata és intenzitása ad csaknem olyan mozgalmasságot ezeknek az ünnepélyes nyugalmat ábrázoló c432