Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 5. évfolyam 1929
TANULMÁNYOK - Höllrigl József: Történelmi ruhák a Magyar Nemzeti Múzeumban
a XIX. században. A minden díszt nélkülöző, sarkatlan, tompa orrú empirecipő a Biedermeyer korban hímzés-, csipke-, szalagdíszt vesz fel, sarkot kap, mely a 80-as évekig fokozatosan magasodik, orra azonban egyenesre vágott marad mindvégig, valamint a talp is csak keveset enged a piskóta-alakból, illetve nem követi az emberi talp formáját. A mai francia magas sarok nem a legújabb kor vívmánya, mert a keletről jött sarokviselet, mely Nyugat-Európában 1600 táján terjedt el általánosan, а XVII. század második felében és а XVIII. század első felében élte fejlődésének virágkorát, a XVII. század második felében, különösen vége felé fokozatosan alacsonyodik, míg végre a XIX. század elején eltűnik, alkalmazkodva a cipő is a klasszikus hagyományokhoz, mely az empireruházatot, illetve az egész kort megihlette. A régi ruha nemcsak mint emberi alkotás, mint holt tárgy jön tekintetbe, mely csak arról nyújt felvilágosítást, hogy bizonyos korban milyen anyagot, milyen díszt, milyen szabást, milyen formát, stb. használtak, a múlt emberének nemcsak ízlésére, művészi érzékére, igényeire, esetleg vagyoni állapotára vet világot, hanem, lévén a ruha az ember legközvetlenebb használati tárgya, magát a múlt idők alakját eleveníti meg, méretei arányairól nyújtanak felvilágosítást, amiből összehasonlításokkal az illető kor embertípusára következtethetünk, azonkívül erkölcseire, sőt egészségi állapotára, tehát a múlt idők emberének legközvetlenebb adataira is. Minket magyarokat a régi magyar viselet ismerete a jelennel való kapcsolat szempontjából is kell hogy érdekeljen. Nemzeti jellegünket feltüntető és kidomborító ünnepi, dísz-és egyenruháink kialakításánál a múltba kell visszatekintenünk, abba a korba, melyben a magyar ruha mindennapos, eleven életet élt, amikor annak magyaros jellegét, eltérőleg más nemzetek viseletének jellegétől, a magyar szükségszerűség, magyar ízlés, magyar lélek szabta meg. Az ősi magyar ruházat lassú kialakulásába ugyanis az idők folyamán nyugatról érkezett motívumok lopakodtak be, ősi keleties jellege csak a XVI. és XVII. században, a törökkel való szorosabb érintkezés folytán frissül fel. A XVII. század derekától kezdve Európaszerte elterjedő francia divat hatásának nem tud ellentállni, annak általános elterjedésével pedig lassan-lassan kiszorul, ünnepi díszöltönnyé, egyenruhává zsugorodik, elvesztve a mindennapos élettel való kapcsolatot, természetszerűleg fokozatosan elkorcsosul. HÖLLRIGL JÓZSEF FALUDI JENŐ : TÍPUS HÁZ