Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 9. évfolyam 1933
KISEBB CIKKEK - IN MEMORIAM - Lyka Károly: Déry Béla - Lyka Károly: Bizony Akosné, Hosszufalussy Róza - Lyka Károly: Jankovits Gyula
hegedűkészítéssel is foglalkozott. Halálát rövid betegeskedés előzte meg. Holttestét Budapesten szentelték be és az ausztriai Dreistätten községbe vitték örök pihenőre. DÉRY BÉLA: Váratlanul, hirtelenül ragadta el a halál Déry Béla festőművészt, december 15-én, Budapesten. Művészeti életünknek egyik legjellegzetesebb alakját vesztettük el benne. Munkálkodásának csak egyik részét szentelte a művészetnek, idejének és erélyének nagyobbik részét a művészetek adminisztrációja foglalta le. Fáradhatatlan szervező volt, nemcsak mint a Nemzeti Szalon igazgatója, hanem mint külföldi kiállításaink legtöbbjének rendezője is. Sokat fáradozott művészjóléti intézmények szervezése körül is. Mint a Szalonnak titkára, utóbb igazgatója, kifogyhatatlan ötletekkel és soha nem pihenő tevékenységgel tudta a legnehezebb időkben is életben tartani ezt az intézményt. Régebben, jobb időkben keresztül-kasul járta az országot a Szalon vándorkiállításaival, előadásokat tartott, cikkeket írt, minden eszközzel agitált a művészet propagálása érdekében. Volt idő, amikor, mint műkritikus is működött, sőt kiadott egy költeménykötetet is. Ezerkezű embernek ismerte mindenki. Széleskörű tevékenységében páratlan ügyességgel tudta elhárítani az akadályokat, amelyek munkája elé torlódtak s elkerülni a művészetpolitikai pártvillongások szirtjeit. Mindez természetesen temérdek fáradsággal és időveszteséggel járt, úgyhogy a saját művészete gyakorlására rendesen csak a nyarat használhatta fel. Ilyenkor a Balaton mentén festette tájképeit, vagy valamely külföldi úton, Svédország, Velence vagy Hollandia valamely festői városrészletét. Még tanulni is alig ért rá, csak rövid időt töltött a Képzőművészeti Főiskolán, tudását főképpen önképzésnek köszönte. Mint festő impresszionista volt és nem egy képén (pl. A Múzeumkert téren) derekas eredményeket ért el. Csalai Déry Béla Budapesten született 1870 május 16-án. Atyja ügyvéd volt. Első rajzoktatást Szemlér Mihálytól kapott a belvárosi reáliskolában. Rövid ideig Székely Bertalan volt a tanára a Képzőművészeti Főiskolán. Azután Münchenben és Berlinben töltött néhány évet, főkép grafikával (címlapok, plakátok, litográfiák) foglalkozott. 1896 óta Budapesten működött, ahonnan évenként nagyobb külföldi útra indult s így bejárta jóformán egész Európát. 1904-ben titkára lett a Nemzeti Szalonnak, 1910-től fogva igazgatója. A nyilvánosság elé 1902-ben lépett először, Holdas este a mezőn című pasztellképével a Nemzeti Szalonban. Azóta minden évben szerepelt valamely kiállításon tájképpel s minden nyilvános gyűjteményünkben van tőle egy-két kép. A legutóbbi időkben szívbaja támadt s hirtelenül véget vetett munkás életének. BIZONY ÁKOSNÉ HOSSZUFALUSSY RÓZA. Késő aggkorában, 1932 december 20-án Miskolcon meghalt Bizony Ákosné festőművésznő, aki a budapesti közönség előtt mindössze kétszer szerepelt: egyszer egy arcképpel a Műcsarnokban (1899), egyszer pedig műveinek egész gyűjteményével (táj- és csendéletképek, képmások, aktok) a Nemzeti Szalon 1926 szeptemberi kiállításán. Bizony Ákosné Ábrányban született 1848 február 14-én. Negyvennégyéves korában műkedvelésből festeni kezdett, később a nagybányai művésztelep egyik festőjétől, Kemenszky Árpádtól kapott útmutatásokat a festésben. Még hetven-nyolcvanéves korában is nagy kedvvel és szorgalommal festett, sőt éppen hajlott korában vált előadása egyre festőibbé és erőteljesebbé. A boldogult művésznő egyébként nagy szerepet játszott Miskolc társadalmi életében és sokat tett a művészet megkedveltetése érdekében. JANKOVITS GYULA: Már régen visszavonult művészeti életünktől Jankovits Gyula szobrász, akit 1932 december 23-án ragadott el a halál Pomázon. Mintegy két évtizede annak, hogy szobrászati pályázatainktól és kiállításainktól távol maradt, sőt elhagyta Budapestet is és a főváros csöndesebb környékére vonult vissza. A millenium idejében és az azt követő húsz esztendőben sűrűn emlegették nevét millenáris emlékművei, portraitszobrai, főleg pedig a budapesti Szt. Gellért-szobor leleplezése kapcsán. Jankovits főképpen a bécsi új barokk szobrászati stílus tanulságait hozta haza budapesti műhelyébe s mindjárt első kiállított szobrával, a Libatolvajjal feltűnést keltett. Azóta egymásután kapta az emlékszobrokra való megbízatásokat, amelyek utolsóját, a Rákóczi-szobrot 1912-ben leplezték le Zomborban. Azóta nem került tőle nagyobb szobor a nyilvánosság elé. Jankovits Gyula Budapesten született 1865-ben. Itt egy évig a fővárosi Ipariskolát, 1880—84-ben az Iparművészeti Iskolát látogatta, ahol Mátrai vezette be a mintázás technikájába. Innen ösztöndíjjal Münchenbe ment, ahol eleinte egyházművészeti műhelyben dolgozott, azután Reindl-nél tanult. Itt készült két szobrára (Mária a kis Jézussal, A bűnbánó Magdolna) megnyerte a 420 frt-os bécsi ösztöndíjat s most hat éven át látogatta a bécsi akadémiát, ahol Helmer és Zumbusch voltak a mesterei. Ez alatt az idő alatt egész sor akadémiai díjat kapott. 1894-ben Budapesten telepedett le, ahol a Várbazárban kapott műhelyet. 1891-ben állított ki először a Műcsarnokban egy genreszobrot Libatolvaj címmel, amelyet Bécsben a Gundel-díjjal tüntettek ki, itthon pedig megvásárolta a király. Műveinek jegyzékét itt adjuk: 1888: Mária a kis Jézussal; A bűnbánó Magdolna. 1889: Harcoló amazonok. 1890: Férfi-akt.