Majovszky Pál - Oltványi-Ártinger Imre szerk.: Magyar Művészet 11. évfolyam 1935
TANULMÁNYOK - Mattyasovszky-Zsolnay László: Balla Adolfné gyűjteménye Pécsett
BALLA ADOLFNÉ GYŰJTEMÉNYE PÉCSETT Amikor először készültem Balláné gyűjeményének megtekintésére, némi szkeptikus elfogultsággal léptem be házának kapuján. Mit remélhetek, úgy gondoltam, egy magyar vidéki város gyűjtőjénél találhatni. Tudtam, hogy úgynevezett régiségeket gyűjt, bútorokat, porcellánt, stb., mindent, ami főkép a „Biedermeier”kor derék nyárspolgárai után maradt reánk. Vártam azt, amit különösen akkor, a háborút követő időben, oly sokfelé lehetett látni, amikor is az emberek az infláció megindulásakor, hogy pénzükért valami értékállót kapjanak, a műkincs, a régiség homályos fogalmához is menekültek. Amikor oly sokan, ha mást nem, hát legalább azokat a bizonyos színes poharakat gyűjtötték, amelyek legtöbbször bizony nagyapáink, sőt apáink karlsbadi kúrájának voltak emlékei. És ezeket a kedves dolgokat és egyéb ócskaságokat époly természetesen illették az „antik" jelzővel, amily természetességgel mondanak Olaszországban némelyek mindent modernnek, ami a XVI. századbelinél újabb keletű. Első benyomásom igazolni látszott negatív várakozásomat, csak azzal a különbséggel, hogy nem számítottam ilyen tömegre, úgy éreztem, hogy ez a gyűjtemény, mint az áradat, lepi el az egész lakást, annak minden zugát, szinte kidagadva a falak közül, s még a lépcsőházba is kinyújtja csápjait. Amikor azután közelebbről kezdtem nézelődni, örömmel láttam, hogy mégis érdemes volt eljönnöm, hogy az átlag is sokkal jobb, mint amit reméltem és itt is, ott is egész kitűnő dolgok mutatkoznak. Mindjárt megkapta pl. szememet egy bútordarab, melyet már sokat hallottam emlegetni, mint a nevezetes pécsi „aranyszekrényt", mikor még az Oertzen bárók tulajdonában volt. Ezen, az első császárság idejéből származó szekrényen az ajtók négy mezejét és körül az egész párkányzatot fából faragott és aranyozott figurális domborművek díszítik. Pompás hatású, sajátságos és szokatlan bútor ez és úgy gondolom, valahol Ausztriában készülhetett. Balláné a szenvedélyes gyűjtő szeretetével és büszkeségével mutatta meg kincseit, itt egy régi francia munkát, „Krisztus keresztelését" hegyi kristályba vésve, ott egy gótikus elefántcsont reliefet, kis diptychon egyik felét, Jézus passiójának egy jelenetével. Majd igen szép porcellánok (főkép bécsiek), ezüstök, magyar és külföldi kerámiák, francia és angol metszetek, ékszerek stb. gazdag sorozatát. Huszonöt évi lankadatlan gyűjtői munka gyümölcse mindez és mint eredmény, valóban meglepő. Mégis nem ez az, ami Balláné gyűjteményét oly figyelemreméltóvá teszi. Elégszer láttunk olyan gyűjtőt, akinek szép bútora, remek porcellánja, ezüstje, vagy egyéb szép régi dolga van és lakása falait mégis olyan képek borítják, amilyenek a szőnyegkereskedők kirakataiban, vagy bizonyos műkereskedők vidéken rendezett tárlatain láthatók, így rögtön nyilvánvaló, hogy az ilyen gyűjtemény inkább a régiségadta nagyobb értékbe vetett naiv hiten, mint valódi műérzéken és ízlésen alapul. Ott van Balláné jelentősége, hogy gyűjteményével nőve és fejlődve megértette azt, hogy aki a régi dolgok szépségét szereti és valóban megérti, az kell, hogy megértse az újakét is; megértette.