Magyar Múzeumok, 1995. 2. szám (Vol. 1.)

MŰHELY - Szabadfalvi József: Herman Ottó a Magyar Nemzeti Múzeumról

Herman Ottó a Magyar Nemzeti Múzeumról Szabadfalvi József H Herman Ottó talán a legpublikáltabb tudósunk. Több önálló kötet és megszámolhatatlan tanulmány foglalko­zik nagyívű életpályájával. Közölték leveleiből, naplói­ból, tudományos eredményeiről, tudósokhoz és váro­sokhoz fűződő kapcsolatairól, s újabban közéleti tevé­kenységéről is. Úgy tűnik azonban, hogy szinte belátha­tatlan életpályája még további meglepetésekkel szolgál. Az elmúlt két esztendőben áttanulmányoztam Herman Ottó 1879 és 1897 közötti parlamenti képviselői tevé­kenységét és kigyűjtöttem elmondott több száz beszé­dét. Ezekből sajtó alá rendeztem és tanulmánnyal lát­tam el egy válogatást „Herman Ottó a parlamenti képvi­selő” címmel, amely rövidesen megjelenik. E kutatás egyes részei azonban külön tanulmányokba kívánkoz­nak, ezek egyike az alábbi. Köztudott, hogy Herman Ottó 1875-től 1879-ig a Ma­gyar Nemzeti Múzeum Állattárának segédőre, majd őre volt, így hát mi sem természetesebb, hogy parlamenti képviselősége során is szóba hozta a múzeum ügyét. 1880 április 19-én, képviselőségének tizedik beszédét szentelte egykori munkahelye költségvetésének elem­zésére.­­ „... A magyar nemzeti múzeum, a mint az álta­lánosan ismeretes, keletkezett 1802-ben a gróf Széché­nyi Ferencz által tett alapítványból és pedig a tisztán ezen czélra szánt alapból. Az alapító okmány meghatá­rozza az intézetnek berendezését, a hivatalnokok státu­sát, ezek számát és megteszi mindazt, a­mit az alapító okmány értelmében az intézet szükséglete akkoriban meg is kívánt. Az akkori hivatalnokok statusa állott, egy könyvtárnokból, egy skriptorból, egy szolgából és egy fűtőből. 1880-ban a magyar nemzeti múzeum hivatal­nokainak státusa 36 ember... A jelenlegi állapot, tisztelt ház, a következő osztályokat tünteti elő. Rendkívül gazdag könyvtár, régiség- és éremtár, az állattani osztály, a földtani osztály, a művé­­szeti osztály, a néprajzi osztály és azonkívül egy, a hazai művészeti termékek befogadására szánt képtár, mely egyszersmind szobrászati osztály is. Mindezek az osztá­lyok az utolsó 10 év alatt nyerték meg az utolsó kikép­zést, kivált Pulszky Ferencz buzgó hozzáértő vezetése alatt, hogy mint osztályok valóban kezdtek működni és pedig úgy befelé, mint egyszersmind kifelé is. A­mi a nemzeti irányban való működést illeti, te­hát, ennek ta­lán legjobb bizonyítéka az, hogy a magyar nemzeti mú­zeum az országnak egyik legnépszerűbb intézete, tanú­sítja ezt azon körülmény, hogy évenként átlag véve 200,000 ember látogatja. De ez még nem elég mert még az is kimutatható, hogy a vidéken keletkező múzeumok az első impulzust, a berendezésre vonatkozó tanácso­kat, majdnem kizárólag a magyar nemzeti múzeumtól veszik. ’’ Megemlítette a múzeum szakembereinek külföldi kap­csolatait, a sikeres nemzetközi archeológiai kong­resszust, az intézmény két önálló folyóiratát, s hangoz­tatta a rendszeres tudományos munkálkodás fontossá­gát az intézmény életében. Mindezek után rámutatott az intézmény legfőbb hiányosságára, mely szerint az in­tézmény fejlődésével nem tartott lépést a szervezeti rendszer. „Az intézetnek egyetlen egy hibája van: az, hogy ti. nincsen véglegesen szervezve. A szervezetlen­ség egyik eclatáns példája az, hogy az igazgató, tehát az intézmény vezetője kap 2100 irtot, az aligazgató pe­dig, tehát az igazgatónak alárendeltje 2500 irtot, tehát 400 írttal többet. Ez úgy történt, hogy az igazgató fize­tése 1830-ban sistemisáltatott, az igazgatói őré, az al­igazgatóé pedig az újabb alkotmányos érában. A tisztvi­selők az ország tisztviselőinek státusába beosztva nin­csenek, nyugdíj tekintetében nem tudják hova tartoz­nak. " Kívánnivalókat hagy maga után a múzeum közbiztonsá­ga. Nem lehet betartani a költségvetés rendjét, „az igazgató kénytelen a dologi kiadásokra szánt összegek­ből elvonni bizonyos összegeket és más czélra fordíta­ni. .. ” A nemzeti múzeum tudományosan képzett alkal­mazottai nagyon kevés fizetéssel kénytelenek beérni: „A magyar nemzeti múzeumban tudományosan képzett ... egyének, a­kiknek működése nemcsak az országnak, nemcsak az egyleti életnek, nemcsak a tudományos akadémiának, hanem e körökön túl, a külföldön repr­e­­sentálja azt a­mit e téren tenni képesek vagyunk, ezek oly nyomasztó és alárendelt helyzetben vannak az anya­giak tekintetében, hogy ha nem látnák az összeget a budgetben, nyugateurópai művelt ember elhinni nem tudná. Ezen emberek évi 600 k­t­fizetés mellett művelik a magyar tudomány egyes szakmáit. Ennek illustrálásá­­ra csak egyet hozok fel. Midőn magam, mint a múzeum segédőre, 600 írtra voltam szorítva, midőn nem volt módomban keresetemet szaporítani, valahányszor be­teg voltam, az orvos véleménye mindig az volt, hogy az alap­ok a rosz táplálkozás és egészségtelen lakás. Ezen állapotokon segítendő, az igen­t, miniszer úr, az igazga­tóval egyetértve megengedte, hogy ezen embereknek évenként 200 főt pótlék adassák. Ez is elismerésre méltó tett volt, azonban megjegyzem, hogy nehezére esik a tu­dományokkal foglalkozó és kötelességét híven teljesítő embernek, hogy csak mint pótlékot hozza azt, a­mire teljes igénye volna. A baj annál nagyobb, miután ez a pótlék, a­mely adatik, a dologi kiadások rovására törté­nik és ekként a dologi kiadások csökkenvén, az intézet működésében is meg van akasztva. ” Beszéde végén határozati javaslatot terjesztett elő: „Határozati javaslat. Tekintettel arra, hogy a magyar nemzeti múzeum mely eredetileg csak könyvtár volt, im­már felállította és működteti mindazokat az osztályo­kat, a­melyek egy múzeum modern fogalmához tartoz­nak, u.m. 1. a könyvtárt; 2. a régiség és az éremtárt; 3. az állattani osztályt; 4. az ásvány-föld­tani osztályt; 5. a fűrészelt osztályt; tekintettel továbbá arra, hogy az 1802-ben kelt Széchényi-féle alapító levélben foglalt szervezési és szolgálati szabályzat, úgy az is, a mely 1818-ban a nádor rendeletére készült s a mely még ma is érvényben van, a nemzeti muzeum mai állapotának többé meg nem felel; és végül, tekintettel arra, hogy az Ottó Hennán on the Hungarian National Museum Ottó Herman, who was con­sidered to be the last Hungarian polyhistor, was born in 1835 and died in 1914 in Budapest. In the first half of his grownup life he dealt with natural sciences, he published numerous books and innumerable stud­ies mainly in the field of ornithology. From 1875 to 1879 he worked in the Zoological Department of the Hungarian National Museum, later he founded the Institute of Ornithology in Budapest, directing it until his death. From the 1880s he published studies and monographs of etnography, mainly from the theme of ancient craft. In the last two decades of his life he laid down the base of Hungarian prehistoric arche­ology. In all three scientific fields his work has interna­tional significance. Between 1879 and 1897 he was - with smaller interrup­tions - a member of the Hungarian Parliament where he dealt mainly with scientif­ic, cultural and political questions. He himself was a leading representative of the oppositional Liberal Party, parliamentary activity he devoted several interven­tions to the cause of the Hungarian museums, first of all that of the Hungarian National Museum. He en­deavoured to help its organi­zational development, the independence of its collec­tions and the material and moral appreciation of its sci­entific collaborators. The process of becoming inde­pendent of the Hungarian National Museum's depart­ments of fine arts, of applied arts and of etnography has started in these decades. In the study the author summed up the relevant activity of Ottó Herman.

Next