Magyar Múzeumok, 1995. 2. szám (Vol. 1.)
MŰHELY - Szabadfalvi József: Herman Ottó a Magyar Nemzeti Múzeumról
Herman Ottó a Magyar Nemzeti Múzeumról Szabadfalvi József H Herman Ottó talán a legpublikáltabb tudósunk. Több önálló kötet és megszámolhatatlan tanulmány foglalkozik nagyívű életpályájával. Közölték leveleiből, naplóiból, tudományos eredményeiről, tudósokhoz és városokhoz fűződő kapcsolatairól, s újabban közéleti tevékenységéről is. Úgy tűnik azonban, hogy szinte beláthatatlan életpályája még további meglepetésekkel szolgál. Az elmúlt két esztendőben áttanulmányoztam Herman Ottó 1879 és 1897 közötti parlamenti képviselői tevékenységét és kigyűjtöttem elmondott több száz beszédét. Ezekből sajtó alá rendeztem és tanulmánnyal láttam el egy válogatást „Herman Ottó a parlamenti képviselő” címmel, amely rövidesen megjelenik. E kutatás egyes részei azonban külön tanulmányokba kívánkoznak, ezek egyike az alábbi. Köztudott, hogy Herman Ottó 1875-től 1879-ig a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárának segédőre, majd őre volt, így hát mi sem természetesebb, hogy parlamenti képviselősége során is szóba hozta a múzeum ügyét. 1880 április 19-én, képviselőségének tizedik beszédét szentelte egykori munkahelye költségvetésének elemzésére. „... A magyar nemzeti múzeum, a mint az általánosan ismeretes, keletkezett 1802-ben a gróf Széchényi Ferencz által tett alapítványból és pedig a tisztán ezen czélra szánt alapból. Az alapító okmány meghatározza az intézetnek berendezését, a hivatalnokok státusát, ezek számát és megteszi mindazt, amit az alapító okmány értelmében az intézet szükséglete akkoriban meg is kívánt. Az akkori hivatalnokok statusa állott, egy könyvtárnokból, egy skriptorból, egy szolgából és egy fűtőből. 1880-ban a magyar nemzeti múzeum hivatalnokainak státusa 36 ember... A jelenlegi állapot, tisztelt ház, a következő osztályokat tünteti elő. Rendkívül gazdag könyvtár, régiség- és éremtár, az állattani osztály, a földtani osztály, a művészeti osztály, a néprajzi osztály és azonkívül egy, a hazai művészeti termékek befogadására szánt képtár, mely egyszersmind szobrászati osztály is. Mindezek az osztályok az utolsó 10 év alatt nyerték meg az utolsó kiképzést, kivált Pulszky Ferencz buzgó hozzáértő vezetése alatt, hogy mint osztályok valóban kezdtek működni és pedig úgy befelé, mint egyszersmind kifelé is. Ami a nemzeti irányban való működést illeti, tehát, ennek talán legjobb bizonyítéka az, hogy a magyar nemzeti múzeum az országnak egyik legnépszerűbb intézete, tanúsítja ezt azon körülmény, hogy évenként átlag véve 200,000 ember látogatja. De ez még nem elég mert még az is kimutatható, hogy a vidéken keletkező múzeumok az első impulzust, a berendezésre vonatkozó tanácsokat, majdnem kizárólag a magyar nemzeti múzeumtól veszik. ’’ Megemlítette a múzeum szakembereinek külföldi kapcsolatait, a sikeres nemzetközi archeológiai kongresszust, az intézmény két önálló folyóiratát, s hangoztatta a rendszeres tudományos munkálkodás fontosságát az intézmény életében. Mindezek után rámutatott az intézmény legfőbb hiányosságára, mely szerint az intézmény fejlődésével nem tartott lépést a szervezeti rendszer. „Az intézetnek egyetlen egy hibája van: az, hogy ti. nincsen véglegesen szervezve. A szervezetlenség egyik eclatáns példája az, hogy az igazgató, tehát az intézmény vezetője kap 2100 irtot, az aligazgató pedig, tehát az igazgatónak alárendeltje 2500 irtot, tehát 400 írttal többet. Ez úgy történt, hogy az igazgató fizetése 1830-ban sistemisáltatott, az igazgatói őré, az aligazgatóé pedig az újabb alkotmányos érában. A tisztviselők az ország tisztviselőinek státusába beosztva nincsenek, nyugdíj tekintetében nem tudják hova tartoznak. " Kívánnivalókat hagy maga után a múzeum közbiztonsága. Nem lehet betartani a költségvetés rendjét, „az igazgató kénytelen a dologi kiadásokra szánt összegekből elvonni bizonyos összegeket és más czélra fordítani. .. ” A nemzeti múzeum tudományosan képzett alkalmazottai nagyon kevés fizetéssel kénytelenek beérni: „A magyar nemzeti múzeumban tudományosan képzett ... egyének, akiknek működése nemcsak az országnak, nemcsak az egyleti életnek, nemcsak a tudományos akadémiának, hanem e körökön túl, a külföldön representálja azt amit e téren tenni képesek vagyunk, ezek oly nyomasztó és alárendelt helyzetben vannak az anyagiak tekintetében, hogy ha nem látnák az összeget a budgetben, nyugateurópai művelt ember elhinni nem tudná. Ezen emberek évi 600 ktfizetés mellett művelik a magyar tudomány egyes szakmáit. Ennek illustrálására csak egyet hozok fel. Midőn magam, mint a múzeum segédőre, 600 írtra voltam szorítva, midőn nem volt módomban keresetemet szaporítani, valahányszor beteg voltam, az orvos véleménye mindig az volt, hogy az alapok a rosz táplálkozás és egészségtelen lakás. Ezen állapotokon segítendő, az igent, miniszer úr, az igazgatóval egyetértve megengedte, hogy ezen embereknek évenként 200 főt pótlék adassák. Ez is elismerésre méltó tett volt, azonban megjegyzem, hogy nehezére esik a tudományokkal foglalkozó és kötelességét híven teljesítő embernek, hogy csak mint pótlékot hozza azt, amire teljes igénye volna. A baj annál nagyobb, miután ez a pótlék, amely adatik, a dologi kiadások rovására történik és ekként a dologi kiadások csökkenvén, az intézet működésében is meg van akasztva. ” Beszéde végén határozati javaslatot terjesztett elő: „Határozati javaslat. Tekintettel arra, hogy a magyar nemzeti múzeum mely eredetileg csak könyvtár volt, immár felállította és működteti mindazokat az osztályokat, amelyek egy múzeum modern fogalmához tartoznak, u.m. 1. a könyvtárt; 2. a régiség és az éremtárt; 3. az állattani osztályt; 4. az ásvány-földtani osztályt; 5. a fűrészelt osztályt; tekintettel továbbá arra, hogy az 1802-ben kelt Széchényi-féle alapító levélben foglalt szervezési és szolgálati szabályzat, úgy az is, a mely 1818-ban a nádor rendeletére készült s a mely még ma is érvényben van, a nemzeti muzeum mai állapotának többé meg nem felel; és végül, tekintettel arra, hogy az Ottó Hennán on the Hungarian National Museum Ottó Herman, who was considered to be the last Hungarian polyhistor, was born in 1835 and died in 1914 in Budapest. In the first half of his grownup life he dealt with natural sciences, he published numerous books and innumerable studies mainly in the field of ornithology. From 1875 to 1879 he worked in the Zoological Department of the Hungarian National Museum, later he founded the Institute of Ornithology in Budapest, directing it until his death. From the 1880s he published studies and monographs of etnography, mainly from the theme of ancient craft. In the last two decades of his life he laid down the base of Hungarian prehistoric archeology. In all three scientific fields his work has international significance. Between 1879 and 1897 he was - with smaller interruptions - a member of the Hungarian Parliament where he dealt mainly with scientific, cultural and political questions. He himself was a leading representative of the oppositional Liberal Party, parliamentary activity he devoted several interventions to the cause of the Hungarian museums, first of all that of the Hungarian National Museum. He endeavoured to help its organizational development, the independence of its collections and the material and moral appreciation of its scientific collaborators. The process of becoming independent of the Hungarian National Museum's departments of fine arts, of applied arts and of etnography has started in these decades. In the study the author summed up the relevant activity of Ottó Herman.