Magyar Múzeumok, 1997. 3. szám (Vol. 3.)
SZÁMVETÉS - Tari János: A magyar néprajzi filmezés és a Néprajzi Múzeum Filmstúdiója
SZÁMVETÉS Számvetés A magyar néprajzi filmezés és a Néprajzi Múzeum Filmstúdiója Tari János A magyar néprajzi kutatás nemcsak a fonográfot használta a népdalgyűjtésben, hanem már igen korán, 1910-ben foglalkoztak a Néprajzi Múzeumban azzal a gondolattal, hogy a filmszalagot is bevonják a kutatómunkába. Kutatóink felismerték a mozgókép jelentőségét olyan kultúrjelenségek megörökítésénél, ahol az állókép, a rajz, de még a legjobb leírás sem volt képes arra, hogy a jelenséget maradéktalanul rögzítse az utókor kutatói számára. A film- és a fényképfelvételek sorában Gönyey Sándor képei és filmfelvételei maradtak ránk, a filmek 1927-től kezdve, fényképek korábbi időszakból is. Az 1930-as évektől folyamatosan készültek 35 mm-es filmre is felvételek, elsősorban a Magyar Film Iroda filmjeire kell gondolni. Meg kell említeni az osztrák származású (később Angliában letelepedett) Georges Höllering filmjét, melyet a Hortobágyról készített, s melynek képei felbecsülhetetlen értékű hiteles dokumentumok. Hasonlóképpen értékes Fejős Fái, a híres rendező munkássága, aki hollywoodi sikerei után a néprajzi filmezés világviszonylatban is egyik első kezdeményezője. Peruban, Madagaszkáron és Sziámban forgatott, ez utóbbi helyen készült az „Egy marék rizs" című híres filmje. Bartók Béla is megemlíti 1936-ban a „Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét?" című írásában a filmfelvétel fontosságát: „...arra szeretném a gyűjtők figyelmét felhívni, hogy - ha már hangosfilmfelvétel nem valósítható meg - legalább fényképfelvételek készüljenek a közlőkről, a játék és táncjelenetekről... Ez is közelebb juttatja gyűjteményünket a való élethez...“ Sajnos a gyűjtők munkája állami támogatás hiányában továbbra is csaknem kizárólag „magánúton” folyt. Gönyey is saját költségén vette filmre a ma már rekonstruálhatatlan táncok egész sorát, készítette felbecsülhetetlen értékű mesterség- és szokásfilmjeit, örökítette meg például a bugaci pásztorok cserényköltöztetését s az ipolyvecei kézihalászatot. Csak húsz évvel első amatőrfilmjének megszületése után vette meg a Néptudományi Intézet körülbelül hatszáz méter fordítós keskenyfilmjét és felvevőgépét. Ugyanez történt egy esztendővel később, 1948- ban Molnár István közel hétszáz méter néprajzi táncgyűjtésével. Molnár Istvánnak már valóban elsőrendű fontosságú volt tudományos munkájában a filmezés, ezt bizonyítja Magyar Tánchagyományok című kötete, melyben a táncleírásokhoz saját filmfelvételei szolgáltak alapul. A néptáncgyűjtéseknél már kivívta elsőbbségét a filmfelvevő gép a fényképezőgéppel szemben, mivel nemcsak a térformákat, mozdulatokat volt képes rögzíteni, hanem lehetővé tette a tánc teljes rekonstruálását, s módot adott a motívumok pontos lejegyzésére, a táncleírásra. A hangosítás problémája azonban még megoldásra várt. A nagyarányú néptáncgyűjtés mellett megindult a mezőgazdasági munkaeszközök és munkamódok megörökítése is, ebben Keszi-Kovács László úttörő tevékenységet folytatott. A magyar néprajzi filmezés újabb fejlődési fokát jelentette, amikor 1941-ben az Erdélyi Tudományos Intézet munkatervében költségvetésileg biztosították a felvevőgép használatát. Ennek folytán - finnországi tapasztalatok alapján - olyan komplex gyűjtéseket tudtak végezni, mint az ún. Borsavölgyi Kutatások. Az előgyűjtések során az Intézet tagjai - 25-30 bölcsészhallgató részvételével - igen alaposan felmérték a terepet, botanikai, zoológiai, antropológiai szempontból (a régészeti kutatásokat például László Gyula, a mesekutatást Haáz Ferenc végezte), így volt jelen például a bálványosváraljai kutatásokon az akkor jogot és néprajzot hallgató Jancsó Miklós is. A korszerű filmhangosítást azonban ők sem tudták megoldani. Készítettek felvételeket Erdély legkülönbözőbb tájain, például a Mezőségen, a Háromszéki-, Radnai- és Kelemen-havasokban, a Hargitán, a Csíki-havasokban, kalotaszegi és székely falvakban. A több mint hétezer méter tizenhat milliméteres néma, Gewaert fordítós film, amelyet Paillard Rolex kamerával vettek fel... „Budapest ostromakor, 1945-ben mind elpusztult a hozzátartozó néprajzi gyűjtésekkel, fonográf és decelt lemezekkel, fényképfelvételekkel együtt“ - írja Keszi-Kovács László, a néprajzi filmezés neves képviselője. A mozgókép és hangrögzítés megjelenése új távlatokat nyitott a néprajzos muzeológusok előtt. Egyszerre lehetett a tárgyakat, beszélge tlungarian ethnographic filming and Ihr Film Studio of the Museum of Ethnography Researchers working in the Museum of Ethnography perceived as early as the 1910s that motion pictures were a useful medium for recording the complexity of certain cultural phenomena, eclipsing by far the possibilities offered by simple photographs, drawings or written descriptions. The earliest surviving film footages were made by Sándor Gönyei. From the 1930s, ethnographic films on 35 mm film were shot by the Hungarian Film Office. However, most collectors continued their activity ’privately’. Gönyei also Financed his films from his own pocket. From 1941, the Transylvanian Academic Institute provided a wide range of opportunities for ethnographic filming. László Keszi- Kovács (Kolozsvár) made filming a part of the training of museum professionals. Important folk dance footages were made by the Institute of Folk Studies which was reorganized after World War 2. Following the dissolution of the institute in 1949, László Keszi-Kovács continued his work in collecting and Filming - mostly various aspects of the peasant economy - at the Department of Ethnography of the Eötvös Loránd University. The newsreels from the 1940s and 1950s and his ‘peasant’ films have preserved many authentic footages of peasant life. Ethnographic filming underwent a revival in the 1960s with the activity of György Martin and Lajos Boglár. In the 1970s, MAFILM and Hungarian Television also began to take an interest in this theme, and the earlier amateur technical level was now replaced with professional equipment and expertise, even if some of the films made then lacked a sound academic background. The Ethnographic Studio of the Museum of Ethnography was established in 1985. Beside the renewal of archive Films, a number of new ethnographic films were also made. Unfortunately, funding wrns severely cut by the 1990s, and the studio can now only continue its work with outside funding. The Ethnographic Studio prepared a catalogue of its Films for December, 1995, the 100th anniversary of motion pictures. It includes a full catalogue of the 16 mm films made between the 1930s and the 1990s. 43