Magyar Múzeumok, 1997. 3. szám (Vol. 3.)
NEMZETKÖZI KITEKINTÉS - Liszka József: A szlovákiai magyar múzeumok helyzete
52 fessionals too were mostly ethnic Hungarians. Since these museums lay on territories which in consequence of the First Vienna Decision were re-annexed to Hungary, ‘Hungarian' research in these museums became increasingly intensive between 1938 and the close of World War 2. Almost all of the museums in Slovakia suffered war damages. The organizational Részlet a tájházból Detail of the folk house framework of Slovakian museum changed after the war. and the Komárom Museum was reorganized into a district museum and given a new name, the Danubian Museum. This museum, employing mostly ethnic Hungarian professionals, became one of the most important museums in the Hungarian populated regions by the late 1970s. However, by the late 1980s. the professionals working in this and other museums were gradually Slovakicized, although the yearbooks, exhibition texts and other publications continued to be bilingual. Following the political changes in 1989, Slovakian museums came under the direct supervision of the Ministry of Cull tire, and this gave them a wider leeway for pursuing activities which they considered important. A Hungarian Nationality Department was formed within the Danubian Museum in Komá rom. with the ultimate goal of creating an independent Hungarian Nationality Museum. The Department began its work with great enthusiasm, munkájába (ekkor még) jószerével csak magyar szakemberek kapcsolódtak be (Somorján Khín Antal, Érsekújváron Szőke Béla és Thain János, Komáromban először Alapy Gyula majd Szombathy Viktor, Léván Féja Tibor és Nécsey István, Rimaszombatban Holéczy Miklós és Rozsnyón Tichy Kálmán), s gyűjtőterületük lakossága is alapvetően magyar volt. Miután az említett múzeumok az első bécsi döntés értelmében Magyarországhoz kerültek, ennek köszönhetően kereteik között a magyar jellegű kutatások még intenzívebbé váltak (az érsekújvári Városi Múzeum égisze alatt jött létre például a Kisalföldkutató Intézet 1942-ben, s rövid munkája eredménye jónéhány néprajzi publikáció megjelenése volt). 1945 után A korábban működő múzeumoknak szinte mindegyike kisebb-nagyobb károkat szenvedve vészelte át a háborús éveket. Ehhez járult, hogy 1945-ben a Szlovák Nemzeti Tanács rendelete és a Belügyi Megbízotti Hivatal utasítása értelmében feloszlatták a korábban létrehozott egyesületeket, így a különböző múzeumegyesületeket is. Ennek ellenére néhány helyen. Inkább önszorgalomból ugyan, de ismét megindult a múzeumi munka. Komáromban Mikulás Dusek iskolaigazgató, későbbi jeles szlovák régész vette kézbe a múzeum ügyét, és már 1946-ban a látogatók számára is megnyithatta a gyűjteményeket. így, amikor 1947-ben a Szlovákiai Múzeumok Szövetsége arról határozott Turócszentmártonban, hogy járási múzeumokat kell létrehozni, akkor a komáromi már gyakorlatilag működött és 1949-ben nevét a ma is használatos Dunamenti Múzeumra változtatta. Az intézményt fokozatosan feltöltötték (alapvetően magyar nemzetiségű) szakemberekkel, így a hetvenes évek végére a magyarlakta területek legjelentősebb múzeumává nőtte ki magát. Elsősorban régészeti (római, valamint avar kori) és történeti gyűjteménye a jelentős (utóbbit jelentékeny módon gazdagította a Mácza Mihály történész által 1972-ben létrehozott Múzeumbarátok Köre). 1975-ben a múzeum szakemberei átadták a nagyközönségnek a közeli Martoson berendezett tájházat, majd a múzeum állandó kiállításainak a száma egyegy Jókai- és Lehár-tárlattal, történeti képtárral, várostörténeti kiállítással és római kori kőtárral gyarapodott (utóbbiért az intézmény 1994-ben Europa Nostra-díjban részesült). A Dunamenti Múzeum egyedüli a dél-szlovákiai múzeumok között, amelynek jelentős természettudományi osztálya is működik, s eredményeit időnként megrendezett kiállításokon prezentálja. Hasonló a helyzet az 1940-ben egyesített rozsnyói Bányászati és Városi Múzeum esetében is, amely már 1945-ben megnyitotta rövid időre kapuit a látogatók előtt, ám új állandó kiállítással, az akkori igazgató, Arany A. László erőfeszítéseinek köszönhetően, csak 1956-ban jelentkezett. 1967-ben a múzeumot bányászati múzeummá minősítették át. Ekkor nyílott meg bányászati és kohászati kiállítása, amelyet egy 1974-es rekonstrukció után 1990-ig láthatott a nagyközönség. Az 1909-ben Krasznahorkaváralján megnyílott és 1939-ig nyitva tartó Andrássy Galéria épületében 1978-ban egy néprajzi kiállítást hoztak létre, amely 1990-ig állott a látogatók rendelkezésére. Ezt követően a múzeum a betléri kastély képzőművészeti gyűjteményének a felhasználásával az Andrássy Galériát újította föl. 1946-ban a lévai Barsi Múzeumban szintén megindult a munka, igaz, 1952-ig csak egy alkalmazottal, első állandó kiállítását 1959-ben nyitotta meg. Ezt 1967-ben felújították. 1982-ig volt megtekinthető, amikor a múzeum épületét tatarozás miatt bezárták. A múzeum munkatársainak, Katarina Ilolková vezetésével a mohi atomerőműnek áldozatul esett Mohi református magyar község teljes hagyományos népi kultúráját sikerült dokumentálniuk. Nagyszabású anyagukat egy időszaki kiállítás keretében 1986-ban mutatták be. A rimaszombati Gömöri Múzeumot viszont csak 1951-ben államosították, 1960-ban nyitotta meg állandó tárlatait, amelyeket 1979-ben teljes egészében felújítottak. Gyűjteményének jelentős részét képezi a gömöri fazekasságot dokumentáló kerámiagyűjtemény, valamint elsősorban a B. Kovács István által feltárt réz- és bronzkori régészeti anyag. Miután az Érsekújvári Városi Múzeum gyűjteménye egy bombatámadás során 1945 tavaszán gyakorlatilag teljesen elpusztult, a városban 1956-ban hoztak létre egy új múzeumot (Járási Múzeum), amely hosszas hányattatások után 1975-ben került végső helyére, a volt ferencrendi kolostor épületébe. Itt egy régészeti és egy munkásmozgalmi kiállítást sikerült a hetvenes évek második felében megnyitni, amely 1979-ig fogadhatta a látogatókat. Ezt követően, a múzeum épületének tatarozása miatt az érsekújváriak a kilencvenes évek elejéig állandó múzeumi kiállítás nélkül maradtak. A két világháború között Somorján létrehozott Csallóközi Múzeumot a háború után megszüntették, gyűjteménye nagyobbik része elkallódott. Kisebb töredéke viszont az 1964-ben Dunaszerdahely székhellyel ismét létrehozott Csallóközi Múzeum birtokába került. Az intézmény akkori igazgatója, Marczell Béla, a Csallóköz néprajzának jeles ismerője igen sokat tett a néprajzi gyűjtemény kiépítése érdekében. A múzeum fő épületének kiállításain kivül a múzeum 1976-ban Somorján megnyitotta a Városi Honismereti Házat, figyelemreméltó halászati és céhes ipari gyűjteménnyel. Tudomásom szerint mindennemű előzmény nélkül 1969-ben jött létre a galántai Járási Honismereti Múzeum, amely 1971-ben költözött be az Esterházy-féle neogótikus kastélyba, ahol a hetvenes évek végén nyitotta meg állandó kiállítását jelentős néprajzi (azon belül is elsősorban kerámia) anyaggal. A múzeum kihelyezett kiállításának számít a vágsellyei (1979), a nemeskosúti (1981) és a taksonyi (1984) tájház, valamint az 1982-ben Az 1975-ben megnyitott martosi tájház The folk house in Martos, inaugurated in 1975