Magyar Múzeumok, 1997. 3. szám (Vol. 3.)

NEMZETKÖZI KITEKINTÉS - Liszka József: A szlovákiai magyar múzeumok helyzete

52 fessionals too were mostly ethnic Hungarians. Since these museums lay on territories which in con­sequence of the First Vienna Decision were re-annexed to Hungary, ‘Hungarian' research in these museums became increasingly intensive bet­ween 1938 and the close of World War 2. Almost all of the muse­ums in Slovakia suffered war damages. The organizational Részlet a tájházból Detail of the folk house framework of Slovakian muse­um changed after the war. and the Komárom Museum was reorganized into a dist­rict museum and given a new name, the Danubian Museum. This museum, employing mostly ethnic Hungarian pro­fessionals, became one of the most important museums in the Hungarian populated re­gions by the late 1970s. How­ever, by the late 1980s. the professionals working in this and other museums were gradually Slovakicized, altho­ugh the yearbooks, exhibition texts and other publications continued to be bilingual. Following the political changes in 1989, Slovakian museums came under the direct supervision of the Mi­nistry of Cull tire, and this gave them a wider leeway for pursuing activities which they considered important. A Hun­garian Nationality Depart­ment was formed within the Danubian Museum in Komá­ rom. with the ultimate goal of creating an independent Hun­garian Nationality Museum. The Department began its work with great enthusiasm, munkájába (ekkor még) jószerével csak magyar szakem­berek kapcsolódtak be (Somorján Khín Antal, Érsekújvá­ron Szőke Béla és Thain János, Komáromban először Alapy Gyula majd Szombathy Viktor, Léván Féja Tibor és Nécsey István, Rimaszombatban Holéczy Miklós és Rozs­nyón Tichy Kálmán), s gyűjtőterületük lakossága is alap­vetően magyar volt. Miután az említett múzeumok az el­ső bécsi döntés értelmében Magyarországhoz kerültek, ennek köszönhetően kereteik között a magyar jellegű ku­tatások még intenzívebbé váltak (az érsekújvári Városi Múzeum égisze alatt jött létre például a Kisalföldkutató Intézet 1942-ben, s rövid munkája eredménye jónéhány néprajzi publikáció megjelenése volt). 1945 után A korábban működő múzeumoknak szinte mindegyike ki­­sebb-nagyobb károkat szenvedve vészelte át a háborús éveket. Ehhez járult, hogy 1945-ben a Szlovák Nemzeti Tanács rendelete és a Belügyi Megbízotti Hivatal utasítá­sa értelmében feloszlatták a korábban létrehozott egye­sületeket, így a különböző múzeumegyesületeket is. En­nek ellenére néhány helyen. Inkább önszorgalomból ugyan, de ismét megindult a múzeumi munka. Komáromban Mikulás Dusek iskolaigazgató, későbbi jeles szlovák régész vette kézbe a múzeum ügyét, és már 1946-ban a látogatók számára is megnyithatta a gyűjteményeket. így, amikor 1947-ben a Szlovákiai Mú­zeumok Szövetsége arról határozott Turócszentmárton­­ban, hogy járási múzeumokat kell létrehozni, akkor a komáromi már gyakorlatilag működött és 1949-ben ne­vét a ma is használatos Dunamenti Múzeumra változtat­ta. Az intézményt fokozatosan feltöltötték (alapvetően magyar nemzetiségű) szakemberekkel, így a hetvenes évek végére a magyarlakta területek legjelentősebb mú­zeumává nőtte ki magát. Elsősorban régészeti (római, valamint avar­ kori) és történeti gyűjteménye a jelentős (utóbbit jelentékeny módon gazdagította a Mácza Mihály történész által 1972-ben létrehozott Múzeumbarátok Köre). 1975-ben a múzeum szakemberei átadták a nagyközönségnek a közeli Martoson berendezett tájhá­zat, majd a múzeum állandó kiállításainak a száma egy­­egy Jókai- és Lehár-tárlattal, történeti képtárral, város­történeti kiállítással és római kori kőtárral gyarapodott (utóbbiért az intézmény 1994-ben Europa Nostra-díjban részesült). A Dunamenti Múzeum egyedüli a dél-szlová­kiai múzeumok között, amelynek jelentős természettu­dományi osztálya is működik, s eredményeit időnként megrendezett kiállításokon prezentálja. Hasonló a helyzet az 1940-ben egyesített rozsnyói Bá­nyászati és Városi Múzeum esetében is, amely már 1945-ben megnyitotta rövid időre kapuit a látogatók előtt, ám új állandó kiállítással, az akkori igazgató, Arany A. László erőfeszítéseinek köszönhetően, csak 1956-ban jelentkezett. 1967-ben a múzeumot bányászati múzeum­má minősítették át. Ekkor nyílott meg bányászati és ko­hászati kiállítása, amelyet egy 1974-es rekonstrukció után 1990-ig láthatott a nagyközönség. Az 1909-ben Krasznahorkaváralján megnyílott és 1939-ig nyitva tartó Andrássy Galéria épületében 1978-ban egy néprajzi kiál­lítást hoztak létre, amely 1990-ig állott a látogatók ren­delkezésére. Ezt követően a múzeum a betléri kastély képzőművészeti gyűjteményének a felhasználásával az Andrássy Galériát újította föl. 1946-ban a lévai Barsi Múzeumban szintén megindult a munka, igaz, 1952-ig csak egy alkalmazottal, első állandó kiállítását 1959-ben nyitotta meg. Ezt 1967-ben felújították. 1982-ig volt megtekinthető, amikor a múze­um épületét tatarozás miatt bezárták. A múzeum mun­katársainak, Katarina Ilolková vezetésével a mohi atom­erőműnek áldozatul esett Mohi református magyar község teljes hagyományos népi kultúráját sikerült doku­mentálniuk. Nagyszabású anyagukat egy időszaki kiállí­tás keretében 1986-ban mutatták be. A rimaszombati Gömöri Múzeumot viszont csak 1951-ben államosították, 1960-ban nyitotta meg állandó tárlatait, amelyeket 1979-ben teljes egészében felújítot­tak. Gyűjteményének jelentős részét képezi a gömöri fa­zekasságot dokumentáló kerámiagyűjtemény, valamint elsősorban a B. Kovács István által feltárt réz- és bronz­kori régészeti anyag. Miután az Érsekújvári Városi Múzeum gyűjteménye egy bombatámadás során 1945 tavaszán gyakorlatilag teljesen elpusztult, a városban 1956-ban hoztak létre egy új múzeumot (Járási Múzeum), amely hosszas hányatta­tások után 1975-ben került végső helyére, a volt fe­­rencrendi kolostor épületébe. Itt egy régészeti és egy munkásmozgalmi kiállítást sikerült a hetvenes évek második felében megnyitni, amely 1979-ig fogadhatta a látogatókat. Ezt követően, a múzeum épületének tataro­zása miatt az érsekújváriak a kilencvenes évek elejéig állandó múzeumi kiállítás nélkül maradtak. A két világháború között Somorján létrehozott Csal­lóközi Múzeumot a háború után megszüntették, gyűjte­ménye nagyobbik része elkallódott. Kisebb töredéke viszont az 1964-ben Dunaszerdahely székhellyel ismét létrehozott Csallóközi Múzeum birtokába került. Az intézmény akkori igazgatója, Marczell Béla, a Csallóköz néprajzának jeles ismerője igen sokat tett a néprajzi gyűjtemény kiépítése érdekében. A múzeum fő épületé­nek kiállításain kivül a múzeum 1976-ban Somorján megnyitotta a Városi Honismereti Házat, figyelemremél­tó halászati és céhes ipari gyűjteménnyel. Tudomásom szerint mindennemű előzmény nélkül 1969-ben jött létre a galántai Járási Honismereti Múze­um, amely 1971-ben költözött be az Esterházy-féle neo­gótikus kastélyba, ahol a hetvenes évek végén nyitotta meg állandó kiállítását jelentős néprajzi (azon belül is elsősorban kerámia) anyaggal. A múzeum kihelyezett ki­állításának számít a vágsellyei (1979), a nemeskosúti (1981) és a taksonyi (1984) tájház, valamint az 1982-ben Az 1975-ben megnyitott martosi tájház The folk house in Martos, inaugurated in 1975

Next