Magyar Múzeumok, 2000. 1. szám (Vol. 6.)

MŰHELY - Nagy Mihály: Lapidárium: a Magyar Nemzeti Múzeum római kőtára-állandó kiállítás

t jelezte, hogy a múzeum története során többször felmerült a Római Kőtár megépíté­sének gondolata a Múzeumkertnek a Pollack Mihály tér felé eső részén, ott, ahol a terve­zett mélygarázs résfala fog elhelyezkedni. A beruházó, a tervező és a kivitelező kifejezte érdeklődését a kőtár tervének megvalósítása iránt, és segítségét is felajánlotta. A tájékoz­tató során a beruházó kifejtette, lehetséges­nek tartja, hogy a garázs Múzeumkert felőli falát ne az addigi tervek szerint, hanem né­hány méterrel nyugatabbra, a Múzeumkert területén építsék meg, így­ ez a fal képezhet­te volna a kőtár nyugati falát. Lehetségesnek tartották azt is, hogy a kőtár alatt megépül­jön a négyszintes parkoló folytatása, amelyet leválasztva, a múzeum egy négyszintes tér­hez jutott volna. A parkoló megépítésének tervével együtt meghiúsult a kőtár ottani megépítésének terve is, azonban a kőtárépí­tés továbbra is napirenden maradt. A követ­kező év júniusában javaslatot tettünk a belső udvarok alatt megépítendő raktárterek egy­i­kében vagy az üvegtetővel lefedendő belső udvarokban kialakítandó kiállításra. Az első konkrét tervek a kőtár elhelyezé­sére 1995 szeptemberében születtek. Ekkor­ra már megszületett az a döntés, hogy a bü­fét, amely a díszes előcsarnok összképét hátrányosan befolyásolta, megfelelőbb hely­re, az épület geometriai középpontjában levő földszinti folyosószakaszra kell áthelyezni. A látogató innen lépett volna a lefedett udvar­ba, ahonnan jobbra-balra lépcsősor vezetett volna az udvar szintje alatt kialakított kőtár­ba. Magát a kiállítást kétszintesre terveztük: egyik része a már említett udvar alatti tér­ben, a másik pedig az udvar pódiumszerűen megemelt szintjén, illetve a körülötte futó széles, az udvar eredeti járószintjén kialakí­tott sávban kapott volna helyet. A tervezés­nek ebben a fázisában az alsó kiállítási tér körüli zárt folyosón és a kiállítási tér alatt helyezkedett volna el a kiállításba nem kerü­lő kövek és téglák raktára. 1996-ban világossá vált, hogy­ az udvar lefedésére nem kerülhet sor, ezért módosíta­ni kellett a térszín alatti beépítés terveit is. A tervmódosítás egyszerűsítéseket jelentett: ennek értelmében le kellett mondani a kiállí­tási tér alatti és melletti raktárakról, és az udvart is eredeti járószintjének magasságá­ban kellett meghagyni. Ilyen formán a kiállí­tás főbejáratát is a pinceszinten kellett kiala­kítani, amely a büfé teréből levezető keskeny lépcsőn közelíthető meg. A lejárat és a főbe­járat így kevésbé hangsúlyos, mint a korábbi tervekben, de az egyéb egyszerűsítések min­denképpen javára váltak a kiállítási térnek. Az építkezések 1996 őszén indultak meg a múzeum építése során több méter vastag feltöltéssel megemelt déli udvarban, és az alaposan szigetelt betonszerkezet a kitűnően szervezett munka eredményeként év végére teljes egészében elkészült. A kőemlékeket és a gépeket a mennyezeten kialakított nyíláson át engedték le a kőtárba Stone monuments and machines were let down to the Lapidary trough a hole in the ceiling A következő évben indulhatott meg a kiál­lítás belső tereinek kialakítása. Az új kiállítás öt olyan nagyobb egységre oszlik, amely nyit­va áll a látogatók előtt: a 860 négyzetméteres udvar alatti nagy kiállítási térre, a főbejárat előtti pincehelyiségre (ahol az állandóan be­mutatandó néhány kőemlék mellett éves rendszerességgel kis, a római gyűjtemény jel­legzetes csoportjait feldolgozó kamara-kiállí­tások bemutatását terveztük), a büfé terére, a déli udvarra (amelynek több mint 950 négy­zetméteres alapterületéből az itt kiállítandó szarkofágok csak az ablakok előtti sávot fog­ják elfoglalni) és a Múzeumkertre, amelynek hagyományos képéhez immár százötven éve hozzátartoznak a római kőemlékek is. A nagy­­­közönségnek bemutatásra nem kerülő tár­gyak esetében lehetővé kell tenni, hogy azokat szervezett szakmai csoportok vagy kutatók megtekinthessék, ezért azokat is rendezett formában - a rekonstrukciós munkák előre­haladásának ütemében -, a földszinti folyosók erre kijelölt részein fogják felállítani, a kisebb darabokat pedig a pincében levő raktárakban helyezik el. Minden tárgynál elsődleges szem­pont a hozzáférhetőség, tehát a pincébe kerü­lő köveket is úgy­ kell elhelyezni, hogy azok mozgatás nélkül is tanulmányozhatók és fény­képezhetők legyenek. A kiállítás berendezésével párhuzamosan haladt a kőemlékek tisztítása, restaurálása, kiegészítése. A néhol két évszázados szeny­­nyeződésréteget nagynyomású vízsugárral távolították el, és így­ előtűnhettek az egyko­ri festett részletek. Kiderült, hogy­ majdnem mindegyik vésett feliratot vörös, ritkábban fekete festékkel tették hangsúlyosabbá, több helyen a festett gipszréteg maradványait is sikerült megfigyelni. A kiállítás szerkezete A bemutatás elsődleges célja az, hogy szol­gálja a közművelődés, az alap-, közép- és felsőfokú oktatás, valamint a posztgraduális képzés, továbbá a kutatás céljait. A Magy­ar Nemzeti Múzeum történeti mú­zeumi funkciója indokolja, hogy a kőemléke­ket is, akárcsak az egyéb állandó kiállításo­kat, időrendi sorrendben mutassuk be. A múzeumlátogatók igényeit, szokásait ilyen célú felmérések hiányában nem ismerjük, de feltételezhetjük, hogy­ egy kronologikus fel­építésű kiállításban a látogatók is jobban el­igazodnak. Tapasztalatból tudjuk, hogy a múzeumlátogatók igen jelentős hányada az iskolások közül kerül ki. A lapidárium alkal­mas kihelyezett iskolai foglalkozások meg­tartására, és ilyen esetben a tanulók önálló­an is eligazodhatnak a kőemlékek között. A kiállítás alapterülete viszonylag nagy, mégis kerültük a tárgyak indokolatlan össze­­zsúfolását. Nagy méretű, terjedelmes, néha három méternél is magasabb kiállítási tár­gyakról lévén szó, mindegyiknek elegendő teret kellett biztosítani, hogy önmagukban is zavartalanul szemlélhetők legyenek, a rajtuk levő ábrázolások megfelelően érvényesülje­nek, továbbá a látogatók számára is biztosí­tani kellett a megfelelő rálátáshoz szükséges térbeli mélységet. A kövek elhelyezésének megtervezésénél a legnagyobb megkötöttsé­get a térbeli adottságok jelentették. A kiállí­tási tér szélén körüljáró fut végig, amelyet mellvédfal választ el a középső, mélyebb résztől. A tér gazdaságos kihasználása érde­kében a magas köveket a teret határoló ma­gas főfalak és a mélyített részben álló penge­falak elé, a kisebb tárgyakat (oltárok, táblák) pedig magától értetődően a mellvédfalakhoz kellett állítani. A gazdaságosság mellett az esztétikai szempontokat is figyelembe kellett venni: a centrális térben ügyelni kellett arra, hogy a kiállítandó tárgyak tömege ne bontsa meg az uralkodó szimmetriát. Igyekeztünk kihasználni a kiállítási terek nyújtotta lehetőségeket arra, hogy a bemuta­tott tárgyak eredeti funkciójának megfelelő dimenziókat érzékeltessük. Ezért pl. az egészben megmaradt sírkövek a padlón áll­nak, a töredékes köveket vagy épületeleme­ket is eredeti magasságuknak megfelelően helyeztük el. Néhány esetben részleges épí­tészeti rekonstrukciók, illetve rekonstrukciós rajz segítségével tettük érthetőbbé a látoga­tók számára a kiállított darabokat. Az össze­tartozó­­ vagy a jelenlegi kutatás állása sze­rint összetartozónak meghatározott­­ köve­ket, valamint a szarkofágokban talált lelete­ket egymás mellett, illetve a közelben felállí­tott tárlókban állítottuk ki. A tárlók másik ré­szében a kőemlékeken ábrázolt, azonos korú tárgyakat mutattunk be, ezzel színesebbé tettük a kiállítást, és lehetővé tettük az ere­deti tárgyak és az ábrázolások összehasonlí­tását. Alapvető követelménynek tekintettük, hogy a kőemlékeket úgy helyezzük el, hogy­ a további tudományos kutatások, mérések számára lehetőleg a teljes kő hozzáférhető

Next