Magyar Múzeumok, 2000. 1. szám (Vol. 6.)
MŰHELY - Nagy Mihály: Lapidárium: a Magyar Nemzeti Múzeum római kőtára-állandó kiállítás
t jelezte, hogy a múzeum története során többször felmerült a Római Kőtár megépítésének gondolata a Múzeumkertnek a Pollack Mihály tér felé eső részén, ott, ahol a tervezett mélygarázs résfala fog elhelyezkedni. A beruházó, a tervező és a kivitelező kifejezte érdeklődését a kőtár tervének megvalósítása iránt, és segítségét is felajánlotta. A tájékoztató során a beruházó kifejtette, lehetségesnek tartja, hogy a garázs Múzeumkert felőli falát ne az addigi tervek szerint, hanem néhány méterrel nyugatabbra, a Múzeumkert területén építsék meg, így ez a fal képezhette volna a kőtár nyugati falát. Lehetségesnek tartották azt is, hogy a kőtár alatt megépüljön a négyszintes parkoló folytatása, amelyet leválasztva, a múzeum egy négyszintes térhez jutott volna. A parkoló megépítésének tervével együtt meghiúsult a kőtár ottani megépítésének terve is, azonban a kőtárépítés továbbra is napirenden maradt. A következő év júniusában javaslatot tettünk a belső udvarok alatt megépítendő raktárterek egyikében vagy az üvegtetővel lefedendő belső udvarokban kialakítandó kiállításra. Az első konkrét tervek a kőtár elhelyezésére 1995 szeptemberében születtek. Ekkorra már megszületett az a döntés, hogy a büfét, amely a díszes előcsarnok összképét hátrányosan befolyásolta, megfelelőbb helyre, az épület geometriai középpontjában levő földszinti folyosószakaszra kell áthelyezni. A látogató innen lépett volna a lefedett udvarba, ahonnan jobbra-balra lépcsősor vezetett volna az udvar szintje alatt kialakított kőtárba. Magát a kiállítást kétszintesre terveztük: egyik része a már említett udvar alatti térben, a másik pedig az udvar pódiumszerűen megemelt szintjén, illetve a körülötte futó széles, az udvar eredeti járószintjén kialakított sávban kapott volna helyet. A tervezésnek ebben a fázisában az alsó kiállítási tér körüli zárt folyosón és a kiállítási tér alatt helyezkedett volna el a kiállításba nem kerülő kövek és téglák raktára. 1996-ban világossá vált, hogy az udvar lefedésére nem kerülhet sor, ezért módosítani kellett a térszín alatti beépítés terveit is. A tervmódosítás egyszerűsítéseket jelentett: ennek értelmében le kellett mondani a kiállítási tér alatti és melletti raktárakról, és az udvart is eredeti járószintjének magasságában kellett meghagyni. Ilyen formán a kiállítás főbejáratát is a pinceszinten kellett kialakítani, amely a büfé teréből levezető keskeny lépcsőn közelíthető meg. A lejárat és a főbejárat így kevésbé hangsúlyos, mint a korábbi tervekben, de az egyéb egyszerűsítések mindenképpen javára váltak a kiállítási térnek. Az építkezések 1996 őszén indultak meg a múzeum építése során több méter vastag feltöltéssel megemelt déli udvarban, és az alaposan szigetelt betonszerkezet a kitűnően szervezett munka eredményeként év végére teljes egészében elkészült. A kőemlékeket és a gépeket a mennyezeten kialakított nyíláson át engedték le a kőtárba Stone monuments and machines were let down to the Lapidary trough a hole in the ceiling A következő évben indulhatott meg a kiállítás belső tereinek kialakítása. Az új kiállítás öt olyan nagyobb egységre oszlik, amely nyitva áll a látogatók előtt: a 860 négyzetméteres udvar alatti nagy kiállítási térre, a főbejárat előtti pincehelyiségre (ahol az állandóan bemutatandó néhány kőemlék mellett éves rendszerességgel kis, a római gyűjtemény jellegzetes csoportjait feldolgozó kamara-kiállítások bemutatását terveztük), a büfé terére, a déli udvarra (amelynek több mint 950 négyzetméteres alapterületéből az itt kiállítandó szarkofágok csak az ablakok előtti sávot fogják elfoglalni) és a Múzeumkertre, amelynek hagyományos képéhez immár százötven éve hozzátartoznak a római kőemlékek is. A nagyközönségnek bemutatásra nem kerülő tárgyak esetében lehetővé kell tenni, hogy azokat szervezett szakmai csoportok vagy kutatók megtekinthessék, ezért azokat is rendezett formában - a rekonstrukciós munkák előrehaladásának ütemében -, a földszinti folyosók erre kijelölt részein fogják felállítani, a kisebb darabokat pedig a pincében levő raktárakban helyezik el. Minden tárgynál elsődleges szempont a hozzáférhetőség, tehát a pincébe kerülő köveket is úgy kell elhelyezni, hogy azok mozgatás nélkül is tanulmányozhatók és fényképezhetők legyenek. A kiállítás berendezésével párhuzamosan haladt a kőemlékek tisztítása, restaurálása, kiegészítése. A néhol két évszázados szenynyeződésréteget nagynyomású vízsugárral távolították el, és így előtűnhettek az egykori festett részletek. Kiderült, hogy majdnem mindegyik vésett feliratot vörös, ritkábban fekete festékkel tették hangsúlyosabbá, több helyen a festett gipszréteg maradványait is sikerült megfigyelni. A kiállítás szerkezete A bemutatás elsődleges célja az, hogy szolgálja a közművelődés, az alap-, közép- és felsőfokú oktatás, valamint a posztgraduális képzés, továbbá a kutatás céljait. A Magyar Nemzeti Múzeum történeti múzeumi funkciója indokolja, hogy a kőemlékeket is, akárcsak az egyéb állandó kiállításokat, időrendi sorrendben mutassuk be. A múzeumlátogatók igényeit, szokásait ilyen célú felmérések hiányában nem ismerjük, de feltételezhetjük, hogy egy kronologikus felépítésű kiállításban a látogatók is jobban eligazodnak. Tapasztalatból tudjuk, hogy a múzeumlátogatók igen jelentős hányada az iskolások közül kerül ki. A lapidárium alkalmas kihelyezett iskolai foglalkozások megtartására, és ilyen esetben a tanulók önállóan is eligazodhatnak a kőemlékek között. A kiállítás alapterülete viszonylag nagy, mégis kerültük a tárgyak indokolatlan összezsúfolását. Nagy méretű, terjedelmes, néha három méternél is magasabb kiállítási tárgyakról lévén szó, mindegyiknek elegendő teret kellett biztosítani, hogy önmagukban is zavartalanul szemlélhetők legyenek, a rajtuk levő ábrázolások megfelelően érvényesüljenek, továbbá a látogatók számára is biztosítani kellett a megfelelő rálátáshoz szükséges térbeli mélységet. A kövek elhelyezésének megtervezésénél a legnagyobb megkötöttséget a térbeli adottságok jelentették. A kiállítási tér szélén körüljáró fut végig, amelyet mellvédfal választ el a középső, mélyebb résztől. A tér gazdaságos kihasználása érdekében a magas köveket a teret határoló magas főfalak és a mélyített részben álló pengefalak elé, a kisebb tárgyakat (oltárok, táblák) pedig magától értetődően a mellvédfalakhoz kellett állítani. A gazdaságosság mellett az esztétikai szempontokat is figyelembe kellett venni: a centrális térben ügyelni kellett arra, hogy a kiállítandó tárgyak tömege ne bontsa meg az uralkodó szimmetriát. Igyekeztünk kihasználni a kiállítási terek nyújtotta lehetőségeket arra, hogy a bemutatott tárgyak eredeti funkciójának megfelelő dimenziókat érzékeltessük. Ezért pl. az egészben megmaradt sírkövek a padlón állnak, a töredékes köveket vagy épületelemeket is eredeti magasságuknak megfelelően helyeztük el. Néhány esetben részleges építészeti rekonstrukciók, illetve rekonstrukciós rajz segítségével tettük érthetőbbé a látogatók számára a kiállított darabokat. Az összetartozó vagy a jelenlegi kutatás állása szerint összetartozónak meghatározott köveket, valamint a szarkofágokban talált leleteket egymás mellett, illetve a közelben felállított tárlókban állítottuk ki. A tárlók másik részében a kőemlékeken ábrázolt, azonos korú tárgyakat mutattunk be, ezzel színesebbé tettük a kiállítást, és lehetővé tettük az eredeti tárgyak és az ábrázolások összehasonlítását. Alapvető követelménynek tekintettük, hogy a kőemlékeket úgy helyezzük el, hogy a további tudományos kutatások, mérések számára lehetőleg a teljes kő hozzáférhető