Magyar Múzeumok, 2000. 3. szám (Vol. 6.)
Történelem és múzeum Államalapító királyunk, Szent István szülőhelyéről és uralkodói székhelyéről emlékezünk meg jelen számunkban. Elsősorban az esztergomi várról, annak történelmi jelentőségéről, az évek óta folyó rekonstrukciós munkálatok muzeológiai problémáiról (előzménye folyóiratunk 1996/2. számában olvasható) és az augusztus 20-a alkalmából nyílt látványos új kiállításokról adunk képet. Előzetes beszámolót közlünk arról a nagyszabású vállalkozásról, amely a Ganz gyár területén megvalósuló kiállítással a nemzeti identitás erősítését fogja szolgálni. E számunkban - újszerű módon - Az év múzeuma pályázat nyertesei mutatkoznak be. Figyelmes olvasóink észrevehetik, hogy új helyen készül lapunk. Ennek elsősorban szervezési okai vannak. Szeretnénk viszont megköszönni a sok éves együttműködést valamennyi korábbi partnerünknek, elsősorban Török Balázsnak és a Veszprémi Nyomdának. Továbbra is várjuk olvasóink, kollégáink észrevételeit, írásait. Helyreigazítás A MAGYAR MÚZEUMOK előző, 2. számában a Képmelléklet II. oldalán közölt enteriőrök nem a százhalombattai Régészeti Parkban, hanem a Matrica Múzeumban láthatóak, a képek fölé - a közreadott cikk miatt - tévesen került az előbbi bemutató neve. Ugyancsak a 2. számban a Pilis történetéről szóló tanulmány írójának személyi adatait tévesen közöltük a szerzői rovatban. Helyesen: Szabó Péter dr. (1972) történész, PhD, Közép-Európai Egyetem, Budapest. A hibákért elnézést kérünk. Szerzőinkhez A MAGYAR MÚZEUMOK szerkesztősége kéri a szerzőket, legyenek figyelemmel az alábbiakra: - a kéziratokat lemezen (Word, IBM kompatibilis) és kinyomtatva is kérjük; - az illusztrációkat pontos képlistával és képaláírásokkal kérjük, a képeket fontossági sorrendben sorszámozva, a fotós(ok) nevének feltüntetésével; - külön lapon kérjük megadni az alábbi adatokat: a szerző neve, születési éve, végzettsége, tudományos fokozata, foglalkozása, munkahelye, beosztása (a szerzőket bemutató rovathoz). Levélcímünk: MAGYAR MÚZEUMOK Szerkesztősége 1476 Budapest 100. Pf. 206. Tel: 210-1330/155, fax: 210-1336 MAGYAR MÚZEUMOK 2000/3 Ősz MŰHELY Kovács Tibor: Műemlék és felelősség ......................................................................................3 Horváth István: István király és Esztergom ...........................................................................4 Takács Imre: Szakvélemény és javaslat az esztergomi Vármúzeum rekonstruált nagytermének kiállítási tervével kapcsolatban .................................................................9 Basics Beatrix: Esztergom évszázadai ..................................................................................13 Kecskeméti Tibor: Tudományosság és természettudományi muzeológia ...........................16 Magyar elme, magyar siker. Millenniumi kiállítás és rendezvényközpont ...........................18 Gócsáné Móró Csilla: Kismúzeumi tagozat alakult a Pulszky Társaságban ......................20 VISSZATEKINTÉS Fatsar Kristóf: A pozsonyi királyi vár kertjei Mária Terézia korában .................................21 Demeter Zsófia: „Hontalan a hon fia”. Wesselényi Miklós egyik utolsó magyarországi levele .....................................................23 Selmeczi Kovács Attila: Az első néprajzi kiállítás. 175 éve született Xántus János ........26 SZÁMVETÉS AZ ÉV MÚZEUMA Deme Péter: „Az év múzeuma 1999” pályázatról ................................................................29 Kincses Katalin Mária: Hadtörténeti Múzeum .......................................................................29 Veres László: Herman Ottó Múzeum ....................................................................................33 Sági Zoltán: Bűnügyi és Rendőrség-történeti Múzeum .......................................................35 Szalontay Judit: Csornai Múzeum ......................................................................................36 Romsics Imre: Viski Károly Múzeum ....................................................................................37 Merk Zsuzsa: Türr István Múzeum .........................................................................................38 Zomborka Márta: Múzeumok Majálisa - 2000 ....................................................................40 KIS MÚZEUMOK A NAGYVÁROSBAN Beleznay Andor: Az Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeum ....................41 Draveczky Balázs: Tanulságok, gondolatok, intelmek a „Muzeológusok fakanállal” apropóján ............................................................44 KIÁLLÍTÁSOK Bajzáth Judit: Aki a világot szereti - A Kárpát-medence természeti kincsei. Millenniumi kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban .................................46 Varga Kálmán: Mindenből egy kicsit... A gödöllői Városi Múzeum új állandó kiállításairól ..........................................................49 Harmati Béla László: Az Evangélikus Országos Múzeum kiállítása ...................................51 H. Bathó Edit: Vallástörténeti kiállítás a Jász Múzeumban .................................................53 Oka Ildikó: Kelta asszonyok és római hölgyek. Viselettörténeti kiállítás az Aquincumi Múzeumban .......................................................56 Basics Beatrix: A magyar pipa története. Kiállítás a keszthelyi Balatoni Múzeumban ... 58 KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE Balogh Jánosné Horváth Terézia: Cifraszűrök. Megjelent a Néprajzi Múzeum tárgykatalógusainak 5. kötete ..........................................59 Deme Peter: ICOM News 2000/2 ........................................................................................... 60 Basics Beatrix: Museum International 2000/2 .................................................................... 61 Deme Péter: Museumvisie 2000/2 ......................................................................................... 62 ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK ÉS SZAKMAI DÍJAK ................................................................63 A PULSZKY TÁRSASÁG HÍREI ............................................................................................64 E számunk szerzői ................................................................................................................64 1