Magyar Múzeumok, 2000. 4. szám (Vol. 6.)
MŰHELY - Kalla Zsuzsa: Tárgyak beszéde, avagy kihez szólnak az irodalom relikviái
6 Az irodalmi muzeológia feladata azonban az, hogy ne elégedjék meg a „hagyomány szentesítésével”, hanem a lehető legpontosabban - történeti forrásokra, korabeli ábrázolásokra, művelődéstörténeti adatokra támaszkodva - határozza meg a tárgyak hitelességét. A Pilvax asztala a Petőfi-ház egész országra kiterjedő Petőfi-relikviagyűjtő mozgalma nyomán számos, a még élő kortársak által azonosított „kegytárgyakkal” együtt kerül a gyűjteménybe, a kávéház akkori tulajdonosának ajándékaként, a Petőfi és Vasvári használta biliárddákókkal. A tárgy hitelességének megítélése mégsem egyszerű feladat. Preiszler József 1849-es rajzán a „közvélemény asztala” egy keskeny, ovális faasztal a pénztár előtt. (Ugyanitt, az utcára nyitó jobb oldali ajtó mellett, a falitükör alatt jelöli meg a relikvia hagyományos helyét egy századfordulós fotó felirata is.) A visszaemlékezések egyértelműen „kerekasztalról” szólnak, akkoráról, hogy tizenöt-húszan is körülülhették. Ilyen tárgy szerepel a Pilvaxról 1910-ben készült tusrajzon, s talán ezt adományozták a kávéház 1911-es felszámolásakor a múzeumnak. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a talapzat már bizonyosan nem eredeti, a háborús sérülések nyomát őrző márványlap pedig valószínűleg a régi Pilvaxból származik. A tárgyhoz kötődő eseményekről - elsősorban a nevezetes márciusi nap reggeléről - legtöbbünknek valószínűleg Jókai elbeszélése nyomán vannak emlékeink: „Siettünk a Pivax-kávéházba, hol írótársaink szoktak összegyűlve lenni. Engem feltoltak az asztalra, hogy olvassam fel: »Mit kíván a magyar nemzet«. Valami villanyos melegség állta el akkor minden tagomat: érzem, hogy végzetes szó az amihez kezdek, de el voltam rá szánva, ha áldozatul esem is. Ki lett mondva. Utánam Petőfi olvasá fel halottföltámasztó költeményét: Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha!” Az asztal népszerűségét természetesen nemcsak ennek az egyetlen napnak köszönheti; egymást keresztező életutak megtestesítője, egy irodalmi, generációs forradalom bölcsője is egyben. Elsőként persze egy új életforma, a kávéházi lét szimbóluma: a Pilvax az 1840-es évek pesti ifjúságának, jurátusoknak, íróknak, újságíróknak törzshelye volt, Petőfi már 1843-ban ide címezte a leveleit. Itt költötték el reggelijüket, olvasták el és vitatták meg a szépirodalmi lapokat, itt szavalták el legfrissebb verseiket; még Schiller és Goethe gipszbüsztöket is lehetett itt venni kosárból. „Jurátusok, fiatal hók, művészek és ügyvédek nagy csoportokban állották körül a nemzeti színű posztószeletekből körsugár alakjában bevont »közvélemény asztalát«, melynél mint a szellemi arisztokrácia táblabírái, Petőfi, Jókai, Litkey, Korányi, Vasváry, Orlay, és Degré voltak a hangadók.” A „süldő filozopterek” nem telepedhetnek a kerekasztalhoz, csak a nagy sarokasztaltól figyelhetik a „megközelíthetetlenül fenséges” Petőfi „szilaj alakját”, s ők adják a verseket megéljenző sokszor 50-100 fős közönséget is. Osztrák kémjelentésekből tudjuk, hogy e kör peremén természetesen ott ültek a titkosrendőrök, akikre Petőfiék is gyanakodtak, hiszen, ha valaki jegyezgetett, bosszankodva abbahagyták a felolvasást. Mert nem csak az irodalomban születik meg valami a „közvélemény asztalánál”. Ez a helyszín egyben a politizálás új módját is jelenti az irodalmi szalonok, a diéta, a megyegyűlések világához képest. Más társasági viselkedés, a kifejezés fesztelensége, a szókincsnek a hétköznapihoz való közelítése, sőt a káromkodásig elmenő szabadosság jellemezte ezt a közeget. Petőfi megtoldotta ezt vállalt „plebejusságával”, a társadalmi normákat felrúgó demokratizmusával. Vajda János jegyzi fel, hogyan hökkentette meg Petőfi a következő kijelentésével Károlyról, az ifjak népszerű pincéjéről tudakozódván: „Sajnálom igazán - mondá -, hogy kezet nem szoríthatok vele, mert imádtam ezt az embert. Emlékszem, hogy noha jóval fiatalabb Petőfinél, magamban szinte megbotránkoztam az egyenlőség s testvériség ilyetén gyakorlati hit alkalmazása fölött.” A kávéház találkozóhely is, a cselekvés színtere, itt tervezi meg az ifjúság közös akcióit. Véleményüket, erejüket demonstrálják macskazenével, szervezett színházi tapssal vagy füttyel. Jókai szerint Petőfi itt olvassa fel elsőként a Dicsőséges nagyurak véres parasztlázadással fenyegető vízióját, majd látva, hogy még ennek közönsége is elutasítja, nyilvánosan elégeti a kéziratot. Innen indul „Petőfi napja”, a márciusi forradalom is. Petőfi ugyanitt áll föl a tekeasztalra, hogy a kávéház közönségét a jogegyenlőség nemes eszméjéről meggyőzze (ti. zsidó vallásúak felvételéről a nemzetőrségbe), de az ifjúság bálványának a hangos „nem kell zsidó!” kiáltások közepette szégyenszemre el kell hagynia rögtönzött szónoki emelvényét.’ Ezen a helyszínen, a forradalmi Csarnokban történik meg 1848 májusában, hogy pár nappal Petőfi kormányt bíráló beszéde után a belügyminisztérium rendőri alosztálya aktív közreműködésével - nyilvánosan hazaárulónak bélyegzi a költőt. A tárgyak némák, megszólaltatni őket csak a múltjukat ismerő, irodalmi hagyományainkat ápoló, ismeretekre támaszkodó, gondos kiállításrendezés és a hagyományszerető múzeumjáró közönség együtt tudja. Relikviáink gyűjtése, fizikai megőrzésük, hátterük feltárása ezért csak a muzeológia egyik feladata lehet. Elengedhetetlen, hogy megismertesse, a nemzeti hagyomány részévé tegye őket kiállításokon, publikációkban. Erre tesz kísérletet a múzeum Beszélő tárgyak című formabontó katalógus-sorozata is. S az irodalmi közélet résztvevőivel, irodalomszerető közönséggel való termékeny párbeszéd lehet a garancia arra, hogy úgy gyűjtsünk, úgy válasszunk ma mi is tárgyakat, hogy évtizedek múltán más generációk érdeklődéssel, meghökkenéssel vagy megilletődöttséggel vegyék kezükbe a mindenkori jelen irodalmi életét dokumentáló relikviákat. Jegyzetek 1 Jókai Mór: Az én kortársaim. Életemből I. Bp. 1989. id. Gyalokay Lajos: Segesvár és Petőfi. Hazánk, 1887. VII. id. Szárnyai József: Petőfi. In: Így élt Petőfi. I. Bp. , 1967. 663. Vajda János: lígy honvéd naplójából. VJCM Bp. , 1944. 1495. 3 Irányi Dániel: Petőfi életéből. In: Hatvany Lajos: így élt Petőfi. II. Bp. 1967. 315. The Talk of Objects, or to Whom the Relics of IJterature Speak There is a table in the next exhibition to be opened about one of the greatest Hungarian poets of all time, Sándor Petőfi, who is regarded as the poet of the 1848-49 Hungarian revolution and war of independence. The table was in the very cafe, from where the revolution started on the 151" of March 1848, thus it represents a piece of history, and even tells the story of that glorious day. One of the most important tasks of museology is to clarify the origin and story of objects that are connected to famous people, glorious or fateful days and events; so that they can tell the visitor and the scholar everything they “remember”. The catalogue-series of the Petőfi Literary Museum tries to achieve this goal. Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Petőfi mint nemzetőr. Litográfa. PIM Művészeti tár Miklós Barabás-Ágost Frigyes Walzel: Petőn as member of the National Guard. Litograph