Magyar Múzeumok, 2000. 4. szám (Vol. 6.)
KIÁLLÍTÁSOK - Cséve Anna: A Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállításai
Kiállítások A Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállításai Cséve Anna „Haladhat-e a nemolvasó emberiség kötésig állva a könyvek ömlesztett tengerében?” -Határ Győző, és még kilencvennyolc költőtársa töpreng a Vörösmarty Mihály születésének kétszázadik évfordulóján meghirdetett múzeumi verspályázat alkalmából. A költőversennyel egybekötött „rendhagyó” kiállítás középpontjában az oly jól ismert, klasszikus kérdés áll: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” Huszonöt verses „válasz” olvasható a kiállításon, a pályaművek teljes körét felölelő „verstárban” pedig két számítógép segítségével keresgélhet az érdeklődő. Az irodalomtörténészekből, kritikusokból, költőkből álló szakmai zsűri (Ilia Mihály, Kukorelly Endre, Margócsy István, Mészáros Sándor, Réz Pál) által legjobbnak ítélt négy alkotás díjazásban részesült. A kiállítás lényegében a papírra vetett gondolat erejérőlértelméről elmélkedő beérkezett pályaművek és a Gondolatok a könyvtárban c. vers látens párbeszédéből nyeri szellemi izgalmasságát. Az újraértelmezett reformkori „nemzetjobbító szándék” igényével született versek történeti ívet feszítenek mai gondjaikkal az irodalmi-történelmi múlt és jelen közé, folytonosságot teremtve közöttük. Üzenetek cikáznak a költői felfogásba rejtve, E-mail, bordal formájában. A kiállítás kivitelezése sem hagyományos. A csigavonalban padlóra írt, sodró erejű „Hová lépsz most... ” kezdetű vers és a plafonra függesztett, kör alakú, fehér alapra nyomott verseim egy modern irodalmi „pantheonnak” válik a szó szoros értelmében jelképévé. Noha látványban a papírra vetett gondolaté (kéziratlapoké, könyvkupacé) a főszerep - melyet a kiállítás könnyed eleganciája is tükröz a „pécék” a modern installáció szerves részei, jelezve a papír- és nyomdagép nélküli világhálón megnövekedett menynyiségű szövegekhez képest a könyv fogalmának viszonylagossá válását. A „versfolyam”-kiállítás elgondolása meglehetősen eredeti azáltal, hogy a megemlékezés súlypontját elég bátor az életművön, sőt az irodalomtörténeten kívülre, egy másfajta megközelítésmódra és műfajra: a kortárs lírára helyezni. „Az elmúlt évtizedekben megindult és jelenleg is folyik az ideologikus Petőfi-kép »visszabontása« és az újraépítés, egyben a kultusztörténet leválasztása a filológiáról.” Az új állandó Petőfi-kiállítás mindezt leszűrt, áttételes formában állítja elénk, nem törekszik irodalmi értékítéletek illusztrálására, nem igyekszik az életművet rögzíteni s az egykorú irodalom problémakörébe zárni. Petőn gazdag szellemi hagyatékának és tárgyi környezetének minden darabja ott áll, hogy részt vegyen egy ember bemutatásában, akit történetesen a „költő” szinonimájaként szokás emlegetni. Hogyan vált azzá? A „ Tanuljátok meg, mi a költő...című kiállításon a személyiség és költői pálya alakulásának egymásba fonódó története - hogy csak egy variációt említsünk: a korabeli olvasóközönség Petőn helyzetdalainak hetyke, borissza figuráit sokáig hiteles lírai önarcképnek hitte - tárul elénk a tárlóban látható névaláírás-próbáktól a nemzetőr Petőfiképig. A három helyiségből álló teremsor az eddig legteljesebb, a költő múzeumunkban található valamennyi portréját, valamennyi kötetét felvonultató kiállítás. A látvány- és olvasmányélmény mellett a látogatók CD lejátszó és CD-ROM olvasó - érintésvezérlő képernyő segítségével tallózhatnak a háttéranyagként elhelyezett tudnivalókban. A hangkulisszákban versek és megzenésítéseik hallhatók. 1849-es év mintegy kapcsolódási pontot nyújt a következő teremhez. Az életében szinte folyamatosan reflektorfényben álló Jókai Mór kényszerűen vagy önként vállalt „szereparcai” - Sajó, Kakas Márton fémjelezte hírlapíró, a színpadi szerző, a képviselő, az írófejedelem - elevenednek fel előttünk. A Jókai-hagyaték műtárgyainak dekorativitása, különleges, egyedi szépsége arra hivatott, hogy láttatni engedje, sőt szituálja Jókai „világait”. A korabeli matériák helyükre a perzsaszőnyeg a földre, a hímzett képecskék a falra, a díszpoharak, nippek a vitrinbe kerülnek. Az otthonok, mint miniatűr régiségbolt-sarkok, jól simulnak a Károlyi-palota építészeti környezetébe. A költőfejedelem Bajza utcai lakásának pazarul berendezett, „díszkötésű könyveivel, kagylógyűjteményével és elefántcsont faragásaival ékes” dolgozószobájának enteriőrje egyedülállóan gazdag magánkönyvtárába is bepillantást enged. Nagy hangsúllyal szerepelnek a Jókai 50 éves írói jubileuma alkalmából kapott rekvizitumok; a naiv, gyermekkéz gyártotta képecskéktől a díszoklevelekig, iparművészeti remekekig (komáromi ládája, velencei székei, képzőművészek díszszekrénye) sorolható ajándéktárgyak sora. A korabeli litográfiák és festmények kiállított mennyisége egy képzőművészeti tárlat gazdagságával vetekszik. Ezen belül külön vonulatot alkot Jókai festményeinek, rajzainak a Jókai család alkotásainak sora, valamint az író-műgyűjtő ízlését tükröző képgyűjtemény. S az irodalom? Az egységes stílusú környezetben Jókai minden írói erénye képviseltetik az „illusztráló-szcenírozó” kiállításon. A színpad hangulatát Jókai egyetlen fennmaradt, az 50-es években előadott Dózsa György című operájának eredeti felvétele kelti életre. A politikust, a képviselőt parlamenti beszédeiből összeállított s „hiteles”, bekiabálásoktól tarkított, háttérzajos hangmontázs közvetíti. A kiállítási séta végére érve a svábhegyi szőlő falusias világa teszi érzékletessé az öregedő, szereplésektől visszavonult író környezetét, magánemberi szokásait - pasziánszozó, kísérletező kedvét, szőlészeti munkáit, kerti ollóját, botanikai rajzait - a Napfény, holdfény című, Jókai Mór világait bemutató kiállításon. Meglepődhet a látogató, ha tücsökciripelést hallva az újonnan festett falak közé tévedt kis zöld állatra gondol. A tücsökhang (egy nyitott álablakból) aláfestésként zenél a Szabó Lőrinc születésének századik évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállításon, mely a huszadik század egyik legjelentősebb költőjének és műfordítójának sokszínű, állandóan változó, gazdagodó személyiségét és pályáját a címadó Tücsökzene c. lírai önéletrajz gondolatainak mentén mutatja be. A kiállított tárgyakat a falakon körbefutó idézetsor értelmezi. Az alkotás kellékeit és szituációját Szabó Lőrinc Volkman utcai, ma is meglévő dolgozószobájának berendezése idézi fel. Íróasztalán földgömbje, utolsó szemüvege, tollai, vörösréz messzelátója áll, székén karamellszínű, kopottas kordbársony Részlet az állandó Pető-kiállítás látványtervéből Detail of the design-plan of the Petőfi-exhibition Készítette Designer: Kemény Gyula 45