Magyar Múzeumok, 2000. 4. szám (Vol. 6.)

KIÁLLÍTÁSOK - Cséve Anna: A Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállításai

Kiállítások A Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállításai Cséve Anna „Haladhat-e a nemolvasó emberiség kötésig állva a könyvek ömlesztett tengerében?” -Határ Győző­, és még kilencvennyolc köl­tőtársa töpreng a Vörösmarty Mihály szüle­tésének kétszázadik évfordulóján meghir­detett múzeumi verspályázat alkalmából. A költőversennyel egybekötött „rendhagyó” kiállítás középpontjában az oly jól ismert, klasszikus kérdés áll: „Ment-e a könyvek ál­tal a világ elébb?” Huszonöt verses „válasz” olvasható a kiállításon, a pályaművek teljes körét felölelő „verstárban” pedig két számí­tógép segítségével keresgélhet az érdeklődő. Az irodalomtörténészekből, kritikusokból, költőkből álló szakmai zsűri (Ilia Mihály, Kukorelly Endre, Margócsy István, Mészáros Sándor, Réz Pál) által legjobbnak ítélt négy alkotás díjazásban részesült. A kiállítás lé­nyegében a papírra vetett gondolat erejéről­­értelméről elmélkedő beérkezett pályamű­vek és a Gondolatok a könyvtárban c. vers látens párbeszédéből nyeri szellemi izgal­­masságát. Az újraértelmezett reformkori „nemzetjobbító szándék” igényével született versek történeti ívet feszítenek mai gondja­ikkal az irodalmi-történelmi múlt és jelen kö­zé, folytonosságot teremtve közöttük. Üze­netek cikáznak a költői felfogásba rejtve, E-mail, bordal formájában. A kiállítás kivite­lezése sem hagyományos. A csigavonalban padlóra írt, sodró erejű „Hová lépsz most... ” kezdetű vers és a plafonra függesztett, kör alakú, fehér alapra nyomott verseim egy mo­dern irodalmi „pantheonnak” válik a szó szo­ros értelmében jelképévé. Noha látványban a papírra vetett gondolaté (kéziratlapoké, könyvkupacé) a főszerep - melyet a kiállítás könnyed eleganciája is tükröz a „pécék” a modern installáció szerves részei, jelezve a papír- és nyomdagép nélküli világhálón meg­növekedett menynyiségű szövegekhez ké­pest a könyv fogalmának viszonylagossá vá­lását. A „versfolyam”-kiállítás elgondolása meglehetősen eredeti azáltal, hogy a meg­emlékezés súlypontját elég bátor az életmű­vön, sőt az irodalomtörténeten kívülre, egy másfajta megközelítésmódra és műfajra: a kortárs lírára helyezni. „Az elmúlt évtizedekben megindult és je­lenleg is folyik az ideologikus Petőfi-kép »visszabontása« és az újraépítés, egyben a kultusztörténet leválasztása a filológiáról.”­ Az új állandó Petőfi-kiállítás mindezt leszűrt, áttételes formában állítja elénk, nem törek­szik irodalmi értékítéletek illusztrálására, nem igyekszik az életművet rögzíteni s az egykorú iroda­lom problémakörébe zárni. Petőn gazdag szellemi ha­gyatékának és tárgyi kör­nyezetének minden darabja ott áll, hogy részt vegyen egy ember bemutatásában, akit történetesen a „költő” szinonimájaként szokás em­legetni. Hogyan vált azzá? A „ Tanuljátok meg, mi a költő...című kiállításon a személyiség és költői pálya alakulásának egymásba fo­nódó története - hogy csak egy variációt említsünk: a korabeli olvasókö­zönség Petőn helyzetdalainak hetyke, bor­issza figuráit sokáig hiteles lírai önarckép­nek hitte - tárul elénk a tárlóban látható névaláírás-próbáktól a nemzetőr Petőfi­­képig. A három helyiségből álló teremsor az eddig legteljesebb, a költő múzeumunkban található valamennyi portréját, valamennyi kötetét felvonultató kiállítás. A látvány- és olvasmányélmény mellett a látogatók CD lejátszó és CD-ROM olvasó - érintésvezérlő képernyő­­ segítségével tallózhatnak a hát­téranyagként elhelyezett tudnivalókban. A hangkulisszákban versek és megzenésíté­seik hallhatók. 1849-es év mintegy kapcsolódási pontot nyújt a következő teremhez. Az életében szinte folyamatosan reflektorfényben álló Jókai Mór kényszerűen vagy önként vállalt „szereparcai” - Sajó, Kakas Márton fémje­lezte hírlapíró, a színpadi szerző, a kép­viselő, az írófejedelem - elevenednek fel előttünk. A Jókai-hagyaték műtárgyainak de­­korativitása, különleges, egyedi szépsége ar­ra hivatott, hogy láttatni engedje, sőt szituálja Jókai „világait”. A korabeli matéri­ák helyükre­­ a perzsaszőnyeg a földre, a hímzett képecskék a falra, a díszpoharak, nippek a vitrinbe­­ kerülnek. Az otthonok, mint miniatűr régiségbolt-sarkok, jól simul­nak a Károlyi-palota építészeti környezeté­be. A költőfejedelem Bajza utcai lakásának pazarul berendezett, „díszkötésű könyveivel, kagylógyűjteményével és elefántcsont fara­gásaival ékes” dolgozószobájának enteriőrje egyedülállóan gazdag magánkönyvtárába is bepillantást enged. Nagy hangsúllyal szere­pelnek a Jókai 50 éves írói jubileuma alkal­mából kapott rekvizitumok; a naiv, gyermek­­kéz gyártotta képecskéktől a díszoklevelekig, iparművészeti remekekig (komáromi ládája, velencei székei, képzőművészek díszszekré­nye) sorolható ajándéktárgyak sora. A kora­beli litográfiák és festmények kiállított mennyisége egy képzőművészeti tárlat gaz­dagságával vetekszik. Ezen belül külön vo­nulatot alkot Jókai festményeinek, rajzainak a Jókai család alkotásainak sora, valamint az író-műgyűjtő ízlését tükröző képgyűjte­mény. S az irodalom? Az egységes stílusú környezetben Jókai minden írói erénye kép­viseltetik az „illusztráló-szcenírozó” kiállítá­son. A színpad hangulatát Jókai egyetlen fennmaradt, az 50-es években előadott Dózsa György című operájának eredeti felvé­tele kelti életre. A politikust, a képviselőt parlamenti beszédeiből összeállított s „hite­les”, bekiabálásoktól tarkított, háttérzajos hangmontázs közvetíti. A kiállítási séta vé­gére érve a svábhegyi szőlő falusias világa teszi érzékletessé az öregedő, szereplé­sektől visszavonult író környezetét, magán­­emberi szokásait - pasziánszozó, kísérle­tező kedvét, szőlészeti munkáit, kerti ollóját, botanikai rajzait - a Napfény, holdfény című, Jókai Mór világait bemutató kiállításon. Meglepődhet a látogató, ha tücsökciripe­lést hallva az újonnan festett falak közé té­vedt kis zöld állatra gondol. A tücsökhang (egy nyitott álablakból) aláfestésként zenél a Szabó Lőrinc születésének századik évfordu­lója alkalmából rendezett emlékkiállításon, mely a huszadik század egyik legjelentősebb költőjének és műfordítójának sokszínű, ál­landóan változó, gazdagodó személyiségét és pályáját a címadó Tücsökzene c. lírai ön­életrajz gondolatainak mentén mutatja be. A kiállított tárgyakat a falakon körbefutó idézetsor értelmezi. Az alkotás kellékeit és szituációját Szabó Lőrinc Volkman utcai, ma is meglévő dolgozószobájának berendezése idézi fel. Íróasztalán földgömbje, utolsó szemüvege, tollai, vörösréz messzelátója áll, székén karamellszínű, kopottas kordbársony Részlet az állandó Pető­-kiállítás látványtervéből Detail of the design-plan of the Petőfi-exhibition Készítette­­ Designer: Kemény Gyula 45

Next