Magyar Múzeumok, 2002. 2. szám (Vol. 8.)

Millenáris Park Ebben a számunkban a magyar múzeumok éve alkalmából olyan jelentős kiállításokról és progra­mokról is képet adunk, amelyek nem tartoznak szervesen a klasszikus értelemben vett múzeumi struktúrába. Mindenek előtt az elmúlt év decembe­rében megnyílt Millenáris Parkot mutatjuk be a leg­illetékesebbek, a megvalósításban közreműködők tollából, majd több vidéki létesítménnyel, rendez­vénnyel ismerkedhetnek meg Olvasóink. Miután a Millenáris Park sorsa a magyar m­u­­zeológiát kezdettől foglalkoztatja, célszerűnek látjuk az alábbi levélváltás szövegét közreadni. Budapest, 2002. 06. 24. Mizsei Zsuzsa igazgató asszony Millenáris Kftt. Tisztelt Igazgató Asszony! A sajtóból értesültünk arról, hogy komoly formá­ban felvetődött a Millenáris Park további hasznosí­tásának kérdése. A Park eddigi funkciója és számos elhangzott ötlet alapján egyértelműen adódik az az álláspont, hogy ezt a kétségtelenül nagyon értékes területet kulturális, tudományos ismeretterjesztő céllá lehet és szabad a továbbiakban hasznosí­tani. Már a jelenlegi kiállítás is erősen épült a hazai múzeumokban őrzött anyagra, nemzeti kulturális örökségünk részét képező műtárgyakra. Mindezek napján úgy látjuk, hogy az intézmény további funkciójának meghatározásakor nem lenne szabad a múzeumi szakterület véleményét és mun­káját figyelmen kívül hagyni. A haza muzeológia átfogó szakma szervezete a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület. Társaságunk képviseli a múzeumi szakma valamennyi területét, mint civil szervezet meghatározó szerepet játszik a szakma közéletben. Ezúton szeretném igazgató Asszony részére felajánlani közreműködésünket és segítségünket a Millenáris Park további működési feladatának meghatározásához. Tisztelettel Matskási István elnök Pulszky Társaság Tisztelt Matskási István Úr! Köszönöm levelét. Nagyon örülök, hogy mind Ön, mind pedig az Ön átá vezetett társaság szívén viseli a Millenáris Park sorsát. Tájékoztatom, hogy a kormány szándéka szerint a Park v­alóban nemzeti katuráns centrum lesz. Egyetértek Önnel abban, hogy ezt a területet kulturális, tudományos isme­retterjesztő céllá hasznosítsuk. Megtisztelő számomra, hogy a Park hosszú távú koncepciójának kialakításában, szándékaik szerint partnerként kívánnak közreműködni. A közeljövőben tervezek egy beszélgetést a múze­­umi szakma meghatározó egyéniségeivel, melyre nagy tisztelettel ezennel meghívom és várom. A résztvevők köréről és a megbeszélés helyszínéről és időpontjáról értesítem. Megtisztelő figyelmét, érdeklődő támogatását megköszönve üdvözlettel Budapest, 2(X)2. július 2. Mizsei Zsuzsa ügyvezető igazgató Millenáris Kht. MAGYAR MÚZEUMOK 2002/2 Nyár MŰHELY Millenáris Park: Álmok álmodói - Világraszóló magyarok................................................................3 Berkecz Mária: Kiállítás a valamikori Ganz gyár területén................................................................4 Árva Anita - Bajzáth Judit - Felföldi Zita - Katus Magdolna: Jöttem, láttam... győztem?......................................................................................................................7 Zentai Tünde: Új tájegység születik. Dél-Dunántúl a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban...............................................................................................................................9 Csorba Csaba: Gondolatok az esztergomi vár újabb műemléki helyreállításáról...................................................................................................................11 Sedlmayr János: Magyarországi középkori árkádok......................................................................14 VISSZATEKINTÉS Kriston Vízi József: 100 éves a Kiskun Múzeum..............................................................................16 Kovács Gábor: Békés megye ezer éve................................................................................................17 Zsolnay László: A Szolnoki Művésztelep centenáriuma..................................................................18 Szabó Júlia: Markó és a történelmi táj...............................................................................................20 SZÁMVETÉS­E Petres Éva: Gorsiumi programok......................................................................................................22 Dávid Ágota: Egy kiállítás közművelődési elemzése........................................................................26 Kis múzeumok a nagyvárosban Ádám Ferenc: Az Erdős Renée ház.....................................................................................................28 Deme Péter: „Az év múzeuma 2001” pályázatról...........................................................................30 H. Bathó Edit: Gondolatok a múzeumok majálisáról...................................................................33 KIÁLLÍTÁSOK Bencze Zoltán: A múlt rétegei...............................................................................................................34 Láng Orsolya - Szu Annamária: Vitae puerorum - Gyermek mindenki (volt). Életmód kiállítás az Aquincumi Múzeumban...............................................................................36 Sedlmayr Krisztina: Félre gatya, pendely. Kiállítás a Néprajzi Múzeumban........................37 Tóth G. Péter: Ember, bőrbe kötve.......................................................................................................38 Lantosné Imre Mária: Új állandó történeti-néprajzi kiállítás Bolyban.....................................39 Kapitány Orsolya: Néprajzi kiállítás a 30 éves marcali Városi Múzeumban.........................41 VISSZHANG Gedai István: Szemléletkülönbségek az esztergomi várról............................................................43 NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK Kócziánné Szentpéteri Erzsébet: Az ICOM Magyar Nemzeti Bizottságának három éve........44 Kriston Vízi József: Esztergom mint híd. Magyar és szlovák múzeumi egyesületek kézfogása.......................................................................................................43 Dózsa Katalin: Un chateau pour un royaume. Kiállítás a Budai Vár történetéről Párizsban...................................................................................................................................................46 Facsády Annamária - Zsidi Paula: Romains de Hongrie. Időszaki kiállítás Lyonban ...........48 Klug Ottó: Vendégkiállítás Selmecbányán...........................................................................................50 Szoleczky Emese: Selmecbánya és környéke - muzeológus szemmel...................................51 KÖNYV ÉS FOLYÓIRAT SZEMLE Selmeczi Kovács Attila: Múzsák kertje.................................................................................................55 Kustár Rozália: Pamiatky a múzea 2001/1...........................................................................................56 KÖSZÖNTÉS Cseri Miklós: Füzes Endre 70 éves.......................................................................................................57 IN MEMÓRIÁM Balázs György: Csilléry Klára (1923-2002) ........................................................................................59 Vargyas Gábor: Gémes Balázs (1939-2002) ......................................................................................60 Cservenyák László: Farkas József (1931-2002)................................................................................62 A PULSZKY TÁRSASÁG HÍREI...........................................................................................................63 E számunk szerzői.....................................................................................................................................64

Next