Magyar Múzeumok, 2002. 3. szám (Vol. 8.)

SZÁMVETÉS - Pallos Lajos - Kemenczei Ágota: A Magyar Nemzeti Múzeum donátorai

a Vasmegyei Régészeti Egyletnek, amely az idő tájt a szombathelyi múzeum létrehozá­sán fáradozott. Báró Révay Ferenc (1­835-?) a főrendiház tagja több alkalommal is gyarapította aján­dékaival a múzeum különböző gyűjteményeit. 1879-ben juttatta legjelentősebb adományát intézményünknek, amelynek legértékesebb tételeit a családi kincsestár darabjai képez­ték. A főúri donáció jelentőségét jelzi, hogy azt az akkori főigazgató, Pulszky Ferenc ismertette az Archaeologiai Értesítő hasáb­jain. A Révay-féle kincsestár kiemelkedő darabja volt a Nyáry Pál megrendelésére készült aranyozott ezüstkehely a XV század­ból, amely máig a múzeum legszebb sodrony­­zománcos kelyhe. Ezenkívül olyan értékes darabok kerültek ötvös gyűjteményünkbe, mint például Beszterczei Balázs mester erek­lyetartója 1500-ból, Bethlen Gábor nagy ezüst pohara 1617-ből vagy Apafi Anna ezüst csészéje 1666-ból. A családi kincsestár mellett az adomány tartalmazott régészeti leleteket is: Blatnica-Szebeszlóról (Felvidék) származó későbronzkori, koravaskori éksze­reket, fegyvereket, kelta bronz ékszereket, sisakot, és bronz övezetekből, díszes kard­markolatból álló IX. századi szláv fejedelmi sírleletet. Pulszky az adomány teljes értékét húszezer forintra becsülte, ugyanakkor a nagyvonalú ajándékozó személyét annak saját kérésére nem nevezte meg. 1880-ban Révay báró további 21 darab Vlll-XII. századi arab üvegből készített pénzhelyettesítőket és pénzsúlyokat ajándékozott , amelyek megala­pozták az Éremtár ez irányú, mára 70 dara­bos kollekcióját. Ezt követően a múzeum fegyvergyűjteményét fejlesztette több érté­kes adománnyal: 1880-ban 53 középkori, 1881-ben 85 újkori fegyvert engedett át az intézménynek saját gyűjteményéből. Az anyag Karoling kori fegyverektől kezdve hazai fegyvereken át nyugat-európai dísz­fegyverekig terjedt. A XIX. század végén még többször ajándékozott a báró kisebb tétele­ket a fegyvergyűjteménynek. Delhaes István (1843-1901) Bécsben élt magyar festőművész végrendeletében hazá­jára hagyta hatalmas műgyűjteményeit, ame­lyekből a legtekintélyesebb rész a Nemzeti Múzeumnak jutott. Delhaes tízéves korában került ki Bécsbe, ahol festészetet tanult. Apja örökségét felhasználva fiatalon fogott hozzá a műkincsek gyűjtéséhez, ennélfogva nagy szakértelemmel és kifinomult ízléssel érté­kes gyűjteményeket szerzett egybe, s vált a „régi bécsi gyűjtő típus” utolsó képvise­lőjévé. 1893-ban kelt végrendelete alapján halála után az Iparművészeti Múzeumnak jutott egy bútorokból és más iparművészeti tárgyakból, valamint 746 grafikából álló kol­lekció, a Szépművészeti Múzeumba került 45 darab festmény, ebből 15 darab sajátkezű alkotás, és 13711 grafikai lap. A Nemzeti Múzeumot különösen becses régiséggyűjte­mények gazdagították Delhnes István jóvol­tából: őskori tárgyak, egyiptomi, görög és római emlékek, középkori régiségek, fegy­verek, hangszerek, órák, régi öltözékek, kerámiák és üvegedények, valamint egy 20 ezer darabos éremgyűjtemény. A XX. század elején az intézmény gyűjteményeinek fejlődé­sében a legjelentősebb esemény a Delhaes­­hagyaték megérkezése volt. A gyűjtemények közül ebből a hagyatékból különösen az Éremtár gyarapodott korábban soha nem látott mértékben. Delhaes korának szakértő numizmatikai gyűjtője, a bécsi Numizmati­kai Társaság alapító tagja egyedülálló érem­gyűjteményt hozott létre, benne közel 1000 görög, majd 5000 római, 2722 magyar és erdélyi, valamint 1609 közép- és újkori külföldi pénzzel, továbbá több mint 4000 emlékéremmel és 3849 zsetonnal. Delhaes részt vett korának összes nagy numizmati­kai árverésén. Gyűjteményének igazi érté­két nemcsak egyes ritkaságai, hanem az egyes éremtípusokból összeállított rendkívül gazdag sorozatok adták. A múzeum egykori munkatársai méltán tartották Delhnes Ist­vánt az Éremtár második megalapítójának. A Nemzeti Múzeum hangszergyűjteményé­nek egyik legnagyobb mecénása Schunda Károly, Schunda Vencel Józsefnek, a pedál­cimbalom és a modern tárogató feltalálójá­nak ha. 1927-ben világhírű hangszergyártó cége hangszergyűjteményét adományozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A Schunda­­céget Schunda József alapította 1847-ben. Testvére, Vencel József társtulajdonos lett, majd átvette az üzletet. Üzletemberként és mesterként is tehetséges, találmányok fűződnek a nevéhez, elnyerte a császári és királyi udvari szállító címet. Pest tekintélyes, vagyonnal bíró polgárai közé emelkedett. Újí­tásai közül legjelentősebb a pedálcimbalom megkonstruálása volt 1874-ben. Termékeivel rendszeresen látogatta a hazai és nemzet­közi kiállításokat, hangszerei egyre kere­settebbek lettek. Mint igazi magyar hazafi, kötelességének érezte, hogy az általa szaba­dalmaztatott pedálcimbalom első példányát, mint nemzeti ereklyét, megőrizze az utókor számára. Ezért azt visszavásárolta tulajdo­nosától, s üzlete félévszázados jubileumá­nak megünneplése után ajándékba adta a Nemzeti Múzeumnak. A céget ha, Schunda Károly vette át, aki folytatta a hagyomá­nyokat. 1927-ben ünnepelte cége nyolcvan éves fennállásának jubileumát. Ő is igyeke­zett emlékezetessé tenni a nagy eseményt, s ennek kapcsán saját hangszergyűjtemé­nye egy részét a Nemzeti Múzeumnak aján­dékozta. A Múzeum igazgatója levelében a következőképpen köszönte meg az ado­mányt: „A mai nehéz időkben példát méltóz­­tatott adni, hogy jöjjön a magyar közönség a Magyar Nemzeti Múzeum és evvel az egész nemzeti kultúránk megsegítésére.” Schunda Károly, mint a hangszergyűjtemény mecénása a következő években még több hangszert ajándékozott (XVIII-XIX. századi hangszerek), összesen mintegy félszáz került tőle a Magy­ar Nemzeti Múzeumba. A második világháború után kerültek a Régészeti Osztály gyűjteményébe Fleissig József és Kund Elemér gyűjteményei. Fleissig József az Angol-Magyar Bank Részvénytár­saság, majd deportálásáig a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. igazgatója volt. Gyűjtemé­nyét 1944-ben a Magyar Nemzeti Múzeum­nak ajánlotta fel, amelynek körülményeiről Kund Elemér tanúvallomásából tudunk. Kund Elemért Magyarország német megszállása napján, 1944. március 19-én a Gestapo letar­tóztatta, és az Astoria Szállóba, majd már­cius 23-án a Fő utcai fogházba vitték, ahol magánzárkába került. A következő napon ugyanebbe a zárkába került Fleissig József is. Kund Elemér március 26-án azt a paran­csot kapta, hogy­ az összes holmiját szedje össze, és készüljön fel a sorakozóra. Ekkor Fleissig azt hitte, hogy Kandót szabadon bocsátják és a következőkre kérte meg: „Te most a többi politikai fogollyal együtt visz­­szanyered a szabadságodat. Az én sorsom azonban reménytelen és így arra kérlek, hogy szabadulásod után keresd fel Zichy István grófot, a Nemzeti Múzeum főigazgatóját és közöld vele azt az elhatározásomat, hogy régi tervem megvalósításául egész arche­ológiai gyűjteményemet a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozom és feljogosítom őket arra, hogy ezt azonnal át és birtokukba vegyék. Azt kívánom, hogy gyűjteményem együtt maradjon, és gondos megőrzésben részesüljön.” Az 1947-ben a múzeumnak átadott műtárgyak legjelentősebb részét a 950 darab régészeti lelet alkotta. Ezek között koravaskori zablákból álló, Dunakömlődön előkerült kincs, rézkori, bronzkori, kelta kerámia, bronzkori eszközök, kardok, kelta ékszerek, vasfegyverek, római kori bronz szobrocskák, ékszerek, üveg- és kerámia­edények, avar bronz övkészletek, ékszerek, germán sírleletek voltak. Az adományok többsége egyedi, különböző kiállításokon bemutatott műtárgy, amelyek az őskortól a népvándorláskorig a hazánk földjén egykor élt népek művészetének, kézművességének szép alkotásai. A gyűjteménynek antik, távolkeleti, valamint újkori darabjai a Szép­­művészeti és Iparművészeti Múzeumot gaz­dagítják. Kund Elemérnek szerencséje volt, túlélte a háborút. Bár amikor elvált Fleissig József­től, bizonyára maga sem bízott ebben, hiszen nem szabadon engedték, hanem a mauthauseni koncentrációs táborba vitték, ahonnan 1945. június 1-én tért haza. Kund Elemér a háború előtt miniszteri taná­csos volt. Gazdag régészeti gyűjteményét 1951-ben ajánlotta fel a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A gyűjtemény alapjait a XIX. század végén még apja, Kund Pál Lajos rakta le, aki itáliai antik kerámiát, kis bronz szob­rocskákat szerzett meg, majd Dunakeszin gazdag leletanyagot szolgáltató bronzkori

Next