Magyar Múzeumok, 2003. 1. szám (Vol. 9.)

MŰHELY - V. Szathmári Ibolya: Egy százéves múzeum örömei és gondjai

MŰHELY Egy százéves múzeum örömei és gondjai : Szathmári Ibolya A „Kálvinista Róma”, Debrecen cívis város la­kói mindig szívesen áldoztak arany vagy ezüst ötvöstárgyakra, ritka és egyedi iparművészeti remekekre vagy festményekre. Az első nagy­ „magángyűjteményt” 1565-ből ismerjük, amikor Székely Antal kapitány emberei kira­bolták Debrecent, s a legnagyobb veszteség egy Szabó Máté nevű kalmárt ért. Korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy ekkor elvesz­tette teljes vagyonát: 500 forint készpénzt, 350 tallért, ezüst tárgyakat és ékszereket. Az értékes tárgyai valószínűleg még nem tudatos gyűjtéssel - amikor is a kiválasztás szempontjai a tárgyak művészi értéke, esz­tétikuma, egyedisége és szépsége lett volna hanem sokkal inkább a vagyon egyszerű felhalmozásával kerültek hozzá. Debrecenben hatalmas vagyonokról nagy számban találunk említést. Az első igazi gyűjtők a­z ill. század­ban jelentek meg, köztük találjuk Diószegi Sámuel (1760-1813) nagyhírű botanikust, Sinai Miklós (1730-1808) professzort és Kazay Sámuel (1711-1797) patikust, akiről Jókai Mór is említést tesz az „Egetvívó asz­­szonyszív” című regényében. Fáy János (1773-1833) polgármesterről tudjuk, hogy országos viszonylatban is jelentős képtára volt. A Debrecent gyakorta sújtó tűzvészek és pusztítások sajnos ezeket a gyűjteményeket sem kímélték. A debreceni múzeum alapítása - összevetve az ország egyéb múzeumaival - meglehetősen későn valósulhatott meg. A XIX. század má­sodik felében ugyan már történtek kísérletek a létesítésre. 1861-ben Múzeumi Egyesület, majd tíz évvel később Régészeti és Múzeumi Egyesület felállítását kezdeményezték, de mindkét próbálkozás a terv szintjén maradt. A debreceni múzeum későbbi megalakulásá­hoz nagy valószínűséggel hozzájárult az, hogy a Református Kollégium hálás és adakozó tanárainak, tanítványainak köszönhetően ki­alakult gyűjteményével már hosszú idők óta többek között múzeumi jellegű tevékenységet is folytatott. A sok évi várakozás után Lefkovits Arthur (1863-1935) órás, ékszerész és műgyűjtő áldásos tevékenységének köszönhetően ki­mozdult a holtpontról a debreceni múzeum alapításának ügye. A lelkes patrióta a Deb­receni Műpártoló Egyesület 1902. október 26-i közgyűlésén a város céljára felajánlotta a mintegy 2500 darabból álló gyűjteményét. Gondoskodott arról is, hogy ezt a gyűjteményt tovább lehessen gyarapítani, ennek érdekében tíz éven keresztül évi 500 korona kifizetését is felvállalta. Lefkovits Arthur adományával így éppen a magyar múzeumügy 100. évében alakulhatott meg a Városi Múzeum Debrecen­ben. A debreceni Városi Múzeum a nagykö­zönség számára 1905. május 22-én nyitotta meg kapuit a Csokonai Vitéz Mihály halálának százéves évfordulójára rendezett ünnepség keretében. Az első múzeumi termeket a Gazdasági Akadémia (ma Füvészkert utcai iskola) épületében helyezték el, de már ebben az évben új helyre, a Hatvan utcai Csokonai házba (Hatvan u. 23.) költöztették a múzeum anyagát. Érdekes megemlíteni, hogy a Városi Múzeum első kiállításában teremőrökként egykori 1848-as honvédeket foglalkoztattak, akik korabeli egyenruhában látták el felada­taikat. A Városi Múzeum a helyi vonatkozású régészeti, történeti és néprajzi emlékek felkutatását és összegyűjtését tűzte ki fel­adatául. A gyűjtemény anyaga - több mint húsz éven át­­ elsősorban a polihisztor Zoltai Lajos (1881-1939) fáradhatatlan munkássága eredményeként gyarapodott, nevéhez fűződik a gyűjteményi rend kialakítása is. A múze­um anyagát ekkor a következő gyűjteményi csoportok alkották: I. könyv- és oklevéltár, II. képzőművészet, 111. iparművészet, IV érem- és régiségtár, V néprajzi tár, mindezeket hamarosan kiegészítette a természetrajzi tár is. Bámulatra méltó az a gyűjtő-, ásató-, ku­tató- és tudományos feldolgozó munka, amit Zoltai Lajos 1905-től szinte teljesen egymaga végzett a debreceni múzeumban a muzeológia legkülönbözőbb területein. Munkáját 1912-től Ecsedi István (1885-1936) néprajzkutató segí­tette, akinek elsősorban a néprajzi anyag gya­rapításában vannak elévülhetetlen érdemei. A debreceni múzeum történetében a nagy fordulatot Déri Frigyes (1852-1924) 1920-ban Debrecenben történő megjelenése jelentette. Déri Frigyes Bácskából származó dúsgazdag bécsi selyemgyáros és műgyűjtő volt, aki magyarságát mindvégig megőrizte, s családjára jellemzően vagyona jelentős részét a kultúra támogatására fordította. Tudatos gyűjtőmunkával létrehozott általános művelődéstörténeti gyűjteménye - rendkívül értékes és jellegzetes egyiptomi, görög, ró­mai, kelet-ázsiai, kínai, japán, mongol, indiai tárgyaival - valamennyi klasszikus kultúrát és tárgykört felölel. Hagyatékának részét képezi továbbá a ritkaságszámba menő, páratlan gaz­dagságú és értékű fegyveranyag, a textil-, ke­rámia-, könyv-, metszet- és oklevélgyűjtemény, valamint a numizmatikai- és képzőművészeti kollekció is. Gyűjteményével került a múze­umba egyebek között Munkácsy Mihály: Ecce Homo című festménye, a Krisztus trilógia egyik alkotása is. Déri Frigyes szándéka az volt, hogy gyűjteményét közgyűjteménnyé tegye, s ott helyezze el, ahol az a magyar művelődésügyet a legeredményesebben szol­gálja. Így esett választása Debrecenre, holott korábban egyáltalán nem kötődött ehhez a városhoz. Első tervében Bajának szerette volna gyűjteményét felajánlani, de közbeszólt a határ menti város szerb megszállása, ami miatt végleg letett eredeti szándékáról, és A debreceni Déri Múzeum épülete - The building of the Déri Museum in Debrecen 13

Next