Magyar Múzeumok, 2004. 4. szám (Vol. 10.)

MŰHELY - Mahunka Sándor: A magyarországi nemzeti parkok kutatása és a Magyar Természettudományi Múzeum

MŰHELY A magyarországi nemzeti parkok kutatása és a Magyar Természettudományi Múzeum Mahunka Sándor Biodiverzitás - azaz az élővilág változatossá­ga (ténylegesen kissé kibővítve a fogalmat, az élővilág megismerése, megőrzése és változása­ink folyamatos vizsgálata, tehát monitoringja). Bűvös szó és fogalom, amelyet hozzáértő és hozzá nem értő egyaránt gyakran használ, ab­ban a hitben, hogy ért is hozzá. Jelzőkkel, von­zatokkal, értékítéletekkel, cél- és feladat-meg­határozásokkal dobálózik, sokszor anélkül, hogy sokan közülük még a kifejezés lényegével, tartalmával, alapvető problémáival, s főként történeti előzményeivel tisztában lenne. Pedig a lényege nagy­on fontos, s valószínűleg az em­beriség léte és fennmaradása szempontjából is az egyik döntő tényező. Múzeumunkban hamar felismerték ennek jelentőségét és kezdetektől, illetve a múlt század közepétől már tudatosan, komoly erőfeszítéseket tettek az összehasonlí­táshoz szükséges alap, tehát jelen esetben a ha­zánkban élő állat- és növényvilág megismerésé­re. Ma már végezzük a második feladatkört, a változások megfigyelését is. Az a szerencsés ember és kutató, aki lehetőséget kapott a sorstól nemzeti parkja­ink és nagyobb­ jelentőségű természetvédelmi területeink megismerésére, tudja, hogy milyen csodálatos természeti értékeket és szépsége­ket őriznek ezek a területek, és milyen cso­dálatos, tudományos szempontból is óriási értékeket jelentő élővilág kap menedéket eze­ken. A tájak, élőhelyek szépségeiről sokan ír­tak: a Hortobágy különösen magyar szem­nek végtelen pusztái, a Kiskunság félig mozgó homokdűnéi, a Bükk meredeken leszakadó „kövei”, az aggteleki karszt kőtengerei vagy a Fertő párás nádasai belülről, az ottani életet figyelve mindenki számára felejthetetlenek. S akkor még nem említettük Bátorligetet, a han­sági égereseket, Zselic bükköseit, vagy a Szi­getköz erdeit és holtág csatornarendszerét . De ugyanígy vagyunk akkor is, ha az otta­ni élővilágot figyeljük. Közöttük kicsi és nagy egyaránt szerepelhet, egy néhányszáz mik­ronos méretű, csak hazánkban élő talajatka, pl. a kiskunsági homokbuckák között felfe­dezett Latovertex hungaricus, vagy a kiskun­sági mocsarak eltűnt, majd újra felfedezett csodalepkéje, a „metelkana” (Rhiparioides metelkana), vagy a pusztai erdeinkben honos gyönyörű zöld-arany színű futrinka, a Carabus hungaricus, mind csak hazánkban előforduló, s mind rendkívüli tudományos érték. S ugyan­ez érvényes a nagyobb állatokra is, mert a rákosi vagy parlagi viperára, a dunai galócára és a kékvércsére hasonló jelzők és tulajdonsá­gok érvényesek. Ugyanakkor, és sajnos ez a lényeg, nehe­zen cáfolható szomorú valóság, de az ember szükséges vagy szükségtelen természetrom­boló tevékenységének következményeként egy ország eredeti élővilágának maradványai - mint védett növény- és állatvilág - már csak a nemzeti parkokban (és a természetvédelmi területeken) maradhatnak fenn. Nemzeti park vagy természetvédelmi terület a világon na­gyon sok és sokféle van. Európában ma már különösen vigyáznak a még meglévő termé­szetes vagy­ természetközeli állapotban lévő élőhelyekre. Magyarországot ilyen szempont­ból a legfontosabb országok között tartják számon, mert míg másutt a parkok egyhangú­ak, egysíkúak (pl. Svájcnak, Ausztriának jósze­rével csak magashegyi parkjai vannak), addig Magyarország nemzeti parkjai - elsősorban a Kárpát-medence különleges földrajzi helyze­te, geológiai és vízrajzi adottságai, zártsága és mégis nyitott volta miatt - óriási változa­tossággal rendelkeznek. Nem véletlen, hogy a hollandok, németek, de más nemzetek is irigy­­lik kincseinket, és szintén nem véletlen hogy hazánkat gyakran és szívesen nevezik, nevez­zük „értékőrző Magyarországnak”. Közismert, hogy Magyarország viszonylag későn, csak az 1970-es években kezdett hoz­zá nemzeti parkjai kialakításához, szervezésé­hez. Közel 35 éve indultak meg az előkészítő tárgyalások, s nagy politikai, gazdasági nyo­mást legy­őzve alakult meg az első magyar­­országi nemzeti park. Történelmi dátum szá­munkra, hogy­ a Természetvédelmi Hivatal ak­kori elnöke az 1850/1972 sz. rendeletében 1973. január 1-jei hatálly­al a Hortobágyi Nem­zeti Parkot végre megalapította. Azóta sze­rencsére a parkok alapítása folyamattá vált, 1975-ben a Kiskunsági, 1977-ben a Bükki, s tavalyelőtt már a tizedik, az Őrségi Nemzeti Park is létrejöhetett. S akkor még nem beszél­tünk az azóta létrehozott kisebb természetvé­delmi területekről és tájvédelmi körzetekről Érdekes anakronizmust jelent, s valószínűleg magyar specialitás, hogy kis túlzással, de ha­marabb hozták létre a nemzeti parkokat, mint hogy ismerték volna ténylegesen és teljesen, milyen értékeket is védenek ott, s mi az, ami­ért a parkok tulajdonképpen létrejöttek! Ter­mészetesen ezt a „felületességet” mindig elnéztük, mert a további időveszteség belát­hatatlan következményekkel járt volna, s úgy­ járnánk, mint sajnos sok országban jártak, hogy már nem lenne mit védeni... Szerencsére a magyar biológus társadalom, amely a parkok létrehozásáért amúgy is so­kat tett, azonnal felismerte a kutatók, a kuta­tás felelősségét, és ugyanakkor lehetőségeit. Mivel a természetvédelmi területek kutatása már folyt, azonnal vállalta is az újabb felada­tot, tehát a késői alapítás a kutatások indulá­sát nem befolyásolta. Magyarországon ezért a nemzeti parkok élővilágának tervszerű kuta­tásáról már 1973 óta beszélhetünk. Köztudott, hogy az ilyen területeken előforduló flóra és fauna teljes körű feltárt­­sága alapvető jelentőségű. Egyrészt így­ bizo­nyítható a védelem szükséges volta, tényleges oka és a területek biológiai-természetvédel­mi értéke, másrészt alapja lehet a további tu­dományos kutatásoknak, a védett területeken Hanság, csíkos éger - Hanság, hazel alder .

Next