Magyar Múzeumok, 2005. 2. szám (Vol. 11.)
MŰHELY - Demeter Júlia - Pintér Márta Zsuzsanna: Csokonai Vitéz Mihály, a vidám természetű poéta
12 sejt, a (Konstantinápoly, Az Estve, Az Álom, A Had). Egyre nehezebben viseli azonban a kollégium fegyelmét (gyenge egészségi állapotára hivatkozva hiányzik az istentiszteletekről, nem kér eltávozási engedélyt, nem viseli az egyenruhát), s a kollégium tanárai is egyre kevésbé tudják tolerálni - főként egyikük kigúnyolása után - a rendhagyó, renitens fiatal tanár népszerűségét. Az első fegyelmi tárgyalással csak a tanítói állásból mozdítják el, de a második után, 1795 nyarán már távoznia kell a kollégiumból is. Csokonai talán még nem is nagyon bánja a dolgot: 1795 tavaszán Pesten és Kecskeméten jár, s az ottani találkozások, élmények megerősítik benne: nem akar református lelkész lenni, csak független értelmiségi, költő, aki megél művei jövedelméből. Először Sárospatakon próbálkozik a jogtudománnyal, de néhány hónap után felhagy vele, inkább Pozsonyba megy, hogy az Országgyűlésen mecénásokat és országos ismertséget szerezzen. Irodalmi lapja, a Diétái Magyar Múzsa azonban nem talál támogatókat, s ekkor írt alkalmi, politikai versei sem igazán jelentősek. Ez a fajta költői program egyébként is tévút a számára: hiába próbál a nemzet költője lenni, hiába akarja megírni a honfoglalásról, Árpád vezérről szóló nagy nemzeti eposzt, költői alkatától mindvégig idegen marad ez a vátesszerep. Az évek óta dédelgetett tervek, az előfizetési felhívásban szereplő több kötetes „életmű” kiadások egyre távolabb kerülnek. Helyettük marad néhány névtelenül megjelent vers az Urániában és más lapokban. 1797 a Lilla-szerelem éve, a reménykedésé és a csalódásé. Júliusban ismeri meg Lillát, októberben szerelmet vallanak egymásnak, a házasság előfeltétele azonban a tisztes polgári állás. Csokonai hiába folyamodik Festetics Györgyhöz tanári, később Széchényi Ferenchez könyvtárosi állásért, s hiába tervezi, hogy Bécsben vagy Pesten újságíróskodik, esetleg kitanulja a vízmérnökséget, azonban lelkesedése, bizakodása minden alkalommal naivnak bizonyul. Lillát feleségül adják egy jómódú fakereskedőhöz, s számára egyelőre nem marad más, mint a hajdani diáktársaknál való vendégeskedés, a somogyi nemesi udvarházaknál való alkalmi költészet. Ahogy írja: „Örök számkivetésre kárhoztattam magamat, és cél és reménység nélkül és minden nélkül elbújtam a rengeteg Somogyba. ” Ez a számkivetés azonban nem igazán tragikus és nem is lesz örök. Csokonai már debreceni diákkora óta igazi társasági ember. Életművének jelentős részét teszik ki alkalmi versei, amelyeket társainak szórakoztatására írt, s legtöbbször saját maga adott elő, a szemtanúk szerint igazi színészi ambíciókkal, rendkívül teátrálisan. Itt, a somogyi nemesi társaságban el is várják tőle a névnapi köszöntőket, a tréfás alkalmi verseket, s ő igyekszik megfelelni minden kérésnek. A közös szórakozáshoz tartozik a borozgatás, a kártyázás, a muzsikálás, az anekdotázás, a szánkázás, s ennek legfontosabb időszaka a tél. Pontosabban a farsang, a párválasztás, az esküvők időszaka, amelyhez rengeteg népszokás fűződik, pl. a pártában maradt lányok és a vénlegények tuskóhúzása. Csokonait fájdalmasan érinti és megihleti ez a különösen rövid, 1799-es somogyi farsang. Ez lesz a témája a búcsúajándéknak szánt vígeposznak, a Dorottyának. Már korábban látszott vonzódása a szereleméhes öreg nők témájához. Az elmatrónásodott Dórisról, Dorottyáról, s majd egy év múlva a Kamyónéról szóló művei azonban nemcsak a XVII. század óta népszerű (és gyakran nagyon szabad szájú) vénasszonycsúfolók folytatásai. Annál sokkal igényesebbek és tragikusabbak (még akkor is, ha a csodás elemek és hihetetlen happy endek oldják tragikusságukat). 1800-ban írja magáról: „belsőm hasonlít a tavaszhoz, amely mikor borongás is, játszik és teremt. ” Bármennyire könnyedek is ezek a versek, központi gondolatuk az Idő könyörtelensége, s Részlet a kiállításból - Detail of the exhibition